12. FEJEZET

Hétfő, 2005. május 9.

 

 

Tószegen a társaság számára nyilvánvalóvá vált, legfőbb ideje, hogy bepakoljanak a bútorszállító kamionba, és végleg elhagyják a tanyát. Előbb azonban még el kellett végezniük néhány fontos tennivalót.

A Szépség esőkabátba bújt, fejére kapucnit, kezére gumikesztyűt húzott, és elővette a locsolócsövet, hogy lemossa a Szonja által imént szétlapított bandita földi maradványait. Előbb azonban még kipiszkálta a revolvert a halott jobb kezéből, és óvatosan letette a veranda padlójára (később ott is felejtette), csövével a négy méter távolságban álló vastag fenyőfa törzse felé fordítva. Soha nem lehet tudni, az efféle szerkentyűk mikor sülnek el.

Miután Kübli megtisztult Szonja ürülékétől, Julius és Benny felemelte, és betette saját Ford Mustangja hátsó ülése alá. Normális körülmények között Kübli azon a helyen nem fért volna el, de most szépen össze volt lapítva.

Azután Julius beült a bandita kocsijába, és elindult, Benny pedig követte a Szépség Passatjával. A terv az volt, hogy keresnek egy elhagyott helyet biztos távolságban Tószegtől, ahol leöntik a gazfickó kocsiját benzinnel, és felgyújtják, úgy, ahogy azt az igazi gengszterek tennék hasonló helyzetben.

Ehhez azonban először is egy kannára volt szükség, azután pedig benzinre. Julius és Benny ezért megállt Braåsban, a Sjösåsvägen található benzinkút közelében. Benny bement, hogy megvegye a szükséges kellékeket, és Julius is bement, hogy valami édességet vételezzen magának.

 

Egy több mint háromszáz lóerős V8-as motorral felszerelt, vadonatúj Ford Mustang a braåsi benzinkút közelében éppolyan feltűnő jelenség, mint amilyen egy Boeing 747-es volna Stockholm belvárosában, a Sveaväg aszfaltján. Kübli kisöccsének és kollégájának, a The Violence egyik tagjának egyetlen másodperc elég volt ahhoz, hogy megszülessen bennük a döntés, és akcióba lépjenek. Kiskübli beugrott a Mustangba, miközben a kolléga szemmel tartotta a feltételezett tulajdonost, aki épp az édességkínálatot szemrevételezte a benzinkút büféjében. Micsoda fogás! És micsoda marha! Még a slusszkulcsot is benne hagyja a kocsiban!

 

Amikor Benny és Julius kijött a kút boltjából, az egyik egy új benzineskannával a kezében, a másik egy újsággal a hóna alatt és egy méretes darab csokoládéval a szájában, a Mustang már nem volt sehol.

– Nem itt álltam le a kocsival? – kérdezte Julius.

– De igen, itt álltái le vele – felelte Benny.

– Akkor most szarban vagyunk? – kérdezte Julius.

– Most szarban vagyunk – felelte Benny.

Beültek a Passatba, és visszahajtottak Tószegre. Az üres kanna üres maradt. De nem is baj.

 

 

A Mustang fekete volt, csak a tető pereme mellett húzódott rajta végig két élénksárga csík. Pompás darab, Kübli kisöccse és társai komoly bevételre számíthatnak. Az elkötés lehetősége a véletlennek volt köszönhető, és teljesen simán zajlott le. Öt perccel a váratlan akció után a kocsi biztos helyen állt a The Violence garázsában.

A Mustang már másnap új rendszámtáblát kapott, azután Kiskübli egyik munkatársa Rigába hajtott vele, ahonnan hajóval tért vissza. A szokásos ügymenet szerint ilyenkor a lett közreműködő partnerek hamis papírok és rendszámok beszerzése után hivatalosan eladják a járgányt a The Violence valamelyik tagjának, aki mint magánimportőr egy csapásra a kocsi törvényes tulajdonosa lesz.

