3

Dr. Arm­strong mély lé­leg­ze­tet vett.

– És Mrs. Ro­gerst?

Lom­bard meg­fon­tol­tan azt mond­ta:

– El tud­nám hin­ni, bár ne­he­zen, hogy Ant­hony ön­gyil­kos lett, ha nem ezt té­te­lez­nénk fel Mrs. Ro­gers­ről is. El tud­nám hin­ni, s már könnyeb­ben, hogy Mrs. Ro­gers ön­gyil­kos, ha nem ezt té­te­lez­nénk fel Ant­hony Mar­ston­ról is. El tud­nám hin­ni, hogy Ro­gers tet­te el láb alól a fe­le­sé­gét, ha nem halt vol­na meg vá­rat­la­nul Ant­hony Mar­ston is. Csak­hogy ne­künk olyan te­ó­ri­á­ra van szük­sé­günk, ame­lyik mind­két gyors egy­más­után­ban be­kö­vet­ke­zett ha­lál­eset­re ma­gya­rá­za­tot ad.

– Ta­lán tu­dok se­gí­te­ni, hogy meg­ta­lál­ja ezt a te­ó­ri­át – mond­ta Arm­strong.

Az­zal el­me­sél­te, amit Ro­gers­től hal­lott a két kis por­ce­lán­fi­gu­ra el­tű­né­sé­ről.

– Aha, azok a kis por­ce­lánn­é­ge­rek… – mond­ta Lom­bard. – Az biz­tos, hogy teg­nap este, ami­kor va­cso­ráz­tunk, még tíz volt be­lő­lük. És most ezek sze­rint csak nyolc van?

Dr. Arm­strong sza­val­ni kez­dett:

Tíz ki­csi né­ger éhes lett egy­szer, s va­cso­ráz­ni ment,

Egyik rosszul nyelt, meg­ful­ladt, s meg­ma­radt ki­lenc.

Ki­lenc ki­csi né­ger ké­sőn fe­küdt le, s rosszat ál­mo­dott,

Egy el is aludt más­nap, s nem ma­radt csak nyolc.

A két fér­fi egy­más­ra né­zett. Phi­lip Lom­bard el­vi­gyo­ro­dott, és el­ha­jí­tot­ta ci­ga­ret­tá­ját.

– Át­ko­zot­tul stim­mel, sem­hogy vé­let­len le­het­ne! Ant­hony Mar­ston teg­nap este va­cso­ra után lég­szomj­ban meg­hal, Ro­gers mama meg ugyan­csak el­al­szik.

– Vagy­is? – kér­dez­te Arm­strong.

Lom­bard be­fe­jez­te a mon­da­tot.

– Vagy­is va­la­ki van a do­log mö­gött. Egy ti­tok­za­tos is­me­ret­len! X! Mr. La­cky! V. A. La­cky! Egy Fé­lel­me­tes Esze­lős Va­la­ki!

– Ez az! – só­haj­tott fel meg­könnyeb­bül­ten Arm­strong. – Te­hát egyet­ért ve­lem. De tud­ja, mit je­lent ez? Ro­gers meg­es­kü­dött rá, hogy raj­tunk meg raj­ta és a fe­le­sé­gén kí­vül sen­ki sincs a szi­ge­ten.

– Ro­gers té­ved­het! De az is le­het, hogy ha­zu­dik!

Arm­strong a fe­jét ráz­ta.

– Nem hin­ném, hogy ha­zu­dik. Ah­hoz túl­sá­go­san be van gyul­lad­va. Annyi­ra be van gyul­lad­va, hogy majd be­le­őrül.

Phi­lip Lom­bard bó­lin­tott.

Az­tán azt mond­ta:

– Ma reg­gel nem ér­ke­zett meg a mo­tor­csó­nak. Ez is be­le­il­lik a te­ó­ri­á­ba. Mr. La­cky jó elő­re in­téz­ke­dett. A Né­ger-szi­get­nek el­szi­ge­tel­ve kell ma­rad­nia, amíg Mr. La­cky be nem fe­je­zi a mun­ká­ját.

Arm­strong el­sá­padt.

– Vagy­is maga is rá­jött, hogy az az em­ber nyil­ván­va­ló­an dü­hön­gő őrült!

Phi­lip Lom­bard hang­ja va­la­hogy más­kép­pen csen­gett, mint ed­dig:

– Van vi­szont va­la­mi, ami­re Mr. La­cky nem jött rá.

– És­pe­dig?

– Ez a szi­get alap­já­ban véve egyet­len ko­pár szik­la. Nem nagy fel­adat át­ku­tat­ni. Egy­ket­tő­re meg­ta­lál­hat­juk V. A. La­cky urat.

Dr. Arm­strong he­ve­sen meg­szó­lalt:

– Le­het, hogy ve­szé­lyes!

Phi­lip Lom­bard föl­ka­ca­gott.

– Ve­szé­lyes? Nem fé­lünk a far­kas­tól. Majd én le­szek ve­szé­lyes, ha el­csí­pem!

Egy kis szü­net után így foly­tat­ta:

– Nem árt, ha Blo­re-t is be­von­juk, hogy se­gít­sen. Ha szo­rul a kap­ca, helyt tud áll­ni. A nők­nek oko­sabb nem szól­ni. Ami a töb­bi­e­ket il­le­ti, a tá­bor­nok sze­rin­tem gü­gye, az öreg War­gra­ve leg­főbb erős­sé­ge pe­dig a sem­le­ges­ség. Hár­man is meg tud­juk ol­da­ni a fel­ada­tot.