Huszadik fejezet

Honor pedig figyelt, mert tudta, hogy rosszkedv ide vagy oda, Vivek nem vesztegetné az idejét, amikor tudja, milyen fontos neki, amit éppen csinál. A felvételen egy tévéadó közlekedési hírei látszottak, majd a szőke riporternő egyszerre kiabálni kezdett az operatőrnek, hogy közelítsen valamire.

A kép kitisztult, és Honor először egy csillogó, majdnem fehér hajú nőt látott az utcán rohanni. Hosszú lábával különlegesen fürgén és kecsesen szaladt. Egy pillanat múlva megjelent a képernyőn az, ami elől a nő futott: egy érzékien szép férfi üldözte gyorsan és kegyetlenül, akár egy párduc. Lobogó ingét vér áztatta.

Honor nem volt az országban, amikor ez a hírhedt üldözési jelenet történt Manhattan utcáin. Újságjelentéseket olvasott ugyan, de felvételt soha nem látott róla. Most nézte, ahogy Elena megfordul, és pisztolyt ránt Dmitrire, amikor egy fekete motor befordul a sarkon, és csikorogva megáll tőle néhány néhány méterre.

A vadász felugrott rá, belekapaszkodott a motor sofőrjébe, a gép pedig gyorsan elszáguldott a veszély elől. Dmitri megállt a járda szélén, a nagy hajsza ellenére alig zihált, és egy csókot dobott Elena után.

Honor bőre libabőrös lett, a hátán a hideg futkározott, amikor a Dmitriben rejlő erőszakosságra gondolt, arra, milyen könnyedén kegyetlenkedett a férfi.

Vivek szólásra nyitotta az ajkát, aztán meggondolta magát.

-Csak... légy óvatos! És ha bármikor el akarsz tűnni, csak szólnod kell. - Azzal visszatért az egyik számítógéphez, mielőtt a lány bármit mondhatott volna. - Átmásolom ide is az adatokat és kulcsszavas keresőalgoritmusokkal átfésülöm, amíg te átnézed az e-maileket.

Honor húsz perccel később talált rá arra, amit keresett. A hivatalos levelek között: egy ártatlan projektnév tárgyú levélváltás volt az. Csak azért nyitotta meg, mert a beszélgetés az ő fogságával egy időben kezdődött.

Az első üzenetben csupán ennyi állt: „Megkaptad a meghívót?

A válasz még egyszerűbb volt: „Majd hívlak." Két nappal később: „Egy évszázada nem éreztem ennyire elevennek magam."

A válasz pedig: „Már el is felejtettem, milyen érzés vadászni a prédára."

Csakhogy ezek a gyávák egyáltalán nem vadásztak, csak kihasználtak egy foglyul ejtett nőt, hogy kiélhessék rajta undorító vágyaikat. A lány tarkójában erősen lüktetni kezdett a vér. Megnézte Tommy barátjának e-mail címét. Meg sem lepődött, amikor látta, hogy a feladó egyértelműen azonosítható.

Jeges vízsugár lövellt rá, zúzódásokat hagyva a nyomában. A szobát fertőtlenítő szaga öntötte el, a víz hosszú percekig patakzott a betonpadlóra. Azután valaki kifeszítette Honor száját.

Viveknek csak néhány percébe telt, hogy címet és önéletrajzi adatokat gyűjtsön a név mellé.

Selymes, egyenes haj simított végig a bőrén, miközben apró női kezek érintették a mellkasát. - Milyen izmos vagy még most is! - A hangja édes, igazán nőies volt. - A fiúk olyan durvák, nem? - Finoman, szándéka szerint megnyugtatóan babusgatta. - Én vigyázok majd, hogy ne fájjon.

De fájt.

Honor nem tudta, hogy lehet küzdeni a vámpírharapás okozta kéj érzése ellen, de a kínzókamrában megtanulta, hogyan kell. Az elrablásának szervezője háromszor okozott neki orgazmust, Honor mindhárom alkalommal hányt utána. A megerőszakolás ugyanolyan kínos volt, még akkor is, ha csak a vérén keresztül történt.

Jewel Wan pedig nem örült, hogy Honor tiltakozott a kéj ellen. Gonosz kacaj.

Hidegség rohant végig Honor ereiben, elárasztotta a mellkasát.

Vivek a lány felé fordította a székét.

Éles nyomást érzett a mellkasában, egy köröm fúródott az oldalába, átszúrva a húsát. A nő az egyik bordája köré zárta az ujját.

Honor mellkasába fájdalom nyilallt ott, ahol Jewel eltörte a bordáját. Az oldalába fúrt lyuk gyorsan begyógyult, a sebhely olyan apró volt, hogy a lány néha meg is feledkezett róla, akkor azonban kemény göröngyként lüktetni kezdett.

Az elméje szinte ordított rá, hogy álljon meg, hogy gondolja ezt végig, de ő csak a hegyes körmöket és a selymes haj érintését érezte. Ahogy a nő hozzányúlt. Ahogyan fájdalmat okozott neki. Felkavarodott a gyomra, epe szökött a torkáig, de úrrá lett rajtuk, megjegyezte a címet, és elindult. Vivek utánakiáltott, de ő azt már nem hallotta, az elméjében tomboló vihar minden más hangot elnyomott.

***

Jewel Wan Hudson Valley-ben lakott egy birtokon, Honornak tehát szüksége volt egy autóra. Amikor azonban felment a földszintre, hogy vételezzen egyet, közölték vele, hogy néhány pillanattal korábban minden céhes forrását letiltotta valaki. Vivek!