Ezúttal azonban másképp alakult a dolog, mert a Riga déli külterületén, a ziepniekkalnsi garázsban álló svéd kocsi förtelmes bűzt kezdett árasztani magából. A garázsmester vizsgálódni kezdett, és felfedezte, hogy egy hulla fekszik az autó hátsó ülése alatt. Káromkodott egy sort, és eltávolította a kocsiról a rendszámtáblákat és az azonosításra alkalmas jeleket. Majd nekilátott, és az eddig tökéletes állapotban lévő Mustangot úgy összetörte, hogy végül értéktelen roncs lett belőle. Aztán keresett egy hajléktalan alkoholistát, és rábeszélte, hogy négy üveg borért adja le a kocsit hullástul, mindenestül egy roncstelepen.

 

 

Tószegen a baráti társaság felkészült az indulásra. A Mustang és a holttest eltűnése természetesen aggodalommal töltötte el őket, de csak addig, amíg Allan ki nem jelentette, hogy volt, ami volt, és lesz, ami lesz. És okkal feltételezhetik, tette hozzá Allan, hogy az autótolvajok nem fogják értesíteni a hatóságokat. A rendőrséghez általában véve bizonyos távolságtartással szoktak viszonyulni.

 

Délután fél hat volt, örültek, hogy még sötétedés előtt el tudnak indulni, mert a kamion nagy volt, a helyi utak pedig keskenyek és kanyargósak.

Szonja elfoglalta helyét négy keréken guruló istállójában, nyomait előzőleg gondosan eltüntették a tanya udvaráról és fészeréből. A Passatot és Benny Mercedesét itt hagyták, a két autó nem vett részt semmiféle törvénytelenségben, és egyébként is, mit kezdenének velük?

A kamion elindult. A Szépség először úgy gondolta, ő ül a volán mögé – nehogy már épp egy kamiont ne tudjon elvezetni. De amikor kiderült, hogy Benny majdnem gépjárműoktató is, és a jogosítványában minden létező gépjárműtípus betűkombinációja érvényesítve van, jobbnak látták, ha ő vezeti a kamiont. Ha nem muszáj, nem akarták az eddigieknél nagyobb mértékben megsérteni a törvényt.

Kint a postaládánál Benny nem Rottne és Braås felé, hanem balra fordult. A Szépség szerint a jól megválasztott harmadrendű, keskeny utakon hamarosan eljutnak Åbybe, azután pedig, Lammhulttól délre, felkanyarodhatnak a 30-as műútra. Szűk félóra, amíg odaérnek, mi volna, ha közben megtárgyalnák azt a nem teljesen lényegtelen kérdést, hogy tulajdonképpen hova menjenek?

 

 

Négy órával korábban a Főnök türelmetlenül várta egyetlen megmaradt emberét, aki még nem tűnt el. Amint Caracas végez mostani feladatával, bármi legyen is az, kettesben elindulnak délre. De nem motoron, és nem a klub dzsekijében. Most már nem árt az óvatosság.

A hátukon Never Again feliratot viselő klubdzsekik tekintetében a Főnök egyébként is kezdte kétségbe vonni saját korábbi stratégiája érvényességét. Eredetileg úgy gondolta, hogy ezek a külsőségek erősítik a csoportban az összetartozás érzését, a kívülállókban pedig tiszteletet ébresztenek. A csoport azonban kisebb lett, mint ahogy a Főnök annak idején tervezte; négy olyan embert, mint Karó, Kübli, Caracas és ő maga, dzseki nélkül is össze lehetett tartani. Később pedig a tevékenységük olyan irányban változott, hogy a klubdzseki használata szinte az ellenkező eredményt érte el. Karót a malmköpingi tranzakcióra azzal a némiképp logikátlan kettős utasítással indította útnak, hogy tömegközlekedési eszközöket vegyen igénybe a feltűnés kerülése érdekében, ugyanakkor pedig a Never Again feliratú klubdzseki legyen rajta, hogy a ruszkik lássák, kivel van dolguk, ha kötekedni akarnának.

