TIZENHETEDIK FEJEZET

Az Enterprise csapdában volt. A romulán hajók körbevették, és kínozták, mint egy sérült oroszlánt, óvatosan körmei hatótávolságán kívül maradva. Kettőt elpusztított közülük, a Lexington is elkapott egyet, de a bal oldali deflektorok kiégtek. Még egy lövés már felsértené csillogó oldalát. Wesley úgy irányította a Lexingtont, hogy védje azt az oldalt, de az ő deflektorai is gyengültek.

Scott főmérnök bölcsen harcolt, hajója nagyobb tűzerejére és sebességére támaszkodva: tüzelt és visszavonult, aztán ismét odacsapott. A harc ellipszis alakban folyt a Kapu körül, de a romulánok most már körültekintőek voltak, és nem üldözték a föderációs hajókat. Tudták, hogy úgysem mennek messzire.

Scott kényelmetlenül mocorgott a parancsnoki székben. Soha nem szeretett ott ülni. Ez volt a kötelessége, és jól is csinálta, de igazi szerelme az Enterprise volt. Fizikai fájdalmat okozott neki hallani a motorok küszködését, olvasni a kárjelentéseket.

– A B-szint robbanást jelent, ami párabeszivárgást okoz a belső térbe, Mr. Scott – darálta Uhura.

Scotty bólintott, és visszafordult Chekovhoz, aki Spock szenzorait kezelte.

– Mi hír arról, amelyiket legutóbb megszárnyalta a Lexington, fiam?

– Úgy nézem, hogy a forgatórendszerük nem működik. Radiációs szivárgást is észlelek... lehet, hogy a főreaktor, uram.

– Jó. Kétlem, hogy emiatt még egyszer aggódnunk kellene.

Sulu hátrafordult.

– Mr. Scott, uram! Még egy köröző manővert kezdenek!

A főmérnök a képernyőre irányította a tekintetét. A hat navigálható romulán hajó megfordult, és hasíték alakba rendeződött. Scott kissé meglepődött, de felismerte a formáció célját. Ketté akarták szakítani az Enterprise-t és a Lexingtont, amik így már nem védhették volna egymás gyenge pontjait.

– Kormányos, balra: 045, 6.

– Igenis, Mr. Scott. – Sulti ujjai konzolja felett cikáztak.

A Lexington is mozdult, közeledett. A két hajó masszív, mégis kecses táncosokra emlékeztetett. Együtt suhantak, megrázkódva kicsit, ahogy összeértek a tat-deflektorok, vibráló fényben úszva. Scott elmosolyodott.

– Remek manőverezés, Mr. Sulu! Most próbáljanak szétszedni minket!

Az ellenséges hajók pillanatok alatt kör alakzatra formálódtak át, aztán hirtelen kettéváltak, és maximum fény alatti sebességgel a föderációs hajók felé zúdultak. Három jobbról jött az Enterprise felé, három pedig a Lexington balját vette célba, és ontották magukból a fézertüzet. A föderációs hajók nem tudtak szabadon tüzelni a támadókra, hisz közel voltak egymáshoz. Az Enterprise megvonaglott az őt ért három ütéstől, és a Lexingtont is érte két találat.

Sulu savanyú képpel fordult hátra.

– A jobb ernyőnek is vége, uram.

Scotty a gondolataiba merült, közben a szék karfáján dobolt.

Mit lenne most Jim Kirk? – morfondírozott magában. – Ne siess, Scotty, öregfiú! A kezükre jutunk, ha azt teszed. Csak lassan... hadd jöjjenek ők ide... – Hunyorított, és ismét a képernyőre koncentrált.

A romulánok ismét köröztek, de – mint a vadászok, mikor áldozatuk már botladozik – egyre közelebb jöttek.

Scott kiegyenesedett.

– Távolság, Mr. Sulu?

– 40 000 km, uram.

– Minden fotontorpedót készenlétbe helyezni! Az elülső fézerbanknak fél energiát! A bal oldali bankot teljesen lezárni! Mikor letapogatnak, majd azt hiszik, hogy a sérülés túlterhelést okozott. Legalábbis remélem, hogy ezt hiszik – gondolta.

A kormányos egy perccel később visszafordult.

– Fotontorpedók készenlétben és követésre állítva, Mr. Scott.

– Renden, Mr. Sulu. Várakozzunk csak szépen! Most azt gondolják: Na. mennyire láttuk el a bajukat? Mindjárt megkapják a választ. Uhura, mi hír a Lexingtonról?

– Fotontorpedók szintén készenlétben, követésre állítva. A legutóbbi összecsapásnál elvesztették a bal és elülső deflektorokat.

Várakoztak. Végül a romulán hajó egyre közelebb húzódott, szinte ringatódzott a kis impulzus-löketektől.

– Távolság, Mr. Sulu?

– 35 000 km – közelednek, uram.

– Kövesse őket!

– Igenis, uram.

Scott lehunyta a szemét, és lassan háromig számolt. Aztán:

– Tűz, Mr. Sulu!

A kormányos aktiválta a megfelelő gombokat. Az Enterprise kissé megrázkódott, ahogy az összes torpedóbank tüzelt. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt.

Hirtelen fehér villanás világította meg a képernyőt, A hídi személyzet halkan felhördült, Scott pedig Chekovhoz fordult.

– Mi a helyzet, fiam?

– Egyet elkaptunk, uram! A Lexington is – azt hiszem, eltaláltak egy másikat is, de azon nem keletkezett számottevő kár.

A főmérnök visszahuppant a székébe, és gondterhelten figyelte a maradék négy ellenséges hajót.

Nem lesz ez így jó... – gondolta. – Kihúztuk a méregfogaikat, de még így is négyen vannak, mi pedig megsérültünk. Elképzelte, hogy hallja a hajóját lihegni, és magában elnézést kért tőle. Szép munka volt, lányka, de...

Uhura megpördült, és szinte sugárzott.

– Mr. Sott! Hívnak minket, uram!

Chekov vadul a műszerekre mutogatott.

– Hajók, uram! Öt! Most lépnek a szektorba!