NYOLCADIK FEJEZET

Nagy­sá­gos
 Sam­tan­tó­nió Őfel­sé­ge Ura­ló­her­ceg úr­nak
 Bo­lont­sák­szi­get.
 Fél­eme­let, Ki­rá­lyi Vár, bal­ra

Te­kin­te­tes Ki­ráj ur!

Vet­tem fo­lyó hó va­la­me­lyik nap­ján töl­tő­tol­la­mat és fel­szen­te­lé­sül, kol­lé­gá­lis ud­var­ság­ból el­ső­sor­ban le­ve­le­zek, ugy­mint: Fel­sék­nek, tisz­telt trón­utód­já­nak, a ki­ráj­né őnac­sá­gá­nak és kel­le­mes, csá­szá­ri öreg­any­já­nak. Mer mon­ta leg­ma­ga­sabb an­zix lap­ján Fel­sék, hogy k. so­ra­i­mat min­dék szí­ve­sen ve­szi. Esz nagy le­köl­te­ke­szés ne­kem, mer Maga Fel­sék még­is csak egy ki­ráj, ami igen ma­gas­á­lá­su ur­nak szá­mit.

No és van uj köz­lés­be való.

Mer, mos­tan megint ró­lam hall­gat­ja majd a rá­di­ót a vi­lág sze­me. Fel­sék ré­gen el­árul­ta, hogy tud­ja mi az uri kö­te­le­ség és nem kö­pött még el sem­mit, ezért esz­tet a szél­há­mos­sá­got is meg­irom. Ugy volt, hogy csi­pő­sé­rü­lé­sem mi­att, rö­vid időt usz­va kel­lett töl­te­nem a Szun­da cso­port né­hány kies szi­ge­te kö­zött. (Na­gyon ve­szé­jes ha­jó­zá­si rész, csu­pa zá­tony és rá­adá­sul min­den­ki­re rá­lő­nek a vám­őrök.)

Mi­kor fel­épü­lé­sem be­fe­je­ző­dött, Frisz­kó­ba men­tem. It­ten ta­lál­koz­tam Tüs­kés nevü Va­nek ba­rá­tom­mal. És vele volt a Busz­kó Mó­csink, régi meg hitt tet­tes­tár­sunk is. Örül­tek ne­kem, mer akár­kit nem vesz­nek a Ra­dze­er­re. Nem­csak jó mat­róz szük­sé­ges oda, ha­nem üz­le­ti­leg is ki­pró­bált cin­kos kell, hogy le­gyen. Te­hát én is el­szer­ződ­tem kö­zé­jük. Ne­kik szer­ző­dött ut­juk volt az In­gob­ni­to Ar­hi­pel­re.

Er­ről tu­da­tom, de Is­ten őrisz, hogy ezt a tény­ál­lást fő­fel­ügye­lő és fo­gal­ma­zó is­me­rő­se­i­vel kö­zöl­ni szí­ves­ked­jék. Ugyan­is a Ra­dze­er az­óta min­de­nes­től el­ve­szett, vagy ahogy a köz­mon­dás van: He­gyén-há­tán el­tűnt! És a má­sik hajó is, az And­ré De­miő nevü. És sen­ki sem tud­ja, ho­gyan csak mi. Fel­sék lesz a ti­tok egyet­len élő fül­ta­nu­ja, le­ve­lem­ből. Mer itt egy olyan cso­da és ez­zel det­to olyan szél­há­mos­sák tár­sult egy­be, vé­let­len­ből ki­fo­lyó­an, hogy mék soha nem volt, mi­óta a föld áll. Pe­dig esz ré­gen fo­rog a zűr­ben.