Karó viszont most meglépett... vagy ki tudja, mi történt vele. És a hátán ott a jel, ami nagyjából azt mondja: „Ha valami nem tetszik, beszélj a Főnökkel.”

A faszba! – gondolta a Főnök. Ha túl vagyunk ezen a gubancon, elégetjük az összes dzsekit. De hol a picsába tekereg ez a Caracas? Indulniuk kéne!

 

Caracas nyolc perccel ezután toppant be, és azzal magyarázta késését, hogy görögdinnyét vett a sarki zöldségesnél.

– Nagyon jól oltja a szomjat – magyarázta Caracas.

– Jól oltja a szomjat? A csapat fele eltűnik ötvenmillió koronával, és akkor te elmégy gyümölcsöt vásárolni?

– Nem gyümölcs. Zöldség – mondta Caracas. – Az uborkafélék családjába tartozik.

A Főnöknek ez már sok volt. Felkapta a dinnyét, és olyan erővel vágta Caracas fejéhez, hogy a dinnye széthasadt. Caracas sírva fakadt, és közölte, hogy elege van az egészből. Amióta Karó és Kübli eltűnt, a Főnök folyvást csak őt szarozza, mintha ő tehetne mindenről. Hát nem, a Főnök most már csináljon mindent egyedül, a legjobb belátása szerint, ő, Caracas pedig hív egy taxit, kimegy a repülőtérre, és hazatér a családjához, igen... Caracasba. Ott legalább visszakaphatja az igazi nevét.

– ¡Vete a la mierda! – zokogta Caracas, és kirohant a szobából.

 

 

A Főnök nagyot sóhajtott. Egyre mélyebbre süllyed a zavaros katyvaszba. Először eltűnt Karó, és a Főnöknek most utólag el kell ismernie, hogy tehetetlenségében jórészt Küblin és Caracason töltötte ki a mérgét. Aztán eltűnt Kübli, és most utólag el kell ismernie, hogy tehetetlenségében jórészt Caracason töltötte ki a mérgét. Aztán pedig eltűnt Caracas – elment dinnyét venni. És a Főnöknek most utólag el kell ismernie, hogy... ezért még nem kellett volna a dinnyét a fejéhez vágnia.

Most aztán egyedül kell folytatnia a hajszát... hát igen, pontosan nem is tudja, mi vagy ki után. Karót kellene megtalálnia? Mert lelépett a bőrönddel? Lett volna ennyi esze? És mi történt Küblivel?

 

A Főnök, rangjához illően, egy legújabb típusú BMW X5-tel járt. Általában túlságosan gyorsan. A BMW-t követő, magánautónak álcázott rendőrautóban ülő nyomozók a Småland felé vezető úton összeszámolták az út közben elkövetett közlekedési kihágásokat, és már harminc mérföld megtétele után arra az eredményre jutottak, hogy az előttük haladó BMW vezetője az elkövetkező négyszáz évben semmiképp nem kaphatná vissza a jogosítványát, ha az elkövetett szabálysértésekért följelentenék, amit persze soha nem fognak megtenni.

Hamarosan eljutottak Åsedáig, ahol Aronsson felügyelő vette át a stockholmi kollégák szerepét, megköszönte a segítséget, és közölte, hogy a továbbiakban egyedül is boldogul.

A beépített GPS-navigátor segítségével a Főnök könnyen megtalálta a Tószegre vezető utat. De minél jobban közeledett célpontjához, annál türelmetlenebb lett. Eleve törvénytelen sebessége úgy felgyorsult, hogy Aronsson felügyelő alig bírta követni. Hiszen bizonyos távolságot meg kellett tartania, ha nem akarta, hogy Per-Gunnar „Főnök” Gerdin észrevegye. Az igazság az volt, hogy célpontját egyre gyakrabban szem elől tévesztette. Csak a hosszú, egyenes útszakaszokon látta még időnként a BMW-t, de egyszer csak, hopp... végképp eltűnt a szeme elől!

