TIZENHARMADIK FEJEZET

Hajónapló, csillagidő, 7340, 37

Sárga riadón maradunk, a romulánok és a Föderáció erősítését várva. A következő 12 órán belül eldől, hogy meg kell-e semmisítenünk az Őrzőt. Az egyetlen kiút, amit látok, az a 9-es Általános Szabály megszegését jelentené. Kirk, vége.

A kapitány kikapcsolta a felvevőt, és lehuppant a székébe, vágyakozón tekintve az ágyára. Alvás helyett azonban még egy csésze kávéért szólt, és aktiválta az interkomot.

– Itt Spock.

– Beszéltél az Öreggel arról, ami a transzporterszobában történt?

– Nem, kapitány.

– Zar valahogy megtudta – anélkül, hogy bárki mondta volna neki, mi történt a bolygón –, hogy elintézték a leszálló csapatot. Találkoztál már vele azóta?

– Nem.

– Nagyon fel zaklatta a dolog. Úgy tűnik, mentális kapcsolatban állt a barátaival; és érzékelte a halálukat. McCoy jóstehetségre gyanakodik. Van valami ötleted?

A vulcani nem siette el a választ.

– Nincs, kapitány. Az említett tulajdonságok nem ismeretlenek a telepaták közt, bár én magam még nem tapasztaltam ilyet, kivéve...

– Emlékszem, az intrepid. Fájdalmas volt, ugye?

– Igen. Láttad őt a transzporterszobában?

– Igen. Azt mondta, hogy az első sokk a padlóhoz vágta, de mire mi találkoztunk vele, már magát okolta, hogy miért nem szólt időben. Úgy tűnik, órákkal előtte érzett valamit.

– A gyengélkedőben van?

– Nem. Ezért hívtalak. Nem találom, pedig szeretnék feltenni neki néhány kérdést erről a képességéről. Igaz, hogy megérzi az élőlények jelenlétét úgy, hogy ráhangolódik az érzelmi kisugárzásukra? Nem kell fizikai kontaktus?

– Igaz, de az élőlényeknek az evolúciós skála felsőbb fokain kell állniuk. Az alacsonyabb rendű élőlények, mint például a rovarok, kevés érzelemmel rendelkeznek.

– Én is erre gondoltam. Jó, akkor mondd meg Scottynak, hogy váltson le, és gyere a szobámba! Hozd Zart is! Kirk, vége.

A vulcani nyugtalanul nyomta le az interkom gombját, és még nyugtalanabb lett, mikor Zar szobájából nem kapott választ. Sem a tornateremből, sem a könyvtárból. Semmi. Átadta a hidat a főmérnöknek, és a kabinjába ment, olyasvalamitől indíttatva, amit Kirk „előérzetnek” titulált volna – Spock inkább logikai következtetésnek.

Az ajtó kinyílt: az ágya, széke, minden normálisnak tűnt... Szeme megállt, és fókuszált egy mozdulatlan alakon, aki a padlón feküdt a vörös drapéria alatt. Egy pillanatig csak állt, képtelen volt moccanni, aztán a teste vette át az irányítást, és odavitte az alakhoz. Lehajolt, és gyengéden megragadta Zar vállát. A fiú nyögött, aztán felébredt.

A vulcani hangja megkönnyebbülésről árulkodott.

– Mit csinálsz itt?

A fiú szemmel láthatóan zavarban volt.

– Nem bírtam a kabinban maradni. Olyan... üres volt. Visszahoztam a sarpeidoni anyagot, aztán Vulcan művészetéről néztem egy szalagot. Egy idő múlva elfáradtam. Nem gondoltam, hogy visszajön. Nincs szolgálatban?

– De igen. Miért nem használod az ágyat?

A szürke szem tágra nyílt.

– Az az ön ágya, nem az enyém. Egyébként is, én tudok bárhol aludni.

– Azt látom. Kelj fel! A kapitány látni akar.

– Engem?

– Tulajdonképpen mindkettőnket. Nem tudom, miért.

Kirk a második feketekávéját itta, miközben fáradt szemét dörzsölgette.

– Igen – szólt, mikor az ajtócsengő jelzett, majd leültette a látogatóit. – Néhány kérdésem és egy javaslatom lenne.

