Tizenharmadik fejezet
Ahogy közeledtek, az énekes hangjába halk beszélgetés zaja vegyült. Elegáns, kulturált hangok, épp olyanok, mint amilyeneket Honor a veremben hallott.
-
Tudom - mondta, és elhatározta, nem hagyja, hogy ez visszaűzze őt a sötétségbe -, de mivel rólad az a hír járja, hogy élvezed a fájdalmat, biztosan nem fognak meglepődni, ha engedek a kísértésnek, és beléd állítom a tőrömet.
Dmitri sötét, öreg szemében nevetés villant, de egy szót sem szólt, amikor beléptek az ajtón. A terem, amelybe megérkeztek, úgy festett, mint egy nagyon előkelő bár. Még énekesnő is volt, csillogó, zöld ruhában az egyik oldalt álló, alacsony színpadon. Az asztalok a félhomályban úgy voltak elrendezve, hogy a lehető legbizalmasabb légkört teremtsék, a vendégek makulátlan, előkelő öltözetben jelentek meg.
-
Kicsit korán van még koktélozni.
-
Vagy túl késő - válaszolt Dmitri. - Az időnek itt nincs jelentősége.
A vendégek, akiket látott, mind elég idősek voltak ahhoz, hogy a vámpírizmus hatása meglátsszon rajtuk, olyan széppé varázsolja őket, ami csak nagyon kevés halandónak adatik meg.
-Azt hittem, hogy itt... - Az igazat megvallva Honor soha nem képzelte el az Erotique-ot, de amit hallott róla, annak nyomát sem látta. - Hol vannak a táncosok?
-
Egy másik részen - világosította fel Dmitri. - Alattunk egy egész emelet van, és még néhány ehhez hasonló, meghittebb terem.
-
Dmitri! - Egy csodaszép nő sietett oda hozzájuk. Hosz-szú, bokáig érő fekete ruhája érzéki eleganciával emelte ki vonásait. - Ha tudtam volna, hogy jössz, előkészítek egy privát szobát neked és a vendégednek.
-
Add nekünk azt a sarokasztalt, Dulce! - Egy olyan férfi hangján mondta ezt, aki hozzászokott, hogy azonnal engedelmeskednek neki. - Pezsgőt! És keresd meg nekem Illiumot!
Dulce tökéletes arcán átvillant valami, de rögtön nyomtalanul el is tűnt.
-
Természetesen.
Honor látta, hogy az említett sarokasztalt elfoglaló pár már fürgén szedelőzködik is, mielőtt Dulce odaért hozzájuk. Nem kevés félelem látszott a mozdulataikon. A lány tudta, hogy az idősebb vámpíroknak természetfeletti hallásuk van, ezért egészen közel hajolt Dmitri füléhez. Ha más férfihoz, más vámpírhoz kell ilyen közel kerülnie, valószínűleg már elhányta volna magát, de bármilyen megmagyarázhatatlan kapcsolat fűzte is Dmitrihez, képessé tette rá, hogy belélegezze a férfi illatát, és a fülébe suttogjon.
-
Szándékosan tartod őket rettegésben?
A férfi alig érezhetően megérintette Honor hátát.
- így kevesebbet kell kivégeznem.
A vadász egy szót sem szólt, amíg Dulce le nem ültette őket az asztalhoz, és személyesen fel nem szolgálta nekik a pezsgőt, mielőtt magukra hagyta őket.
-
Dulce nem ember - állapította meg a lány. A szeme árulta el a nőt: élénk sötétlila volt, drágakőként ragyogott szénfekete haja árnyékában. Embernek nem lehetett ilyen szeme, és még nem találták fel azt a kontaktlencsét, ami ilyen túlvilági szépséget kölcsönzött volna egy halandónak.
-
Nem. Ő vezeti az Erotique-ot, már vagy tíz éve. - Felvonta a szemöldökét. - Ugye, nem képzelted, hogy engem nem maga az igazgató köszönt?!
A lány nem kapta be a csalit.
-
Miért vagyunk itt?
-
Nézz az átlósan velünk szemben lévő sarokba!
Honor követte a férfi tekintetét. Egy magas, szőkésbarna vámpírt látott, ölében egy telt idomú barna nővel. Egyikük sem vette észre, hogy Dmitri megérkezett, és az is látszott, miért nem. A vámpír sápadt keze a nő hosszú, ezüstös ruháján pihent, veszélyesen közel mellének kerek ívéhez, arcát pedig a nő hosszú nyakába fúrta. Egy pillanattal később mindketten megmerevedtek, majd a vámpír táplálkozni kezdett, nyaki izmai hullámzottak, a barna nő pedig néma orgazmus közben hátravetette a fejét.
