3.

Mikor Csuli utolérte az urakat, azok a patika előtt állottak. Borbiró nagy képpel magyarázta a várost a grófnak - aki különösképpen egy szóval sem tiltakozott a meg nem magyarázott kineveztetése ellen - a város nevezetességeit.

- A templomunk, gróf úr, azért fordul a hátával a városnak, mert ezt még a törökök építették, osztán Mekka felé kellett fordítani a fejét. Mert gróf úr, Mária Terézia ő császári felsége elrendelte, hogy a kálvinisták ne építhessenek semmiféle templomot, így osztán a kálvinisták a szolnoki basához fordultak segítségért, ammeg azt mondta, építhetnek, de a tornyának Mekka felé kell fordulni. Így osztán Mekka ide, Mekka oda, mondták az atyafiak, inkább mekkázunk, de legyik templom azistenit, gróf úr.

A gróf kegyesen hallgatta a szakszerű magyarázatot, szerencsére ő se tudta, hogy is áll a dolog Mária Teréziával s a törökökkel. Hogy még Mária Terézia nagyapja, Lipót volt, aki a törököket kiűzni engedte Savoyai Eugénnak az országból, tehát ő is helyeselte a kálomista felfogyást, hogy mekka ide, mekka oda.

Ahogy Csuli hozzájuk ért, egy cigányasszony állott elél.

- Kezit csókolom, tekintetes uram - mondta éneklő hangon -, egy kis kölest, kezit csókolom, szabad-i egy kis kölest szedni, kezit csókolom?

- Lehet, lehet - mondta Csuli -, jöhettek. - S magyarázva mondta az idegennek: - Mert vannak nekem olyan szikes fődjeim, hogyha a víz rajta áll, be se érdemes vetni, hát kölest tettem bele, de a meg olyan gyenge lett, ebbe az alföldi kultúrába, gróf úr; hogy nem érdemes learatni, hát ilyenkor oszt oda szoktam adnia cigányoknak. Űk osztán kiszedik szálankint, seprűt kötnek belőle… Hát gyűhettek, no - szólt a cigányasszonynak.

- Csókolom a kézit, tekintetes uram, hányan gyühetünk?

- Ahányan vattok.

- Jaj kezit csókolom, de hányan?

- Ejnye az ördög vigyen el, jöhettek húszan.

A cigányasszony aztán nagy hálálkodva s nagy boldogan csókolta volna a kezét, de ő lerázta.

- Meg ne csókold a kezem, mert megrúglak. Nézze, gróf úr, milyen alacsony kultúrája van ennek a büdös cigányságnak, a fene egye apróra őket.

A cigányasszony úgy vette, mintha nagyon szépeket mondott volna neki, s eliszkolt.

Ejnye gróf úr, gyerünk mán a patikába, mert itt igen jó kultúrlikőröket lehet ám kapni.

Bementek.

A patikus, Borbély Zsiga, vidáman jött ki elibük.

- Gróf Goluchovsky Agenor - mutatta be Csuli az idegent.

- Van szerencsém, gróf úr - mondta a patikus, és az ujja hegyét adta az idegennek, aki már kezdett úgy fogni kezet, mintha nem is tudna egyéb lenni grófnál. Merte vállalni a szerepet, mert nevezett gróf soha az életben nem volt Magyarországom, legfeljebb Budapesten pár órát.

- Nohát kérünk egy pohárral abból a zöldből - mondta Csuli, aki kezdte átvenni a gazda szerepét.

Mikor poharaztak, azt mondja Csuli a patikusnak:

- Te Zsiga. Van neked valami jóféle hashajtód? De nagyon jó.

- Hogyne.

- Szeretnék én abból valamennyit.

- Mire?

- Pályinkába.

A patikus a szemüvege megett igen nagyot nézett.

- No de kérlek.

- A gróf úrnak akarok egy kis színdarabbal kedveskedni, tudod. Szó sincs róla, ártatlannak kell annak lenni nagyon, de azért hatása legyík; mert a cigány még a patkószeget is megemészti.