Hová tűnt ez a Gerdin? Elkanyarodott volna valahol? Aronsson lassított, homlokát kiverte a veríték, elgondolni is rossz volt, mi lehet ennek a vége.

Balra előtte elágazás nyílt, lehet, hogy arra ment? Vagy tovább, egyenesen, egészen... hogy is hívják, Rottnéig? Itt viszont nem lehet gyorsan hajtani, ha erre megy, már utol kellett volna érnie Gerdint. Hacsak nem fordult el mégis balra?

Valószínűleg ez a megoldás. Aronsson visszafordult, és rákanyarodott arra az útra, melyről feltételezte, hogy Gerdin is azt választotta. Itt aztán résen kell lennie, mert ha Gerdin tényleg erre ment, a végcél már nem lehet messze.

 

 

A Főnök szinte tövig nyomta a fékpedált, száznyolcvanról húszra kellett csökkentenie a sebességet, és a GPS utasítása szerint rá kellett kanyarodnia egy keskeny, földes útra. Már csak 3,7 kilométer volt hátra a célig.

Kétszáz méterrel a tószegi postaláda előtt az út még egy utolsót kanyarodott, és ebben a kanyarban a Főnök megpillantott egy nagy kamiont, amely épp arról a bekötőútról araszolt kifelé, ahova neki be kell majd fordulnia. Mit tegyen? Vajon kik ülnek a kamionban? És kik vannak még Tószegen?

A Főnök úgy döntött, futni hagyja a kamiont. Inkább ráfordult a keskeny, kanyargós bekötőútra, amely egy lakóházból, istállóból és egy ütött-kopott fészerből álló tanya udvarára vezetett.

De sehol a Kübli. Sehol a Karó. Sehol a vénember. Sehol a vörös hajú banya. És főként: sehol a kerekeken guruló bőrönd.

A Főnök rászánt még néhány percet a hely átvizsgálására. A házban nyilvánvalóan nem volt senki, de az istálló mögé két autót is elrejtettek: egy vörös VW Passatot és egy ezüstszínű Mercedest.

– Jó helyen járok, semmi kétség – mormogta a Főnök magában. – Csak lehet, hogy kicsit elkéstem?

Úgy döntött, megnézi közelebbről azt a kamiont. Nem lehet nehéz utolérni, három-négy perc előnye van csupán a kanyargós, földes úton.

A Főnök beindította a motort, és a BMW egykettőre végigszáguldott a bekötőúton. A postaládánál balra fordult, akárcsak a kamion. Ott aztán a Főnök rálépett a gázra, és a kocsi eltűnt a maga által kavart porfelhőben. A másik irányból közeledő kék Volvóra a Főnök már ügyet sem vetett.

Aronsson felügyelő először megörült annak, hogy Gerdin újra a szeme elé kerül, de amikor látta, milyen sebességgel távolodik tőle a bandita négykerék-meghajtású ördögszekere, öröme lelohadt. Semmi esélye arra, hogy utolérje. Akkor már jobban teszi, ha megnézi magának ezt a tanyát... Tószeg a neve... Gerdin is betért és megnézte... itt a postaláda, Gunilla Björklund neve áll rajta.

– Nem csodálkoznék, ha vörös volna a hajad, Gunilla – mondta Aronsson felügyelő.

Így történt, hogy Aronsson Volvója begördült ugyanarra az udvarra, ahová kilenc órával korábban behajtott Henrik „Kübli” Hultén Ford Mustangja is, néhány perccel ezelőtt pedig Per-Gunnar „Főnök” Gerdin BMW-je.