Honor megszorította a pezsgőspoharát. Végignézett a termen, és észrevette, hogy nem a férfi az egyetlen táplálkozó vámpír. És nem is mind férfi volt! Egy spanyolos arcvonású, éterien szép nő egy fiatal, szőke fiú haját simogatta, kristálytiszta, kék körmei élesen villantak a férfi bőrén, amikor a nő lerántotta a fejét, és inni kezdett a nyaki ütőeréből.
-
Azt hittem - szólt Honor -, hogy ez egy klub, nem vérivó orgia. Úgy érezte, mintha Dmitri nevetése körülvenné az érzékeit, akár egy szőrmesál.
-
Milyen kis ártatlan vagy, Honor! - Belekortyolt a pezsgőbe. - Vannak vámpírok, akik azért jönnek ide, mert tudják, hogy készséges partnerre találnak. Olyanra, aki tudja, hogy mire számítson. A legtöbben azonban a szeretőjükkel jönnek, hogy kiéljék ártatlan exhibicionista vágyaikat. - Észrevette, hogy a vadász a nőt figyeli. - Ő Amalia. A fiatalokat szereti, de legálisan van azzal a fiúval. A srác elég idős ahhoz, hogy döntsön a saját életéről. - Volt valami a kijelentés mögött, valami ősi, elfojtott, fortyogó harag.
-
A vonzó, barna nőből táplálkozó vámpírt figyeled. - Honor tudta, hogy még ha Dmitri rá is veszi, hogy ágyba bújjon vele, az egyedül csak a szexről fog szólni. Érzéki, bűnös, veszélyes szexről, de fizikai kapcsolatnál nem többről. Nem fogja megosztani vele a titkait, és nem fog kötődni hozzá. - Miért?
-
Ő Evert Markson. Tommy legjobb barátja. Honor felkapta a fejét.
-
Tudtad, hogy itt lesz, ugye?
-
Evert visszataszító szokása, hogy rendszeresen ide jár táplálkozni.
-
De hisz az előbb mondtad, hogy a vámpírok ide járnak inni.
-
Csak alkalmanként, ha valakinek nincs állandó szeretője vagy donora, vagy ha nem idevalósi. - Az asztalra tette a pezsgőspoharát. - Evertnek azért kell az Erotique-ban táplálkoznia, mert olyan nagy fájdalmat okoz a donorjainak, hogy már a legelvetemültebb groupie-k sem mennek a közelébe. Az itteni táncosok csak úgy hajlandók a rendelkezésére állni, ha nyilvánosan táplálkozik, és végig figyeli valaki.
Honor szíve a torkában vert, amikor újra a Markson karjában lévő barna nőre nézett. Most észrevette, amit az előbb nem: hogy kapkodva veszi a levegőt, összeszorítja az ajkát, hogy fehér ráncok jelennek meg a szája körül.
-
Nem orgazmusa van, igaz? - Minden izma pattanásig feszült, akkora volt a késztetés benne, hogy felpattanjon, és letépje a vámpírt a nőről.
-
Fájdalmat okoz neki.
-
Dmitri! - A lány elengedte a pezsgőspohár vékony nyakát, mielőtt összeroppantotta volna. - Ha ő Tommy legjobb barátja, az azt jelenti, hogy...
-
Igen. Pontosan. - A vámpír az ajtóra pillantott. - Megjött Harangvirág.
Az angyal szárnyainak ezüst szálai megcsillantak a fényben, amikor Illium odasétált hozzájuk. A teremben minden nő és nem egy férfi mozdulatlanul nézte, szemükben csodálat és vágy csillogott.
Az éles, vakító harag továbbra is dermesztő dalt zengett az ereiben, de Honor erőt vett magán. - Helló, Illium! - köszöntötte, amikor az angyal felkapott egy széket egy másik asztal mellől, megfordította, és lovagló ülésben leült rá. Karjával a szék támlájára támaszkodott, csodaszép szárnyai a padlóra lógtak.
-
Helló, Honor St. Nicholas! - Képtelenségnek tűnő szempillái alól a lányra emelte gyönyörű, aranyszínű szemét. - Úgy festesz, mint aki meg akar vágni valakit, és figyelni, ahogy a vér végigfolyik a bőrén.
-
Igen - vallotta be a vadász. - De még várnom kell.
Illium elcsente előle a pezsgőspoharat, és belekortyolt. Megborzongott.
-
Soha nem szerettem ezt az izét. - Visszatette a poharat az asztalra, és Dmitrihez fordult. -
Azt beszélik, Tommy azért tűnt el, mert fél valakitől. De ez még azelőtt történt, hogy Honor a
Toronyba jött, szóval nem tőled.
Dmitri egy pillanatra sem vette le a szemét Evert Marksonról.