Ott kesz­dő­dött, hogy a De­ré­mi­tő tu­ris­ta­ha­jó uta­sa­it nem sza­badott le­biz­to­sí­ta­ni bal­eset el­len, mer tit­kol­ni akar­ták az utat. Deja hajó tu­laj­do­no­sa, esz a fu­kar pa­sas, mék­sem nem áll­hat­ta, hoty ti­tok­ba ne biz­to­siccsa őket és így a biz­to­sí­tó, kö­ve­tés­re szer­ződ­te­té a Ra­dze­ert. Te­hát az lett a fel­té­tel, hoty ti­tok­ban hal­kan kö­ves­sük asz And­ré De­ré­mi­tőt és a raj­ta lévő tu­ris­tá­kat. Eszek a tu­ris­ták csu­pa lort, már­ki, rész­vé­nyes, gyár­igasz­ga­tó meg egyéb mág­nás, be­le­vet­ték a fe­jük­be hogy után­sza­nak egy bi­zo­nyos kru­zo­ét, aki etye­dül la­kott egy pusz­ta re­gény­ben. Tej­je­sen ma­gá­nos szi­ge­ten és min­den nél­kül, csak szol­gá­ja volt és tel­jes fel­sze­re­lé­se. Aszt mond­ják, hogy Rót­bi­zony Kru­zoer­nek hit­ták. A szol­gá­ját meg „Szom­ba­ton” nevü benn­szü­löt­nek. Be­teg em­be­rek le­het­tek, mert ha va­la­ki­nek annyi pén­ce van hoty be­rendsszen egy egész pusz­ta szi­ge­tet és az il­le­tő nem Mi­á­mi­ban stran­dol, vagy nem megy Ló­zan-Cse­lesz­be, film­sztá­rok­kal he­tyeg­ni, ak­kor az egy nagy ló, te­hát jobb, ha meg­vizs­gáz­tat­ja ma­gát 1 or­vos­sal.

De­hát a tu­ris­ta nép­ség ilyen.

Ec­cer fel­mász­nak a he­gyi jég­hez, a gel­cse­rek kö­szé, az­tán te­vé­re ül­nek és ma­lá­ri­á­sok lesz­nek, mert ne­kik lát­ni kell, hogy a pi­ra­mi­do­nok­ban el­te­met­kez­ve hogy fek­sze­nek mu­mi­á­san do­bo­zol­va a va­ló­di egyip­to­mi­ak. Ezek a ki­rá­ji kol­lé­gá­jink, fa­ra­gó né­ven ural­kod­tak. (A sir­nak hasz­nált, pi­ra­mi­don nevü he­gyes tab­let­ták a si­va­tag­ban ta­lál­ha­tók, ása­tás ré­vén.) Hát esz is igy volt, hogy a sok tu­ris­ta el­ment a De­ré­mit And­ri­őn, Rót­bi­zony­nak, de nem­csak egy „Szom­ba­ton” nevü szol­gá­val, ha­nem annyi ki­szol­gá­ló pa­sas­sal, hogy asz egész ka­len­dári­jum­ról ne­vesz­het­ték őket. Hét­fő­től Bol­dok Ujé­vik. És vit­tek min­den köz­szük­ség­lő cik­ket, hogy majd egy évet töl­te­nek az el­ha­gyott szi­ge­ten. Ar­ra­fe­lé rém ve­szé­lyes, mer ott van a ko­rál, meg az atol ha­zá­ja. Ba­bo­nás mat­ró­szok sze­rint, a ko­rál mek az atol ál­lan­dó­an nö­vek­szik és kő­ből való fi­ja­ji­ban el­ágasz a viz alatt. Ál­lí­tó­lag et­től van, hogy sok­szor nem ta­lál asz em­ber ety szi­ge­tet, mert esz kösz­ben a viz alá ko­nyult. És ta­lál ujat, mely fel­ko­nyul a viz­ből hir­te­len.

Az In­gomb­ni­ta Ar­ci­pel is ilyen atol zá­tonnyal kö­rül­vett föld­szi­get.

Hogy a tárgy­ba tér­jek, ahogy a biz­to­sí­tó ren­del­te a ha­jó­kö­ve­tést, a Ra­dze­er egy napi tá­vol­ból osont a Ré­mi­tő And­ré De mö­gött, hogy a má­sik uta­sok ne sejt­csék cé­lun­kat. Ami­lyen ten­ge­ré­szek vol­tunk, olyan lett az oso­nás, hoty még a biz­to­sitó tár­sa­ság sem sej­té cél­ja­in­kat. Esz az iga­szi jó ki­szol­gá­lás. Mer mi gon­dol­kosz­tunk, hoty nem le­het­ne e it­ten más üsz­let is?

