NYOLCADIK FEJEZET

A visszaút az ellátmányhajón eseménytelen és unalmas volt mindenkinek, kivéve Zart, aki órákat töltött azzal, hogy a csillagokat bámulta.

Mikor nem a Spock által adott szalagokat tanulmányozta, láb alatt volt a kontrollkabinban. A transzporter, egy tellarita nő, Gythyy, megkedvelte a fiút, és megtanította neki a vezetés alapjait. S bár hiányzott Zarból a fejlett matematikai tudás, ami a navigációs műveletekhez kellett, igen tehetséges pilótának bizonyult.

Mikor az Enterprise személyzete elhagyta a fedélzetet, Gythyy megölelte tanítványát, úgy, ahogy fajtájánál szokás, és a többiekhez fordult.

– Ez a fiú nagyon jó! Ha a Föderációnak nem kell, küldjétek csak vissza hozzám! Az egész kvadráns legjobb pilótáját faragom belőle!

Amint lefelé sétáltak, Zar lelkesen Spockhoz fordult.

– Hallotta? Azt mondta, hogy...

– A tellariták hajlamosak a túlzásra – mondta tényszerűen Spock.

Láthatóan csalódva, Zar hangja megváltozott.

– Befejeztem a szalagokat, uram.

Spock bólintott.

– Egy kurzust szervezek neked, ami egyetemi szintű tudást ad. Később specializálódhatsz.

Dr. McCoy elmélyülten magyarázta a szokásos felfordulást a 11-es Csillagbázison, mikor Kirk és Spock visszatért az adminisztrációs hivatalból.

Kirk nyomtatványokat lebegtetett.

– Dokkolási engedély, egészségügyi papírok. És új parancsok. Taxit játszunk. Különleges mézelő méheket szállítunk Sirenába, ezen a szektoron át. Volt már valaha dolgod méhekkel, Öreg?

– Nem, nem igazán volt kapcsolatom a kis ördögökkel, mióta egyszer 12 évesen a vasárnapi iskola piknikjén beleültem egybe. Kettőnk közül én jártam rosszabbul!

Mindketten nevettek, Zar pedig zavartan nézett.

– Mi az a méh?

Egy alapos leírás következett a Hymenoptera Apis mellifera életéről és szokásairól – Spock jóvoltából –, s eltartott, míg átsugároztak a hajóra.

A kapitány nagy levegőt vett, és körülnézett. Az Enterprise csendes volt, elhagyatott. Kirk megérintette a transzporterkonzolt, rápillantott a szubtérjelzésekre, és megnyitott egy csatornát.

– Komputer – szólalt meg egy mechanikus női hang.

Zar ugrott egyet.

– Ellenőrizze az összes rendszert, főleg a most javítottakat! Szóbeli helyzetjelentést kérek és egy nyomtatottat készenlétben.

– Folyamatban – mondta a hang.

Egy percnyi szünet után jelentette:

– Minden rendszer 95 %-on vagy jobbon. Lebontsam az egyes rendszerekre?

– Most nem. Pár perc múlva. Másolatot kérek az osztályvezetőknek, Mr. Spocknak, Scott erőmérnöknek és a szerviz-hivataloknak. Kirk, vége. – Spockhoz fordult, aki mellette állt. – Arra gondoltam, Zar alhatna az egyedülálló biztonságiakkal egy szobában.

A vulcani bólintott.

– Az megfelelő lesz.

McCoy csatlakozott hozzájuk, és Zarra irányította a figyelmüket, aki a transzporterszoba ajtajához sodródott, és azzal kísérletezett, hogy milyen közel kell állnia ahhoz, hogy kettényíljon.

A doktor vigyorgott.

– Kíváncsi, mint egy kismacska. Megvizsgálom, vérnyomás meg ilyesmi. Kiegészítő táplálékra is szüksége van, kell egy leírás a metabolizmusáról. Tesztelhetem az intelligenciáját is, hacsak ön nem végezné el szívesebben, Spock!