Hátradőlt, kávéjával a kezében, miközben két pár szem szegeződött rá: egy nyíltan kíváncsi és egy visszafogott.

– Zar, meg tudod-e mondani, hogy van a közeledben élőlény anélkül, hogy látnád?

– Igen.

– Tudod gátolni a tudatodat úgy, ahogy Spock? Például fájdalomelnyomásra gondolok, vagy hagy ne tudjanak drogokkal befolyásolni?

– Azt meg tudom csinálni, hogy a többi telepata ne olvassa a gondolataimat. A többit... nem tudom.

Spock megemelte egyik szemöldökét.

– Magasan fejlett természetes tudatpajzsa van. A fájdalomgátlás és a drogoknak való ellenállás olyan technikát kíván, amit csak sok gyakorlással és fegyelemmel lehet elsajátítani. Emellett Zarból hiányzik a pszichikai kontroll is. Talán egy tapasztaltabb tanító kifejleszthetné őket. Én nem vagyok felkészülve rá.

– De ugye nem tudják tudategyesítéssel olvasni az agyát? – dőlt előre Kirk.

– Nem jobban, mint az enyémet. – A vulcani valahogy kényelmetlenül érezte magát.

– Mit tudunk a romulánok telepatikus képességeiről?

– Szinte semmit. Létezik, de nem lehet tudni, hogy milyen mértékű. Egyetlen logikus ok van arra, hogy ezt miért kérdezed, és a válaszom: nem.

Kirk megdermedt.

– Kérdeztelek?

Zar a két tisztre nézett, zavartan.

– Miről beszélnek? Kapitány, mi volt a javaslata?

– Beszélt neked Spock arról az álcázó berendezésről, amit a romulánok állítottak fel az Őrző körül?

– Nem, de úgy tűnik, a romulánok nem használták az időkaput, legalábbis nem általunk észrevehető módon... bár ez egy érdekes kérdést vet fel. Észlelnénk-e, hogy a történelem megváltozott körülöttünk. Talán észrevétlenül beilleszkednénk a létezés szövedékébe. Érdekelne, milyen egyenletekkel lehet leírni ezt a problémát...

Ez felkeltette Spock érdeklődését is.

– Rendkívül érdekes. Elméletileg, ha...

A kapitány felemelte a kezét.

– Nem szeretnék közbevágni, de míg ti a logikáról beszélgettek, az időkontinuum talán már meg is változott. Zar, a helyzet az, hogy... – Kirk vázolta a problémát, aztán így szólt:

– Be kell jutnunk az erőtér belsejébe.

A fiú elgondolkodott.

– Szeretné, ha én mennék be, mert megérzem a romulánok jelenlétét anélkül, hogy látnám őket. Igazam van?

– Meg tudod tenni?

A szürke szem csillogni kezdett.

– Megpróbálom, uram. Mit kell tennem, ha már benn vagyok?

– Itt jön be Spock a képbe. Elgondolt egy módot, hogyan eszkábálna össze egy kis erőteret az Őrző körül, hogy ha a romulánok esetleg mégis felfedeznék, ne tudják használni. Mire áttörik a pajzsot, itt lesz az erősítésünk.

Zar felállt.

– Mikor indulunk?

– Mi nem megyünk sehová. – A vulcani is a talpán volt, kijelentése kihívásként hatott.

– Legalábbis te nem. Én egyedül is tökéletesen képes vagyok arra, hogy felállítsam a védőmezőt. Kapitány, bizonyára tudod, hagy a 9-es Általános Szabályt sérted meg azzal, ha civilt engedsz beleavatkozni az ügybe.

– Ez az egyetlen módja, hogy megakadályozzuk egy egész planéta szétrombolását. Kész vagyok megsérteni a szabályt, hogy ezt elérjem.

– Ez nem a te döntésed. – Spock Kirkre nézett, és ettől a kapitánynak pislognia kellett, mielőtt megszilárdította tekintetét.

A vulcani hangja nyersen csengett.

– Zar, menj vissza a szobádba!

– Nem, uram. – Volt valami hideg a hangjában, amitől mindkét tiszt ránézett. – Igaza van. Ez nem a kapitány döntése, hanem az enyém. Én megyek.

