2.

Hárman vártak ránk a leningrádi pályaudvaron, Brandisz, Brityikov és Salimov, mindhárman az Írószövetség Tudományos-fantasztikus Munkabizottságának tagjai.

– Éppen jókor érkeztek – kezdte Brandisz –, holnap délután vitát rendezünk a Munkabizottságban.

– Varsavszkij ott lesz? – kérdeztem.

– Valószínűleg – bólintott vendéglátónk.

Pezsgő vitába cseppentünk. Ha nem is értettük minden utalását, az világos volt, hogy a felszólalók élénken polemizálnak egy nemrég megjelent cikkel, amely azt állította, hogy a science ficion válságban van.

Megismerkedtünk Gennagyij Gorral, Larionovával, Dmitrijevszkijjel, Mejerovval, Balabuhóval, Scserbakovval, Martinovval és másokkal, a Munkabizottság felkészülten vitázó író és esztéta tagjaival, de megismerkedtünk a kitűnő fiatal grafikusművésszel, Viktor Sapiljjal is, aki kedvesen csipkelődő, fába metszett e libriseken örökítette meg a Munkabizottság csillagjáró, robotokkal viaskodó vagy kiborgokká átalakult tagjait.

Sokan voltak ott.

Ilja Joszifovics Varsavszkij hiányzott.

Ekkor már eleget tudtam róla. Kérdezősködtem, közös ismerősöket kerestem, megszereztem a könyveit. Néhány levelet is váltottunk. Ismertem a legendákat arról, hogy tengerészkapitány volt, és arról, hogyan kezdett írni.

Egyszer – ahogy Karig Sára emlékezett rá – szemére vetette kibernetikus-mérnök fiának, hogy sok időt pazarol a komolytalan sci-fi könyvekre.

– Csupa butaság az egész – jelentette ki mérgesen.

– Próbáld meg, tudsz-e ilyen butaságokat írni! – felelte a fia.

Varsavszkij elfogadta a kihívást. Odaült íróasztalához, és egy szuszra megírta A szem és a hang című fantasztikus elbeszélését, amely megnyerte a család tetszését.

Fia beismerte, hogy elveszítette a fogadást…

Hallottam óriási népszerűségéről, találkoztam nevével spanyol és francia magazinokban, angol, német és amerikai antológiákban, hallottam nagy elismeréssel említeni munkásságát a különböző nemzetközi találkozókon és konferenciákon, olvastam róla tanulmányt, amely a “klasszikusok” közé sorolta, és tanulmányt, amely a “modernek” között említette.

Láttam, hogy évről évre egyre inkább kibontakozik sikere és híre, és láttam, hogy a tudományos-fantasztikus irodalomban egyáltalán nem szokatlanul hogyan emelkedik gyorsan a “nagyok” közé.

De leveleiből megtudtam azt is, hogy kedves, megnyerő személyiség, teli humorral és szerénységgel, és megtudtam, hogy hosszabb ideje betegeskedik. Karig Sára, aki időnként olyan, mint a bibliai irgalmas szamaritánus, még gyógyszerküldeményeket is menesztett ide, a szomszédos Leningrádba…

Nem volt ott a találkozón, és ez aggasztott.

Aztán Jevgenyij Brandisz megnyugtatott:

– Nem, nincsen semmi baja, sőt találkozni akar velünk, szívesen lát bennünket holnapután vacsorára.