19.

A búzaföldek közt megcsendesedett.

Nem is tudják, mi a szép búza - mondta magában. - Milyen kalászok vannak a grófi mezőkön, s mi akármit csinálunk, meg sem közelíti.

Akármerre néz, sóhajtani kell.

A kamatját nem bírja bekeresni annak, amit csak most ebben a másfél évben belevert ezekbe a földekbe.

- Ej, mit, búsuljon a ló - mondta hirtelen, s megeresztette a kantárszárat. A ló vidám volt, s ficánkolni kezdett. Aztán ügetésbe fogott.

- Ez jó volna, így kivágtatni a világból…

Bent a városban egyenesen a Fő utcára lovagolt, s ott állott meg a Lefkovits boltja előtt.

- Itthon van Lefkovits úr?

- Itthon.

Bement az udvarra. A lovat átadta egy embernek, s felment a verandára.

- Hol a Lefkovits úr?

- Bent van, tessék besétálni.

Az előszoba olyan volt, mint egy templom. Legalább húszharminc szentségtartó volt a falon. Mindenféle. Fából, márványból, bronzból, csupa művészi darab, ritkaságok s görög; latin ásatások, amiket külföldi utazás alatt szedett össze Lefkovits, aki nagy műgyűjtő volt. De hogy tudják ezt ezek csinálni, mondta magában.

Belépett a dolgozószobába. Egyszerű volt az, kemény tölgyfa bútorok, de a falak teljesen tömve voltak régi képekkel. Olyan volt, mint egy múzeum. Ezen a szobán túl volt a bolt, fehér falakkal, piszkos pókhálós szoba, a Lefkovits ott szokta az üzleteit lebonyolítani, ide csak vendégeit engedi be.

- Jó napot kívánok.

- Jó napot - mondta Lefkovits, s barátságosan nézett.

- Na, hogy van, uram?

- Tudjajófene.

- Parancsol?

Zoltán kivett egy szivart az ismerős dobozból.

Leült, s most nem tudta, hogy fog hozzáfogni a dologhoz. Mit fog mondani.

- Hogy megy a gazdálkodás? Hogy mutatkozik a termés?

- Tudomisén. Csinálhatunk mi akármit, a grófi vetéseket sose fogjuk utolérni.

Már meg is bánta, hogy ezt mondta, akkor nem fog pénzt adni, ha nincs bizalma, de hiába, ő már csak olyan ember volt, aki inkább leszólja a maga dolgát, minthogy dicsérje magát.

- No nézze kérem - mondta Lefkovits okosan -, maguk ilyenek, keresztények, ha valami nem sikerül rögtön, akkor már kétségbeesnek. Ez a különbség maguk között s mi köztünk, zsidók közt. Ha minekünk nem sikerül valami, újra kezdjük, s tízszer újra kezdjük. Még csak most fogott bele egy kicsit belterjesebb gazdálkodásba. Nem megy az úgy, hogy egy csapásra el lehessen törölni annyi száz esztendőnek a hibáját. Tessék csak dolgozni kitartóan, s meglesz az eredménye. Ha az első évben nem sikerül, majd sikerül a másodikban vagy harmadikban vagy a negyedikben.

Zoltán valóban megnyugodott, úgy érezte, hogy nincs elveszve a remény, a zsidó fog pénzt adni.

- Egy jó üzlet megéri a fáradságot. Nézzen rám, én mikor a gimnáziumot elvégeztem, nem volt egy fillérem sem. Most sincsen sok, szó se róla, de azért az a fontos, hogy egy szolid és megbízható üzlet élén állok. Mi lett volna belőlem, mikor pályáztam díjnoki állásra a szüleim kívánságára a minisztériumba, mert ők azt szerették volna, ha államhivatalnok lett volna belőlem, ez volt az ő hiúságuk. Nem vettek fel. A számvevőségi igazgató, kegyes, nagy kerek fejű úriember volt, mikor bevittem hozzá a kérvényemet, azt mondta: nézze, fiatalember, s kihúzott egy fiókot s belemarkolt, itt van száznyolcvan kérvény. Gondolja-e, hogy maga lesz az első protekciós? Nem gondoltam, minek gondoltam volna. Nekem nem volt semmi más protektorom, csak a bizonyítványaim. Így elmentem tojáskereskedőnek Bécsbe. Két esztendő alatt bejártam egész Európát, s úgy otthon voltam Amszterdamban, mint Hamburgban s Zürichben. Akkor ismerkedtem meg az úton a Brüll és Társa cég üzletvezetőjével, aki nem mondotta azt, hogy száznyolcvan kérvény van előttem, a legjobb családok fiai, hanem azt mondotta: én látom, hogy maga életrevaló, jöjjön hozzánk szaldakontistának. Így kerültem vissza a búzával a szülőföldemre, s most megvagyok. De milyen időket kellett nekem átélni! Milyen krachok s milyen veszteségek. De azért sose sírtam. Kérem, ez üzlet. Az üzlettel velejár a veszteség. Nem is volna üzlet, ha nem volna ráfizetés, az teszi élvezetessé a munkát.