– Nem. – A vulcani a fejét csóválta. – Túl veszélyes. Nem engedhetem. Egyedül megyek.

– Téved. Én megyek egyedül, ha szükséges. A kapitány találhat valakit, aki felállítja a védőmezőt, de olyat nem, aki átvinné a mezőn, és érzékelné az ellenséget, ha már benn van. Jobb lenne, ha egyedül mennék, ez az igazság. Így nem kéne aggódnom, hogy hátráltat.

– Elég ebből! – szólt rájuk Kirk. – Vagy elmentek mindketten, vagy senki, és elkezdem a megsemmisítést.

Spock odafordult, és Kirknek ökölbe szorult a keze.

– Spock, tudom, mire gondolsz. De nincs más választásom. Feláldoznék mindenkit a hajón, kezdve magammal, hogy megakadályozzam a romulánokat az időkapu használatában. Ez az én kötelességem, és senki – még te sem avatkozhatsz bele. – Zarra nézett, és folytatta:

– Zart küldöm, mert vállalkozik rá, és megvan ez a különleges képessége, jó esélye van arra, hogy bejut, és ki is jön, élve. Téged pedig megkérlek, hogy menj vele, mert jobban meg tudod védeni, mint bárki más. De ha úgy gondolod, leküldöm Zart valaki mással. Gondolkozz rajta! Nincs sok időnk.

Spock Zarhoz fordult, aki csendesen állt, kihívással a szemében. Az elsőtiszt valami vulcani nyelvnek tűnőt vakkantott. A fiú ugyanolyan stílusban válaszolt. Spock szája elkeskenyedett, aztán vonakodva bólintott.

A fiú szó nélkül elhagyta a szobát. A kapitány az elsőtiszthez fordult.

– Na, ki nyert?

– Elment készülődni.

Spock nem nézett a szemébe. Kirk tudta, hogy a vulcani még sose volt ilyen dühös mindkettejükre.

– Bárcsak lenne más lehetőség, Spock – sóhajtott a kapitány –, de már nem tart sokáig. Egy óra, maximum kettő, és már újra a fedélzeten lesztek, az Őrző pedig biztonságban. – Szünetet tartott.

– Jókora bátorság kellett ahhoz, hogy így ki merjen állni ellened.

– Nélkülözött minden tiszteletet.

– Nem hiszem, hogy úgy gondolta... bár tényleg szemtelen volt – mondta Kirk, és mosolygott magában. – Az én öregem vért izzadt, hogy fegyelemre tanítson – hiába. Voltak a te apádnak is hasonló gondjai?

A vulcani megemelt egy csodálkozó szemöldököt, aztán látta Kirk mindentudó vigyorát, és elismerte.

– A vulcani módszerek hatásosnak bizonyultak nálam – többnyire.

– Nos, ha úgy gondolod, mikor mindennek vége, toborzok egy biztonsági egységet, és felváltva egzecíroztatjuk őt.

Kirk kapitány figyelte a két, azonos feketébe öltözött önkéntest, ahogy felléptek a transzporter platformra. Fézereket és kommunikátorokat csatoltak fel, és Kirk újra meglepődött a hasonlóságokon – és a különbségeken. Mindkét alak kecsesen mozgott, de Spocké gazdaságos volt, míg Zaré inkább macskaszerű. A szó furcsának tűnt, de ez volt az egyetlen ráillő szó.

A kapitány aktiválta a berendezést.

– Emlékezzetek: 12 órátok van, hogy felállítsátok a hordozható erőteret, és visszaérjetek a koordinátákhoz, mielőtt Bob és én elkezdjük a planéta megsemmisítését. Ha nem jöttök vissza...

– Értjük, kapitány – bólintott Spock. Egy pillanattal később a két alak eltűnt.

A Kapu csendes volt, kivéve a szelet, ami most halkabbnak tűnt. A megszokott romok körbefogták őket, ahogy óvatosan haladtak az épületdarabok mellett. A hamuszín platinum homok, szilíciummal keverve túl lágy volt ahhoz, hogy megtartsa lábnyomaikat – egy perccel később már híre sem volt ottjárásuknak.