-
Megtennél egy szívességet? Repülj Evert otthonába, és nézz körül, hátha találsz valami érdekeset!
A kék szárnyú angyal minden további nélkül távozott.
Honor ekkor észrevette, hogy Dmitri hűvösen elmosolyodik. Már azelőtt tudta, kire néz, mielőtt arra fordította a fejét, és meglátta Evertet. A vámpír önkéntelenül nyelt egyet, és durván lelökte az öléből a barna nőt. A szeme ide-oda villant Honor és Dmitri között. Látszott a tekintetén, hogy felismerte a helyzetét, és ez elég bizonyíték volt arra, hogy Tommy bevonta a játékba a legjobb barátját is.
A vámpír távozni készült, Dmitri azonban semmit sem tett. Honor felemelkedett, de a férfi elkapta a csuklóját.
-
Hagyd, Honor, hadd főjön kicsit a saját félelmének a verítékében! Evert nem olyan okos, mint Tommy. Tudom, hová megy.
Honornak nagyon nehezére esett visszaülni és csak nézni, ahogy a kínzóinak egyike egyszerűen elsétál előle.
-
És ha tévedsz?
Dmitri a hüvelykujjával végigsimított a lány bőrén.
-
Nem tévedek.
A vadász lepillantott, és megütközve ráébredt, hogy a férfi simogatja, ő pedig nem is akar elhúzódni tőle.
-
Csak az illatcsali dologhoz értesz, Dmitri? - kérdezte, amikor megérezte, hogy sóvárgó forróság árad szét benne. - Vagy van valami más kényszerítő erőd is?
-
Ezt derítsd ki te! - Még egyszer végigsimított rajta, majd felállt. - Menjünk, játsszunk egy kicsit a prédánkkal!
Honor megtartotta magának a gondolatait, amíg kint nem suhantak a kocsival a ködös, szürke ég alatt, amin még ott lebegtek az éjszaka utolsó színei. A levegő hűvös volt, esőt jósolt. - Én nem akarom, hogy a szívem ennyire kihűljön. - Féltette az emberségét. - Nem akarom örömömet lelni mások szenvedésében.
Dmitri könnyedén sebességet váltott, és a Manhattan híd felé kanyarodott.
-
Néha nincs más választás.
A szavaiban bujkáló ősi sötétség teljesen körbefonta a lányt. Már tudta, hogy Dmitri nem osztotta meg senkivel a titkait, de nem tudta nem megkérdezni, nem állhatta meg, hogy megpróbáljon a kifinomult felszín alá pillantani.
-
Mit tett veled Isis? - Az ösztöne azt súgta, hogy minden ott kezdődött, emiatt vált Dmitri azzá, aki: egy ragadozóvá, aki csak nagyon kevés erkölcsi szabályt nem szegett még meg. A szél a homlokába fújta a férfi haját, amikor felhajtottak a hídra. A motor szelíden és veszélyesen zümmögött a széles úton.
-
Én nem vagyok szép, mint Illium, a nők mégis vágynak az ágyamba.
Ez igaz, gondolta Honor. Elég volt Dmitrire pillantani, máris mindenkinek a szex jutott az eszébe. Mély, sötét szemek, fekete haj, csábító, méz és barna árnyalatú bőr, kéjről és fájdalomról suttogó ajkak, és a teste, amely olyan halálos kecsességgel mozgott, hogy a szemlélőnek azonnal érzéki gondolatai támadtak, vajon hogyan mozoghat az a férfi egy nőn, egy nőben.
-
De téged senki sem sajátíthat ki. - Veszélyes őrültség lenne ilyennel akár csak próbálkozni is. - Te magad választod meg a szeretőidet.
-
Isis másként gondolta. - Az arckifejezése nem változott egy cseppet sem. - Akkor még gyenge voltam, halandó. Ő akart engem, és amikor nemet mondtam neki, egyszerűen elvette, amire vágyott.
-
Nem tudom, ki rabolt el téged, vadász - a vámpír hosszan, lassan végignyalta Honor belső combját -, de köszönettel tartozom neki.
A lány keze ökölbe szorult.
-
Megkínzott. Nem jött válasz.
***
Körülbelül húsz perccel később leparkoltak egy sövénynél, ami egy modern, kétemeletes családi ház előtt húzódott. Az épület divatos, fekete színű volt, az ablakkeretek és a tető sötétvörös. A kép még a hajnal előtti szürkület halvány fényében is megkapó volt.
-
Ez biztosan nem Evert háza. - A vámpír platinaórát és olasz öltönyt hordott. Nem az a fajta férfi volt, aki megelégszik egy kis házzal, bármilyen divatos is az.
