Huszonkettedik fejezet

Honor felnézett, és meglátta a férfi félig lehunyt szemét és az apró mosolyt a szája sarkában. Az arca éppen annyira volt csak kifejező, hogy a lány tudja: Dmitrinek tetszik, ami történik vele. A belőle áradó érzékiség olyan halálosan éles volt, akár az asztalon heverő pengék. Ez a férfi nem finomkodott az ágyban a nőkkel.

A férfi néhány takarékos mozdulattal engedelmeskedett neki. A ruha alól izmos vállak villantak elő, olyan hasizmok, amiket Honor azonnal meg akart nyalni, és egy vékony szőrcsík, ami a nadrágjába vezetett.

Pajkos mosoly.

Hátralépett, összezárta a férfi lábát, és fellépett, hogy lovagló ülésben a testére telepedjen. Dmitri hagyta, hogy azt tegyen, amit akar, és a lány azt is tudta, miért. Ha hátra akarta volna fektetni őt a padlón, már megtehette volna, mielőtt Honor észreveszi, hogy megmozdult. De ez most nem az erőről és a fájdalomról szólt. Ez valami teljesen más volt. Honor nem tudta pontosan, mi, de érezte, hogy fontos, ami történik.

A férfi Honor alatt maga volt a megtestesült férfiasság. A combja kőkemény, testének forrósága pedig lassú és megalkuvó simogatás, olyan finom, hogy a vadász nem ellenkezett. Pedig pontosan tudta, hogy Dmitrivel semmi sem ilyen egyszerű. Ő olyan férfi volt, aki minden apró gyengeségét képes volt kihasználni.

A lány leheletfinoman megérintette az ujjai hegyével, nekilátott felfedezni ennek a sötéten érzéki lénynek a testét. Félnie kellett volna tőle, és való igaz, hogy Dmitri hideg embertelenségétől néha megijedt, de közben érthetetlen módon biztonságban érezte magát a vámpír mellett. Bármilyen ésszerűtlenül is hangzott: megbízott Dmitriben. Amikor végighúzta ujját a felsőtest izmainak felső kötegén, a férfi összerezzent. Csak egy picit, de Honor ezt is észrevette. így hát megismételte a mozdulatot, és látta, hogy Dmitri fenyegetőn és érzékien elmosolyodik.

- Milyen türelmes vagy! - mondta, és alkarjával a vámpír felsőtestére támaszkodott. - Gondolom, a halhatatlanság időt ad rá, hogy sok mindent megtanulj.

A férfi a lány ajkán nyugtatta a tekintetét:

Honor végighúzta az ujját a férfi száján, megállapodva telt alsó ajkán. Már látta, ahogy ez a száj haragosan megkeményedik, vidáman felfelé görbül és gúnyosan lefelé. De mindenekfelett meg akarta ízlelni. Csakhogy volt egy gond.

Sötét csokoládészínű szeme egy pillanat alatt halálos feketére változott, de Dmitri csak annyit mondott:

Dmitri helyezkedett egy kicsit, vonagló izmai arra emlékeztették a lányt, milyen erős is ez a férfi. De a következő lépést újra csak Honorra hagyta. Ő azonban nem képzelte, hogy ez a férfi gyengédségének a jele volna. Nem: Dmitri ragadozó, ő pedig a préda, akit éppen lassan, könnyedén és határozottan becserkész.

A férfi meleg ajkának első érintése leheletfinom volt. A lány szíve hevesen vert, de nem a félelemtől. Ezért finoman az ajka közé szívta Dmitri felső ajkát, majd elengedte, és a nyelvével végigsimított az alsón. Élvezte a férfi, az ő személyes kábítószere hatását.

A vámpír mellkasa vadul hullámzott a lány keze alatt, légzése egyenetlenné vált. A nőiesség Honor lelkében elégedetten buzogni kezdett. Nem kellett a múltba látnia ahhoz, hogy tudja: Dmitri minden érzéki élményt kipróbált már, minden bűnt kiélvezett... és mégis reagált Honor érintésére. Abban pedig biztos volt, hogy ez a válasz őszinte: Dmitri nem vesződne azzal, hogy megjátssza magát.

Bőrének minden pórusában lüktetett a vér. Kinyitotta a száját a férfié felett, és mélyen megízlelte. Eközben felcsúsztatta a kezét a mellkasán és a nyakán, tenyerébe fogta az arcát. Mindig ezt csinálja, gondolta Dmitri, és felidézte, hogyan simítottak végig az arcán a lány hosszú, ügyes ujjai az erdőben, a megtört csókjuk közben, és azelőtt, a patak partján. Azelőtt egyetlen nőnek engedte csak meg, hogy ilyen meghitten érintse.