Zoltán hozzá volt szokva, hogy ha a legkisebb pénzt akarta is megkapnia Lefkovitstól, mindig végig kellett hallgatnia összes élményeit. De volt is valami ebben az emberben, ami reá is úgy hatott, hogy ő is elmondta neki a legkényesebb dolgait.

Hiszen gondolatairól a barátainak nem beszélhetett. Borbirónak mondja el az érzéseit? Vagy Csulinak? Vagy kinek? Hisz ezek mindnyáján olyan emberek voltak, akik csak éltek, de fogalmuk sem volt a lelki életről.

Lefkovits pontosan tudta, hogy ő hogy áll a kislánnyal.

Nem tett ellene semmi kifogást, mert az volt a véleménye, hogy az embernek engednie kell a szenvedélyének, vagy különben szerencsétlenséget idéz magára. S ezt egy igen értékes érzésnek ismerte fel Zoltánban, mert eddig csak jó irányba terelte. Volt is kinn nála a tanyán, s meg volt elégedve az új berendezéssel s az ambícióval, amellyel a gazdálkodásnak ment neki. A felesége csak luxust kívánt tőle, s ő viszont csak az üzletnek élt. Így voltaképpen lelki rokonra talált a Zoltán esetében, s csak azt nem helyeselte, hogy túl sokra becsüli a lányt.

- Nézze kérem, az olyan, embernek, aki cselekszik, szüksége van a nőre s minél több nőre. Kell a feleség, mert az az élet alapja. Az a fészek, ahova az ember hazahord mindent, anélkül nem volna kedvem takarékoskodni. Már a legelső műtárgyakat a nő kedvéért vásároltam, s mint a szarka, úgy hordok ide neki mindent. De azonkívül az ember férfi is, és nem vagyunk monogámok. Én nagyon szeretem a nőt. Mondhatom, hogy nagyon tudok gyönyörködni a nőben. Minden szépségét meglátom. Egy női boka van nekem olyan fontos, mint bármi a világon. S a feleség, az egy külön kérdés. Az egy szent dolog. Az a templom. Az az oltár. A család. A gyerekek. Kell az, én imádom a gyermekeimet, de ez egyáltalán sohasem korlátozott abban, hogy a női nemtől várható jó és szép dolgoktól elvonjam magam. Természetesen a feleségem a feleségem! De azért nem marad locsolatlan egyetlen szép nő sem, aki a közelembe kerül. Gavallér vagyok, s ezt a feleségem tudja. Csak azt nem helyeselném, ha ön azt a ragyogó kis teremtést túlbecsülné. A nőre áldozni kell, de áldozatot hozni érte, túl súlyos áldozatot nem szabad. Kivéve a feleséget. Az más.

Zoltán hanyatt dőlt a fotelben, a süppedő, nehéz bőrfotelben, s szívta a jó szivart, s feje zúgott, és a tegnapi éjjeli mámor még ott kóválygott benne.

- Az én esetem más, kedves Lefkovits úr - mondta -, mert én egy más fajhoz tartozom. Nekem a szerelem szenvedély s egyetlen. Nekem csak egy nő kell, s ha ebben a nőben is csalódtam, az végzetes.

- Hogy lehet csalódni egy nőben?

- Én azt hiszem, vannak nők, akik nem születtek arra, hogy egy férfinak az élettársai legyenek. Csak arra, hogy hetéra legyen belőlük.

Lefkovits nevetett.

