14. FEJEZET

Hétfő, 2005. május 9.

Amikor Aronsson felügyelő Eskilstunában beszámolt a legfrissebb fejleményekről Conny Ranelidnek, a vizsgálóbíró azonnal úgy döntött, hogy Allan Karlssont, Julius Jonssont, Benny Ljungberget és Gunilla Björklundot le kell tartóztatni.

Aronsson és a vizsgálatvezető bíró folyamatosan tartotta a kapcsolatot egymással azóta, hogy a százéves Allan kimászott az ablakon és eltűnt, s a bíró egyre intenzívebb érdeklődéssel követte az eseményeket. Most azon a látványos lehetőségen töprengett, hogy Allan Karlssonra esetleg rábizonyíthatja a gyilkosságot, vagy legalább az emberölést, annak ellenére, hogy az áldozatok eltűntek. Hasonló esetekből tucatnyi sikeres példát ismer a svéd igazságszolgáltatás történetéből. Csak különleges bizonyítási eljárásra van szükség, no meg egy talpraesett vizsgálóbíróra. Ez utóbbi Conny Ranelid vizsgálóbírónak máris rendelkezésére állt, az előbbit pedig közvetett bizonyítékok láncolatából kívánta felépíteni, melyben a lánc első szeme a legerősebb, de a többi sem igazán gyenge.

Aronsson felügyelő azon kapta magát, hogy csalódást érez a legújabb fejlemények miatt. Jobban örült volna annak, ha kimenthet egy vénembert a bűnözők karmai közül, mint annak, hogy nem tud kimenteni bűnözőket az öreg karmaiból.

– Tényleg összeköthetjük Allan Karlssont és a többieket Bylund, Hultén és Gerdin halálával akkor is, ha nem találjuk meg a holttesteket? – kérdezte Aronsson, és nagyon remélte, hogy a válasz „nem” lesz.

– Ne legyen ilyen kishitű, Göran – felelte Conny Ranelid vizsgálóbíró. – Csak kapja el nekem a vén faszt, és meglátja, mindent kiszedek belőle. És ha túl szenilis, a többiek majd úgy belegabalyodnak az ellentmondásokba, hogy soha többé nem bírnak kimászni belőlük.

És Ranelid vizsgálóbíró és az ő felügyelője kettesben végigelemezte az egész ügyet. A vizsgálóbíró először a stratégiát magyarázta el. Mindet valószínűleg nem tudja gyilkosságért rács mögé juttatni, de a gyilkosságon kívül még ott van az emberölés lehetősége és a közreműködés akár ebben, akár abban, valamint a gondatlanságból halált okozó testi sértés és a bűnpártolás. Még a kegyeletsértés bűntette is szóba jöhet, de ezen a vizsgálóbírónak még gondolkoznia kell.

Minél később csatlakozott a cselekménysorozathoz a letartóztatott személy, annál nehezebben lesz rábizonyítható valamelyik súlyosabb bűntett elkövetése (hacsak, természetesen, nem vallja be önként), ezért a vizsgálóbíró szerint arra a személyre kell koncentrálniuk, aki kezdettől fogva mindenben benne volt, vagyis a százéves Allan Karlssonra.

– Az ő esetében teszünk róla, hogy a szó szoros értelmében életfogytiglanit kapjon – tréfálkozott Ranelid vizsgálóbíró.

Az öreggel úgy állt a dolog, hogy neki legalább volt indítéka rá, hogy megölje először Bylundot, aztán Hultént és Gerdint. Az indíték az volt, hogy máskülönben épp fordítva történt volna, vagyis Bylund, Hultén és Gerdin ölte meg volna őt. Hogy a Never Again három tagja hajlamos az erőszakra, arra Ranelid vizsgálóbírónak friss bizonyítékai voltak, de szükség esetén régebbiekkel is szolgálhatott volna.

Az öreg mégsem hivatkozhatott volna jogos önvédelemre, mert közötte és három áldozat között ott állt egy bőrönd, melynek tartalma a vizsgálóbíró számára ismeretlen volt. Mintha minden e körül a táska körül forgott volna kezdettől fogva, ami azt jelenti, hogy az öreg számára lett volna alternatívája a gyilkosságnak – nem kellett volna ellopnia a táskát, vagy ha már úgy alakult, hogy valamiképp mégis ellopta, vissza is adhatta volna.

A vizsgálóbíró a helyszínek tekintetében is több kapcsolatra hivatkozhatott Karlsson úr – alias vén fasz – és az áldozatok között. Az első áldozat, ugyanúgy, mint Karlsson úr, Byringe-állomás megállóhelyen szállt le a buszról, még ha nem is ugyanakkor. Az egyes számú áldozat továbbá, pontosan úgy, ahogy Karlsson úr, hajtányon közlekedett, méghozzá egy időben Karlsson úrral. Viszont eltérően Karlsson úrtól és társától, az egyes számú áldozatot a hajtányon megtett út után senki sem látta többé. „Valaki” mégis halotti nyomot hagyott maga után. Hogy ki lehet ez a valaki, az nyilvánvaló. A vén fasz és a tyúktolvaj Jonsson aznap, későbbi időpontban, bizonyíthatóan életben volt.

