HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Őfel­sé­ge

             Sam­tó­nio fő­her­ceg ur (és ki­ráj)

Al­mi­ra Vár
 Bo­lont­sák Szi­get

Ked­ves Ki­ráj ur és te­kin­te­tes hoz­zá­tar­to­zói!

Vet­tem még Ta­hi­ti­ban ke­cses ural­ko­dói hü­sé­gé­nek nyil­vá­nu­lá­sát. Az­óta csu­da hecc volt! Nem tu­dom em­li­tet­tem-e már, hoty van esz a róla el­ne­ve­zett Ka­pi­tány aki min­dég ka­var­ja. Hát nem fog­ja hin­ni! Mos­tan­meg­int ben­ne volt! És megint há­tul­ról mej­be! Mert an­nak olyan csa­va­ros az esze (a fe­ji­be), hoty nincs az a pro­pel­ler, aki annyi me­ne­tü, for­du­la­szá­m­i­lag.

Hát ez ec­ce­rü­en már ak­kor­mi­kor Frisz­kó­ba be­szél­tünk, tut­ta, hoty mért va­gyok én ott és mi­től (atol, mint em­li­tém, de ezt asz egyet ő sem nem tut­ta.) És esz kö­ve­tett ben­nün­ket av­val a dög ha­jó­val, mert most már dü­hös va­gyok rá mer annyi­an vol­tunk hoty alig ju­tott va­la­ki­re pénz, pe­dig a Réz­gróf nevü kor­má­nyos fe­le­sé­gül vet­te a ha­jós­ka­pi­tányt és nász­aján­dé­kul le­mon­dott a ja­vá­ról a ja­vunk­ra, meg a ju­ta­lom is ránk ma­radt örök­sé­gül, mi­vel meg­nő­sült, sze­gény.

Sze­ren­csé­vel oda­ér­tem a Rót­bi­zony Kur­zó­je szi­get­re, a Réz­gróf­fal és a Csont Mu­ki­val (nem tu­dom fel­sé­ked ha­ver­ko­dott-e vele, de esz is ma­gunk­faj­ta jó pofa, csak gé­pe­sze­tek­ről já­rattya az uga­tá­sát min­dig és azt nem áll­hat­ják a Ra­dze­eren) szó­val mire vissza­té­rünk az Ar­chi­pel­re, ki­de­rül hoty ka­ló­zok ost­ro­mol­nak ben­nün­ket. Esz zür­za­va­ros de ha lát­ta vol­na Fel­sék nem ol­vas­ná so­ra­i­mat jó­in­du­la­tu lek­ma­ga­sabb vi­gyor­gás­sal. Mer ami­kor lát­tam a vért a ka­pi­tá­nyi fül­ké­ben az olyan ér­zé­ke­nyen érin­te, mint két egé­szen egy­for­ma naty po­fon. Vagy még mé­lyeb­ben.

Vé­gül azon­ban esz a Pi­szok Alf­réd nevü (az min­dig ka­var­ja és pont en­gem ke­res ki, a Föld glo­busz­te­ké­jén) fel­ta­lál­ta az új­mó­di va­dász­ha­jót: Ki­lőt­te ne­kik a vi­zet a hor­dó­ból! Erre kö­vet­ke­zett az ál­ta­lá­nos nyil­vá­nos fegy­ve­res le­té­tel.

Egy szál vén sza­kál­las csir­ke­fo­gó le­tar­tóz­ta­ta vagy száz­husz ka­lózt!

De ir­gal­ma­zot ne­kik és nem kis­ér­te be őket sem­mi­fé­le ke­rü­le­ti ka­pi­tány­sák­ba.

Gyö­nyö­rü volt An­der­son el­lent­lot­ta­nagy őszir­sé­gé­nél ura­lói idő­im­ből is em­lé­ke­ze­tes, szép lát­vá­nyos és unal­mas, szerk­li nevü ud­va­ri kör­hal­lás. Esz sor­ba le­ke­zelt min­ket. És mon­dá, hogy öröm­mel tüsz­ne a Busz­kó Mó­csinng­nak (aki a kar­ján se­be­sült meg) és a Bun­kó­nak (aki­nek miszk­li­be vág­ták a po­fá­ját) 1-1 ér­dem­ren­dest.

De esz a Pi­szok Alf­réd nem jött el!

Eszt csak há­rom do­log ér­dek­li: a pénz és más sem­mi meg a ve­lem­szem­be­ni ki­tó­lás. Amig én is egy­szer mék ki­tó­lok va­la­me­lyik sze­mé­vel. Mék a kék­sza­ká­lu is mek­je­lent és a lép­cső­hász­ba, egy ru­ha­tá­ros le­se­gi­tet­te róla asz aj­tót. (Esz a hü­lye min­dent ma­gá­val ci­pel!)