Aronsson felügyelő rögtön látta, akárcsak imént a Főnök, hogy Tószegen nem tartózkodik élő ember. Ő azonban jóval hosszabb időt töltött a hiányzó láncszemek keresgélésével. Egyet a konyhában talált meg egy aznapi esti újság és a hűtőben tárolt egészen friss zöldségek formájában. Tehát a távozás még a mai napon történt. A másik az istálló mögött állt: a Mercedes és a Passat. Az előbbiről Aronsson sok mindent tudott már, az utóbbi, hajói sejtette, Gunilla Björklund autója lehet.

Két igen érdekes megfigyelés megtétele várt még Aronsson felügyelőre. Az első az volt, hogy talált egy revolvert a lakóház verandájának legszélén. Mit keres itt egy revolver? És vajon kinek az ujjlenyomatai lehetnek rajta? Aronsson „Kübli” Hulténre gyanakodott, miközben a fegyvert óvatosan beletette egy műanyag zacskóba.

A második megfigyelés kifelé menet, a postaládában várt rá. Az aznapi levelek között megtalálta a Közlekedési Felügyelet értesítését, amely egy 1992-ben gyártott, sárga színű Scania K113-as bútorszállító kamion tulajdonosváltását nyugtázta.

– Mi a fene, jómadarak? Most meg kamionnal furikáztok? – mondta magában a felügyelő.

 

 

A sárga kamion lassú tempóban haladt előre. A BMW hamar utolérte. De a keskeny úton a Főnök nem tehetett mást, mint hogy követte, és közben azon morfondírozott, kik lehetnek a kamion utasai, és vajon van-e náluk egy szürke, kerekes bőrönd.

A kamionban ülő baráti társaságnak sejtelme sem volt a néhány méterre a hátuk mögött ólálkodó veszélyről, arról beszélgettek nagy egyetértésben, hogy valahol pár hétig szép nyugodtan meg kéne húzni magukat. Ezt tervezték Tószegen is, de a kitűnő elképzelés hirtelen tarthatatlanná vált, amikor váratlanul látogatójuk érkezett, és Szonja ráhelyezkedett a nevezett látogatóra.

Allan, Julius, Benny és a Szépség egyformán azt tartotta a legnagyobb problémának, hogy nemigen akad olyan barátjuk vagy rokonuk, akiről elképzelhetőnek tartják, hogy befogad a házába egy kamiont olyan utasokkal – embert és állatot egyaránt –, mint amilyenek ők.

Allan azzal mentegette magát, hogy százéves, így vagy úgy minden barátja meghalt, de ha nem így vagy nem úgy, a koruk miatt akkor is meghaltak volna már. Keveseknek adatik meg ugyanis, hogy évről évre túléljenek mindent.

Julius magyarázkodott, hogy neki általában ellenségei vannak, nem barátai. Allant, Bennyt és a Szépséget ugyan szívesen tartja a barátainak, de a jelen helyzetben ezzel nincsenek kisegítve.

A Szépség elismerte, hogy a válása óta kerüli az embereket, s társadalmi helyzetét az sem könnyítette meg, hogy egy ideje titokban elefántot tart a házában. Vagyis ő sem ismer senkit, akitől segítséget kérhetne.

Maradt Benny. És neki volt egy bátyja. A világ legdühösebb bátyja.

Julius felvetette, nem lehetne-e Benny bátyját pénzzel lekenyerezni, mire Benny arca felderült. Hiszen milliók vannak a bőröndben! Bátyját ugyan nem lehet lekenyerezni, mert Bosse inkább büszke ember, mintsem pénzéhes. De ezzel a kérdés átalakult szemantikai jellegű problémává. És Benny tudta rá a megoldást. Kérni fogja, hadd kárpótolja az elmúlt évekért.

Benny nyomban fel is hívta bátyját, de alighogy megmondta neki, hogy ő beszél, megtudta, hogy Bosse mindig készenlétben tartja a vadászpuskáját, és szívesen látja öcsikéjét, ha az azt akarja, hogy egy kis söréttel kicsipkézze a seggét.

