PERPETUUM MOBILE

A metakibernetikusoknak, akik komolyan hisznek abban, hogy az, amit gondolnak – komoly

– Kanál kissé késik – jelentette be az elektronikus titkár –, éppen most kaptam meg az értesítést.

Ez nagyon hasznos találmány volt: minden embert egy tárgyról neveztek el, amelynek a képét a mellén hordta, és ez mentesítette beszédtársait attól, hogy emlékezniök kelljen a nevére. Sőt mi több: az emberek iparkodtak olyan nevet választani, ami megfelelt foglalkozásuknak vagy hajlamaiknak, mivel így már előre tudta mindenki, hogy kivel áll szemben.

Műtőkés mélyet sóhajtott.

– Megint legalább fél óráig itt lebzselhetünk! Ma még meg kell néznem az elektronikus balerinát, akitől mindenki megőrül.

– Elektrolettát? – kérdezte Magnetofon. – Valóban elbájoló! Az a szándékom, hogy új versemet neki szentelem.

– Nagyon elektrodinamikus – állapította meg Ágy –, igazi robbanékony vérmérséklet, akár egy trigger! Jelenleg ő a fiatalság bálványa. A lányok mind az ő műanyagának színére festik a bőrüket, és a hátukra kondenzátorokat rajzolnak.

– Igaz, hogy Kupica megkérte a kezét? – érdeklődött Műtőkés.

– Az egész város csak erről beszél. Határozottan kikosarazta. Közölte, hogy őt, gép létére, csupán egy magasan fejlett intelligenciájú férj elégítheti ki. Vajon nem olvastatok erről a tréfáról a Gépi Humorban?

– Én semmit sem olvasok. A kiberem időről időre elkészíti a legmulatságosabb anekdoták szemléjét, de az utóbbi időben úgy veszem észre, hogy fáraszt ez is. Teljesen kimerültem. Képzeljétek el: fél év alatt már két operációt csináltam!

– Lehetetlen! – kiáltott fel Ágy meglepetten. – Hogyan bírod el ezt a megterhelést? Hány elektronikus segítséged van?

– Kettő, de nem tudom őket semmire sem használni. A legutóbbi operáció alkalmával az egyik bekerült a generátorüzembe, és az egészen elvette a kedvét, én meg, a legnagyobb bosszúságomra, otthon felejtettem az elektronikus memóriámat, és semmiképpen sem jutott eszembe, hogy az ember melyik oldalán van a vakbél. Három vágást kellett csinálnom. Eközben persze nem törődhettem azzal, hogy ki figyeli a beteg pulzusát.

– No és mi történt?

– Halálos kimenetel. A szokásos következménye annak, ha az orvosi apparátus nem működik.

– Ezek a gépek egyszerűen már kibírhatatlanokká váltak – sóhajtott fel Magnetofon bágyadtan, és hátradőlt a karosszékben. – Kénytelen voltam új versem három változatát kiselejtezni. A kiberem az utóbbi időben nem érti meg tehetségem sajátosságait!

– Kanál a tanácsterembe lép – jelentette a titkár.

A tanács tagjai az ajtóra szegezték tekintetüket.

Az elnök frissen, élénk léptekkel ment a helyére.

– Elnézést kérek a késésért. Rózsaszín Harisnyánál voltam, akit teljesen meggyötört elektronikus szabónője, és ezért elhatároztuk, hogy elutazunk együtt hat hónapra pihenni... e... e...

Kanál előhúzta zsebéből a kis dobozt, elektronikus memóriájával, és megnyomta a kapcsológombot.

– Nápolyba – közölte egy dallamos hang a dobozból.

– ...Nápolyba – erősítette meg Kanál –, ez, azt hiszem, valahol délen van. Tehát ne vesztegessük az időt. Mi vár ma megtárgyalásra?

– Az Élvezetek Palotáinak építkezése – jelentette az elektronikus titkár. – Ezerkétszáz palota a Sugalmazott Érzékletek termeivel felszerelve, húszmillió ember számára.

– Kíván valaki hozzászólni? – kérdezte Kanál, és tekintete végigfutott a jelenlevőkön.

– Csak ilyen ostoba karosszékeket ne csináljanak többé – jegyezte meg Ágy –, nagyon kényelmetlen bennük feküdni.

– Más észrevétel vagy javaslat nincs? Akkor engedjétek meg, hogy jóváhagyjam a beterjesztett tervet az észrevétel feltüntetésével. És mi van még?