Apor­pó! Jó hogy le­ve­lem­be idész­tem eszt a ho­ja­got!

Mer a vé­gén a Kék­sza­kál­lu­nak is vissza at­tam a köl­csönt, il­let­ve vissza vet­tem tőle. Mer esz kény­szer­be ho­zott Vak­apád bér­lé­sé­nél, hoty ne­kem mu­száj le­gyen az egy har­ma­dot ne­ki­je adni. Pe­dig neki a mun­ká­já­ért iga­szán nem jár ke­res­mény. Ha­csak nem szá­mí­tom hoty egy­szer, asz őr­to­rony­ból pont a Réz­gróf fe­jé­re ejté az aj­tót. Eszért jár va­la­mi pénc, de nem ety har­mad. Ő más kü­lön­ben csak iszik meg éne­kel meg ölel­get min­den­kit. (Hi­á­ba ütik fej­be.) Hát örül­tem, hoty az ety har­mad fe­lét vissza­at­ta.

De eszt Fel­sék­nek kö­szön­het­ném!

Utyan­is: Egy kel­tebb le­vél­ben Fel­sék­nek köz­lés­be nyil­vá­noz­tam, hoty van esz a Kék­sza­káll, aki hires­ség és kér­dém hogy Fel­sék is­me­ri-e? Frisz­kó­ban most mek kap­tam a hü­sé­ges vá­lasz so­ra­it, mely­ben Fel­sék fe­lel kér­dé­sem­re. És meg­em­li­ti, hoty csak 1 Kék­sza­káll­ról hal­lott, aszt is in­kább ol­vas­va.

Én saj­nos alik ju­tok uj­ság­hoz!

És aszt irá Fel­sék, hoty eszen hires Kék­sza­kál­li élet­tör­té­net raj­szát min­den­ki ol­vas­hat­ta. Sőt egy ze­nés ope­ra­elő­adást is tud róla.

Esz na­gyon 1-ezett! Mer a Wag­ner min­dég asz ope­rá­val jö, ami­hez köze van! És Fel­sék meg­ir­ta, mi­sze­rint er­ről a Kék­sza­káll­ról meg­ir­ták, hogy bi­gá­mi­zás­ban élt, több­ne­jü fe­le­sé­gek­kel, amit a tör­vény szi­go­ru ül­dö­zés­sel bün­tet. És azt írá, hoty esz a Kék­sza­káll, ha már nem köl­lött neki va­la­me­lyik fe­le­ség, el tet­te a bi­zo­nyost a láb alól, gyil­ko­lás vét­sé­gé­vel. Fel­sék aszt is irá, hoty esz va­ló­szi­nü­leg nem aszo­nos Kék­sza­kál­lu a Wag­ner nevü ré­sze­ges­sel. De én ki­pró­bál­tam.

Fel­sék, min­den egye­zik! Ő az!

Nem is le­het­sé­ges két em­ber a vi­lá­gon ennyi­re kék sza­kál­lal. Nem is le­het­sé­ges két olyan po­fon a vi­lá­gon, mint ami­lyent a Hall­ga­tag (vagy 8 eme­le­tes) Tru­gics en­nek a Wag­ner­nek adott, hogy start fe­jest ug­rott a szo­mánc­ba. Kir­pó­bál­tam őt a Há­rom­ár­bó­cos Szó­da­víz­ben, hogy ő e az, aki­ről Fel­sék ír. Szem­től szem­be mond­tam neki, vá­rat­la­nul így:

„Te Wag­ner! Te ne ta­gadd, hogy bi­gá­mi­zást vét­kez­tél! Ne­ked töpp fe­le­sé­ged volt!”

Fel­sék! Ez tra­fált! A pa­sas térd­re esett!

„Kö­nyö­rülj!… Drá­ga cim­bo­rám szto­vat­sek! Aszt hit­tem, sen­ki sem tuggya mer Dél­ame­ri­ká­ban volt.”

„Lá­tod mar­ha! Mer vé­let­le­nül Szam­ta­mi­ó­nió fő­her­ce­gi ki­ráj meg­tud­ta ró­lad és meg­ír­ta és la­pok­ban is vólt, hoty mék ket­tő­nél is töpp nő­sü­lés­ben vol­tál vét­kes.”

Eszt be­is­mer­te, de aszt ál­lit­ja hogy a neve nél­kül. Szó­val még ha­mi­sab­bal mint ami­lyen most van neki. És Dél­ame­ri­ká­ból Své­tor­szák­ba uta­zott és csak ér­ke­zés után nő­sült har­mac­cor, de nem rossz­aka­rat­ból, ha­nem pén­cért tet­te.