-
Egy korábbi szeretője lakik itt - magyarázta Dmitri, miközben a bejárati ajtó felé tartottak. - Evert azt hiszi, Shae még mindig vonzódik hozzá. - Elővett egy kulcsot. - Téved. - Halkan kinyitotta az ajtót, és belépett.
Honor követte, és becsukta maga mögött az ajtót. A hall sötét volt, csak a lépcsőházban világított egy gyenge falikar, de a ház nem volt olyan csendes, mint amilyennek ilyen korán lennie kellett volna. Honor előhúzta a fegyverét és készenlétben tartotta, miközben felmentek a második emeletre. Dmitri kecsesen járt, akár egy lopakodó párduc; a lány inkább halandókra jellemző léptekkel.
-
...biztosan igazad van - csitítgatott valakit egy női hang. - Ülj le, Evert, kedvesem!
-
Egyenesen rám nézett! - kapkodó, szaggatott szavak. - És vele volt az a vadász. Ez a hang! Honor most már felismerte a férfit, pontosan emlékezett rá, hogy mit tett vele Evert, hogyan nevetett magas hangon rajta. Az a kacaj inkább illett volna egy tinilányhoz.
-
Milyen vadász?
-
Tommy azt mondta, végez a csajjal, hogy már kukába való. Azt mondta, nem tud semmit.
Az a szemét átvert!
-
Az lehetetlen! Hiszen a legjobb barátod. - Ruhaanyag susogása hallatszott, mintha Shae felállt volna. - Miért nem hívod fel és...
-
Mit gondolsz, nem próbáltam? - ordított fel a férfi. Ezt a testnek csapódó test semmivel össze nem téveszthető, csattanó hangja követte.
Forró harag homályosította el a világot Honor szeme előtt.
Shae-t azonban, úgy tűnt, nem rázta meg a dolog.
Biztos vagyok benne, hogy ez az egész csak egy félreértés. Ha Dmitri meg akart volna ölni téged, nyilvános helyen ugyanúgy megtette volna, mint bárhol máshol.
-
Igen, igen, igazad van. - Evert hallhatóan megkönnyebbült. - Lehet, hogy csak dugja azt a ribancot. Egész jó segge van, az biztos.
Honor kibiztosította a pisztolyát, de a vele szemben álló Dmitri megrázta a fejét. A lánynak ekkor eszébe jutott, hogy attól függetlenül, milyen idős Evert Markson, nem érezte benne valódi erő nyomát. Lehet, hogy egy szívlövésbe bele is halna, márpedig ők előbb ki akarták faggatni. Erőt vett hát magán. Bármilyen nagy elégedettséggel töltötte volna el, hogy húscafatokra szaggatja annak a szemétnek a szívét, csak némán elindult Dmitri mögött, amikor a férfi kinyitotta a hálószoba ajtaját, és belépett.
Az ajtóval szemben egy tejeskávészín bőrű, vad, göndör hajú nő állt rózsaszín csipkebugyiban és fehér haspólóban. Amint meglátta őket, berohant a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót, nehogy Evert túszul ejthesse. A vámpírférfi megperdült, és Dmitrire vetette magát. Ujjait begörbítve előremeresztette, mintha karmok lennének.
Honor térden lőtte.
Dmitri hátrapillantott a lányra, miközben a falfehér arcú vámpír a földön fetrengett vértócsában és csontdarabok között.
-
Nem volt szükségem a segítségedre, kedvesem - jegyezte meg finoman.
-
Tudom. - De Evert belső sérüléseket okozott neki, az orvosoknak hónapokig tartott, amíg helyrehozták. Az, hogy most látta, ahogy ordít, nem törölte ugyan ki Honor emlékezetéből a szörnyűségeket, de kezdetnek nem volt rossz. Másrészt a pasas bántani akarta Dmitrit, és ezt Honor nem engedhette. Dmitrit nem. - A szomszédok valószínűleg meghallották a lövést. - Nem hiszem. Evert hangszigeteltette az egész házat, nem igaz, Evert?
-
Nem tudok semmit, esküszöm! - zokogott a férfi. Az orrából folyt a takony.
Dmitri elmosolyodott, olyan finoman, mint ahogy egy hegyes penge siklik a bordák közé. Evert megtört.
-
Van északon egy hegyi nyaralója, a Catskill-hegység-ben. Tudja, hogy ott senki sem keresné. - Letörölte az arcát, és felült az ágy mellett. A sebei máris gyógyulni kezdtek. - De nem veszi fel a telefonját.
-
A száma?
Evert elhadarta a számot. Gesztenyebarna szeme Dmitriről Honorra villant, majd vissza. Olyan ártatlannak tűnt, mintha nem is ezé a lényé lenne.
-
Azt hittem, te is benne vagy - suttogta, miközben kabátja szárával megtörölte az orrát. - Azt hittem, tudsz róla.