1.

Darko Suvin professzortól hallottam először a nevét, itt, a szobámban, könyvespolcok tövében, a hatvanas években, talán hatvannyolcban.

Suvin egyenesen Zágrábból érkezett izgatottan és bőbeszédűen, híres antológiáját – Lukianosztól a lunyikig – hozta a hóna alatt, akár valami címert vagy inkább igazolást arról, hogy szenvedélyes híve és kutatója a tudományos– fantasztikus irodalomnak.

Valamiképpen a “hőskor” friss és felfedezésekkel teli ideje volt az, akkoriban indult a Szovjetunióban a Molochja Gvargyija 15 kötetre tervezett, de 25 kötetesre bővült nemzetközi sci-fi sorozata, még folytak a viták Jefremov új regényeiről, akkoriban jelent meg Csehszlovákiában Adolf Hoffmeister kitűnő antológiája, a Labyrint, a lengyeleknél Lem könyvei követték egymást, tudtuk, hogy Bukarestben Ion Hobana kiadta a francia sci-fi előzményeiről írott jelentős munkáját, nálunk Bradbury regényeit és az első novellagyűjteményeket kóstolgatták az olvasók.

Üzenetek érkeztek íróktól, esztétáktól, olvasóktól, levelek keltek szárnyra félig pontos címekkel, hírek jöttek tervezett és megvalósított kongresszusokról, találkozókról, folyóiratokról, könyvekről, elméletekről, hipotézisekről, a science fictiont támadó vagy védő esztétikai megnyilatkozásokról.

És a nevek mögül némelykor előbukkant egy-egy hús-vér személy is, mint például Darko Suvin.

Barátkozó beszélgetésünk lassan fordult vetélkedővé. Elég volt egy-egy szó az ismerkedéshez, úgy dobáltuk egymáshoz a szakkifejezéseket, mint ama híres őrültek, akik harsányan nevetnek a viccek sorszámán, mert nekik az is mindent elmond.

“Extrapoláció” – mondtam én, “megváltoztatott paraméter” – válaszolta Suvin. “Robinzonád” – mondtam elégedetten, “pasztorál” – emelte fel hangját és poharát Suvin.

Aztán a nevek következtek.

Ide-oda járt a labda, percek alatt felmértük a múltat és a jelent, visszarohantunk a mitológiákig, és onnan, a feneketlen múltból, száguldva érkeztünk a jelenbe, hogy az idő bejárása után a tér dimenzióiban csatangoljunk.

Vibrált a levegő, nemcsak egymással ismerkedtünk, hanem valami újjal, a science fiction őserdejével, amely teljes volt titkokkal, orchideákkal, kúszónövényekkel, kanyargó ösvényekkel, kajmánokkal, zuhatagokkal, barlangokkal és rejtélyes völgyekkel. A térkép nagy részén még a “hic sunt leones” felirat állt.

Ekkor hangzott el Varsavszkij neve.

Értetlenül néztem társamra az expedícióban.

– Nem ismeri? – És diadalmas mosoly villant Suvin szemében. – Pedig az egyik legjobb szovjet író.

Látnom kellett, hogy vesztettem.