Az elsőtiszt elgondolkodott.

– Tesztadatokra van szükségem specifikusabb tekintetben, hogy kidolgozzam a tantervét. Bár az intelligencia– és pszichológiai teszt rendben van, nem igazán tudományos, de idáig ez a legjobb mód.

McCoy ideges lett.

– Na most igen vagy nem?

– Igen.

– Köszönöm. Az egyik teszthez a segítségére van szükségem.

Spock szemöldöke magasra szökkent.

– Az ÉN segítségemre? Ez a szakmai elégtelenség elismerése, doktor?

– Nem mondanám, maga... – sziszegte McCoy, aztán lecsillapította magát. – Szeretném tesztelni a pszi-indexét. Szerintem telepata és még valami, amivel ezelőtt sosem találkoztam. Egy gyakorlott telepata kell, mielőtt véleményt mondok.

– Emlékszem, hogy egyfajta mentális támadás alanya voltam.

– Elmondta, hogy ő volt érte a felelős, „félelem-érzésnek” hívta. Majd szólok, ha szükségem lesz magára.

A kapitány Zarhoz fordult.

– Biztonsági emberekkel osztottalak egy szobába. Spock majd odakísér. Aztán ehetsz valamit. Nem, várj csak, lehet, hogy az Öreg azt szeretné, hogy üres legyen a gyomrod.

A doktor bólintott, és Kirk folytatta:

– Fizikális ellenőrzést végez rajtad, csak a szükséges rossz. Ne engedd, hogy elvegye azt a híres étvágyadat! Ha van kedved mozogni, várlak a tornateremben 18.00-kor.

– Köszönöm, kapitány.

Először az intelligencia– és pszichológia-teszt került sorra, aztán az alapos testi vizsgálat. Mire McCoy végzett, Zar rettenetesen éhes lett, a doktor pedig unta, hogy minden egyes vizsgálatot elmagyarázzon. Végére maradta a pszi-teszt, amihez Spockot hívták.

McCoy a pácienshez fordult, aki a diagnózis-ágyon feküdt, önmegtartóztató ábrázattal.

– Kitartás, Zar, már csak egy maradt!

– Ehetek végre valamit? – A fiú hangja azt sugallta, hogy menten éhen hal.

– Még nem. Spock úton van, és szeretném, ha megpróbálkoznál azzal a mentális sugárzási trükköddel, tudod, amit az állatokkal meg velünk tettél, hogy megvédd magad.

– Nem lesz hozzá erőm – jött a fáradt válasz.

– Helló, doktor! – Egy női hang szólt az ajtóból, és McCoy mögött Chistine Chapel állt, a főnővér és doktor.

– Jó, hogy itt vagy, Chris – mosolygott McCoy. Kipihentnek látszol.

– Fantasztikus szabadságom volt, tuti, hogy híztam tíz... – Chapel meglátta a vizsgálóasztalon fekvő fiút, és kék szeme megütközött az idegenül ismerős vonásokon. A doktor Zar felé intett, aki Chapelre bámult, leplezetlen örömmel.

– Chapel nővér, ő Zar. Zar, ő Chapel nővér.

Chapel magához tért, és mosolygott a fiúra, aki felült, és szalutált, ahogy a szalagokban látta.

– Békét és hosszú életet, Chapel nővér!

A nő viszonozta a köszöntést, és kedvesen válaszolt.

– Hosszú és sikeres életet, Zar!

Chapel McCoyra nézett kérdőn, de az nem világosította fel jobban, főleg azért, mert nem tudta, mit mondjon. Ehelyett megszólalt:

– Most, hogy itt van, nővér, segíthet nekem. Éppen Zart vizsgálom. Mindjárt mondom, hogy mit tegyen. Kérem, üljön oda!

A szürke szem figyelte a nő minden mozdulatát. A doktor lehalkította a hangját.

