26

Iskola előtt be kellett mennünk Bernice-ért a Buenavistára. Sem Amanda, sem én nem akartunk Bernice-ért menni, de tudtuk, bajba kerülnénk Ádám Egynél, ha nem tennénk, mert az Kertészhez méltatlan lenne. Bernice még mindig nem szerette Amandát, de nem is igazán utálta. Tartott tőle, ahogyan némely állattól, például egy éles csőrű madártól tartunk. Bernice gonosz volt, Amanda viszont kemény, és a kettő nem ugyanaz.

Valaha Bernice volt a legjobb barátnőm, de már nem, és ezen nem lehetett változtatni. Emiatt kényelmetlenül éreztem magam a közelében: mintha valami bűnt követtem volna el. Bernice ezt tudta is, és minden eszközzel megpróbálta a bűntudatomat Amanda ellen fordítani.

De kívülről úgy látszott, hogy barátok vagyunk. Mi hárman együtt mentünk az iskolába, együtt csináltuk a feladatokat, az Ifjú Cserjész-guberálást. Ilyesmiket. Viszont Bernice sohasem jött át a Sajtüzembe, és sohasem lógtunk vele iskola után.

Amikor azon a reggelen Bernice felé mentünk, Amanda azt mondta: – Megtudtam valamit.

– Mit? – kérdeztem.

– Tudom, hova jár Burt délután öt és hat között, hetente kétszer.

– Burt, a Göcs? Kit érdekel? – kérdeztem. Mindketten megvetettük Burtöt, mert csak egy szánalmas hónaljtaperoló volt.

– Ezt hallgasd meg: ugyanoda, ahova Nuala – mondta Amanda.

– Ne viccelj! Hova? – Nuala flörtölt vele, de ő minden férfival flörtölt. Ilyen volt a stílusa, ahogy Toby stílusa meg az volt, hogy hidegen meredt az emberre.

– Az Ecetszobába, olyankor, amikor elvileg senki sincs ott.

– Ó, ne! – mondtam. – Tényleg? – Tudtam, hogy szexről van szó – a legtöbb vicces beszélgetésünknek ez volt a témája. Ugyan a Kertészek „reprodukciós aktus”-nak nevezték a szexet, és azt mondták, hogy nem olyasmi, amin gúnyolódni kellene, Amanda ennek ellenére azt tette. Az ember vagy röhögött a szexen, vagy árulta, vagy is-is, de képtelenség volt tiszteletben tartani.

– Nem csoda, hogy annyira lötyög a feneke – mondta Amanda. – Kezd elhasználódni. Mint Veena régi kanapéja – le van süllyedve az egész.

– Nem hiszek neked! – mondtam. – Biztos, hogy nem csinálja! Burttel biztosan nem!

– Esküszöm – mondta Amanda, és nyomaték gyanánt kiköpött: jól tudott köpni. – Mi másért járna vele oda?

Mi, Kertészgyerekek gyakran kitaláltunk durva történeteket az Ádámok és Évák szexuális életéről. Az, hogy elképzeltük őket ruhátlanul, egymással, vagy kóbor kutyákkal, vagy még a Pikkelyek és Farkak fotóin levő zöld bőrű lányokkal is, csökkentette a hatalmukat. Mégis, azt, hogy Nuala a Göccsel nyögdécsel és dobálja magát, nehéz volt elképzelni. – Akárhogy is van, nem mondhatjuk meg Bernice-nek – mondtam. Aztán egy darabig még elröhögcséltünk a dolgon.

A Buenavistánál biccentettünk az előcsarnok asztalánál ülő slampos Kertész hölgy felé, aki fel sem nézett a makraméjából. Felmentünk a lépcsőn, kikerültük a használt tűket és óvszereket. Amanda elnevezte Buenavista Kondomnak az épületet, és most már én is így hívtam. A gombás, fűszeres Buenavista szag ma erősebb volt, mint általában.

– Valaki füvet termeszt – mondta Amanda. – Annak a szagát érezni. – Amanda szaktekintély volt: régebben az Exfernális Világban élt, és még drogozott is. Habár nem sokat, mondta, mert a drogtól elveszti az ember az ítélőképességét: csak olyantól szabad venni, aki megbízható, ő pedig nemigen bízott meg senkiben. Nyaggattam, hogy én is kipróbálhassam, de nem engedte. – Te még kisbaba vagy – mondta. Vagy csak annyit mondott, hogy amióta a Kertészekkel van, már nincsenek meg a kapcsolatai.

– Itt nem lehet fű – mondtam. – Ez egy Kertész épület. Csak a plebszmaffia termeszt füvet. Itt... csak a kölykök szívnak itt éjszakánként. A plebszkölykök.

– Igen, tudom – mondta Amanda –, de ez nem a füst, hanem magának a kendernek a szaga.

Ahogy elértük a negyedik emeletet, hangokat hallottunk – két férfi hangját, a lépcsőház ajtajának túloldaláról. Nem tűntek barátságosnak.

– Ennyi van most – mondta az egyik. – Holnapra meglesz a többi is.

– Seggfej! – mondta a másik. – Ne szórakozz velem! – Puffanás hallatszott, mintha valami a falnak csapódott volna. Aztán újabb puffanás és szavak nélküli kiáltás: a fájdalomé vagy a dühé.

Amanda megbökött: – Felfelé – mondta. – Gyorsan.

Amilyen gyorsan csak tudtunk, felrohantunk a lépcsőn. – Ez komoly helyzet volt – mondta Amanda, amikor elértük a hatodik emeletet.

– Hogy érted ezt?

– Valaki elcseszte az üzletet – mondta Amanda. – De mi nem hallottunk semmit. Most pedig tégy úgy, mintha mi sem történt volna. – Rémültnek tűnt, és ettől én is megrémültem, mert Amanda nem volt ijedős.

Bekopogtunk Bernice ajtaján. – Kopp, kopp – mondta Amanda.

– Ki az? – kérdezte Bernice. Biztosan az ajtónál várakozott, mintha attól tartana, hogy nem jövünk. Ezt szomorúnak találtam.

– Az Üszök! – mondta Amanda.

– Mi szök?

– A Zöld Üszök – felelte Amanda. Átvette Shackie kódszavát, és mi hárman most ezt használtuk.

Amikor Bernice kinyitotta az ajtót, egy pillantást vetettem Veenára, a Zöldségre. Szokás szerint a barna plüsskanapén üldögélt, de most úgy tűnt, mintha észrevett volna bennünket. – Gyere haza időben – mondta Bernice-nek.

– Anyád szólt hozzád! – mondtam Bernice-nek, amikor kijött a lépcsőházba, és az ajtó becsukódott mögötte. Barátságos akartam lenni, de Bernice lehűtött. – Igen? És akkor mi van? – mondta. – Anyám nem hülye.

– Nem mondtam, hogy az – feleltem hidegen.

Bernice ellenségesen végigmért. De Amanda jövetele óta már a tekintete sem volt olyan átható, mint azelőtt.