21. FEJEZET

Csütörtök, 2005. május 26.

Per-Gunnar Gerdin még aludt, amikor Aronsson felügyelő behajtott Klockaregård udvarára, és a ház tágas faverandáján, egy hintaágyon legnagyobb meglepetésére Allan Emmanuel Karlssont pillantotta meg.

Benny, a Szépség és Buster a fészerben dolgozott Szonja új lakhelyének vízellátásán. Julius, aki időközben szakállt növesztett, a többiek engedélyével bement Bosséval Falköpingbe bevásárolni. Allan elbóbiskolt, és csak akkor ébredt fel, amikor a felügyelő némi köhécseléssel felhívta magára a figyelmet.

– Allan Karlsson, ha nem tévedek? – mondta Aronsson felügyelő.

Allan felnyitotta szemét, és azt mondta, ha nem téved, maga is ugyanezt gondolja. Viszont sejtelme sincs, kihez van szerencséje. Örülne, ha az ismeretlen úr segítene neki ennek a kérdésnek a tisztázásában.

A felügyelő azonnal bele is fogott. Elmondta, hogy Aronsson a neve, a foglalkozása rendőrfelügyelő, hosszú ideje keresi már Karlsson urat, Karlsson urat ugyanis őrizetbe kell vennie, mert gyilkossággal gyanúsítják. Karlsson úr barátait, Jonsson urat, Ljungberg urat és Björklundné asszonyt úgyszintén őrizetbe kell vennie. Karlsson úr nem tudja véletlenül, hogy most hol találhatók?

Allan nem válaszolt azonnal, azt mondta, össze kell szednie a gondolatait, hiszen még bódult, most ébredt csak fel, reméli, a felügyelő úr megérti. Az ember nem fecseghet összevissza mindenfélét a barátairól úgy, hogy rendesen végig sem gondolja a dolgot. Ezzel, ugye, a felügyelő úr is egyetért?

A felügyelő azt mondta, ő ebben az ügyben nem adhat más tanácsot, csak azt, hogy Karlsson úr minél gyorsabban mondja el, amit tud. De gondolkodjon csak nyugodtan, ő ráér.

Allannak tetszett a megoldás, és megkérte a felügyelőt, üljön le a hintaágyra, ő addig főz neki egy kávét a konyhában.

– Cukorral issza? És tejjel?

Aronsson felügyelő általában nem szokta hagyni, hogy ha elkap valakit, az csak úgy elsétáljon, akár csak egy közeli konyhába is. Ez a körözött személy azonban valamiképp megnyugtatóan hatott rá. Aronsson egyébként a hintaágyból jól szemmel tudja tartani a konyhát, és azt is látja, hogy Karlsson mit csinál a konyhában. Úgyhogy Aronsson köszönettel elfogadta Allan ajánlatát.

– Tejjel, köszönöm. Cukrot nem kérek bele – mondta, és letelepedett a hintaágyra.

A letartóztatott Allan a konyhában tett-vett („Nem kér egy süteményt is a kávéhoz?”), miközben Aronsson felügyelő a verandán ült, és nézte. Aronsson nem értette, hogy keveredhetett ebbe a helyzetbe. Amikor bejött, messziről csak egy idősebb urat látott üldögélni a ház verandáján, arra gondolt, talán Bo Ljungberg apja lehet az, aki Aronssont majd továbbküldi a fiához, akitől Aronsson megtudja, hogy a keresett személyek nem tartózkodnak a közelben, vagyis hogy teljesen hiába utazott Västergötlandba.

De amikor Aronsson közelebb jött, látta, hogy a verandán üldögélő öregember maga Allan Karlsson. A célzás nélkül leadott távoli lövés, lám, célba talált!

Allannal szemben Aronsson nyugodtan és szakszerűen lépett fel, már amennyire szakszerűnek tekinthető a feltételezett háromszoros gyilkos kiküldése a konyhába kávéfőzés céljából, de magában Aronsson nagyon amatőrnek érezte magát. A százéves Allan Karlsson persze nem látszott veszélyes bűnözőnek, de vajon mihez kezd Aronsson, ha előkerül a három másik gyanúsított is, esetleg Bo Ljungberg társaságában, akit egyébként bűnpártolás miatt szintén be kellene gyűjtenie?

– Tejjel kérte, ugye, és nem cukorral? – kiáltott ki Allan a konyhából. – Az én koromban már feledékeny az ember.

Aronsson megismételte kívánságát, hogy tejet kér a kávéjába, majd elővette a telefonját, hogy erősítést kérjen a falköpingi kollégáktól. Két autóra lesz szükség, a biztonság kedvéért.

De a telefonja megelőzte a felügyelőt. Hívást jelzett, mielőtt Aronsson hívást indíthatott volna. Aronsson természetesen fogadta a hívást. Ranelid vizsgálóbíró jelentkezett: szenzációs híreket akar megosztani vele.