Benny azt felelte, erre nem vágyik különösebben, de mégis szívesen beugrana bátyjához – néhány barátjával együtt –, hogy elsimítsa a kettejük között fennálló anyagi természetű nézeteltérést. Azt a bizonyos diszkrepanciát, amely közöttük Frasse bácsi örökségét illetőleg állt elő.

Bosse azt mondta, ki nem állhatja az efféle nyakatekert szóvirágokat. Inkább mindjárt rá is tért a tárgyra:

– Mennyi van nálad?

– Mit szólnál hárommillióhoz? – kérdezte Benny.

Bosse egy ideig nem válaszolt, átgondolta a helyzetet. Annyira azért ismerte öccsét, hogy tudta, ilyesmivel nem szokott tréfálni. Az öcskös nyilvánvalóan teli van zsozsóval! Hárommillió! Fantasztikus! De... ki tudja, nincs-e nála több is?

– Te meg mit szólnál négyhez? – próbálkozott Bosse.

Csakhogy Benny már egyszer s mindenkorra eldöntötte, soha többé nem hagyja, hogy a bátyja hülyét csináljon belőle, úgyhogy azt válaszolta:

– Mehetünk szállodába is, ha úgy érzed, hogy terhedre vagyunk.

Bosse erre azt felelte, neki az öccse soha nincs terhére. Szívesen látja őt is és a barátait is, és ha Benny közben rendezni akarja régi adósságát hárommillióval – esetleg három és féllel, ha ennyit még ki tud izzadni – hát annál jobb.

Benny útbaigazítást is kapott, milyen útvonalon juthatnak el bátyja házához, és úgy számolta, néhány óra alatt odaérnek.

Úgy látszott, minden elrendeződik. Ráadásul az út is egyenesebb és szélesebb lett előttük.

A Főnöknek éppen erre volt szüksége: kicsit szélesebb és egyenesebb útra. Már tíz perce követte a kamiont, amikor a BMW jelezni kezdte, hogy vészesen fogy belőle a benzin. A Főnök Stockholmban tankolt utoljára, mikor is lett volna azóta ideje rá?

Elborzadva gondolt arra lehetőségre, hogy itt, az erdő közepén kifogy a kocsiból a benzin, és végig kell néznie, hogy a sárga kamion eltűnik előle a messzeségben, és viszi magával talán Karót és Küblit és a bőröndöt és még ki tudja, kit és mit a rakterében.

Ezért aztán a Főnök azzal a határozottsággal lépett a tettek mezejére, ahogy az egy stockholmi bűnszervezet vezetőjétől el is várható. Tövig nyomta a gázpedált, egy pillanat alatt megelőzte a sárga kamiont, továbbment még százötven métert, aztán hirtelen, csikorgó fékezéssel farolva lassított és megállt, éppen keresztben az úton. Aztán elővette a revolvert a kesztyűtartóból, és felkészült az imént megelőzött jármű ostromára.

A Főnökben több előrelátás volt, mint elhalálozott vagy emigrációba távozott segédeiben. A kocsi keresztbe állításának ötletét a földes úton kétségtelenül motiválta az a tény, hogy a BMW-ből hamarosan kifogy a benzin, de a Főnök ezenkívül azt is joggal feltételezhette, hogy a kamion sofőrje majd meg akar állni. Feltevése azon a megfigyelésen alapult, hogy az emberek közlekedés közben általában nem szeretik elütni embertársaikat, nem szeretik kockára tenni maguk és mások életét és egészségét.

És valóban, Benny rálépett a fékre. A Főnök tehát helyesen gondolkodott.

Viszont nem gondolkodott kellő körültekintéssel. Számításba kellett volna vennie, hogy a kamion rakománya esetleg egy többtonnás elefánt, és ebben az esetben arra is gondolnia kellett volna, hogy egy ilyen rakománynak milyen hatása lehet a kamion féktávolságára, mégpedig nem aszfaltozott, hanem földes úton.