Erre én rá­för­met­tem, hogy ne bőg­jön itt hi­szen a bi­gá­mi­ás em­ber bör­tön­be való és al­jas­ság is, hoty a néki nem tet­sző ne­je­ket tö­röl­te az élők so­rá­ból.

Hát it­ten ta­lán té­vett Fel­sék. Mer ő ál­líttya, sir­va és es­küd­ve és még­is hi­he­tő­en, hogy esz for­dit­va van, mer az elő­ző ne­jek kö­zül ket­tő majt­nem meköl­te őt és hom­lo­kán a heg­hely aho­vá Rita Aman­da nevü neje sér­tő szán­dék­ból 1 tü­zes va­sal­lót hoz­zá­ja vá­gott. És aszt is mon­gya, hoty ha meg­öl­te vol­na asz elő­ző ne­je­ket, ak­kor ár­tat­lan len­ne, mer a bi­gá­mi­zás tör­vé­nye sze­rint, csak ak­kor nem sza­bad má­sik nőt el­ven­ni, ha asz elő­sző hit­ves mék él.

(Esz na­gyon va­ló­szi­nü­jen hang­zik. Ha meg­kö­li az elő­ző hit­ve­se­ket, ak­kor ár­tat­lan, mer töpp­ne­jü­sé­get ösz­vegy em­ber nem kö­vet­het el.)

Kü­lön me­kér­dem­lé tő­lem, hoty elég­té­tel után ki­zsa­rol­jam, mer ami­kor én vi­zér men­tem (ál­ru­há­ban sza­lat­tam, hoty aszt higy­jék egy ha­lott ka­lóz va­gyok), ezen al­ka­lom­ból a kék­sza­kál­lu fej­be vert. Ha fel­ug­rom és én ke­nem le előbb a frászt, ak­kor ma ez ta­lán nem vi­ta­koz sen­ki­vel. Ő azon­ban aj­tós­tul ro­hant a frász­ba, két­szer egy­más­után és igy nem kunszt hogy ki­let­tem.

Mek­jegy­zem, hogy az And­ré De­ré­mi­tőn a tu­ris­ták nem is tu­ris­ták. Ti­tok­ban ke­res­tek ety ás­ványt ami­nek a neve ma­gán­érc. Per­sze ud­va­ri kör­ben, fi­no­mab­ban esz­tet nem ma­gán érc­nek ha­nem pri­vát ás­vány­nak ne­vez­nék. És van a ha­jón ety gép ami a ten­ger­ből vi­zet gyárt uty hoty a sót, hü­dés út­ján le­po­rol­ják vele. Ven­ti­lá­tor a neve. Szó­val va­gyok bá­tor, ke­cses jó­in­du­la­tuk­ról, Fel­sé­ke­det alat­va­ló­i­lag biz­to­sita­ni és én is ma­rat­tam;

fel­sék jó­aka­ró párt­fo­gó­ja:
 don Fü­lig di St. Ja­mes

…Min­den ha­jós, aki csak Fris­có­ban meg­for­dult ez idő tájt, na­gyon cso­dál­ko­zott azon, hogy a va­dá­szat­ról ha­za­té­rő Hount­ler egyet­len el­ej­tett bál­nát sem ho­zott út­já­ról. A le­gény­ség en­nek el­le­né­re nem pa­nasz­ko­dott.

Pisz­kos Fred más, mint a töb­bi egy­sze­rű ha­jós­fé­le. Ra­ko­mányt szál­lí­ta­ni, mond­ta a kér­de­zős­kö­dők­nek a Hount­ler le­gény­sé­ge, cet­ha­la­kat lőni, a bo­lond is tud, ha meg­ta­nul­ja egy­szer.

De a Ka­pi­tány­nál ott a ren­ge­teg ész!

Pisz­kos Fred az óce­án mi­nisz­ter­el­nö­ke. Eb­ben van az üz­le­te! De, mint a men­tő­öt­let a szi­gonnyal mu­tat­ja, ak­kor is ér­de­mes a dip­lo­má­ci­á­ja, ami­kor hor­dó­po­li­ti­kát foly­tat.

…Bő­veb­bet ta­lán a Vö­rös Vaszics tu­dott vol­na mon­da­ni, aki­nek (akár­csak a Hount­ler le­gé­nye­i­nek) bő­ven volt pén­ze. De Vaszics csak holt­ré­sze­gen ha egy-egy szót dünnyö­gött a ti­tok­za­tos eset­ről. Azt sem ér­tet­te sen­ki:

– Min­den­ki nyis­sa jól ki… a sze­mit… – da­dog­ta, mint va­la­mi fon­tos ta­nul­sá­got. – Ak­kor fel­is­me­ri, úgy a ma­da­rat, mint a ba­rát­ját az ön­töl­tő tol­lá­ról… És itt van a ku­tya lé­nye­ge el­te­met­ve…