Tizennegyedik fejezet

Honornak ez a lehetőség meg sem fordult a fejében, még azelőtt se, hogy Isisről hallott volna. Most sem gondolt bele. Egy dolgot ugyanis biztosan tudott Dmitriről: a vámpír nem szeretett osztozkodni azon, ami az övé.

A vámpír tekintete ide-oda ugrált közöttük, könnyei összekeveredtek a homlokáról lecsorgó izzadsággal. Nem szólt egy szót sem, nem hazudott tovább. Honort pedig egyszerre már nem érdekelte, mi történik ezzel a vámpírral: túl szánalmas volt ahhoz.

- Tedd, amit tenned kell - fordult Dmitrihez, és olyan közel lépett hozzá, hogy a férfinak le kellett hajtania a fejét, hogy a lány a fülébe suttoghasson. A belőle áradó férfias forróság eltöltötte Honor tüdejét, és a vérébe áramlott. - De tudd, ez a szemét nem érdemli meg, hogy a lelked legapróbb darabját is rápazarold.

A vámpír lélegzete végigsimított a lány arcán, halk szavai bensőséges burokba vonták, amitől Honor furcsamód biztonságban érezte magát.

Evert volt szeretője azonnal ajtót nyitott. Felvett egy fehér frottírköpenyt, úgy követte Honort le a lépcsőn, majd onnan a kikövezett hátsó kertbe vezette. - Shae vagyok - mutatkozott be.

A vadász leült vele szemben, és a ronda, tarka foltot figyelte, ami Shae máskülönben makulátlan bőrén megjelent.

Shae megvonta a vállát.

Honor háta megfeszült, amikor ráébredt, hogy az apró, zaklatott szemű nő vele szemben vámpír.

Valóban az volt. Valószínűleg élete legnagyobb hibája. De arról, hogy egyszerűen továbbálljon, szó sem lehetett. Már nem, de lehet, hogy ez soha nem is volt a lehetőségek közt.

Milyen fiatal és sérülékeny, gondolta Honor, és tudta, milyen furcsa megjegyzés ez egy nőről, aki több mint ötven évvel idősebb nála. De a kor nem jelentett sokat. Dmitri nem sokkal az átváltoztatása után már erős volt, míg Shae örökre áldozattípus maradt, inkább préda, mint vadász.

Az örökkévalóság pedig túl hosszú idő ahhoz, hogy valaki áldozatként élje le.

Ezután sokáig hallgattak még, a csendet csak az ébredező madarak egymást hívogató csicsergése törte meg. Új nap kezdődött.

Jól bánik a pénzzel, ezért gazdasági téren nagy a befolyása, de máskülönben gyenge. - Ujjaival a köpenye hajtókáján babrált, majd ölébe ejtette a kezét, és meghúzta az övet. - Szeretnek úgy tenni, mintha nagy emberek lennének, de igazából birkák. Ő és Evert is. - így van - hallatszott Dmitri hangja Honor háta mögül, a konyhaajtóból. - Kis halak voltak csak az ügyben.

A vadász akkor először nem fordult szembe a vámpírral: nem akarta szemmel tartani. Hagyta, hogy Dmitri a háta mögé lépjen, kezét a szék háttámlájára támassza, s hüvelykujjával végigsimítson a tarkóján.

Zsigeri rémület szorította össze a gyomrát, a szíve őrült tempóban verte a bordáit.

De Honor csak összeszorította a fogát, és nem mozdult.

Apró lázadás volt ez, hogy visszanyerjen valamennyit a verem előtti énjéből.

Húsz perc múlva jön majd valaki, és elszállítja.

Shae összerezzent.

Dmitri finoman megrántott egy apró hajtincset a lány tarkóján.

Illium káprázatos látványt nyújtott a derengő égen, szárnyai olyan kecsesen szelték a levegőt, hogy az egész kép álomszerűnek tűnt. Leszállt az udvaron, egy pillanatra kitárta a szárnyát, és akkor nagyon is valóságos volt, egy érzéki férfi, egy elérhetetlen álom.