Fátyolos, meghitt nevetés.

Honor keze egy kicsivel erősebben szorította meg, amikor a lány végighúzta a nyelvét Dmitri két összezárt ajkának találkozásán, majd becsúsztatta a szájába. A vámpír érezte, hogy minden izma fájón megfeszül. Nehezére esett egy érzéki helyzetben passzívnak maradnia, hiszen általában ő volt a támadó. De ha ezt megpróbálta volna Honorral, valószínűleg elveszti őt, így hát mozdulatlan maradt, akár egy lesben álló farkas. Nemsokára úgyis megkapja majd ezt a lányt, és akkor eljátszadozhat vele.

A lány nyelve ekkor siklott át a szemfogán.

Eddig is kemény farka fájdalmasan megfeszült... Honor pedig megdermedt.

A lány bőre felforrósodott, de nem pirult el.

Remegve, szándékosan megnyalta a vámpír másik szemfogát. A lány teste újra megfeszült, de már nem olyan görcsösen, és amikor megtörte a csókot, hogy levegőt vegyen, az érzésnek, ami a szemében csillogott, semmi köze nem volt a félelemhez.

A lány nevetése a férfi egyik legrégibb emlékével vegyült össze.

- Akkor nem lenne fair a küzdelem! - Honor mélyről fakadó, kéjes hangot hallatott, amikor a férfi illatának finom csápja végigsimított rajta, majd meglepte őt egy újabb, ezúttal kevésbé bizonytalan csókkal. Telt, feszes melle a férfi felsőtestének szorult, a mellbimbói kemények voltak, Dmitri pedig arra vágyott, hogy a fogai közé vehesse őket, miközben kezével a puha húst dédelgeti.

A lány zihálva kapkodta a levegőt, mire Dmitri alsó ajkát utoljára a szájába szívva elengedte a száját. A férfi légzése sem volt túl egyenletes, hiszen az első pillanattól fogva, amikor a vadász belépett az irodájába, vad ágyat érzett iránta. Ha egy kicsit kevesebb az önuralma, Honor pedig kicsit kevésbé retteg tőle, letépte volna a farmerját, az ajtóhoz szegezte volna, beléhatol, és a szemfogát a nyakába mélyeszti, mielőtt még megkérdi a nevét.

Nemsokára.

Hátrahajtotta és a kanapé támlájára ejtette a fejét, miközben Honor lassan végigcsókolta a nyakát. Élvezte testének érzéki súlyát a combján, szájának nedvességét a testének ezen a különösen érzékeny részén, amit azonban egyetlen szeretőjének sem engedett még kényeztetni. Nem bízott meg másokban annyira, hogy a fogukat olyan közel engedje az ütőeréhez. Ekkor a lány megnyalta a nyaka alján lévő apró gödröcskét.

Dmitri megszorította Honor csípőjét.

Egy pillanattal később a vadász már a szoba másik végében állt, útközben még az egyik tőrt is sikerült felkapnia az asztalról.

A vámpírt szörnyen dühítette, hogy ekkora félelmet lát a lányban, ebben az erős és erotikus vadászban, aki olyan érzékkel kényezteti őt - szinte hihetetlen, hogy most szerelmeskednek először. Arra azonban figyelt, hogy a hangja nyugodt maradjon és lassú szexualitással tele.

- Úgy tűnik, legközelebb messzebb kell tennünk a fegyvereket.

A rémálom sötétsége néhány hosszú másodperc alatt tűnt csak el Honor szeméből. A lány ekkor lepillantott a kezében lévő pengére, felkiáltott, és a férfi feje fölé, a falba állította a tőrt. - Ilyen hamar feladod? - Ujjával magához intette a lányt.

Honor tekintetében ezernyi kimondatlan szörnyűség tükröződött, de elindult, és újra elfoglalta korábbi helyét a férfi combján. Buja nőiességgel nehezedett Dmitrire, a tes te mintha arra teremtődött volna, hogy gyönyört adjon egy férfi... Dmitri számára. De amikor a lány lehajolt, hogy újra megcsókolja, a vámpír megrázta a fejét. Felemelte a kezét, és az ujjával végigsimított a lány feszült állkapcsán, görcsbe rándult nyaki izmain.

A mellkasának feszülő telt keblek érzése felkorbácsolta Dmitri legsötétebb érzéki ösztöneit, de a halhatatlanság megtanította, hogy elodázza a vágyai kielégítését, kiélvezze a nő és férfi közötti legbensőségesebb tánc minden egyes lépését. Honor bizalma pedig nagyon különleges dolog volt, amit az utolsó cseppig meg akart ízlelni.

