ELSŐ FEJEZET

A kapitány személyes hajónaplója, csillagidő: 6324.09

„Jelenlegi küldetésünk – az idáig felfedezetlen, 70, 2-es szektor feltérképezése – eseménytelenül zajlik. Annyira, hogy arra kényszerülök, szimulált csatajeleneteket gyakoroltassak a legénységgel, készültségüket fenntartandó. Mindenki alig várja, hogy megérkezzünk a 11-es Csillagbázisra, ellenőrzésre és szemlére. A legénység nagy része eltávozást kapott. Jó hangulat uralkodik – főleg azért, mert a dokkolás estéjére partit szerveznek. Csak az orvosi részleg vezetője és az elsőtisztem nem tűnik valami boldognak, Mindkettő feltűnően csendes az utóbbi két napban. Még nem kérdeztem őket, de ha így folytatják, akkor sort kerítek rá.”

Az Enterprise – hatalmas cirkáló csillaghajó – nyugodtan szántotta az űrt, nem törődve az izgatottsággal, amit közeledése váltott ki a 11-es Csillagbázison. Sulu hadnagy és Phillips segédtiszt vívótudásukból adtak bemutatót. A kórus egy kissé humoros – és kissé igaz – balladát gyakorolt a kapitányról (aki úgy tett, mintha nem tudna a dologról).

A Kis Színház az H. M. S. Pinafore-t vitte színre. Uhura hadnagy rendezte a produkciót, és Scott főmérnök – aki szép baritonnal rendelkezett – énekelte Corcora kapitány szerepét. Kirk, Scotty és Uhura éppen az operettet tárgyalták az ebéd felett, mikor McCoy csatlakozott hozzájuk.

– Foglalj helyet, Öreg! – Kirk elszántan beleharapott egy jókora salátába, és ivott a tejből. – Ha továbbra is ilyen diétán tartasz, még a végén nyúl lesz belőlem! És ráadásul el kell viselnem, hogy Scotty egy Fekete-erdő süteményt majszol a szemem előtt!

A főmérnök nyelt egyet, és vigyorgott.

– Az embernek bizony erősítenie kell magát, ha egész nap dolgozni akar és éjszaka gyakorolni!

– Tulajdonképpen, kapitány – kezdte Uhura, és az asztalon kopogtatta gondosan manikürözött körmeit –, valami modernebb darabot kellene előadnunk. Újraírni Gilbertet és Sullivant, nem gondolja? Például egy operettet átírni: a U. S. S. Enterprise pont úgy hangzik, mint az H. M. S. Pinafore. És aztán ön énekelhetné a kapitány szerepét!

Kirk megköszörülte a torkát, és éneklésbe kezdett.

– És én sohase voltam rosszul az űrben – zengte, teljesen kiesve a ritmusból és a hangnemből. Uhura és Scotty bekapcsolódott.

– Mi, soha?

– Nem, soha!

– Mi, SOHA?

– Nos, néha... – Kirk beszüntette az éneklést, és McCoyra vigyorgott.

– Van jövőm, mint operaénekes?

– A Csillagflotta éneklő ideálja, mi? – McCoy forgatta a szemét. – Szakvéleményem szerint ki kellett venni a gégédet, hogy elejét vedd a lehetőségnek. Mint csillaghajó-kapitány, még elmész, de mint énekes... sajnálom, Jim.

Kirk bánatosan csóválta a fejét.

– Ismét egy karrier, ami kettétörik, mert nincs bátorítás. – Az órájára nézett, és felállt. – Vissza kell mennem a hídra. Jössz, doki?

Mikor elérték a folyosó relatív magányát, odafordult a férfihoz.

– Mi Újság, Öreg?

McCoy a fejét rázta, és válaszadás helyett megkérdezte:

– Emlékszel a Sarpeidon bolygóra, amit két éve látogattunk meg?

A kapitány szúrósan nézett rá.

– Hetekig szellőztettem magamból azt a középkori börtönszagot! És az az őrült Mr. Atoz... Mi van vele?

A doktor ismét hallgatásba burkolózott. Hosszú szünet után szólalt meg újra.