Nem tudta volna elképzelni, hogy beleszeressen egy ilyen férfiba, úgy tűnik, az ő ízlése sokkal sötétebb árnyalatú volt. De attól még megcsodálhatta, és elgondolkozhatott, vajon honnan fakadnak az arany szemekben bujkáló árnyak, amelyek összecsengtek az ő lelkének rejtett részeivel.

Honor felemelte a kezét, és elkapta a levelet, mielőtt Dmitri átvehette volna. Az ujját végigcsúsztatta a boríték füle alatt, feltörte a pecsétet. Egy vastag lapot talált benne, rajta egy egyszerű üzenettel.

A második vadászat ma este kezdődik. Remélem, hogy ez a préda is elnyeri majd a tetszésedet, legalább annyira, amint az előző. A Céh személyzete valóban nagyon étvágygerjesztő. Honor letette a levelet az asztalra. A két férfi elolvasta, majd beszélni kezdtek, de a lány fejében dúló vihar hangja elnyomta a szavaikat.

Dmitri válasza egyszerű volt.

Tíz perccel később, amikor Dmitri éppen befejezte a beszélgetést a Catskill-hegységnél lévő egyik emberével, újabb hívása érkezett. Sorrow.

Régóta szunnyadó érzések ébredtek a férfiban a lány félelemtől reszkető hangja hallatán, de Dmitri elfojtotta ezeket. Nem engedhette meg magának, hogy úgy gondoljon a fiatal nőre, ahogyan azelőtt Mishára és Caterinára. - Hol vagy?

Illium azonnal a levegőbe emelkedett, amint megtudta a részleteket Dmitritől. A vámpír ezután Sorrow őrségét hívta, hogy elmondja nekik, hol találják a lányt.

Eleresztette Shae-t, mert tudta, hogy a nő megértette, és kiviharzott az ajtón. Mögötte a dühöngő Honor. A fogolyszállító csapat épp akkor ért oda.

szívén.

Dmitrin eluralkodott a gonoszság, nem is próbálta finoman megfogalmazni a véleményét: - Shae gyenge. Egy parazita. Egy év vagy talán még annyi sem kell, és talál majd magának egy másik Evertet, aki a vérét ontja.

A vámpír hallotta, amit Honor nem mondott ki, hogy neki is hónapokba telt, amíg elő tudott mászni a sötét veremből, ahol megkínozták.

A munkával jár. - Nemrég egy halott kisiskolás teteme felett kellett állnia. Ő takarta le az apró, ártatlan arcot. - A vámpírok, akik nem tartanak a következményektől, pusztítani kezdenek.

Dmitri legszívesebben belemarkolt volna az ébenfekete hajba és addig csókolta volna, amíg fel nem oldódik benne a feszültség. Amikor legutóbb ilyesmivel próbálkozott, a nő beleharapott az ajkába, és közölte vele, hogy megérdemelte. Később aztán, amikor elszállt a haragja, odafordult hozzá az ágyban, és óvatosan, édesen megcsókolta. Az ő új felesége, aki túl szégyenlős volt ahhoz, hogy kezdeményezzen.

Vadvirágok illata simított végig újra rajta, a múlt és a jelen összekeveredett, mint már korábban, túl sokszor is azóta, hogy Honor belépett az életébe. De ezek az emlékek... a szépek is megjelentek.

Hosszú, hűvös csend.

Dmitri azon kapta magát, hogy elmosolyodik.

Ez felkeltette Dmitri érdeklődését, az önálló vámpírok bűnei ugyanis általában belső ügynek számítottak.

Honor elhallgatott, de Dmitri nem szólalt meg. Szinte érezte a sötétséget, ami átszőtte a vadász hangját, és éles ellentétben állt a reggel ragyogó kék és fehérarany színeivel. Az esőfelhők továbbálltak az óceán felé.

Dmitri emlékezett az esetre, pedig az nem Raphael, hanem Elijah területén történt, Dél-Amerikában.

Honor is kiszállt a kocsiból, és utolérte a férfit.