A „CUNAMI”-T ELHALASZTJÁK

Az összekötő törzsnél befejezték az utolsó előkészületeket. Az adjutáns belépett a szobába, és jelentette, hogy a csapatok átcsoportosítása megtörtént.

A tábornok tekintete végigfutott a jelenlevőkön.

– Emlékeztetem önöket, uraim, a „Cunami” hadgyakorlat körülményeire: hadosztályszinten folyik, a lövészalegységeket a tank- és ejtőernyősegységek, valamint a tüzérség támogatják. Ezenkívül minden oldalon rakéta-atomütegeket vetünk be. E manőverek megkülönböztető sajátossága az, hogy a „jaguárok”-at elektronikus gép vezényli. A manőverek célja a „medvék” által megszállt névtelen magaslat bevétele. Kérem, uraim, betáplálhatják gépükbe a csapatok eredeti helyzetének adatait.

– Oké – bólintott a professzor.

Jelt adott az asszisztensnek, és az hozzálátott, hogy a lyukkártyára szeszélyesen váltakozó nyílásokat üssön.

Egy idő múlva, miután a szükséges adatokat betáplálták, a gép műszertábláján különböző színű kis lámpák villantak fel. Majd a nagy táblán vörös kereszt gyulladt ki.

– Kész? – kérdezte a tábornok.

– A gép nem ért egyet a javasolt felállítással, és átcsoportosítást követel – közölte a professzor.

– Mit akar?

– Mindjárt megnézzük.

A professzor megnyomta a műszertábla zöld gombját, és a gépből nullákkal és egyesekkel tarkított papírszalag kúszott elő.

– Érdekes! – jegyezte meg az ezredes, a „jaguárok” összekötője.

Az asszisztens összeszámolta a jeleket a szalagon, és valamit felírt jegyzetfüzetébe.

– A tartalékok felszámolását követeli a szárnyakon. A nyolc lövészalegységnek a frontvonal mentén kell elfoglalnia állásait.

– Nem valami sikerült kezdet – állapította meg a tábornok. – Nos, a gép a „jaguárok”-at teljesen fedezet nélkül akarja hagyni a szárnyon?

– Ragaszkodik ahhoz, hogy az áttörés tankjainak két csoportját átdobjuk a szárnyakra, foglalják el a lövészalegységek mögötti állásokat.

– Zseniális. – mondta az ezredes.

– És mi van még? – kérdezte a tábornok.

– A hadosztály zászlóját a középen kell elhelyezni, a rakéta-atomütegek mellé, a lövészalegységek mögé.

– Pompás! – kiáltott fel az ezredes. – Még a zászlóról sem feledkezett meg.

A tábornok összeráncolta a homlokát, de semmit sem szólt.

– Jobbról és balról két könnyű üteget kell elhelyezni – folytatta az asszisztens.

Az ütegek mellett akarja felsorakoztatni az ejtőernyős deszantcsapatokat.

– Remélem, hogy ez minden.

– Nem. Azt követeli, hogy vigyék el a tábori kórházat.

– Hová vigyék el?

– Egyáltalában ne vegyen részt a hadgyakorlaton.

A professzor a szívéhez kapott és felnyögött.

– Mi van önnel? – kérdezte a tábornok.

– Szívroham – mormolta a professzor, és a székre rogyott. – Kérem, halasszák a hadgyakorlatot holnapra! Nagyon kérem önt!

Már látszottak a város fényei, amikor a kocsiban ülő professzor teljesen egészséges, bár kissé elégedetlen hangon megkérdezte az asszisztenst:

– Ön tegnap újra sakkozott vele?

– Igen, uram. De miért?

– És a programot kicserélte?

– N-n-nem emlékszem – felelte az asszisztens zavartan.

– Nonol „N-n-nem emlékszem!” Nem vette észre, hogy az alegységeket úgy állította fel, mint a sakkfigurákat?

A hirtelen támadt csöndet az asszisztens törte meg elsőnek:

– Kár, hogy nem hagyta, hadd próbálja ki! Tegnap csodálatosan dolgozott. Majdnem elvesztettem a játszmát!

Karig Sára fordítása