Benny kétségkívül mindent elkövetett annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, de haladási sebessége még mindig majdnem ötven km/óra volt, amikor az elefánttal megrakott tizenöt tonnás kamion nekirohant az útjában álló személyautónak. A BMW, mint egy tollpihe, felrepült a levegőbe mintegy három méter magasságba, majd húsz méterrel arrébb nekicsapódott egy nyolcvanéves fenyőfa törzsének.

– Ez volt a harmadik – vélekedett Julius.

 

A kamion kétlábú utasai mind kiugrottak a helyükről (ki könnyebben, ki nehezebben), és odasiettek az összetört BMW-hez.

A kocsiban, a kormányra dőlve, a barátok számára ismeretlen, halottnak látszó férfi ült, és kezében egy pontosan olyan típusú revolvert szorongatott, mint amilyennel aznap korábban a második számú bandita fenyegette őket.

– Mindig van harmadik is – mondta Julius. – Kíváncsi vagyok, hányan vannak még.

Benny erőtlenül tiltakozott Julius könnyed hangneme miatt. Elég volna egy nap egy banditát eltenni láb alól, de ma már kettőnél tartanak, és még csak este hat óra van. Többre is jutna idő, ha balul alakulna a helyzet.

Allan javasolta, hogy rejtsék el valahova a halottat, mert nem szerencsés, ha az embert túl könnyen kapcsolatba lehet hozni azzal, akit eltesz láb alól, hacsak nem akarja éppenséggel világgá kürtölni a halálesetet, bár nem hiszi, tette hozzá Allan, hogy barátai közül bárki is ezt szeretné.

A Szépség ekkor szidalmazni kezdte az autó kormányára boruló halottat, hogy lehetett ilyen kibaszott hülye, hogy keresztben áll meg egy úton.

A halott halk hörgéssel válaszolt, és megmozdította egyik lábát.

 

 

Aronsson felügyelőnek nem volt jobb ötlete annál, mint hogy folytassa útját ugyanabban az irányban, amerre Főnök Gerdin is elindult alig fél órával ezelőtt. Persze semmi esélye nem volt rá, hogy utolérje a Never Again vezérét, de ki tudja, hátha lát még valami érdekeset útközben. Egyébként innen már Växjö sincs nagyon messze, a felügyelőnek valahol meg is kell szállnia, hogy elkészíthesse összefoglalóját, és aludjon néhány órát.

Nem sokkal később Aronsson az egyik út melletti fára feltekeredett, új BMW X5 roncsára bukkant. A felügyelő először arra gondolt, nem csoda, ha Gerdin fának rohant, hiszen saját szemével látta, milyen sebességgel távozott Tószegről. De miután közelebbről megvizsgálta a roncsot, másfajta eseménysor rajzolódott ki szeme előtt.

Először is, az autó üres volt. A vezetőülés körül mindent vér borított, de az ülésen nem ült senki.

Másodszor, a kocsi jobb oldala természetellenesen össze volt lapítva, és itt-ott sárga festéknyomok tapadtak rá. Telibe találhatta a BMW-t valami, ami nagy volt és sárga.

– Például egy 1992-ben gyártott, sárga színű Scania K113-as bútorszállító kamion – motyogta maga elé Aronsson felügyelő.

Ezt a már eleve nem túl merész következtetést utólag az is alátámasztotta, hogy Aronsson a BMW jobb hátsó ajtajába nyomódva megtalálta a sárga Scania első rendszámtábláját. A felügyelőnek csak össze kellett hasonlítania a számokat és a betűket azokkal, amelyek a Közlekedési Felügyeletnek a tulajdonosváltásról szóló értesítésében szerepeltek, és máris biztos lehetett a dolgában.

Aronsson felügyelő továbbra sem értette, mi történik körülötte. Egyvalami azonban, bármily hihetetlen is, egyre nyilvánvalóbbá vált számára: a százéves Allan Karlsson és kísérete ördögi ügyességgel tud embereket eltenni láb alól, majd eltüntetni a hullákat.