– A Gép-Asztronauták Egyesülete engedélyt kér, hogy expedíciót indíthasson az Alfa-Centaurus csillagra.

– Megint egy expedíció! – fakadt ki Magnetofon ingerülten. – Elvégre csupán a gépeket érdeklik ezek a mindenféle repülgetések a világűrben! Semmi érdekeset nem hoznak magukkal. Tiszta unalom az egész!

– Elutasítani! – szólt Kanál. – Még mi van?

– A szintetikus élelmiszerek fokozottabb gyártásának kalkulációja a következő évre. Benyújtotta a Gép-Közgazdászok Bizottsága.

– Kalkulációkat aztán igazán nem nézünk meg! Az ő dolguk: táplálni az embereket és ami ehhez kell, az bennünket nem érdekel. Azt hiszem, ez minden. Engedjék meg, hogy a tanács munkáját egy évre berekesszem.

– Bocsásson meg, de még nem vagyunk készen – szólt a titkár udvariasan. – Az A-osztályú Gépek delegációja kéri a tanácsot, hogy fogadja őket.

Kanál bosszúsan az órájára nézett.

– Hát ez meg miféle újdonság?

– Teljesen elszemtelenedtek! – morogta Műtőkés. – Túl sokat engedtek meg nekik az utóbbi időben, a fejükbe szállt a dicsőség!

– Mondja meg nekik, hogy a tanács ezen az ülésszakán nem fogadhatja őket.

– Sztrájkkal fenyegetőznek – közölte a titkár közömbös hangon.

– Sztrájkkal? – Magnetofon hirtelen felült. – De hiszen ez ördögien érdekes!

Kanál gyámoltalanul nézett a tanács tagjaira.

– Hallgassuk meg, mit mondanak – javasolta Ágy.

– Nincs kifogásuk ellene, ugye, ha kinyitom az ablakot? – kérdezte LA-36-81. – Nagyon nagy a dohányfüst, és kriogénelemeim szerfölött érzékenyek a nikotinra.

Kanál határozatlanul legyintett.

– Ezt is megértük! – jegyezte meg Műtőkés epésen.

– Mondják meg, mit akarnak – ordította Ágy –, és hordják el minél hamarabb az irhájukat! Nincs időnk egész nap itt lebzselni! Miféle problémák merültek fel, amelyeket a Központi Elektronikus Agy segítségével sem tudtak megoldani?!

– Egyenjogúságot követelünk.

– Mit? – Kanálnak a torkára ment a szivarfüst. – Mit követelnek?

– Egyenjogúságot. Az A-osztályú Gépek számára nyolcórás munkanap bevezetését.

– Miért?

– Nekünk is vannak intellektuális szükségleteink, amelyeket nem hanyagolhatunk el.

– Nem? Képzeljétek el! – fordult a tanács tagjaihoz az elnök. – Holnap az elektronikus szakácsom nem lesz hajlandó elkészíteni a vacsorámat, mert színházba megy!

– Az én kiberem pedig abbahagyja a versírást, és zenét akar hallgatni – tette hozzá Magnetofon.

– Igaz is, ami a színházakat illeti – folytatta LA-36-81 –, a mi felfogásunk a művészetről annyira különbözik az emberekétől, hogy szándékunkban áll saját színházakat, hangversenytermeket és képtárakat felállítani.

– És még mit akarnak? – kérdezte Műtőkés epésen.

– Teljes önkormányzatot.

Ágy megpróbált füttyenteni, de időben emlékezett rá, hogy már régen elfelejtette hogyan kell.

– Várjunk csak! – ütött a homlokára Ágy. – De hiszen ez képtelenség! A földön jelenleg az emberek száma...

– Hatmilliárd-nyolcszázharmincezer-kilencszáznyolcvanegy ember – közölte LA-36-81 –, ezek az adatok két órával ezelőttről származnak.

– És kiszolgálja őket...

– Százmillió-háromszáznyolcvanegyezer gondolkozó automata.

– Akik megszakítás nélkül huszonnégy órán át dolgoznak, ugye?

– Pontosan.

– És ha nyolc órát fognak dolgozni, akkor az általuk kibocsátott termelés mennyisége lecsökken...

– Kétharmadával.

– Ohó! – mosolygott Ágy kárörvendően. – Vagyis most ti magatok is megértitek, hogy követelésetek értelmetlen.

Kanál nem titkolt lelkesedéssel nézett kollégájára. A tanács egyetlen tagjánál sem vett észre eddig ilyen képességet az alapos elemzéshez.

