57

TOBY. SZENT KAREN SILKWOOD NAPJA
HUSZONÖTÖDIK ÉV

Toby hirtelen ébred, a vér a fejébe tolul: katuss, katuss, katuss. Azonnal tudja, hogy változás állt be a környezetében. Valakivel osztozik az oxigénen.

Lélegezz, mondja magának. Mozogj úgy, mintha úsznál. Ne lehessen kiszagolni rajtad a félelmet.

Olyan lassan, amilyen lassan csak képes, leveszi izzadt testéről a lepedőt, felül, és vigyázva körülnéz. Semmi nagy nincs a fülkéjében: ahhoz nem is lenne elég hely. Aztán meglátja. Csak egy méh. Házi méh, az ablakpárkányon sétál.

Pilar azt szokta mondani, hogy a méh a házban látogatót jelent; ha pedig a méh elpusztul, a látogatás rosszul fog végződni. Nem szabad megölnöm, gondolja Toby. A méhet óvatosan betekeri egy rózsaszín törlőkendőbe. – Vigyél üzenetet – mondja neki. – Mondd meg a Szellemek országában lévőknek, hogy sürgősen küldjenek segítséget. – Tudja, hogy ez csak babona, furcsa mód mégis biztató jelnek veszi. Habár az is lehet, azon transzgenikus méhek egyike volt, amelyeket az után engedtek ki a környezetbe, hogy egy vírus kipusztította a természetes méheket; az is lehet, hogy kiborg kém, most már csak ide-oda bóklászik, mert senki sem maradt, aki irányítsa. Ebben az esetben elég rossz küldönc válik belőle.

A törlőkendőt pelerinje zsebébe csúsztatja: abban van a méh, fel fogja vinni a tetőre, és ott elengedi: figyeli majd, amint elindul a halottak felé, hogy teljesítse a küldetését. De amikor a vállára dobta a fegyverét, megnyomhatta a zsebet, mert amikor kihajtogatja a törlőkendőt, a méh halottnak látszik. Toby a korlát fölött megrázza a kendőt, reméli, hogy a méh szárnyra kap. Az repül, de inkább úgy, mint egy mag, nem úgy, mint egy rovar: tehát a látogatás nem jól sül majd el.

Toby átsétál a tető kert felőli oldalára, lenéz. Igen, a rossz vendégek már itt is vannak: a disznók visszajöttek. A kerítés alatt járatot ástak maguknak, aztán mindent feldúltak. Nem zabálási őrületnek tűnt, inkább szándékos bosszúállásnak. Feltúrták és letaposták a talajt: amit nem ettek meg, azt letarolták.

Ha sírós típus lenne, most sírna. Szeméhez emeli a távcsövet, végigpásztázza a mezőt. Először nem látja őket, de aztán a mező virágai fölött kiszúr két rózsaszínszürke fejet, nem, hármat, nem, ötöt. Gombszemek, disznónként egy-egy: oldalról néznek rá. Őt figyelik, mintha tanúi akarnának lenni Toby döbbenetének. Mi több, lőtávolságon kívül vannak: ha rájuk lőne, csak a golyót pazarolná. Nem lepődne meg, ha a disznók már erre is rájöttek volna.

– Mocskos disznók! – ordítja feléjük. – Mocsadékok! Disznófejűek! – Persze azok számára ezek nem igazán sértések.

Mihez kezdjen most? A szárított zöldségből kevés maradt, a gojibogyóból és azték zsályából szinte semmi: szinte teljesen kimerült növényi fehérjekészleteit a kertből akarta pótolni. A legrosszabb, hogy már zsírja sincs: már a legutolsó Shea és Avokádó Testápoló Vajat is megette. Van zsír az Energiaszeletekben is – és abból van még néhány de az nem tart elég sokáig. Ha nem jut zsírhoz, akkor a test először a saját zsírját bontja le, aztán az izmokat, és az agy jelentős része zsír, a szív pedig izom. Az emberi test visszacsatolási körré változik, aztán egyszer csak vége a dalnak.

A gyűjtögetés maradt az egyetlen lehetősége. El kell mennie a mezőre, az erdőbe, fehérjét és zsírt kell találnia. A kan mostanra már félig elrothadt, azt nem eheti meg. Talán egy zöld nyulat le tudna lőni. De azt nem teheti, a nyúl az emlőstársa, és ő nem képes ilyesfajta gyilkosságra. Hangyalárvákat és tojásokat eszik inkább, vagy hernyókat.

Vajon a disznók épp erre várnak? Hogy kimenjen a védőfalán kívülre, a nyílt terepre, ahol ráugorhatnak, ledönthetik, hogy aztán felhasítsák a testét? Szabadtéri pikniket tartanak majd disznó módra. Egy Nagy Zabálást. Toby elég jól el tudja képzelni, hogyan zajlana. A Kertészek nem irtóztak a különböző Teremtmények táplálkozási szokásairól beszélni: álszenteskedés lett volna, ha ezen megbotránkoznak. Zeb egyik kedvenc mondása az volt, hogy senki sem úgy jön a világra, hogy kést, villát és serpenyőt szorongat a kezében. Vagy szalvétát. És ha mi eszünk disznót, miért ne szabadna a disznóknak minket megenniük? Ha fektünkben találnak bennünket.

A kertet nem érdemes helyreállítani. A disznók csak kivárnák, amíg akad valami, ami pusztításra érdemes, aztán elpusztítanák. Talán a tetőn kellene kertet kialakítania, ahogyan a Kertészek csinálták azelőtt. Akkor sohasem kellene kitennie a lábát a főépületből. De ahhoz vödrökben kellene felhordania a földet azon a rengeteg lépcsőn. Aztán a száraz évszakban öntöznie kellene, az esősben pedig elvezetni a vizet: a Kertészek bonyolult rendszerei nélkül lehetetlenség kivitelezni.

A disznók ott lesnek rá a százszorszépek fölött. Ünnepi hangulatban vannak. Gúnyosan röfögnek? Az biztos, hogy röfögnek, néhány kismalac pedig visít, olyan visítással, amit a toplessbárok zárórája után lehetett hallani a Szennyvíz Lagúnában.

– Seggfejek! – kiáltja oda nekik. Ettől jobban érzi magát. Legalább valaki máshoz beszél, nem önmagához.