Hatodik fejezet

1

Ga­lamb az al­tisz­ti is­ko­la ab­la­ká­ból néz­te a si­va­tag­ba in­du­ló pe­lo­ton ké­szü­lő­dé­sét. Mit kel­le­ne ten­ni? Is­te­nem!… A Fa­u­bourg Mont­mart­re-on egy sze­gény öz­vegy­asszony és egy ked­ves, fi­nom le­ány, aki­ket leg­job­ban sze­ret a vi­lá­gon, tíz­ezer dol­lárt kap­ná­nak, és eh­hez csak egy ilyen sem­mit­te­vő, léha alak­nak kel­le­ne meg­hal­ni, ami­lyen ő. Hát még meg­hal­ni sem hagy­ják az em­bert?!

Sze­ren­csé­je volt. Ezen az órán a ka­to­nai bün­te­tő­tör­vény­könyv­ről ok­tat­ták őket. Az elő­adás vé­gén Ga­lamb bol­do­gan fel­lé­leg­zett.

Az ok­ta­tó töb­bek kö­zött ezt a pa­ra­gra­fust is is­mer­tet­te:

„A csa­pat­test­től meg­kí­sé­relt szö­kés, va­la­mennyi ked­vez­mény és meg­kü­lön­böz­te­tés meg­vo­ná­sá­val jár. Al­tiszt­je­löl­tek vissza­ke­rül­nek le­gény­sé­gi ál­lo­mány­ba, elő­ző szol­gá­la­ti he­lyük­re.”

Nincs sem­mi baj! Még ma meg­szö­kik, el­megy az uszo­dá­ba, és hol­nap­után, a tör­vény ér­tel­mé­ben, régi be­osz­tá­sá­ban el­in­dul a töb­bi­ek­kel együtt a si­va­tag­ba.

Egy óra múl­va az erőd hát­só ud­va­rán fel­má­szott az eső­csa­tor­nán, és mi­kor a poszt kis­sé el­tá­vo­lo­dott, át­ve­tet­te ma­gát a fa­lon. Az­u­tán sza­ladt…

Ta­ka­ro­dó után nyolc őr­já­rat in­dult a ke­re­sé­sé­re, és Lat­ou­ret őr­mes­ter bús­ko­mo­ran tép­des­te ajak­sör­té­it.