Huszonötödik fejezet

Honor a férfi tarkójába vájta a körmét.

A mély, zöld szem egyszerre időssé vált, teli olyan tudással, amihez halandónak nem lenne szabad hozzáférnie.

- Mindig is ilyen voltál, ugye?

A vámpírt lenyűgözte a lány rejtélyessége. Végig a kísérteties szemébe nézett, miközben simogatta és kényeztette, hagyta, hogy hozzászokjon az érintéséhez. - Milyen?

- Szívesen vegyítettél egy kis fájdalmat a gyönyörbe. - Mély, érzéki torokhangon felnyögött, amikor Dmitri végigsimított a hüvelykujjával a mellbimbóján. - Ennek semmi köze a vámpírsághoz.

A lány szavai újabb emléket ébresztettek benne, visszarántották a múltba, ami már nem volt hajlandó a felszín alatt maradni.

Dmitri felnevetett, és megcsókolta a nőt, aki hajlandó volt kielégíteni a vágyait és játszani vele az ágyban. Olyan játékokat is, amiktől más nők sikoltva ájultak volna el. Persze, Dmitri soha nem akart más nővel játszani. Csak Ingrede-del.

A nyelve birkózott a felesége nyelvével, miközben felemelte a kezét Ingrede combjai közül és finoman, játékosan rácsapott az érzékeny húsára. A nő felnyögött... majd felemelte a csípőjét, hogy a férfi folytassa. Dmitri pedig megtette. Mindent megadott neki. Mert ugyan Ingrede keze volt megkötözve, de ő volt a rabszolga.

A felesége rabszolgája.

Az ágyasai többször mentek haza korbácsütésekkel a hátukon, mint ép bőrrel, de mindig visszajöttek. Volt, hogy azért kínozta őket, mert élvezte. Volt, hogy csak szórakozásból. De soha nem érezte közben azt a szívszorító gyönyört, amit akkor élt át, amikor a feleségét az egyszerű ágyra kötözte a kunyhóban, egy rég elfeledett réten, amin már csak vadvirágok nyíltak.

Honor visszamászott az ülésére, és újra összefogta a haját.

Dmitrinek csak néhány percnyi dolga volt Sorrow-val, és Honornak az volt az érzése, leginkább csak meg akarta látogatni.

Amikor visszaültek a kocsiba, Honor a vámpírhoz fordult. A vámpírhoz, akinek valaha felesége volt, és akit olyan odaadóan szeretett, hogy még most is vad erővel őrizte az emlékét.

Az arca rögtön azután megkeményedett, hogy említette Honornak Ingrede halandóságát. Nyilvánvalóan sajnálta, hogy ennyit is elmondott a lánynak.

A hűsége... megrázó volt.

Honort még senki nem szerette ennyire, nem is gondolta, hogy ilyesmi lehetséges. - Méreg talált valamit? - kérdezte, mert tudta, hogy ing rede-ről nem fog tőle többet megtudni. Akkor legalábbis nem.

De az a vámpír ettől függetlenül is túl nyárspolgár ahhoz, hogy meghívót kapjon. - Lefordítom: boldog a szerelmével, és nem kell másokat kínoznia ahhoz, hogy ne unatkozzon. Dmitri kurtán bólintott.

Honor nem lepődött meg ezen, mert a kérdése jogos volt ugyan, de már rég megtanulta, hogy a megjelenés csalóka lehet.

Dmitri felnevetett, a hangja prémsálként simított végig a lány keblén. Úgy tűnik, a teste érzékenyebb lett az illatcsalira.

Honornak meg sem fordult a fejében, hogy futni hagyja a férfit. Aznap reggeltől ők egy pár voltak, még akkor is, ha a kapcsolat csak futó kaland lesz.

Hosszú csend következett.

Dmitri nagyon furcsán nézett a lányra, amikor megállt a következő piros lámpánál.

Dmitri egy kérdő pillantás után az út felé fordította a fejét, és felhajtott a hídra.

A vérjunkie-k párban járnak. Csak arra izgulnak fel, ha egy vámpír iszik az egyikükből vagy felváltva mindkettőjükből. Lényegében tehát édeshármasról van szó, az átvál-toztatottaknak is csak kis része vonzódik ehhez, azok sem nagyon.