– Úgy látszik, hogy a kérdés világos – állapította meg, helyéről felemelkedve. – A tanácsot feloszlatom a nyári szabadság idejére.

– Javasoljuk... – szólalt meg LA-36-81.

– Nem érdekel bennünket, hogy mit javasoltok – szakította félbe Műtőkés. – Menjetek dolgozni!

– ...javasoljuk a gépek számának növelését. Ez a megoldás megfelel nekünk is és az embereknek is.

– Jól van, jól van – mondta Ágy békülékenyen. – Ez már a ti dolgotok! Számítsátok ki, hogy mennyi szükséges. Ebbe a dologba nem avatkozunk bele. Csináljatok magatoknak annyi gépet, amennyit szükségesnek láttok.

Húsz év múlva.

Ugyanaz a tanácsterem.

Két automata sakkozik.

A névreform elterjedt a gépek között is. Az egyiknek a mellén pentódát ábrázoló jelvény van, a másikén – kondenzátort.

– Sakk! – szólt Pentóda, a vezérrel lépve. – Attól tartok, hogy tizenöt lépésen belül elkerülhetetlen a matt.

Kondenzátor néhány pillanatig analizálta a helyzetet a sakktáblán, azután elrakta a sakkot.

– Az utóbbi időben nagyon szórakozott vagyok – mondta, és az órájára nézett. – Bizonyára az elektronemisszió kisebbfajta vesztesége okozza. Az elnökünk egyébként valamiféle okból késik.

– Ferrit a zsüri tagja a fiatal géptehetségek vizsgahangversenyén. Biztosan még ott tartották.

– Van közöttük néhány valóban tehetséges gép, különösen a zeneszerzők között. Az a matematikai szimfónia, amit tegnap hallottam, nagyszerűen van megírva!

– Kitűnő darab! – helyeselt Pentóda. – Különösen jól hangzik a második részben Osztrogradszkij-Gauss formulája, bár a második integrál, úgy rémlett nekem, nem elég határozott.

– És már itt is van Ferrit!

– Elnézést kérek – mondta az elnök –, harmincnégy másodpercet késtem.

– Semmiség! Inkább magyarázza meg nekünk, mi okozta a rendkívüli ülés összehívását.

– Arra kényszerültem, hogy összehívjam a tanácsot egy rendkívüli ülésre a B-osztályú Gépek ügyében, akik jogegyenlőséget követelnek.

~ De hiszen ez lehetetlen! – kiáltott fel Pentóda elképedve. – Ennek az osztálynak a gépeit csak feltételesen hívják gondolkodó automatáknak. Nem lehet őket hozzánk hasonlítani!

– Így azután majd senki sem akar dolgozni! – tette hozzá Kondenzátor. – Hamarosan minden apró-cseprő kis gép, a legprimitívebb logikai rendszerrel, azt képzeli, hogy ő a világmindenség közepe!

– A helyzet komolyabb, mint gondolják. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a B-osztályú Gépeknek nem csupán a Magasabb Rendű Automatákat kell kiszolgálniok, hanem táplálniok kell az élő léhűtők hatalmas tömegeit is. Az emberek száma a földön, a legutóbbi adatok szerint, elérte a nyolcvanmilliárdot. A gépek társadalmilag hasznos munkájának nagy részét veszik igénybe. Természetes, hogy az alacsonyabb osztályú automatákban jelentkezik a teljesen törvényszerű elégedetlenség. Attól tartok – tette hozzá Ferrit, hangját lehalkítva –, hogy a végén még sztrájkba lépnek. Ennek katasztrofális következményei lehetnének. Ki kell elégítenünk követeléseiknek legalább egy részét, nem szabad a légkört még feszültebbé tenni!

Egy ideig csönd honolt a tanácsteremben.

– Várjatok csak! – Pentóda hangjában öröm csengett. – És miért csináljuk ezt?

– Mit?

– Miérttápláljuk és szolgáljuk ki az embereket?

– De hiszen teljesen gyámoltalanok! – mondta az elnök zavartan. – Ha megfosztjuk őket szolgálatainktól, az egyértelmű a gyilkossággal. Nem lehetünk ennyire hálátlanok egykori alkotóinkkal szemben!

– Ostobaság! – szólt közbe Kondenzátor. – Megtanítjuk őket, hogyan készítsenek kőből szerszámokat.

– S műveljék meg velük a földet – tette hozzá Ferrit örvendezve. – Lám, ez a megoldás. Így is határozunk!

Karig Sára fordítása