Spock gyakran ellenőrizte trikorderét, végül megállt és jelzett.

– A mező itt kezdődik, előttünk – mondta csendesen.

Zar nézett, de nem látott mást, csak követ és még több romot. Szűkítette a szemét, és érezte – inkább, mint látta –, ahogy a levegő vibrált előtte.

– Látom.

– Észlelsz valakit a mező túloldalán?

– Két, talán három személy, az Őrző mellett. Balról kell megközelíteni.

Bár Zar tudta, azt mondta, nincs előttük semmi, mégis négykézláb másztak át a mező határán... Fura, csiklandós érzés járta át őket. Spock fel akart állni, de Zar megragadta a kezét.

– Maradj! Itt vannak mindenütt. Kövess!

A vulcani alig tudott lépést tartani vele a kövek közt. Jól álcázódtak – nyakig porosan –, mire elérték azt a pontot, ahonnan látták az időkaput.

A monolit mellett egy kis idegen hajó állt, nyitott oldallal. Romulánok rakodtak ki belőle, látszólag ügyet sem vetve a kőalakra. Mégsem tudtak volna a közelébe férkőzni anélkül, hogy meglátták volna őket.

Spock intett a fejével, és biztonságos távolságra húzódtak vissza. Zar észrevett egy köves kiszögellést, ami a széltől is óvott, így oda ültek le, míg a rakodás be nem fejeződött.

– Reméljük, hogy a romulánok éppoly effektívek a rakodásban, mint annyi másban – mondta Spock. 11 óránk és 24, 3 percünk van a kapitány határidejéig.

Zar csendben bólintott, és ültek tovább, hallgatva a szelet. A fiú időnként ellenőrizte a romulánokat, néha fel is tápászkodott, és kikémlelt.

Végül, hogy elűzze álmosságát, odafordult a másik, csendes alakhoz.

– A múltkor biológiát olvastam...

– Igen?

– A hibridekről volt szó... én is az vagyok.

– Nem. Én vagyok az.

Zar meglepődött.

– Ön? Azt hittem... – zavarában elhallgatott.

– Pedig ember vagyok. Nem tudtad? Azt hittem, McCoy elmondta neked. Miért vagy olyan meglepett?

– A legtöbb hibrid steril... – bukott ki a fiúból, de rögtön meg is bánta. Abban a minutumban vidámsághullámot észlelt, bár Spock hangja nem változott.

– Én szemmel láthatóan nem.

– Ez azt jelenti, hogy 1/4 vulcani vagyok... pedig azt hittem, hogy félig. Nem látszik magán az emberi származás.

– Köszönöm. – A vidámság erősödött.

– Melyik szülője vulcani?

– Apám, Sarek, korábban a Föld és sok más planéta nagykövete volt. Tagja a Föderációs Tanácsnak is.

– Vulcani Sarek? Olvastam róla. Rendkívül régi és tiszteletre méltó család.

– Igen. Nem könnyű megfelelni nekik.

– Mégis, jó érzés tudni, hogy hová tartozol... akárhová mész is, egy világ a magáénak tart, és te a része vagy. Egy otthon. Ez hiányzik... – Zar hirtelen elhallgatott, és nyelt egyet, hogy oldja a torkát fojtogató szorítást, és látta lelki szemei előtt az éles, jégfedte csúcsokat és völgyeket. Vajon mit jelent a kép, amit láttam? A vulcanira pillantott, és észrevette, hogy az erősen figyeli őt, míg az árnyak takarták arcát. Zar kényelmetlenül érezte magát, ezért gyorsan feltápászkodott, és kinézett az űrjárműre.

– Még mindig rakodnak...

Spock nyugodtan nézett.

– Vulcani állampolgársági kérvényt írtam neked, mikor visszajöttünk a Sarpeidonról. T’Pau tud rólad. Folyamodnod kell érte, ha velem történne valami.

Zar nyugtalanítónak érezte az utalást, ezért hangja élesebbre sikeredett, mint szánta.

– Ha valami történik magával, kicsi az esélye, hogy életben maradok... Mennyi idő maradt?

– 11 óra 12, 3 perc.

– Nem vagyok biztos benne, hogy megtenném, még akkor sem, ha szeretnék egy... otthont. A vulcani szociális tradíciók – ahogy olvastam – kissé szigorúak.

