4

Miss Brent föl­ment a há­ló­szo­bá­já­ba.

Elő­vet­te a Bib­li­át, és le­ült az ab­lak mel­lé.

Ki­nyi­tot­ta. Az­tán egy kis té­to­vá­zás után le­tet­te, és oda­lé­pett a to­a­lett­asz­tal­hoz. Az egyik fi­ók­ból ki­vett egy fe­ke­té­be kö­tött kis nap­lót.

Ki­nyi­tot­ta, és írni kez­dett.

„Bor­zasz­tó do­log tör­tént. Ma­cArt­hur tá­bor­nok meg­halt. (Az ő uno­ka­öccse vet­te fe­le­sé­gül El­sie Mac­Pher­sont.) Két­ség­te­le­nül meg­gyil­kol­ták. Ebéd után a bíró na­gyon ér­de­kes elő­adást tar­tott. Meg­győ­ző­dé­se, hogy kö­zü­lünk va­la­ki a gyil­kos. Ez azt je­len­ti, hogy va­la­me­lyi­künk az ör­dög meg­szál­lott­ja. Én már rég­óta gya­na­kod­tam. De va­jon me­lyi­künk az? Min­den­ki ezt kér­de­zi ma­gá­tól. Egye­dül csak én tu­dom, hogy…”

Egy da­ra­big moz­du­lat­la­nul ült. Te­kin­te­te el­ré­vedt, el­kö­dö­sült. A ce­ru­za té­to­ván bil­le­gett az ujja közt. Az­tán resz­ke­teg nagy­be­tűk­kel ezt írta le:

„A GYIL­KOS NEVE: BE­AT­RI­CE TAY­LOR…”

Le­csu­kó­dott a sze­me.

Hir­te­len föl­ri­adt. Le­né­zett a nap­ló­ra. Dü­hö­sen föl­ki­ál­tott, és át­húz­ta a dü­le­de­ző be­tűk­kel írt utol­só mon­da­tot.

Hal­kan azt mond­ta:

– Én ír­tam ezt? Én? Meg­őrü­lök…