Mi­kor pár fok­kal el­hagy­ta a tu­ris­ta hajó Kap Blum­tot, ak­kor tör­tént a vi­lág­cso­da! Ép­pen a lát­ha­tár­ról fel­fe­desz­tük ugy hoty a Fő­or­vos egy messze­cső­be lá­tott. Az­tán el­ej­té a táv­né­zőt… Mint aki hüje let… Vé­gül is igy ki­ál­tott a ha­jó­hid csö­vé­be: „Stop! Fél­jobb!… Ilyet az örega­pám se lá­tott! Tel­jes gőz!”

És neki volt iga­za a kom­man­di­ro­zás­sal! Mer le­he­tett a tisz­tes fel­me­nő, rab­ló öreg­ap­ja olyan vi­lá­got­járt, mint a Rót­bi­zony Kru­zer, ijet ak­kor se pi­pált mék! Fel­sé­ged is ugy me­resz­tet­te vol­na a sze­mét, mint ety lek­ma­ga­sabb sült hal.

Mer mi volt a lá­tás? Álom­nak is rossz!

Esz a hüje Rót­bi­zony hajó, ott állt a tá­vol­ba egy több mér­föl­des szi­get kö­ze­pén. De kel­lő­sen!

Min­ten­ki aszt hit­te, hogy meg­bo­lon­dult és káp­rész a sze­me.

Fel­sék tud­ja, hoty én nem va­gyok ba­bo­nás és fü­tyü­lök a va­rás­lat­ra, mer Li­má­ban asz in­kák fő­pap­ja adott egy amu­le­tet ilyes­mi el­len. De én is ke­resz­tet ve­ték.

Öreg ten­ge­ri far­ka­sok ta­nács­ta­la­nul nész­tük ezt a messzi­sék­ből. Ety füs­töl­gő ha­jót l nagy da­rab szá­raz­föld kö­ze­pé­be. Éj­sza­ka hoty a gő­zös ne lás­son, le­sö­té­tit­ve mek­kö­zel­tük a szi­ge­tet. Asz In­ko­kin­to Ar­ci­pel volt, aho­va ké­szül­tek asz un­dok tu­ris­ták. A hajó ety szi­get­ből kiny­uj­tott föld­nyelv kö­ze­pén vesz­te­ge­tett, bal­ol­da­lá­ra kisé dől­ten, fé­lig sár­ba.

És ek­kor meg­ol­dó­dott a ti­tok!

Ety mar­ha eset ami egy­szer öt­ezer évbe le­het­sé­ges. Lát­szott hoty a föld­nyelf olyan ha­tal­mas vi­zi­nö­vé­nyek­kel van tele mit mo­há­nak és ma­szat­nak ne­vez­nek, még nyüzs­gött raj­ta min­den­fé­le lény, sik­ló, pi­lop, söt tin­ta hal is. Te­hát nem­rék mék ten­ger­fe­nék volt! És fur­csa, kes­keny, ró­zsa­szi­nes, fo­nott szik­lá­ból állt az egész! Ez az az, élve kép­szö­dő, atol­kő­zés, ami a viz alat fej­lesz­ti ma­gát. Hát mit tet­szik gon­dol­ni, fel­sé­kes fe­jé­ben, hoty mi tör­tént?

A szi­get felé már las­sí­tott az And­ré­mi­tő De és egy­szer­csak esz a zá­tony, pon­to­san ami­kor fe­let­te volt a hajó, ki­emel­ke­dett a visz­ből!

Esz asz ato­los zá­tony, a part foly­ta­tá­sa volt, a visz alatt! A hajó ec­cer­csak lát­ta hoty át­ké­pesz­ték vo­nat­tá, met egy friss fél­szi­ket kö­ze­pén ha­lad! Erre per­sze ol­dalt ko­nyu­la, or­rát iszap­ba furá, de mert alig­gőz­zel ment, még­se nem bo­rult fel.

Hát nem cso­da?