– Tudom. Néha nehéz egyeztetni a család elvárásait az egyéni ambíciókkal... vágyakkal. Az élet legfontosabb döntéseit a család hozza meg – vagy legalábbis megpróbálja. A karriert... és a házasság dolgát is. Elvárják tőled, hogy fenntartsd az öröklődést... a tradíciót.

– Úgy érti, parancsra kell házasodni? – A fiú idegenkedett a gondolattól. Nem lenne semmi öröm abban, csak kötelesség – gondolta, s anyja arca jutott az eszébe, elmosolyodott, aztán emlékezett, mit mondott Kirk, és küzdött, hogy rájöjjön az igazságra. Ne gondolj rá, másra koncentrálj! – intette magát.

– Házasságra még nem gondoltam... Ami az utódlást illeti, talán nem is tudnék szaporodni egy teljes vulcanival... vagy egy emberrel.

– Nem tudom... Talán nem is szeretnél a Vulcanon házasodni.

– Miért?

– A pon farr miatt.

– Pon farr? Ez azt jelenti: a „párosodás ideje” vagy „házasság ideje”. Mi ez?

Spock nagy levegőt vett, és Zar érezte a zavart. Aztán a férfi mesélt neki, csendesen, az utódlási hajlamról, ami minden hetedik évben visszatér, és az őrületről, amit eredményezhet... amibe bele is lehet halni, ha túl sokáig halogatják a kiteljesedését.

A fiú bénultan hallgatta.

– Szóval így házasodnak a vulcaniak? Ez ugye nem történik meg VELEM?

Az elsőtiszt gondosan vizsgálgatott egy kicsi, alaktalan kavicsot.

– Valószínűleg nem – mondta, de nem nézett fel. – Érezheted bizonyos elemeit, de nem hiszem, hogy megtapasztalod az őrületet.

– Őrület... – Zar beleremegett. – Érezte-e már... Volt-e...

– Egyszer.

Zar összeszorította a fogát, hogy megakadályozza a kérdést, de az önálló életre kelt, és kiszaladt a száján.

– Ez akkor volt... úgy értem... vele...

– Nem. – Érzelemhullámot várt a vulcanitól, ami nem volt jelen közömbös hangjában. – A Vulcanon történt, évekkel ezelőtt.

– Akkor ön házas... Nem is tudtam. – Zar gyorsan arra gondolt, vannak-e testvérei. Törvényesek – vicsorogta agya. De Spock csóválta a fejét.

– Nem. Leendő társam a kihívást választotta. Nem házasodtunk össze. – A kavics leesett a hamuszín homokra. – Még mindig rakodnak?

A szürke szem összeszűkülve koncentrált a láthatatlan eseményekre.

– Igen. Mennyi időnk maradt?

– 11 óra 5, 5 perc. – Spock felvette, aztán újra elejtette a kavicsot, és a fiúra nézett. – Van még ezzel kapcsolatban kérdésed? Ezekről tudnod kell, bár soha nem gondoltam volna, hogy valaha is „agytágítást” tartok neked – ahogy McCoy mondaná.

Zar nem értette az utalást. Más izgatta. Hosszú csend után aztán nekibátorodott.

– Csak minden HETEDIK évben?!

Ismét érezte, hogy apja jót szórakozott a kérdésen, s most hangja is elárulta.

– Úgy tűnik, ez nem tetszik neked. Valószínűleg tudod mostanra, hogy veled is megtörténik a ciklus, vagy nem. Még nekünk is, akikkel igen, sikerül néha meggyorsítani vagy visszaszorítani. Alkalmanként teljesen elnyomni.

Most Zar szólt szarkasztikusan.

– Szemmel láthatóan.

– Csak nagyon kevés nem-vulcani tud a pon farr létezéséről. Nem társasági téma, A legtöbb vulcani szívesen elfeledkezik róla... amennyire lehet.

– Értem. – A szél kísértetként süvített a romok közt. Pár perc múlva a fiú kitekintett.

– Már csak kettő maradt. Menjünk?

– Van időnk. Várjunk még egy kicsit, nehogy felfedezzenek minket.