Végigsimított a lány haján, az ujja köré csavarta annak egy puha, göndör tincsét.

Honor néhány pillanatig elgondolkozott ezen.

Honor hallotta a hűvös gőgöt a szavaiban, abból azonban, hogy a vámpír bevallotta neki ezt a titkot, arra következtetett, hogy Dmitri pontosan érti: legalábbis kezdetben megfosztotta azokat a nőket a szabad akaratuktól.

A férfi tovább játszadozott a hajával, Honor pedig ettől legszívesebben becsukta volna a szemét és hozzásimult volna.

A vámpír aznap éjjel egy napfényes szemű nőről álmodott, akinek minden lélegzetvételében érezte a szerelmét.

- Dmitri! - mondta a nő szerényen, és két kezével lesimí totta a szoknyáját. - Nem lenne szabad itt lenned.

Ő érinteni, csókolni és imádni akarta ezt a nőt, de Ingrede nem volt az övé. Még nem. - Ezt neked hoztam.

A nő barna, sarkában felfelé ívelő szeme megtelt örömmel, amikor meglátta kezében a vadvirágcsokrot. Dmitri egészen a hegyek fennsíkjáig mászott fel, hogy leszedje őket, közben pedig úgy érezte magát, mint egy szirteken ugrándozó muflon. De ha a nő arra kéri, hogy menjen és hozzon még több virágot, szó nélkül visszaindult volna. Mert Ingrede mosolya lüktetett minden egyes szívverésében.

A nő elvette a csokrot, boldogan felnevetett.

- Köszönöm. - A lélegzete egy pillanatra elakadt, szemében határozottság villant.

Majd előrelépett, és szájon csókolta a férfit, akit csak azért ért el, mert Dmitri közben lehajtotta hozzá a fejét.

Úgy meglepődött, a kezét felemelni sem volt ideje, hogy magához ölelje.

A nő pedig a következő pillanatban már nem is volt ott, a szoknyája színpompásan lobogott a lába között, az illata azonban ott maradt. Napfény- és vadvirágillat. Dmitri minden éjjel arról álmodott, hogy az orrát a lány nyaka ívének finom bőréhez szoríthatja, magába szívja ezt az illatot, miközben elmerül vad, nőies ízében.

Ahogyan az az álmokban lenni szokott, a kép minden előjel nélkül megváltozott, és Dmitri nem az összetákolt istállóban állt már, hanem annak a kis házikónak a falai között, amit saját kezével épített. Egy szép, sötét hajú nő állt előtte, háttal feléje, szégyenlősen és bizonytalanul. Ő pedig megérintette a nő combjának közét, simogatta, amíg a lány hívogatóan síkos és rózsaszín nem lett, majd Ingrede meglepett kiáltásai ellenére megcsókolta testének ezt a titkos részét, lenyalta kéjének csodálatos ízét... de soha nem tette magáévá úgy, ahogyan szerette volna, mert azzal megbecstelenítette volna.

- Ingrede. - Megfogta a nő két karját és magához húzta őt. - Félsz?

A válasz suttogva jött, a nő remegett, míg Dmitri nem akart semmi mást, csak lassan és finoman simogatni. - Igen.

Dmitri megcsókolta a nő nyakának finom ívét, olyan érintéssel, amiről tudta, hogy ellágyítja Ingrede térdét. Azon kapta magát, hogy nekifeszíti felizgatott testét, az önuralma cafatokban mállik le róla. Összeszedte magát, de alig tudott uralkodni az indulatain. A nő bőréhez dörzsölte az ajkát.

Ingrede halkan felnyögött, Dmitri imádta ezt a hangot. Hátrahajtotta a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen.

Dmitri megremegett, és a nőhöz simult. Minden önuralma odavolt, finoman ráharapott a nő nyakára, miközben átkarolta, és átfogta a mellét. Azelőtt soha nem mert ilyen nyers mozdulatot tenni, mert félt, hogy elriasztja Ingrede-et. Most viszont... a nő már a felesége volt, és bár elpirult, nem húzódott el tőle.

Ingrede riadtan felnevetett. A melle forró volt a férfi bensőségesen dédelgető tenyere alatt.

De nem állította meg őt. Erről a gömbölyű, telt idomú nőről álmodozott Dmitri attól a pillanattól kezdve, amikor egyszer felpillantott az apja mellett végzett mezei munkából, és rájött, hogy nem gyerek már többé, és Ingrede sem kislány. Letolta a ruhát a felesége karján, ő pedig finoman lejjebb húzta azt, a csípőjéig.