TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Az Enterprise várakozástól csendes hídján Kirk lehuppant a parancsnoki székbe, hörpintett kávéjából, és Sulu hadnagyra nézett. A fiatal tiszt elnyomott egy sóhajt – a tétlen várakozás mindenkit megviselt.

– Átfésültük az egész szektort, uram. Semmi jele szubtérben közeledő járműnek.

– Jól van, Mr. Sulu. A következő vizsgálat 10 perc múlva legyen, azután percenként!

– Igenis, uram.

– Uhura hadnagy, küldött új érkezési időt a közeledő flottánk?

– Nem, uram, de értesítem, amint igen. – A nő kissé idegesnek tűnt, és a kapitány ráeszmélt, hogy kioktatja arról, mit tegyen, mi a dolga. A sürgetés pedig nem emeli a munka hatásfokát. Megrázta a fejét, és rájött, hogy a fáradtság immár a józan ítélőképességét befolyásolja.

Szisszentek az ajtók: McCoy állt meg mellette. Kirk felnézett, és látta, hogy a doktor gondterhelt.

– Mi a baj, Öreg?

– Jim, az egész űrhajót átkutattam Zarért, de nem találom. Senki sem látta. Spockot sem. Tudod, hogy hol vannak?

– Én küldtem le őket a Kapura, hogy felállítsanak egy erőteret az Őrző körül.

– Micsoda?! – A doktor suttogott, de Sulu mégis hátrapislantott válla fölött.

– Mr. Sulu, öné a híd, a kis eligazítóban leszek dr. McCoyjal. Szóljon, ha van valami változás!

– Igenis, uram.

Mikor ketten voltak, McCoy megismételte a kérdést, ám ezúttal néhány decibellel hangosabban. Kirk megrovóan nézett rá.

– Doktor, azt hiszem, veszélyesen közel vagy az engedetlenséghez. Azt ajánlom, ülj le, és hallgass!

McCoy leült, és elcsendesedett.

– Bocsánat! Nem fordul elő még egyszer.

A kapitány helyet foglalt vele szemben, és fáradtan elmosolyodott.

– Semmi baj, Öreg. Mindannyiunknak nehéz.

– Ne is említsd! Most fejeztem be a boncolásokat.

– Azért küldtem Zart és Spockot, mert Spock mindenkinél gyorsabban fel tudja állítani az erőteret – persze Scottyt kivéve, de őt nem nélkülözhetem, hátha harc lesz. Zart pedig azért küldtem – jobban mondva önmaga jelentkezett –, mert megvan a képessége, hogy megérzi az ellenséget.

McCoy sokatmondóan rápillantott.

– Jim, tudnod kell, ha a romulánok nem ölik meg őket, akkor egymást készítik ki. Nagyon puskaporos a hangulat köztük.

– lgazad van, de nem volt más választásom. És kénytelen leszek megkezdeni a Kapu megsemmisítését 10 és fél óra múlva, ha nem sikerül nekik – akár a fedélzeten lesznek, akár nem.

A doktor csak bámult rá.

– Nem tennéd meg, Jim...

– Tudod, hogy megteszem. De nem lesz rá szükség, mert visszajönnek. A két legalkalmasabb személyt küldtem le, ha nekik nem sikerül, akkor senkinek.

– De... Zarnak... nincs harci képesítése... ha azok a kegyetlen romulánok elkapják, kicsinálják.

– Túlélésből több tapasztalata van, mint bármelyikünknek. Simán legyőzne terepgyakorlatból – te magad mondtad, ha jól emlékszem. Egyébként is, lehet, hogy a romulánok barbárok, de Zar se túl civilizált.

McCoy nem nyugodott meg.

– Azt tettem, amit tennem kellett, öreg... Ne csináld már... az ember azt gondolná, hogy te vagy az apja, nem Spock.

A doktor mélyet sóhajtott.

– Igazad van, Jim. Bocs, hogy kijöttem a sodromból. Igazából rólad akartam beszélni, mikor kimentem a hídra. – A kapitányra mutatott. – Néztél tükörbe mostanában?! – Úgy nézel ki, mint Matt Decker, és kezdesz úgy is cselekedni. Aludnod kellene. Na, bejössz velem a gyengélkedőbe, és engeded, hogy adjak neked egy hyposprayt, ami 4-5 órára kiüt, vagy nyilvánítsalak szolgálatra alkalmatlannak?

Kirk sóhajtott.

– Ismét zsarolás, Öreg?

– Elnézést, Jim, de csak a dolgomat végzem. Egyébként is, momentán semmi dolgod, igaz?

– Nyertél, Öreg. – Az interkomhoz nyúlt. – Mr. Sulu?

– Igen, kapitány?

– A kabinomba megyek. Szóljon, ha valami új fejlemény van, vagy ha Mr. Spock bejelentkezik. A Kapun van. Bármelyik percben felsugárzást kérhet. Kirk, vége.

Felállt, és elhessegette a doktort.

– Megyek, Öreg, és nem kell a hypód. Öt óra múlva ébren legyek, ha Sulu nem hív előbb. Öt óra... egy perccel se több, különben hadbíróság elé állíttatlak, megértetted? – Elnyomott egy ásítást, és véreres szemét dörzsölgette.

– Igenis, uram – vágta össze a bokáit McCoy a tőle telhető legálkatonásabb módján... ami nem sikeredett túl fényesre.

– Még jó, hogy nem kellett járnod az Akadémiára... – mormogta Kirk, ahogy kifelé ment.

McCoy visszahuppant a székre, és kezébe temette arcát. Akaratlanul is dühös szemekre gondolt – szürkére és feketére, és erős kezekre.

Csendesen káromkodni kezdett.