– Zar, éhes vagy, ugye?

– Ezt már úgyis tudja.

– Jó. Azt akarom, hogy sugározd át a nővérre azt, amit érzel. – A fiú ismét a nőre nézett, a doktor pedig bekapcsolta a diagnózismezőt. Megállapította a pupillák tágulását, a légzés és vérnyomás emelkedését, és szigorúan rászólt Zarra.

– Nem AZT a fajta éhséget, fiam! Azt, ami a gyomrodban van.

Zar zavartan nézett, aztán koncentrált. Néhány pillanattal később Chapel felnézett.

– Doktor! Nem tudom, miért, de hirtelen olyan éhes lettem, rögtön éhen halok. Pedig az előbb ettem!

Átnézett a szobán, és derengett neki valami.

– Ő csinálja? – Szeme megtelt szakértői csodálkozással.

– Erős érzelmek mentális sugárzása? Ez nem vulcani képesség!

Kinyílt az ajtó, és Spock lépett be. Chapel kutatóan nézett az egyik arcról a másikra, de tekintete közömbös maradt.

A vulcani tétovázott, aztán megkérdezte.

– Találkozott már Zarral, Miss Chapel?

– Igen, Mr. Spock – mondta semmitmondóan.

Az elsőtiszt úgy gondolta, legalább részben meg kellene magyaráznia a dolgot, mielőtt spekulációkba bonyolódik a nő.

– Zar egy családtagom, aki határozatlan ideig az Enterprise-on marad.

Chapel bólintott, aztán McCoyhoz fordult.

– Szüksége van még rám, doktor? Van egy kísérletem a laborban, meg kéne néznem.

– Nem, köszönöm, nővér. – A nő ismét rámosolygott Zarra, aki viszonozta, és kiment.

Zar csodálattal bámult utána.

– Kedves és nagyon szép.

A következő harminc percben McCoy és Spock Zar érzelmi sugárzásait vizsgálták. Felfedezték, hogy mindkettőjükre tud „éhséget érezni”, s ha McCoy megnyomott egy ideget a karján, mindketten érezték a fájdalmat. Mikor a doktor érzelmi állapotokat szimulált, Zar képes volt megérezni és azonosítani őket, még akkor is, ha az egészségügyi tiszt kiment a szobából.

A fiú „hatótávolsága” igen nagy volt, bár panaszkodott a zavaró, a többi embertől jövő hátsó érzelmi zajokról.

– Mióta emberek közt vagyok, könnyebben érzékelem az érzelmeket – mondta. – Most ki kell őket rekesztenem, mert zavarnak. Ugyanez a helyzet a gondolatokkal is, de azok nem olyan erősek.

Spock vonásai meglágyultak, amint megértően bólintott.

– A Vulcanon létezik sokféle olyan tréning, ami erősíteni hivatott a személyes védőfalat, mentális pajzsunkat, megelőzendő az állandó zavarást. Úgy látom, te egy természetes pajzsot fejlesztettél ki magadnak. A vedra-prah gyakorlatai segítenek. Azt hiszem, gyakorlással kifejlesztheted a tudatkapcsolódás és – egyesítés képességét. Nem tanítottam telepatikus technikákat ezelőtt, de megteszek minden tőlem telhetőt.

Amint készen voltak mindennel, McCoy megmondta Zarnak, hogy ehet.

Ezalatt a tisztek az eredményeket nézték a doktor szobájában.

– Ahogy korábban is mondtam, figyelemre méltóan jó formában van, ahhoz képest, ahogy élt. Hihetetlen a kitartása, túlélhet mindannyiunkat. 20 percig a futtatón meg se izzadt, sőt nem lélegzett erősebben sem. Most már tudjuk, hogy erős, lehet, hogy a nagyobb gravitációtól vagy a vulcani származástól, nem tudni, Még szerencse, hogy jól nevelt.

McCoy végigfutatta a teszteredményeket, és gondolkodóan dörzsölgette az állát.

