8

Toby örült, hogy állást kapott a TitokBurgernél: tudja majd fizetni az albérletét, nem kell éheznie. De aztán rájött, hogy van egy kis bökkenő.

A bökkenő a menedzser volt. Blancónak hívták, habár a háta mögött a titokburgeres lányok Hólyagnak nevezték. Rebecca Eckler, akivel egy műszakban dolgozott, azonnal figyelmeztette Tobyt. – Maradj észrevétlen – mondta Tobynak. – Talán megúszod: most Dorát keféli, és általában egyszerre csak egy lányt használ, ráadásul a gömbölyű feneket kedveli, te pedig elég vézna vagy. De ha behívat az irodába, vigyázz. Nagyon féltékeny. Teljesen kikészíti a lányokat.

– Téged behívott már az irodájába? – kérdezte Toby.

– Nem, hála az Úrnak, phű! – felelte Rebecca. – Én túl fekete és ijesztő vagyok neki, plusz csak a cicákat szereti, nem az öreg macskákat. Talán ráncossá kellene magad tenni, édesem. Néhány fogadtól is megszabadulhatnál.

– Nem is vagy ijesztő – mondta Toby. Valójában Rebecca gyönyörű volt, a barna bőrével, vörös hajával és egyiptomi orrával.

– Nem úgy értem – válaszolt Rebecca. – Ráfázhat, ha kikezd velem. Mi, fekete zsidók egyesítjük magunkban azt a két népséget, akivel jobb nem kikezdeni. Tudja, hogy ráuszítanám a Fekete Lazacokat, és az aztán kegyetlen banda. Meg még talán Ézsaiás Farkasait is. Annyit nem ér meg neki az egész!

Toby nem számíthatott ilyesfajta segítségre. Behúzta fülét-farkát, amikor Blanco a közelben volt. Hallott róla egyet s mást. Rebecca elmondása szerint Blanco kidobóember volt a Pikkelyeknél, a Lagúna legszínvonalasabb klubjánál. Kidobóembernek menő volt lenni: fekete öltönyben és sötét szemüvegben flangáltak, elegánsnak, mégis keménynek néztek ki, körülzsongták őket a nők. De Blanco nagyon elszúrta, mondta Rebecca. Kibelezett egy Pikkelyekben dolgozó lányt, mégpedig nem egy alkalmi munkaerőt, nem egy becsempészett illegális bevándorlót – azok közül sokan végezték így –, hanem a klub egyik legnagyobb attrakcióját, az egyik sztárrúdtáncost. Egy olyan fickót, aki problémát okoz az üzletmenetben, mert képtelen megőrizni a hidegvérét, nem lehet megtűrni, úgyhogy kirúgták. Szerencséjére voltak barátai a SzeKúrnál, különben néhány szerve nélkül végezte volna egy szemétolaj-tárolóban. Így viszont az történt, hogy rábízták a TitokBurger szennyvíz lagúnabeli üzletének vezetését. Ez nagy hátralépést jelentett a ranglétrán, és Blanco ki volt akadva miatta – miért kell neki egy kurva miatt szenvednie? –, így aztán utálta a munkáját. De a lányokra mint extra juttatásra tekintett. Volt két haverja, régebben azok is kidobóemberek voltak, most pedig a testőrei: nekik juttatta a maradékot. Feltéve persze, hogy maradt bármi is.

Blanco még mindig úgy nézett ki, mint egy kidobóember – szögletes testalkatú volt, és tagbaszakadt –, habár már hízásnak indult: a túl sok sörtől, mondta Rebecca. Kopaszodó fején megtartotta a jellegzetes kidobóember-lófarkat, és tele volt tetoválással: a karján kígyók tekergőztek, mindkét csuklóján csecsemőkoponyákból álló karkötő, a kézfején tetovált vénák és artériák, úgyhogy a keze úgy nézett ki, mintha meg lenne nyúzva. Nyaka köré lánc volt tetoválva, rajta piros, szív alakú lakattal, ami kigombolt ingének V-jéből kilátszó mellszőrzetében rejtőzött. A pletyka szerint a lánc a hátán folytatódott, ahol egy fejjel lefelé lévő meztelen nő körül csavarodott körbe, akinek a feje Blanco seggében tűnt el.

Toby szemmel tartotta Dorát, aki az ő műszakja után érkezett a grilles pult mögé. Amikor a céghez jött dolgozni, még duci volt és optimista, de ahogy múltak a hetek, egyre soványabb és görnyedtebb lett; karjának fehér bőrén állandóan újabb és újabb zúzódások tűntek fel és halványultak el. – El akar menekülni, de fél – suttogta Rebecca. – Lehet, hogy már neked is el kéne tűnnöd innét. Blanco nézeget téged is.

– Nem lesz gond – felelte Toby. De nem így érezte: ő is félt. De hová mehetett volna? Fizetésnaptól fizetésnapig élt. Nem volt pénze.

Másnap reggel Rebecca intett Tobynak, hogy menjen oda hozzá. – Dora halott – mondta. – Szökni próbált. Most hallottam. Egy üres telken találtak rá, a nyakát eltörték, és feldarabolták. Azt mondják, valami őrült csinálta.

– De Blanco volt? – kérdezte Toby.

– Persze hogy ő volt – szipogta Rebecca. – Még dicsekszik is vele.

Blanco még aznap délben behívatta Tobyt az irodájába. A két haverját küldte érte az üzenettel. Két oldalról kísérték, arra az esetre, ha netán eszébe jutna elszökni. Fejek fordultak utánuk, miközben vonultak az utcán. Toby úgy érezte magát, mint akit a saját kivégzésére visznek. Miért is nem hagyta ott az állását, amikor még lett volna rá lehetősége?

Az iroda egy szemétolaj-tároló mögött volt. Mocskos ajtajú, kis helyiség, benne egy asztal, iratszekrény, kopott bőrkanapé. Blanco vigyorogva tápászkodott fel a forgószékből.

– Előléptetlek, te kis gebe – mondta. – Köszönd meg szépen.

Toby csak suttogni tudott: úgy érezte, mintha fojtogatnák.

– Látod ezt a szívet? – kérdezte Blanco. A tetoválására mutatott. – Azt jelenti, hogy szeretlek. Mostantól pedig te is szeretsz engem, ugye?

Tobynak sikerült bólintania.

– Okos kislány – mondta Blanco. – Gyere ide. Vedd le az ingemet.

A hátán a tetoválás pontosan olyan volt, amilyennek Rebecca leírta: meztelen nő, láncokba gabalyodva, a feje nem látszik. Hosszú haja lángnyelvekként hullámzik.

Blanco átfogta Toby nyakát.

– Ha felmérgesítesz, összeroppantom a gigádat – mondta.