- Tévedés. A nő olyan, amilyen helyzetet teremt neki a férfi. Ha a férfi társává teszi, s felelősséget hárít rá, akkor a nő azt vállalja. Nézze kérem, én elvettem feleségül egy orvosnak a leányát, akinek a papája egy sötét, nehéz ember volt, s a természetét örökölte a leánya is. Azokat a bizonyos erkölcsi és vallási elveket. Azok a szombati esték ott élnek az én feleségemben, ő ma már egyáltalán nem vallásos, mert kérem, a modern zsidó nem vallásos. Csak a katolikus ember vallásos. A protestánsok sem vallásosak. Nincs bennük, tudja, vallásos hangulat. De a feleségem nagyon jó zsidónő. Neki vannak hangulatai. Hát legyenek, én abban őt sosem zavarom. Ö egy lelki életet élő nő. Kérem. Nem kerül pénzbe. Én azonban biztosítom magát, Szakhmáry úr, hogy ha én feleségül vennék egy nőt, akit a legerkölcstelenebb életből váltottam ki, abból is ugyanolyan feleség lenne, miért? Mert a feleség az egy hivatal, az egy hivatás. A feleség nem lehet másféle, csak amilyennek a társadalom a feleség szerepét megcsinálta. A feleség félti az ura vagyonát, az ura egészségét, az urát, mint értéket. Neki ez a tőkéje. Ő azt tudja. Tehát az csak olyan hamis okoskodás, hogyha valaki megnéz egy nőt, s azt mondja, “ez nem feleségnek való”. Minden nő feleségnek való. Csak férj legyen a kezében. De kérem, ha egy feleség azt tapasztalja, hogy a férjére nem számíthat: akkor ő rögtön számít magára. Abban a percben külön vagyonnak tekinti a férje vagyonát, s igyekszik kivenni belőle a maga hasznát… Mikor én a menyasszonyommal lementem vacsorázni, akkor ő elvárta azt, hogy én költsek, ajándékot vegyek, kedveskedjek. Nem kérdezte ő azt, hogy telik-e, vagy sem: ő elszántan kapni akart. De mikor feleségem lett, s látta, hogy hohó, milyen kevés pénzem van, akkor rögtön betiltotta a virágokat. S aztán később, mikor egyszer azt látta, hogy énnekem van elég pénzem, hogy még másfelé is tudok virággal kedveskedni, akkor azt mondta: micsoda? ha másnak tud adni, akkor nekem még sokkal többet kell adnia. Érti, mit mondok?… Minden nő feleség és hetéra egy személyben. Minden csak attól függ, hogy milyennek érzi a pozícióját…

Zoltán Rozikára gondolt, s szinte belepirult. Megértette a Lefkovits okoskodását, s igazat adott neki. Mire számíthat az a lány? Sohase mondta neki, hogy arról is lehet szó, hogy feleségül veszi… Egyébre nem számíthat, csak arra, hogy mentse magát s a jövőjét…

- Bele kell az embernek helyeznie magát a nő életébe, s akkor megérti. Tudja mit, azt mondta nekem egyszer egy nő, akinek az a foglalkozása, hogy szeressen, hogy: “ha szerelem nem volna, nők még hidegvizet sem tudnának inni.” És én ebbe egy igen nagy igazságot látok. Tehát a nő folyton csak azt bírálja: mennyit ér neki az a férfi, aki őt szereti. A nő szeret. Ez nem kétséges. De a nőnek tudnia kell, hogy érdemes-e? Holnap is van!… S holnap már nincs szépség és nincs kívánatosság és nincs semmi, csak szomorú aggság. A szegény feleségek is arra gondolnak, hogy azzal a tízévi, húsz-harminc évi hűséggel legalább annyit megkeressenek, hogy öregkorukra lesz nekik egy férfijuk, aki hálából nem fogja őket kidobni az útfélre. Vannak esetek, amikor nincs hála, amikor szerelem lép fel a férfinál. Ilyenkor mi lesz?… Az öreg nő lehull, és a fiatal nő a helyébe lép… De ha úgy látja, hogy nem léphet a helyébe, akkor azt mondja: gyerünk tovább… Ha ennek szép vagyok, akkor más férfinak is tudok szép lenni… s na?… a vadászatban egy percet sem szabad késni, sose tudja az ember, mikor szalad el a vad… S pláne az üzletben. A nőnek ez az egyetlen üzlete…

Zoltán tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie.

- Lefkovits úr, nagy baj van.

Tessék?

- Pénzre van szükségem.

- Hja, ma már késő van.

- Nem sok pénz. Parasztoknak van egy kis tartozásom.

- Reggel előtt nincsen kassza.

- Hát legalább száz forintot adjon, hogy kiszúrhassam a szemüket.