PROLÓGUS

Dr. McCoy felemelte a bástyáját, és ütötte vele az ellenfele egyik gyalogját.

– Ebből másszon ki, ha tud! – mondta magabiztosan, és hátradőlt. A tábla másik oldalán ülő férfi felemelte az egyik szemöldökét meglepetésében.

– Érdekes lépés... – ismerte el Spock, és a tábla mozdulatlan tanulmányozásába süllyedt.

McCoy mosolygott. Mikor javasolta, Spock beleegyezett egy ódivatú, kétdimenziós sakkpartiba. A vulcani kezdte felfedezni, hogy McCoy lépései inspirálóak lehetnek: kihívás logikus agyának. Nem hiába volt McCoy az orvosi egyetem sakkcsapatának kapitánya.

Amíg az elsőtiszt királynőjének szorult helyzetéről elmélkedett, McCoy lustán körbepillantott a szabadidőszobában. Tele volt olvasó, kártyázó, sakkozó, beszélgető legénységi tagokkal. A férfi tekintete megállapodott egy fiatal, csinos zászlós arcán. A doktor a neve után kutatott az emlékezetében, aztán meglelte: Teresa McNair. Egyenesen az Akadémiáról, alig múlt huszonhárom. Szép, barna haj, zöld szem. Orra a mikroolvasóban volt, és gondos alapossággal tanulmányozta az anyagot. Amint McCoy nézte a hosszú, karcsú lábat, melyet tulajdonosa maga alá húzott, a lány abbahagyta az olvasást, és hirtelen felállt. Két hosszú nyomtatványt tépett le, és egyenesen felé indult.

McCoy bűnbánóan elfordult, észrevette, hogy leplezetlenül bámult. Egy perccel később McNair megállt Spock könyökénél.

– Elnézést, Mr. Spock!

Az elsőtiszt felnézett.

– Igen, zászlós?

– Uram, megerősítene nekem egy adatot? Azt hittem, az az általános nézet, hogy a korai vulcani kolonializáció a közeli Romulán Semleges Zónára korlátozódott. – McNair kérdőn felemelte a hangját.

– Pontosan, zászlós. – Spock maga volt a megtestesült türelem, de nem túl vendégszerető.

– Akkor megmagyarázná, hogy mi ez itt? – A hosszú nyomtatványt a vulcani elé tette, és folytatta: – Ez a fotó a Béta Niobéról szóló archeológiai adatokból való. Az a rendszer egyértelműen az ismert galaxis túloldalán van, és ha nem volt vulcani kolonizáció...

McNair zavartnak látszott, és elhallgatott. McCoy látta, hogy valami végigszáguld Spock arcán a Béta Niobé említésére. Megpróbálta elhelyezni valahová... de túl sok volt a bolygó, a csillag. Kész biológiai komputernek kellett lenni (körülbelül olyannak, mint a vulcani), hogy csak a felére is emlékezzen valaki.

Spock megvizsgálta a papírt, szeme összeszűkült. A doktor felnézett a nőre.

– Béta Niobé? Olyan ismerősnek tűnik.

A zászlós mosolyogva válaszolt.

– Úgy is kell lennie, doktor. Az Enterprise-t nevezték ki, hogy figyelmeztesse a Sarpeidon lakóit, hogy a Béta Niobé nóvává válik. Azt hiszem, ön volt a leszálló csapat egyik tagja. Egy hatalmas könyvtárkomplexum volt a bolygó felszínén. Komputereink rögzítették az információkat, még mielőtt a Sarpeidon elpusztult. Az itt levő archeológiai adat is az Atoz-könyvtárból való.

Spockhoz fordult, aki még mindig a nyomtatványt tanulmányozta.

– A neutronmeghatározás kb. 5000 évesnek tartja a falfestményt, amit itt lát – ez volt a Sarpeidon utolsó jégkorszaka. Ez a bal oldali arc kinagyítása.

Egy másik papírt teregetett az elsőtiszt elé. Spock előrehajolt, semmitmondó arccal, majd hirtelen visszahőkölt. McCoy meglepődött, és ő is odanézett.

A közelebbi képen egy barlangbelső volt, szürke, vöröses fénnyel. A másikon két kép: az egyik vadászjelenetet ábrázolt: két humanoid alak egy lény előtt állt, ami a hátsó lábán ágaskodott, és egy idomított medvére hasonlított.

A fal túlsó oldalán egy másik, kisebb festmény volt – egy arc. McCoy kinyújtotta a nyakát, hogy lássa a kinagyított fotót. Furcsa ellentétben a fal sötétjével, a fehér arc szinte világított, lebegett a doktor hitetlenkedő szeme előtt. Két ívelő szemöldök, kócos fekete haj, egy orr, egy száj. A stílus primitív volt, mégis magával ragadó – az arcvonásokat nagy gonddal rajzolták. Beleértve a csúcsos füleket.

McCoy Spockra nézett, akinek tekintete távolibb volt, mint valaha. A doktornak kiszáradt a szája, hangja botladozott a szavakon, mikor megszólalt:

– A Sarpeidon? Két éve, hogy... – abbahagyta, és visszaült.

Spock McNairhez fordult.

– Talán egy genetikai abnormalitás vagy egy furcsa párhuzamos fejlődés eredménye. Vagy esetleg egy mitikus lény ábrázolása. Mint például Pán a földi mitológiában. Megköszönném, ha megengedné, hogy megvizsgáljam az adatokat, ha ön már befejezte, zászlós. – A vuIcani hangja teljesen normális volt. McNair bólintott, és elsétált a nyomtatványokkal.

Spock visszafordult a sakktáblához.

– Ha nem haragszik, doktor, szeretnék visszatérni a sakkpartinkhoz, mivel 45, 3 perc múlva szolgálatba megyek. Kitaláltam egy módot, hogy visszaverjem a maga érdekes, ámbár logikátlan taktikáját.

McCoy ránézett.

– Maga lép, Spock. Már elfelejtette?

A vulcani alig nézett a táblára, amint elmozdította a bástyáját. A doktor figyelmét nem kerülte el a pillanatnyi – azonnal kontrollált – remegés a hosszú ujjakban.

McCoy rájött, mire készül, és közelebb húzta a székét.

– Már azt gondoltam, nem győzöm le. Az a sok logika mégiscsak jó valamire!

De McCoy nyerte a játszmát.