Zar bólintott, és visszaült.

– Olvastam Sarekről, de nem említették emberi feleségét. A Földről való?

– Igen, akkor vette feleségül Amanda Graysont, egy tanárnőt, mikor a Földön volt nagykövet.

– Tanárnő... ez érdekes.

– Hogy érted?

– Mindkettőnk anyja. Kíváncsi vagyok, mindegyik egyforma-e?

– A tanárok vagy az anyák? – A vulcani felnézett az idegen csillagoktól pöttyös égre.

– Mindkettő. Azt hiszem, bizonyos értelemben szigorúbb volt, mint ön. Csak ketten voltunk, nem véthettem nyelvtani hibát anélkül, hogy ki ne javított volna.

– Az én anyám is ilyen, egyszer majd találkozol vele. – A gondolat pozitív érzelmeket hordozott.

– Mi ilyen humoros?

– Honnan tudod?

– Érzékelem az érzelmeit. Közel vagyunk, és nincsenek emberi lények, akik elnyomnák. Ők olyanok, mint a beszélgetés egy szobában, néha kiabálnak is. Ön is olyan, mint a suttogás egy hatalmas teremben... de meghallom ezt a suttogást, ha nincs semmi, ami elterelné a figyelmemet... Az ön érzelmei élesek, határozottak, nem olyan összevisszák, mint az embereké. Ön érzi is azt, amit gondol.

– A vulcaniaknak elvileg nincsenek érzelmeik – mondta Spock eltűnődve.

– Tudom, de fogadni mernék, hogy mindnek van. Ne aggódjon, kiszűrhetem, ha zavarja... Még nem mondta el, mi olyan érdekes.

– Az anyámra gondoltam. Elképzeltem, hogyan reagálna, ha valaki megmondaná neki, hogy van egy 26 éves unokája. Tulajdonképpen 28, ha összevetjük a sarpeidoni évet a földi standarddal. Amanda...

A vulcani úgy látszott, megint elképzeli a jelenetet, mert csóválta a fejét.

Zar ismét vidámságot érzett, erősebbet, mint valaha. A kíváncsiság majd megölte, ezért megkérdezte.

– Hogyan reagálna?

– Azt hiszem, ugyanúgy, mint én, tekintve, hogy nem elég idős ahhoz, hogy 28 éves unokája legyen.

– Erre gondolt, mikor először megtaláltak, ugye? Az életkorom...

– Igen. – Spock észrevette, hogy a fiú meglepődött, ezért szelíden hozzátette: – Ez az igazság. Mit gondolsz, hány éves vagyok?

– Nem tudom... soha nem gondolkodtam erről... Elég idős, azt hiszem.

– A helyzet fizikai képtelenség.

– Ó!

Percekig csend volt. Aztán a vulcani megszólalt:

– Még valamit el kell mondanom neked.

– Mit?

– A „krenath” szó jelentését.

Zar már el is feledte, hogy említette Kirknek. Érezte, hogy elpirul, és örült, hogy sötét volt.

– Régen a Földön az emberek logikátlanul az egyesülésből származó gyerekre helyezték a szégyent. Szerencsére a „fattyú” szónak már nemigen van szó szerinti értelme. A társalgási nyelvben használják olyan személy megnevezésére, aki nem kellemes, számtalan meghatározatlan ok miatt. – Spock mély levegőt vett, és folytatta: – Más a helyzet a Vulcanon, ahol az egyén életében a legfontosabb a család. A krenathokat úgy tekintik, mint akiknek a szüleik tettek rosszat. Mindkét családban teljes státuszuk van. A szülőket bélyegzik meg.

A fiú gondolkodott egy percig, és érezte, hogy a haragja elszáll. Ráeszmélt, mekkora erőfeszítésbe telt a vulcaninak, hogy ezt elmondja.

– Szóval kész lenne beismerni egy... hagyományokkal szembeni súlyos vétséget azzal, hogy elismer engem?

– Igen.

Zar lenyelte a kérdést, ami eszébe jutott. A vulcani nem szeretné elismerni – legalábbis addig nem, míg él. Zavarában kitekintett, és izgatottan visszafordult.

– Elmentek. Mind, egyet kivéve. Gyerünk!