– A vulcani gének őrületesen dominálnak. Belülről olyan, mint maga; remélem, soha nem kell megoperálnom. Hallás: kiváló. Megtalálható a belső vulcani szemhéj, de a látása alig jobb, mint egy emberé. Vércsoport, nos, remélem, soha nem lesz szüksége transzfúzióra, mert nagyon különleges összetételű. Még a színe is: zöldesszürke. Gyönyörűek a fogai, lám, mire képes a szinte cukortalan diéta.

Spock előrehajolt.

– És a többi vizsgálat?

– Pszichikai szempontból kiegyensúlyozott, 7 év magány ellenére. Naiv és szociálisan éretlen, hiányzik belőle a kommunikációs tapasztalat, de mit is várhatnánk? Mégis realista, tulajdonképpen magasabb a stabilitási indexe, mint a magáé.

Egy megemelt szemöldök volt a válasz.

– Ami az intelligenciát illeti, a szokásos Reismann-profilt alkalmaztuk, itt vannak az eredmények.

A vulcani tanulmányozta a nyomtatványt egy darabig, aztán kurtán bólintva visszaadta.

– Ez minden, amit mond? – vágta oda McCoy, elvesztve hidegvérét. – Nagyon jól tudja, hogy kiváló az eredmény, nem is remélhetne jobbat!

A doktor az ajtóra pillantott, és haragos sziszegésre halkította a hangját.

– Figyelem, mi történik, és nem teszik nekem! Tudom, hogy a maga dolga, de ha elveszi a srác életkedvét azzal a nyavalyás vulcani logikájával, akkor én...

Spock felállt.

– Köszönöm, hogy elvégezte a teszteket, dr. McCoy – mondta formálisan.

McCoy, hallotta még, hogy a vulcani a másik szobában a fiúhoz szól.

– Megmutatom, hogy hol laksz. Kövess!

Zar hangja tétován csengett.

– Jók lettek az eredmények?

– Azt mutatják, hogy ha igyekszel, megfelelő szintet érhetsz el, elfogadható idő alatt. Megmutatom, hol van a könyvtár, s még ma elkezdheted a tanulást. Kidolgoztam egy tantervet neked.

– Igen, uram.

Amíg egyedül volt a Sarpeidonon, és a viharok miatt sokáig nem mozdulhatott ki a barlangból, Zar elgondolt magának egy édenkertet. Sok étel lenne ott, bármennyi, bármikor, meleg és biztonságos lenne, sok könyv és ember, akikkel beszélgethet. 7 hét az „édenkertből” arra késztette, hogy megváltoztassa az álláspontját.

Ideje legjavában túl elfoglalt volt ahhoz, hogy azon gondolkozzon, boldog-e vagy sem. A napok egyformán teltek: tanórák, edzés Kirkkel, majd telepatikus gyakorlatok Spockkal és szabadidejében az Enterprise felfedezése. Zar beleszeretett a hajóba, és Kirk, aki észrevette ezt, engedte, hogy elmerüljön benne, Hamarosan ismerte őt az egész legénység, minden szekcióban mindenki befogadta.

– Remélem, hogy ha leadtuk ezeket a méheket, végzünk a tejelő utakkal egy darabig – jegyezte meg Sulu Zarnak egy hét után.

– Úgy érted, mézelő utakkal, nem, Sulu? – kérdezte Uhura, elfordulva a kommunikációs panelétől. Sulu felnyögött.

A kormányos az alaphadműveleteket tanította fiatal barátjának, az Enterprise hajónapló felhasználásával. Még egy sorozatot hívott elő a navigációs képernyőn.

– Miután tüzeltünk a fő fézerbankokból, a legkülső ellenséges hajó a bal oldali reflektort vette célba. Nagy bajba került a kapitány, mert a Hood ott volt a bal oldalon, és csak kisegítő impulzus-energiával rendelkezett. Nem tudta védeni a bal oldalt, s egy telitalálat bizony szétroncsolta volna a hajót.