– Beszélt neked valamit Spock arról, hogy mi történt ott velünk?

– Nem, de ahogy emlékszem, mind a ketten elég csendesek voltatok. A hivatalos jelentéseitekből azt vettem ki, hogy volt egy nő abban a jégkorban, aki megmentette az életeteket. Mi is volt a neve?

McCoy tétovázott.

– Zarabeth. Láttad Spockot mostanában?

– Nem. Kellett volna? Szolgálaton kívül volt az utóbbi 36 órában. – Mogyoróbarna szemek pásztázták a doktor arcát, aggódva. – Biztos, hogy nem beszélhetsz róla?

McCoy próbált nem ránézni.

– Nincs miről beszélni, kapitány.

Kirk nézte, ahogy barátja elsétált. Utána akart menni és faggatózni, de végül nem tette. McCoy nem ismerné be, de volt egy közös sajátosságuk Spockkal: ha nem akartak beszélni, sehogy sem lehetett őket rávenni.

A híd csendes és megnyugtató volt. Kirk belehuppant a parancsnoki székébe, ellenőrizte a jelentéseket, de agya egy része számolta a perceket, mikor Spock szolgálatba jön. A flotta legjobb elsőtisztje. Igen, minden bizonnyal az volt. Mit akart McCoy a Sarpeidonnal? Mire akart utalni? És az a nő? Magáról beszélt? Kirk érezte, hogy nem. De Spock nem állna össze egy nővel... legalábbis eddig nem tette, csak az Omikron Ceti III-on, ott is csak a spórák miatt. Érdekes, mindig is azt gondolta, hogy volt a dologban más is a spórákon kívül, ami a vulcaniban dolgozott. És persze ott volt T’Pring... de az más ügy.

A kapitány felnézett, 13.01 volt, és Spock egy percet késett a szolgálatból. Lehetetlen! De keze alatt a komputer megerősítette ezt.

Kirk mögött kinyílt a hídi ajtó, és Spock állt a parancsnoki szék mellett, kezei a háta mögött összekulcsolva.

– Mr. Spock! Valami baj van? Késett! – A kapitány hangja csendes volt, aggódó.

– Elnézést kérek a késésért. Nem fog még egyszer előfordulni. – A vulcani távoli tekintettel nézett a kapitányra, egy fix pontra Kirk bal szemöldöke felett.

Magában sóhajtva, a kapitány feladta, tudva a sokéves tapasztalatból, hogy Spock akkor beszélt, ha kész volt rá – ha beszélt egyáltalán.

Felállt, és azt mondta hivatalosan:

– Öné a híd, Mr. Spock, a hidropóniai laborban leszek ellenőrzésen. Jelentse, ha valami szokatlan történik! Ezt a szektort úgy térképezték fel, mint ahol jókora radioaktív viharok dúlnak.

A kapitány kiment a hídról, észrevéve a korholó szúrós megjegyzéseket a háta mögött. Spock logikátlannak mondta volna őket – Kirk inkább megérzésnek.

Kirk továbbra is aggódott a következő három napban, mert Spock és McCoy még mindig hallgatott. Idegességét egy edző-androidon dolgozta le a sportteremben.

Éppen relaxált egy különösen fárasztó edzés után, olvasott az ágyán egy számára kedves könyvet. Az a fajta könyv volt ez, amit a kezében tarthat, így magyarázta Sam Cogley. Az ügyvéd ismertette meg vele az „igazi” könyvek gyűjtésének hobbiját, s Kirk a Canopus IV-en egy antikváriumban akadt rá erre a meglepően jó állapotban levő példányra. Nemo kapitány és a Nautilus kalandjaiba merült, mikor az ajtócsengő jelzett.

– Tessék!

Mikor az ajtó kinyílt, és megjelent az elsőtiszt, Kirk visszatette a könyvet a védőborítóba. Egy székre mutatott.

– Ülj le! Kérsz egy kis szaurián brandyt?

Spock nemet intett, igy hát Kirk magának töltött, aztán leült a vulcanival szemben, kezében az itallal, és várt.

Spock tétovázott, mielőtt megszólalt volna.