Hoty ilyen buta szern­csé­je le­gyen 1 ha­jó­nak, a zá­tonnyal? Hoty pont ak­kor men­jen el fö­lö­te, ami­kor esz alat­ta föl­jön?

Este volt és a tá­vo­li hold­ban ők jól­lát­szot­tak, de mi nem.

Sür­gős se­git­sék ne­kik nem kel­lett, mer szá­raz­föl­dön nem me­rül el a hajó. Mi te­hát kesz­tük az üz­le­ti ol­dal­ról nész­ni a vi­lág­cso­dát.

– Esz csu­pa naty ur – mond­ta a Fő­or­vos – és gyö­nyö­rü a válc­s­ág­dij, ha el­ra­bol­ják őket.

– Mi nem ra­bol­hattyuk el – li­het­ge a Da­gadt Pe­ters – mert ná­lunk biz­to­sí­tot­ták őket el­le­nünk. És rab­ló ide, rab­ló oda, vagy van be­csü­let vagy nincs!

Soká gon­do­lóz­tunk. A Busz­kó Mó­csing cvik­ker nevü drót­sze­mé­vel uty pis­lo­gott (de fe­let­te nész­ve), mint­ha fősz­ne va­la­mit asz agyá­ban. És ab­ban asz agy­ban a fe­ke­te szé­les ne­mez­ka­lap, mek a hosszu ki­ló­gós ősz haj­zat alatt, a bi­bir­csó­kos ron­da arc, sok agy­ve­tőt ta­kar.

Vár­tuk, hoty mit ter­vel.

– De­hát – mon­gya asz­tán és ret­te­ne­te­sen nagy orra mo­szog, mint ami­kor üsz­le­tet szi­ma­tol – mi vol­na, ha mi is szá­tony­ra sza­lad­tunk vol­na? Esz ika­szán le­he­tős ilyen bal­sze­ren­csés szá­tony­nál! És nem le­het tisz­te­ség­el­le­nes­nek ven­ni. Igen a ten­ger: ve­szé­lyes és min­den hajó utja rö­gös raj­ta.

– Ne csa­vard it­ten a szót! – mond­ja a Holt­vi­lág Csár­li. – Köpt ki amit gon­dolsz!

– Ec­ce­rü – mont­ja a Mó­csink. – Nagy díj lesz ki­tűsz­ve a két ha­jó­ra. És mi majt mekta­lál­juk sa­ját ma­kun­kat. Va­la­ki vissza­mety ke­re­ső­nek.

– De mi nem­sza­lat­tunk zá­tony­ra – szó­la bú­san a Tüs­kés Va­nek, ki­vel Fel­sék annó det­tó­ban, mek­hitt hi­ri­ge­lést vég­zett.

– Hát ha oda­en­get­tek a kor­mány­hoz – mond­ta esz a Busz­kó Mó­csink – én úty szá­tony­ra fu­tok, vé­let­le­nül, hoty még csak nem is ilyen hű­jén ál­lunk ott ha­jó­val mint eszek. De előbb még jön itt a Fü­lig Jimmy (esz én va­gyok) őtet utol­só nap vet­tük fel, te­hát sen­ki­se tuggya, hogy a ha­jón van. Hát előbb most vissza­for­tu­lunk, le­tesszük őt Mar­ke­szasz­nál és vi­sza­jö­vünk ide. Ha most nem fi­gye­lünk jól, hát szá­tony­ra fu­tunk. És mi­nek min­dig fi­gyel­ni? Az­u­tán ha sok dij lesz ki­tűsz­ve, Fü­lig Jimmy ér­tünk jön és mekta­lál.

Ez a terv ál­ta­lá­nos he­lyes­lés kö­ze­pe­té­vel ta­lál­ko­szott.

Kész volt a mek­be­szé­lé­si ered­mény. En­gem a Ra­dze­er Mar­ke­szasz szi­get kö­ze­lé­be visz. Ott csó­na­kon part­ra me­gyek, gő­zös­sel Ta­hi­ti­ba ju­tok és in­nen Frisz­kó­ba. A Ra­dze­er kösz­ben láb­ujj­he­gyen vissza­oson és éj­sza­ka ügye­sen zá­tony­ra fut, a fölt­nyel­ven, mit a szi­get hir­te­len kiny­ujt­ja.