A gróf megértően mosolygott.

- Van neked valami “Kroton” olajad, aztat mán hallottam  dörmögte Csuli.

- “Kroton” olajat, jó - nevetett a patikus -, de azt én magam akarom belekeverni, mert az olyan, hogy egy csepp elég belőle egy ökörnek is.

- No adjál akkor egy jó palackot, s mingyárt elhozatjuk a pájinkát a kocsmábul.

- A polgármester! - kiáltott fel hirtelen Borbiró.

- Ejnye, híjjuk mán be akkor - mondta Csuli, s kiment elébe -, jóravaló ember ez - szólt vissza a gróf felé.

Aztán kiment s kikiáltott a polgármesternék:

- Pista…

A polgármester visszafordult. Piros-őszes ember volt, neki is volt háromszázhúsz hold földje, de jobban szeretett polgármesterkedni, mint gazdálkodni. Furcsa gusztusa volt.

- Pista, te - mondta neki Csuli -, egy jó murit akarunk csinálni, az isten áldjon meg, el ne rontsd.

A polgármester kék szeme szelíden mosolygott.

Csuli nagy nyugalommal rágta a szivarját, s göcögte:

- Itt van ez a kis Wagner, hát rá szántuk a lepedőt… Tudod, itt van egy könyvvigéc, osztán kineveztem gróf Goluchovsky Agenornak, most osztán a kis Wagner csütörtökön estére egy jóképű koncertet vág össze neki… Jaj, nagyon jó pofa ez a vigéc, el is visszük hozzád vizitelni. Mer úgy gondolom, hogy be kell mutatni a várost, ha egyszer gróf Goluchovsky Agenor megtisztel bennünket…

- A fene egyen meg - nevetett a polgármester -, mán megint mibe töröd a fejed, te vén Csuli!

- Nono, csak ártatlan tréfa az egész.

A polgármester nevetette s egyre jobban nevetett. Minek rontsa el, ezeknek a vén gyerekeknek a kedvét.

- No gyere be, ismerd meg, hanem mondok valamit, a Zsiga még nem tudja, érted. Csak itatja vele a likőrt. De azzal itathatja, olyan fene béle van, úgy megy bele minden, mint Bernátba a mennykő.

A polgármester nevetve ment be Csulival a patikába.

- Gróf úr, engedje meg excellenciád, hogy városunk polgármesterét bemutassam - mondta Csuli, rém komolyan.

A gróf előrelépett, s hallatlan komolysággal azt mondta: - Tartom szerencsémnek, polgármester úr.

A polgármester egy pillanatig habozott, mégis belemenjen-e a dologba, de aztán csak odaadta a kezét.

A gróf mély meghajlással vette, s a mozdulatában benne volt, hogy bocsánatot kért, arcért egy ilyen tréfa eszközének adja magát, de ez őneki semmit sem jelent, hisz istenem, ő is úriember, ha elúszott is a birtok, és istenem no, magunk közt vagyunk… Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát…

Ezzel aztán megkezdődött egy furcsa, felemás diskurzus.

De bizony minden grófsága mellett két perc múlva már nem törődtek vele. Csuli mély torokhangon kérdezte a polgármestert:

- Holnap?

- Holnap.

Erre megnyugodott. Holnap lesz a kiszállás a dókai vasútállomás miatt.

Gondolatban látta, ahogy a Berettyó túlsó partján fut füstölve a vonatocska, arra, el, Biharország felé, s ő az ámbituson pipázva nézi, s mindig nevetni fog, hogy egy láb földjét se vették el. Ha kell, van lú, van szekér. Nincs az olyan messze, egy óra, vagy annyi se.

- Rettenetesek ezek a tanyai parasztok - mesélte nevetve a patikus -, a trachomás orvost éppúgy fogadják, mint a végrehajtót. Három-négy kisgyerek is van a tanyán beteg szemű, s kikergetik őket, nem fogadnak szót.