A szürke szem a képernyőre tapadt, és Zar bólintott.

– Mit tett a kapitány?

– Balról meglökte a Hoodot a vonósugárral. Ez aztán a Hood deflektorpajzsait kitágította úgy, hogy minket is védett. Ezután leszedtük a két megmaradt ellenséges hajót. Látod, arra gondoltak, hogy az Enterprise vontatni készül a Hoodot. Ehelyett, mikor elég közel kerültek, elkaptuk a jobb oldalit a fotontorpedókkal, és a Hood lekaszálta a másikat a fézereivel. Így az állás kettő egy ellen lett, a sérült hajó pedig elmenekült. Nem tudtuk üldözni, mert a Hoodon lyuk támadt, és két szinten nyomást vesztett. A legénység nagy részét át kellett sugároznunk, míg a technikusok összefoltozták a hajót. Egy hétig aztán meglehetősen zsúfoltan voltunk.

Hirtelen megszólalt az interkom.

– Sulu hadnagy – mondta Spock.

– Itt Sulu, uram.

– Ott van Zar a hídon?

– Igen, uram.

– Küldje hozzám a könyvtárba azonnal! Spock, vége.

A kormányos megfordult, hogy átadja az üzenetet, de a hídi ajtók már be is csukódtak.

Sulu csóválta a fejét, és Uhurára nézett.

– Nem irigylem. Ha egy tantárgyat tanít az elsőtisztünk, már az is elég, hogy megőrjítsen valakit. Én csak tudom, részt vettem egyszer egy kurzuson, amit ő tartott kvantumfizikából. Képzelje el, mi van, ha személyesen felügyeli az egész oktatását!

Uhura elgondolkodott.

– Elég szigorú vele, de talán így alakul ki az a sztoikus vulcani természetük.

– Én azt olvastam, hogy a legtöbb vulcani család szigorú, de ragaszkodnak egymáshoz. Spock személytelenebb Zarral, mint bárki mással!

– Észrevettem valamit, ami talán az oka lehet. Nézett már Zar szemébe? – Uhura előrehajolt, és lehalkította a hangját.

– Nem, attól félek, a férfiak szeme nincs rám hatással – vigyorgott Sulu.

– Szürke szeme van! Soha nem halottam ilyen világos szemű vulcaniról. Egyszer megkérdeztem, milyen rokoni kapcsolatban van Spockkal.

– Mit mondott?

– Azt, hogy a vulcani családi kapcsolatok igen bonyolultak, és hogy nem tudja lefordítani a megfelelő szót.

– Talán igaza van – gondolkodott el Sulu. – Elég közeli rokonok, hiszen nagyon hasonlítanak egymásra. Ha nem tudnám, hogy Spocknak nincs testvére, annak nézném.

– Valami furcsa van az egész dologban, a világos szemben meg úgy összességében. Tuti, hogy Zar részben ember, és Spock ezért szigorú vele.

– Ha igazad van, akkor logikátlan az elsőtisztünk hozzáállása, hiszen...

A kormányos elhallgatott, mert a hídi ajtók kinyíltak, és a kapitány lépett be.

– Jelentést, Mr. Sulu!

– Minden rendszer normális. Tartjuk az irányt 4-es fokozattal.

Zar természetesen tudatában volt a találgatásoknak, ami a vulcanival való kapcsolatát illette. Lehetetlen volt nem tudnia: telepatikus képessége, felerősítve az ősi tudategyesítő technikával, lehetővé tette, hogy szabadon érezhesse a tudatokat, még az elsőtisztét is. Vulcani nyelvtudása geometrikusan nőtt minden órával. Meg tudta érinteni az első szintet, ami frissítő volt: hidegen precíz, a tiszta matematika minden szépségével. Az első szintet, ami szinte személyiségtől mentes, őrizte a tudatpajzs.