– Tudtad, hogy jövök.

A kapitány bólintott, és mikor a vulcani nem folytatta, így szólt:

– Észrevettem, hogy napok óta nem stimmel valami. Először McCoy, aztán te. Komolynak látszik. Akarsz beszélni róla?

Spock elnézett, és belemélyedt a szemközti falon levő Enterprise-kép tanulmányozásába.

– Határozatlan idejű eltávozást kell kérnem. Egy... családi ügyben.

A kapitány belekortyolt az italába, és a barátjára nézett. A vulcani fáradtnak látszott, ráncok ültek a szeme alatt, és eltűnt a megszokott nyugalmas aurája, helyette nyugtalanság lengte körül. Kirk erősen figyelt, várta, mit mond még Spock, aztán hirtelen észrevette, hogy valami beszűrődik a tudatába, megérinti. Egy pillanatig nagy elszántságot érzett, bűnbánattal és szégyennel keveredve. Lélegzetvisszafojtva próbált összpontosítani... de a kapcsolat, ha az volt egyáltalán, és nem csak képzelet – eltűnt.

Spock rámeredt.

– Jim, te nem vagy telepata, tudom... de egy pillanatig...

– Tudom, én is éreztem egy pillanatig. Eléggé ahhoz, hogy megtudjam, el akarsz menni, és a helyzet – akármi is az – elég rosszul áll. De a többit szépen szóban mondod el, oké, Spock?

– Ha tehetném, megosztanám veled, Jim. De én vagyok a felelős ezért a... problémáért.. Egyedül kell megoldanom.

– Valami azt súgja, hogy kockázatos dologba vágsz. Igazam van?

Spock kezére bámult, és ismételgette.

– Egyedül kell mennem. Kérlek, ne kérdezd, hogy miért!

Kirk előrehajolt, és megragadta a vulcani vállát.

– Nem tudom, mi a baj, de azt igen, miért nem mondod el nekem. Aggódsz, hogy ha megtudom, milyen veszélyes vállalkozásba fogsz, erősködöm majd, hogy veled menjek. Igazad van, ezt fogom tenni!

Az elsőtiszt csóválta a fejét, és szilárdan kijelentette:

– Nem engedem. Nem vállalhatom a felelősséget az életedért. Egyedül megyek.

Kirk az asztalhoz csapta a poharat.

– A francba, Spock, ne mondj el olyat, amit nem akarsz, de dezertálnod kell, ha el akarod hagyni ezt a hajót nélkülem!

Spock kezdett mérges lenni, szeme szikrázott. Kirk szemrebbenés nélkül nézett abba a szembe, és találgatta, Spock vajon hova a nyavalyába akar menni.McCoy úgy látszik, többet tudott, mint amit elmondott.

A Sarpeidon? De hisz az a bolygó már nem is létezik. Felrobbant... a jelen... és a múlt... a nő... és az az arc a falon...

Barlang? Arc?

Kirk kiegyenesedett. Tisztán látta maga előtt az arcot a barlangfalon – amit sose látott ezelőtt.

– Most már értem, Spock. Hívhatod empátiának, telepátiának, aminek akarod. De most már tudom. Ennek a biológiához van köze, ugye?

A vulcani némán bólintott, azután kezébe temette arcát. Remegett a hangja.

– Igen. Gyengülnek a védőkorlátjaim, ha ilyen erősen tudom átsugározni rád. Természetesen voltunk már tudatilag összekapcsolva... de... fáradt vagyok, ez lehet az oka...

– Ne törődj a magyarázkodással! Tudom, és kész.

Kirk a vulcanira nézett, és sóhajtott.

– Hihetetlen... 5000 éve, abban a fagyos pokolban...

– Zarabeth gyereket szült tőlem – fejezte be Spock helyette.

Egymásra néztek, és hallgattak. Végül a kapitány megmoccant.

– Talán van más magyarázat. Talán TÉGED festett le Zarabeth. Nem lehetsz biztos benne.