A vadász nem töltötte az időt azzal, hogy vitázzon, kiment az épületből a csúcsforgalom előtti, már erős forgatagba. Néhány másodperc alatt sikerült taxit fognia, azzal a legközelebbi autókölcsönzőbe vitette magát. Lehúzta a hitelkártyáját, remegő kézzel kitöltötte a papírokat, és tizenöt perccel később már kifelé tartott a városból egy kis fordulékony városi terepjáróval.

Légy eszednél, Honor! Ha odamégy, a nő megöl!

Alig gondolta ezt végig, elméjének egy másik része már válaszolt is:

Két órával és vagy száz nem fogadott hívással később végignézett az esti szürkületben az üres úton, és az aszfalt közepén meglátott maga előtt egy helikoptert. - Ne! Ne!

Lefékezett, és kipattant a kocsiból, hogy elkapja a felé tartó férfit. A fekete öltönyében a vámpír úgy tűnt, mintha csak a leszálló est egy sötétebb pontja lenne, de a mellkasa nagyon is valódi volt Honor püfölő öklei alatt.

Honor izmai rángani kezdtek. Gyorsan elrántotta a fegyverét, mielőtt még véletlenül lelőtte volna a vámpírt, és visz-szazárta rá a biztosítást, majd az út felé fordult, amin percekkel ezelőtt érkezett. Dmitri a háta mögé állt, Honor pedig tudta: azért, hogy eltakarja őt a helikopter pilótája elől. Ez az apró figyelmesség minden ellenállását összezúzta. - Ő nem okozott nekem fájdalmat - suttogott. - Csak a legvégén.

Ez nem mosta ugyan el a szégyent, ami a gyomrát szorongatta, de leolvasztotta róla a jeges düh utolsó maradványait is, és szörnyen kiszolgáltatottá, sérülékennyé tette.

Dmitri dörzsölni kezdte a lány karját, lélegzete forrón simogatta a tarkóját.

Szinte alig kapott már levegőt, a szíve rendszertelen ritmusban pumpálta a vért, de a vadász végig akarta mondani, meg akart szabadulni a szégyentől.

Dmitri megszorította a karját.

Dmitri végigsimított a lány haján, majd lehajtotta a fejét, hogy egy sötét ígéretet suttogjon a fülébe:

Honor azonnal és indulatosan válaszolt:

Remegést érzett a mellkasán. Dmitri nevetett.

Az út hátralevő részén Dmitri vezetett. A helikopterrel gyorsabban odaértek volna, de úgy döntöttek, hogy a plusz idő alatt Honornak lesz alkalma lenyugodni. Ez lehetetlennek bizonyult, de a vadász legalább annyira uralkodni tudott az érzésein, hogy belátta, milyen hülyeség lett volna elsietni ezt a találkozást.

Az utolsó, kivilágítatlan útszakaszon haladtak, amikor a lány telefonja megcsörrent. Ezúttal felvette.

A férfi elnevette magát.

A férfi megpróbálta leplezni a megkönnyebbülését, de Honor így is meghallotta. - Hát, akkor most már két vacsorával lógsz nekem. - Csipogás hallatszott. - Tartsd egy pillanatig! - Kisvártatva pedig: - Jewel Wan menekül. Feltörtem az őrző-védő cégének a rendszerét, látom a biztonsági kameráit. Ügy tűnik, pakol, és el akar tűnni onnan.

Honor letette a telefont, és beszámolt Dmitrinek arról, amit megtudott.

Dmitri válasza csak egy nyugodt mosoly volt.

Követte a férfi tekintetét, és meglátott egy felvillanó fényszórót. A lámpák el is tűntek, ahogy a kocsik egy kanyarba értek, de egy második villanás is követte az elsőt. Dmitri egy szót sem szólt, csak leállította a kocsit keresztbe az úton, és halkan kiszállt. Honor követte. Belevesztek az út menti fák sötétjébe, mire az első autó megállt előttük. Az ablakban egy fegyver jelent meg.

A fegyver tétován mozdult, de nem tűnt el az ablakból, bár egyértelmű volt, hogy a vámpír nem tudja, hová célozzon.

- Figyelmeztettelek! - Ezzel Dmitri eltűnt, árnyékká vált a sötétben.

Honor fedezte Dmitrit, míg a vámpír betörte a hozzá legközelebb álló ablaküveget, benyúlt, és kirántotta a kocsi vezetőjét. Olyan erővel vágta a földhöz, hogy a vámpír feje betört. A sofőr partnere lőni kezdett, de Dmitri már nem volt ott, ahová célzott. Honor éppen arrébb rúgta az eszméletlen sofőr fegyverét, amikor meghallotta a jellegzetes roppanást, az eltört nyak hangját. Az egész olyan gyorsan történt, hogy a második kocsi csak akkor kezdett csikorgó gumikkal, tolatva menekülni, amikor a két testőrt már ártalmatlanná tették. Honor felkapta a géppuskát, amit az előbb félrerúgott, és tüzelni kezdett a távolodó Town Car limuzinra: először a kerekeit, majd a szélvédőjét lőtte ki.

Üvegszilánkok repültek, füst szállt fel a kocsiból, ami hátramenetben nekicsapódott az út menti fáknak. A lombok megremegtek a becsapódás erejétől, de a törzsek kibírták.

Dmitri már a kocsi tetején volt, és hatalmas, egyértelműen emberfeletti erővel feltépte azt. A lőtt sebekkel teli testőrök meg sem próbálták védeni az utasukat. Dmitri a hajánál fogva kiemelte az autóból a sikoltozó Jewel Want, és a sérült kocsi fényszóróinak világos körébe hajította.