Ez a szívós fal Zar ellenségévé vált. Mindig ott volt, minden kontaktusnál, és arra emlékeztette a fiút, hogy szinte semmit sem tud arról a távolságtartó idegenről, aki annyira más volt élőben, mint az álmaiban. A tudatpajzs kettejük közt állt, megtiltva minden közeledést, gyűlölte, bár tudta, hogy ez irracionális.

Spock érezte a fiú tudatában növekvő feszültséget, de nem vette figyelembe, aminek ő látta kárát. Össze volt kapcsolva a tudatuk, ujj a halántékon, tudáshalmazok áramlottak az egyik tudatból a másikba. Spock érezte, hogy Zar kommunikációja elhalványodik, s érezte, hogy a fiú leeresztette a pajzsait. Spock gyorsan visszahúzódott, megőrizte a saját védőpajzsát, visszautasítva az egybeolvadási ajánlatot, a mélyebb kontaktust. Mivel még elszakadhatott volna, érezte, hogy érzelemhullám ostromolja a pajzsát. Ez a tett nyers volt, és erős – megrázta a vulcanit érzelmi, tudati szinten. Egy pillanatig egyek voltak, aztán csak a fájdalom maradt.

Spock rázta a fejét, küzdött Zar ujjainak szorítása ellen akkor is, mikor már szétváltak. Ingott egy kicsit, aztán a másikra meredt. Szapora lélegzetvételük volt az egyetlen hang a szobában.

A fiú arca halára vált.

– Sajnálom! Nem vettem észre... Én csak... megpróbáltam... – mondta tehetetlenül.

A vulcani még érezte a fájdalom emlékét a torkában, ahogy beszélt.

– AZ, amit most megpróbáltál, a Vulcanon szörnyű bűn. Tudategyesítést erőltetni megbocsájthatatlan invázió a lélekbe!

Zar közömbösen bólintott, de Spock érezte a bűnbánatot, hallotta a hangjában.

– Most már tudom. Hirtelen ötlet volt... hibáztam. Sajnálom!

A fájdalom elhalványult, csak fizikai árnyékát hagyta itt: fejfájást. Spock érezte a lüktető nyomást a szeme mögött, és hangja keményebb volt, mint akarta.

– Ügyelj rá, hogy emlékezz! Ha nem, akkor nem folytathatom a kiképzésedet.

Összeszűkült a szürke szem.

– Azt hiszem, „kiképzésnek” hívhatná, ha állat lennék. De ez inkább a komputer-programozásra emlékeztet. – Megváltozott az arca, és a vulcani felé nyújtotta a kezét. – Nem érinthetem meg. MIÉRT?

Harag áramlott, fájdalomból születve, és a vulcani emlékezett azokra az időkre, mikor azt kérdezték tőle: más szavakkal, de ugyanazzal a jelentéssel. „Miért?” kérdezte őket: Leilát, Amandát, McCoyt és most ezt a szürke szemű álképmást.

,,...Miért kértek tőlem olyat, amit nem adhatok?... Az vagyok, aki vagyok...”

Mégis, valami belül válaszolni akart a fájdalmas kérdésre, de az évek alatt beleültetett tartás visszafogta. Gyorsan, mielőtt az a valami válaszolhatott volna, megfordult, és kiment a szobából.

Ugyanazon a napon, este, egy rövid edzés után Kirkkel, Zar megkérdezte a kapitányt, hogy beszélhetne-e vele személyesen.

Kirk szobájában jól érezte magát, bár most volt ott először. Valahogy mindig is kényelmetlenül feszengett Spock szobájában. Ebből is látszott, hogy viszonyult a két férfihoz.

Kirk egy székre mutatott.

– Ülj le! Kérsz egy kis szaurián brandyt?

Zar szemrevételezte az üveget.

– Ez etanol?

– Igen, de még mennyire!

– Akkor köszönöm, nem kérek. A szobatársaim adtak belőle egyszer, de kijött belőlem.

