63

TOBY. SZENT WEN BO NAPJA
HUSZONÖTÖDIK ÉV

Nem lát férfiakat. Se disznókat. Se juszlánokat.

Se madárnőt.

Talán elment az eszem, gondolja Toby. Nem, el nem ment. Csak átmenetileg nem találom.

Eljött a fürdés ideje; Toby a tetőn van. A kisebb edényekből esővizet önt a legnagyobb tálba, beszappanozza magát, de csak a kezét és az arcát: nem kockáztathatja meg, hogy teljesen lefürödjön, mert nem tudja, ki leskelődik. Éppen a szappanos vizet törli le magáról, amikor hallja, hogy a közelben varjak ricsajoznak. Kár, kár, kár! Most úgy hangzik, mintha nevetnének.

Toby! Toby! Segíts!

A nevemet hallottam? – töpreng Toby. Áthajol a korláton, de nem lát semmit. Viszont újra hallja a hangot, nagyon közel az épülethez.

Kelepce lenne? A nő őt szólítja, de a férfi karja a torkán, ütőeréhez szorítja a kést?

Toby! Én vagyok az! Kérlek!

Toby megtörülközik, belebújik a pelerinbe, vállára veszi a fegyvert, lemegy a lépcsőn. Kinyitja az ajtót: nincs ott senki. De ismét hallja a hangot, nagyon közelről. Ó, kérlek!

A bal sarokban: senki. A jobb sarokban: megint csak senki. Toby éppen kilép a kertkapuhoz, amikor egy nő jön elő az épület mellől. Sántikál, vézna, és össze van verve; kosztól és száraz vértől összetapadt hosszú haja az arcába lóg. Nedves, tépett, kék tollas, flitteres unitardot visel.

A madárnő. Látványosság egy szexcirkuszból. Biztosan fertőzött is, maga a két lábon járó járvány. Ha megérint, gondolja Toby, halott vagyok.

– Ne gyere a közelembe! – kiáltja. A kert kerítéséig hátrál. – Takarodj innét!

A nő megtántorodik. Vágás van a lábán, meztelen karja le van horzsolva és vérzik – biztosan szederbokrokon kellett magát átküzdenie. Toby nem tud másra gondolni, csak a friss vérre, ami hemzseg a mikrobáktól és vírusoktól.

– Húzz el innét! Tűnés!

– Nem vagyok beteg – mondja a nő. Könnyek csorognak az arcán. De hiszen kétségbeesésében mindegyik ezt mondta. Ezt mondták, könyörögtek, segítségért, vigaszért nyújtották a kezüket, majd rózsaszínű zabkásává változtak. Toby figyelte őket a tetőről.

Fuldokolni fognak. Ne engedjétek, hogy belétek kapaszkodjanak. Ne hagyjátok, hogy ti legyetek az utolsó szalmaszál, Barátaim, mondja Ádám Egy.

A fegyver. Toby a szíjjal ügyetlenkedik: beleakadt a pelerinbe. Hogyan szabaduljon meg ettől a gennygóctól? Fegyver nélkül semmit sem ér vele, ha rákiabál. Talán fejbe verhetném egy kővel, gondolja Toby. De nincs nála kő. Jól gyomorszájon rúgom, aztán megmosom a lábam.

Szívtelen teremtés vagy, mondja Nuala hangja. Semmibe veszed Isten Teremtményeit, hiszen az emberi lények is Isten Teremtményei, nem?

Összetapadt haja alól könyörög a nő: – Toby, én vagyok az! – Összecsuklik, térdre esik. Aztán Toby felismeri Rent. A sok piszok és szétmarcangolt csillogás alatt csak a kis Ren van.