BEVEZETŐ

ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1964-ben egy addig nem túl sikeres, középkorú forgatókönyvíró-producer házalta végig a stúdiókat sorozatötletével, amit korábbi westernmunkáiból és SF-rajongásából elegyített össze, és úgy tálalt, hogy az amerikai telepesek egykori nyugatra vándorlásának mintájára ő egy csillaghajó legénységét kóboroltatná a világegyetemben. Gene Roddenberry western-példaképei között a Wagon Train tévésorozatot jelölte meg, az SF-ek közül pedig A. E. Van Vogttól Az Űrfelderítő fedélzetént (magyarul: Metagalaktika 8), valamint Eric Frank Russell Marathon-történeteit (magyarul: Galaktika 286 XL).

Miután a CBS elutasította, Roddenberry a kis Desilu stúdió támogatásával a hátsó ajtón át bejutott az NBC-hez. Ez vállalta egy úgynevezett pilótafilm megfinanszírozását, amely el is készült „A kísérlet” címmel, A stúdió fejesei, úgy tűnik, a forgatókönyvbe bele se pillantottak, ám amikor a kész epizódot végignézték, közölték, ez túl nehezen érthető az amerikai közönségnek. A legtöbb esetben egy sorozat ilyenkor úgy merül el, mint a fejsze nyél nélkül, ez azonban valamiért egy új esélyt kapott: pénzt egy második pilótafilm elkészítésére. Ez lett az „Ahová még ember nem merészkedett”, az első kapitányt játszó színészt lecserélték William Shatnerre, és a többi, ahogy mondani szokás, már történelem.

A sorozat az eltelt évtizedek során franchise-zá, jövedelmező vállalkozások egész csokrává terebélyesedett, a tévéepizódokon és mozifilmeken kívül megjelentek a boltokban a képregények, ágyneműk és uzsonnásdobozok. Meg persze a könyvek. Magyarországra mindebből jó ideig szinte semmi sem jutott el, és az is rossz sorrendben. A legkiválóbb példa erre, hogy 1991-ben a meglepett olvasók kezébe került Az Örökkévalóság Őrzője A. C. Crispintől, ami nem elég, hogy két, hazánkban akkor még nem vetített tévéepizód történetét vitte tovább, de egyenes folytatása volt egy másik regénynek, mely nálunk azóta is kiadatlan maradt. Mostanáig.

A szemfülesek azóta a magyar tévéadókon levadászhatták az epizódokat, és ezennel jó szórakozást kívánok A. C. Crispin „elveszett” Star Trek-regényéhez. Ráadásként pedig olvasható még XL-lünkben az írónő egy további elbeszélése, amely vagy 100 évvel később játszódik, egy idősebb Spockkal és Jean-Luc Picard kapitánnyal a főszerepben.

 

Németh Attila