A kapitány megemelte a szemöldökét, és félretette az italt.

– Megesik... – Elkomolyodott. – Miért akartál velem beszélni?

Zar nem válaszolt. Arca nem mozdult, csak összeszorított állkapcsa árulta el. Kirknek déjá vu érzése támadt. Hátradőlt, és türelmesen várt. Végül a fiú felnézett.

– Maga és Mr. Spock már évek óta együtt szolgálnak.

– Igen.

– Jobban ismeri, mint bárki más. Bízik önben, és ön is bízik benne. Ha úgy érzi, elárulja ezt a bizalmat azzal, hogy velem beszél, akkor mondja meg.

– Beszélj nyugodtan!

Zar hirtelen kiegyenesedett, az egyik öklét a másikba morzsolta. Követelődző hangon szólt.

– Miért nem kedvel engem az apám?

Kirk sóhajtott, sejtette, hogy valami ilyesmi következik. Zar nekiveselkedett.

– Tanulok. McCoy szerint gyorsabban, mint bárki más. Mindent megteszek, hogy megtanuljak igazi vulcani lenni. Követem a diéta szabályát: semmi hús. Anyám azt mondta, hogy kedves és szerető volt. Mikor kicsi voltam, álmodoztam róla, hogy eljön a csillagokból, és elképzeltem, ahogy elvisz magával. Anyám mindig mondta, hogy ha apám látna, büszke lenne rám...

A kapitány újra sóhajtott.

– Elmondom az igazat, mert azt hiszem, jogod van tudni. Mikor visszament az időben, valami különös történt Spockkal. Megváltozott. Nem tudom, hogy az Atavachron miatt-e, de lehet, mert mikor az Őrzőn jöttünk, nem történt hasonló. Amíg abban az... állapotban volt, Spock olyan lett, mint az 5000 évvel ezelőtti vulcaniak. Visszafejlődött... érző lénnyé... erős érzelmei lettek. Olyan dolgokat tett, amiket még soha... még húst is evett.

– És amíg... ilyen volt... magáévá tette az anyámat. – Egyszerű kijelentés volt. Zar mély levegőt vett. – Akkor nem szerelmet érzett iránta, csak... – Nyelt egyet. – Szegény Zarabeth! Egész életében egy álomra emlékezett, ami sose volt igaz. Soha nem vette észre, hogy... kihasználták.

Kirk Zar vállára tette a kezét.

– Nem tudjuk, hogy ez igaz-e. Az egyedüli személy Spock, de kétlem, hogy valaha is elmondaná. Lehet, hogy anyád valami olyat talált benne, ami igazzá tette az egészet. Ez nem a te gondod. Elmondtam, amit tudtam, hogy megértsd: Zarabeth az igazat mondta el neked – az ő igazát. Ami számára igaz volt, az lehet, hogy most neked nem az.

A szürke szemben keserűség ült.

– Komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy kötelességből tette, hogy megkeresett. Nem kellek neki, soha nem is kellettem. Ostoba voltam, hogy nem vettem észre.

– Az életét kockáztatta – sőt, mi több, engedte, hogy McCoy és én is kockáztassuk az életünket –, hogy megtaláljunk téged.

– De nem azért, mert azt szerette volna! Sok dolgot látok tisztán, amit nem értettem azelőtt. Szégyenfolt vagyok számára: egy... barbár, aki véletlenül úgy néz ki, mint ő. Ahányszor lát engem, egy ballépésére emlékeztetem, amit legszívesebben elfelejtene. Nem csoda, hogy nem ismer el családjának, a Vulcanon sem. A magamfajta utódokat, , krenath”-nek hívják. Azt jelenti: „megszégyenült”. Az embereknek is van rá szavuk: „fattyú”.

Mialatt Kirk kereste a szavakat, hogy valamit – bármit mondjon, Zar hűvösen bólintott, és elment.