A helyszínek azonosságán alapuló kapcsolat Karlsson és a második számú áldozat között már nem volt ennyire meggyőző. Például senki sem látta őket együtt. De egy ezüstszínű Mercedes és egy ottfelejtett revolver azt jelentette Ranelid vizsgálóbíró számára – és minden bizonnyal ezt fogja hamarosan a bíróság számára is –, hogy Karlsson úr és a Hultén – becenevén Kübli – nevű áldozat egyaránt megfordult a smålandi Tószeg tanyán. Hultén ujjlenyomatát még nem azonosították a revolveren, de a vizsgálóbíró szerint ez csak idő kérdése.

A revolver felbukkanása égi ajándéknak tekinthető. Egyrészt kapcsolatot teremt Kübli Hultén és Tószeg között, másrészt motiváltabbá teszi a második számú áldozat likvidálásának szándékát.

Karlssont illetően a DNS-elemzés fantasztikus találmányát is be lehetett vetni. Az öreg természetesen számtalan nyomot hagyott maga után mind a Mercedesben, mind a smålandi tanyán. Fel lehet tehát állítani a következő képletet: Kübli + Karlson = Tószeg!

A DNS-elemzés természetesen azt is kimutatta, hogy az összelapított BMW-ben található vérnyomok a harmadik számú áldozat, a Főnöknek nevezett Per-Gunnar Gerdin véréből származnak. Hamarosan alaposabban is átvizsgálják a BMW roncsait, és akkor bizonyára ott is felfedezik Karlsson és társai keze nyomát. Másképp hogyan távolíthatták volna el a holttestet az autóból?

Vagyis ami az indítékokat, a helyszíneket és az időbeli egybeeséseket illeti, a vizsgálóbíró egyértelmű kapcsolatot mutatott ki egyfelől Karlsson, másfelől a három halott bandita között.

A felügyelő összeszedte bátorságát, és megkérdezte a vizsgálóbírótól, miért olyan biztos benne, hogy a három áldozat tényleg áldozat, vagyis tényleg meghalt. Ranelid vizsgálóbíró lebiggyesztette ajkát, és azt felelte, hogy az egyes és hármas számú áldozat esetében aligha van szükség további magyarázatra. A második számú esetében Ranelid a bíróság döntésére fog hagyatkozni: ha ugyanis a bíróság elfogadja, hogy az egyes és a hármas számú feldobta a talpát, akkor a kettes is betagozódik a közvetett bizonyítékok jól felépített láncolatába.

– Vagy talán azt gondolja, felügyelő úr, hogy a kettes önként átadta a revolverét azoknak, akik nemrég kinyírták a barátját, aztán gyengéd búcsút vett tőlük, és eltávozott, meg se várva főnökét, aki pár óra múlva oda érkezett? – kérdezte a vizsgálóbíró gúnyosan.

– Nem, nem hiszem – védekezett a felügyelő.

A vizsgálóbíró beismerte Aronsson felügyelőnek, hogy a konstrukció talán gyenge lábakon áll, de, mint mondta, az események láncolat jellege mégis erőssé teszi. A vizsgálóbíró nem tudta felmutatni sem az áldozatokat, sem a gyilkosságoknál használt fegyvereket (a sárga kamion kivételével). De a terv úgy szólt, hogy Karlssont először az egyes számú áldozat miatt varrják be. A hármas – és főként a kettes számú – áldozat meggyilkolására nincs elegendő bizonyítékuk, de ami van, megtámogatja Karlsson bűnösségének bizonyítását az első számú ügyben. Ami, mint már mondta, ha nem gyilkosság, akkor is...

– A legenyhébb bűntett, ami miatt a vén faszt el akarom kapni, az emberölés, vagy bűnrészesség az emberölésben. És ha az öreget elkaptam, a többi már jön magától. Kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind benne lesznek!

A vizsgálóbíró persze nem hallgathat ki embereket abból kiindulva, hogy a kihallgatások folyamán majd úgy ellentmondanak egymásnak, hogy mindjárt le is lehet őket tartóztatni. Mégis erre készült, mert úgy látta, csupa amatőrrel van dolga. Egy százéves öregemberrel, egy kisstílű tyúktolvajjal, egy utcai büféssel és egy öreglánnyal. Hogy tudnának az ilyenek ellenállni egy ügyes kihallgatásnak?

– Menjen el Växjőbe, Aronsson, vegyen ki egy szobát egy rendes szállodában. Ma este kiszivárogtatom a hírt, hogy a százéves vénség sorozatgyilkosság elkövetésével gyanúsítható, és holnap reggelre annyi bejelentése lesz a hollétéről, hogy még ebéd előtt begyűjtheti, ezt bármibe lefogadom.