– Az arc egyértelműen vulcani, de nem a én arcom. Más a szem. Hosszabb a haj. Serdülő vonásai, nem egy idősebbé. Más is van. A barlangban talált egyéb régészeti leletek egy sokkal fejlettebb civilizációra utalnak – fémhasználat jelei, kőlámpa, amiben állati zsírt égettek. Anakronisztikusak abban az időperiódusban.

Kirköt meggyőzték a hallottak, mégis csóválta a fejét.

– Nincs értelme, hogy egy olyan gyerek miatt rágd magad, aki 5000 évvel ezelőtt élt és halt. Már semmit nem tehetsz érte.

Spock nyugodtan válaszolt.

– Visszamegyek érte.

A kapitány nem tudta, mit várt, de biztosan nem ezt.

– De hát, Spock, hogy?! – Mialatt kiejtette a szavakat, felsejlett benne egy fájdalmas emlék. – Minden úgy van, ahogyan volt... hadd legyek a kapud... – Kortyolt a brandyből, és érezte, ahogy a torkát égeti. – Az örökkévalóság Őrzője... őt használod majd, hogy visszamenj...

A vulcani bólintott.

– Spock, senki nem teheti a lábát arra a bolygóra, kivéve a régész expedíciót. Közelébe sem engednek, nemhogy használd! Nagy protekció kell, hogy elérd, minimum egy planetáris kormányzó segítsége.

Egy másodperc múlva maga adta meg a választ a kérdésre.

– T’Pau.

– Logikus következtetés, kapitány. Kirk T’Paura gondolt, a kicsi, törékeny, ősöreg nőre... akinek elég hatalma volt, hogy akár egy Csillagflotta-admirálisnak is parancsoljon. Igen, ő elég befolyásos. De hajlandó lesz-e segíteni?

Az elsőtiszt nyúzottnak tűnt.

– Intézkedni fog, ha elmondom neki az okaimat. A család mindennél fontosabb a Vulcanon. A családi lojalitás még a planetáris törvényeknél is erősebb. A Vulcant néhány családból álló oligarchia irányítja. Az enyém is közéjük tartozik. És T’Pau nem engedi majd, hogy akár egy családtag is egyedül éljen és haljon, messze az övéitől.

– Nem irigyellek ezért a feladatért, Spock. Én sem szívesen magyaráznám el neki a helyzetet.

– Biztosíthatlak, én sem várom. De meg kell tennem. Kötelességem.

Spock felállt, tétovázva.

– Feltételezem, hogy most jóváhagyod az eltávozási kérelmemet. Az Andros felé az Aritares-rendszerben kitérhetünk, mindössze 1 óra 32, 4 perc késést okozva.

Kirk bólintott, és ő is felállt.

– Elintéztük. Azonnal beiktatom az eltávozásod. Ha az Androson lerakunk, egy hét alatt eljutsz a Vulcanig. Míg elrendezed a dolgokat, és visszaérsz a 11-es Csillagbázisra, az is 10 napot vesz igénybe. Még jó, hogy közbejön az ellenőrzés... igen... menni fog. Készen állok majd, ha jössz. Ha szerencsénk van, visszaérünk, mielőtt a végső szemle véget ér. Szóval miért ácsorogsz még itt?

– Kapitány, egyedül kell mennem. Egyértelműen visszautasítom, hogy...

Kirk félbeszakította a mondat közepén.

– Elintéztük. Zsarolás, Mr. Spock. Ha nem mehetek, te sem kapsz eltávozást. Ilyen egyszerű.

– Veszélyes lehet... Nem engedhetem meg, hogy kockáztasd...

– Elég a vitából! Nem kell a széltől is óvnod! Az emberek talán nem olyan erősek, mint a vulcaniak, de ez nem jogosít fel arra, hogy megmondd nekem, hogy mit tehetek és mit nem. Különben is, ki itt a parancsnok? – Kirk az órájára pillantott. – 45 perced van, hogy elkészülj. Két és fél hét múlva találkozunk. Mozgás!

Spock azon vette észre magát, hogy automatikusan engedelmeskedett az utolsó parancsnak, és a csukott ajtó mellett áll a folyosón.

Bánatosan rázta a fejét, aztán elsietett csomagolni.