Honor bólintott.

Ezt egyetlen idős vámpír sem élvezné.

Honor előrehajolt, kinyitotta a tárolófiókot, és egy borítékot talált benne. Abban pedig néhány kinagyított, csillogó feketefehér fényképet.

A felvételeken egy fiatal, szőke, kicsípett pár volt látható, a tipikus amerikai mintapárocska, már csak a kutya hiányzott mellőlük. Kézen fogva, frissen igyekeztek a sötétbe burkolt ház felé, amelynek az erkélyéről lilaakác ágai folytak le.

A következő képen már kifelé jöttek, az arcuk kipirult, a hajuk zilált, a szájuk puffadt. A férfi félregombolta az ingét, a nőnek pedig hiányzott a virágos selyemsála.

Honor ebből már tudta, hogy annak a szubkultúrának a tagjait hamarosan meglátogatja egy vámpír a rémisztő fajtából.

Dmitri észrevette az önkéntelen gesztust, és felnevetett.

Honor még csak a médiában látta az arkangyalnőt, de annyit így is tudott, hogy Michaela egyszerre gyönyörű és gonosz.

Dmitri felvonta a szemöldökét.

Igen, Dmitri tudta, hogyan billentse ki Honort az egyensúlyából. De furcsa módon a lány is kezdett rájönni, hogyan bánjon el a vámpírral.

A ház ajtaja kitárult, mielőtt Honor válaszolhatott volna a vidám megjegyzésre. Felpillantott, és meglátott egy magas, vékony nőt. A csontozata akár egy szupermodellé, az ajka, mint egy filmsztáré, tejeskávé színű bőre pedig sötéten csillogott a napfényben. Mindezt kitűnően kiemelte a csipke és szatén anyagú különleges bronzszínű köntös, ami alig ért a combja közepéig.

Jiana elsápadt, amikor közelebb értek hozzá, de nem Dmitrit figyelte, hanem Honort. A szemében tükröződő tudás pedig mindent elárult.

Honor a férfi karjára tette a kezét, hogy megállítsa.

Honor nagy kortyokban ivott, mert a fogvatartója, aki az egészet irányította, aznap sem inni, sem enni nem adott neki.

Honor hallotta a hangjában vibráló félelmet, és tudta, hogy azok a kecses kezek nem fogják megmenteni.

Jiana láthatóan szinte összeesett. Hátralépett, némán behívta őket a házba. A belső berendezés éppolyan ízléses volt, mint amilyen rendezett a kert. A dekoráció viszonylag modern, a terekben a fény uralkodott, a falak halvány krémszí- nűek voltak.

Az egyik falon egy jól sikerült akt függött Jianáról. A festmény buja és erotikus hatású volt, a keret egyszerű, hogy az alkotásra terelje a figyelmet. A dekoráció szép átmenettel vezetett át a hallból a szobába, ahová Jiana kísérte őket. A színfoltokat itt az élénk bútordarabok adták. Jiana az egyik drágakő színű kanapéra rogyott, könyökét a térdére támasztotta, fejét a tenyerébe hajtotta.

A vadász a harag és a szánalom ugyanazon furcsa keverékét érezte, mint akkor, a veremben.

Én voltam megkötözve, de te voltál a gyengébb. - Ezen akkor hisztérikusan kacagnia kellett.

Honor leült egy fotelbe, Dmitri pedig megtámaszkodott a karfáján. Egy szót sem szólt, de Jiana arckifejezéséből ítélve a nő pontosan tudta, mi vár rá.

Honor tarkóján felálltak az apró szőrszálak. Vajon a nő most tökéletes alakítással ki akarja őt játszani, vagy a lenyűgöző külső valóban kínzó fájdalmat takar?

A vadász tudta, mit fog benne találni, de azért kinyitotta a borítékot, és kivette belőle a kártyát. Talán a következő jobban ínyedre lesz. Másoknak ezt még nem mondtam, de most egypárról van szó, egy férfiról és egy nőről. Ezt élvezni fogod, ugye, anyám?