A De­ré­mi An­di­tő gő­zös rá­di­ó­ja ki­lett az üt­kö­zés­be, hát a Ra­dze­er sem adott jelt az élet­ről. És el­ha­tá­roz­ták, hogy­ha me­net­rend sze­rint be­áll a ha­jónk a zá­tony­ra, ők is meg­ron­gál­ják a cir­ká­ló rá­di­ó­ját. Majt egy fa­tör­zset a tor­nyá­nak dön­te­nek, mint­ha esz is a ka­taszt­ró­fa kö­vez­mé­nye len­ne.

Min­den ugy si­ke­rült, ahogy a terv volt. De Oak­land­ban a sors kü­lö­nös ke­gyet­len­sé­ge kö­vet­kesz­té­ben össze­ho­zott 1. bi­zo­nyos róla el­ne­ve­szett Pi­szok Manf­réd nevü Ka­pi­tánnyal, akit már em­lí­ték – ugy hi­szem ré­gebb kel­te­zés­ből.

Mer esz min­dég ka­var­ja!

Elő­ször el­ha­tár­o­szám, hogy lo­va­gi­as ügyün­ket bics­ká­szás ut­já­ra te­re­lem, de utóbb még­se te­tem. Örek egyén, hát él­jen. Fel­sék tuggya puha szi­ve­met. De mit tesz a vé­let­len! A róla el­ne­ve­zett Ka­pi­tány ép­pen meg­bi­zást ka­pott az an­gol konzul­ság igaz­ga­tó­já­tól, hoty ve­zes­sen zeksz­de­di­ci­ót a sze­ren­csét­le­nül jár­tak el­len. De ő aszt mond­ta, hogy ha el­vit­te cim­bo­rá­jit, a Ra­dze­er­rel, az ör­dög, hát kár len­ne meg­ta­lál­ni őket. (Esz nem ép­pen fe­le­ba­rá­ti mon­dás, de ő ika­szán nem fe­le­ba­rát, ha­nem egész ba­rát­ság­ta­lan.)

Igy asz­tán én let­tem al­kal­masz­va. De esz a Pi­szok Alf­réd, ugy ka­var­ta, hoty kény­te­len vol­tam ety kék­sza­kál­lu il­le­tő­vel tár­sul­ni. Csak igy le­he­tett enyém a Vak­apád. (Fel­sék esz olyan mek­szó­li­tás, hogy nem ve­he­ti sér­tés­szám­ba eszt a szót, amej kü­lön­ben is, nem vi­lák­ta­lan atyát je­lent, ha­nem ha­jót.)

De­mi­lyen re­me­ket!

Erre még ki­sül hogy nem csak esz a kék­sza­kál­lu lesz tár­sam az esz­pe­ji­ci­ó­ba, ha­nem még va­la­ki.

Nem­sze­re­tek ilyen link em­be­re­ket be­le­von­ni ren­des szél­há­mos­sák­ba, de esz­tet mu­száj mert kell a Va­ka­tyád.

Az ügy to­váb­bi fe­jel­mé­nye­it is új töl­tő­to­lam­mal kel­te­szem majd, Mar­ka­szász­ból és fo­kad­ja Fel­sé­ked is vi­szo­noz­va, ke­cses ura­lói meg­em­lé­ke­zé­se­met hü­sé­gé­ért. Ma­rad­tam sa­já­tu­lag is kelt most lent,

vi­szon­t­írás­ra
 Don Fü­lig di St. Ja­mes s. k.

U. i. Nem tu­dom hoty hal­lot-e ki­rá­júr, a Kék­sza­lál­lu­ról? Na­gyon is­mert pa­sas és ha ér­te­ke­li őró­la kü­lön irok. Csak arra is­mét­lő­en ké­rem, hoty az ügy­ről diszk­ré­ci­ós uri­ság­gal meg­né­mul­jon Fel­sék.

Fü­lig fen­ti.