- Mán nem - mondta csöndesen. a polgármester.

- Mire az a kenyögetés, van rákszem - mondta azért nagy kacagással a patikus.

- Túlzás - mondta újra a polgármester, erre kicsit alább vette a patikus is.

- Túlzás, túlzás, kérlek alássan, polgármester úr, de azt el kell ismerni, hogy a nép nem ismeri a bajt, s a babonában bízik, a klórkális vizet torokfájásról nem becsüli annyira, mint a Szent György napja előtt fogott gyíkot.

- Á, az a pesti ablak sem ér semmit nekünk. A miniszter kinéz - mondta Csuli -, s csupa cilindert lát, s azt hiszi, az országban más kalapot nem is viselnek, csak cilindériumot.

- Ebben is van valami - mondta Borbély Zsiga, aki mint minden borbély s patikus, kötelességének tartotta, hogy a vendégeit aktualitásokkal mulattassa -, sokkal jobb volna, ha a Szerbiában elégetett zászló ügyében szereznének már elégtételt. Hallatlan, ellenségeink mint a fenevadak rohannak neki a lobogónknak. Nem bírják el ezt a kis ezer évet. Így ünneplik a mi millénniumunkat. De nem tudnak másképp kifejezést adni a dühüknek, széttépik, sárba tiporják a trikolórt.

- Az - mondja Csuli - úgy elő vót készítve, hogy még a fotográfus is oda volt rendelve.

- Bánffy nem tud semmit mondani, mit tud Bánffy mondani? - kérdezte a patikus, és ránézett a vendégre.

Ez felemelte az ujját, s azt mondta:

- Bánffy?… nem tud mit mondani, mert a külügyminiszter nem mondta meg neki, hogy mit mondjon…

Erre az elszólásra mindnyájan nevetni kezdtek, csak a patikus nem vett észre semmit, Lekenczey maga is nevetve folytatta:

- Jól mondta meg Ugron Gábor, úgy van evvel Bánffy, mint Rotschild a véleményével. Azt kérdi Rotschildtől egy előkelő bankár, hogy mi a véleménye az amerikai marhabőrökről? - Odafordul Rotschild a könyvvezetőjéhez, s azt mondja neki: “Herr Löwy, sagen sie mir, was für eine Meinung habe ich über die amerikanische Leder?”…

Csönd. Az urak egymásra néztek. Lekenczey észrevette, hogy senki sem értett meg egy szót sem a németből.

- Hogy a könyvelő mondja meg, hogy őneki mi a véleménye az amerikai bőrökről.

- Értem, értem - mondta a patikus -, ez egy allegória.

A polgármester nevetve kezet nyújtott s elment. Csuli odaszólt:

- Nem allegória volt az, hanem egy disznóság. Tudod, hogy németül mindig disznó viccet szoktak mondani.

A patikus megrántja a Gsuli karját, s behíjja a laboratóriumba.

- Te Csuli, akkor volt ez gróf; mikor én.

Csuli ijedten szólt, csitította:

- Az istenért, el ne járjon a szád, a kis Wagner ellen megy a pakli. Azért tettük gróffá ezt a könyvvigécet, hogy ő személyesen hallotta hírét Bécsben az elveszett nagy zseninek, s lejött érte, hogy szerződtesse a bécsi Operához. Gondold meg, hogy húsz esztendeig lesz min röhögni a városnak.

- Hahaha! - kacagott föl a patikus, és úgy nevetett, hogy nekiesett a tégelyes polcnak, s minden úgy pergett a fejére, mint a jégeső. De még azt se bánta. Nagyon tudott nevetni, olyan hirtelen vérű ember volt. Újra kitört rajta a kacagás, a végén leült a földre egy porcelánedényre. Úgy nevetett, s a derekát fogta.

- Te marhaállat, hát azt hiszed, egy igazi gróf Goluchovsky Agenor előtt lehetne hashajtót keverni a pájinkába, te! Iszen űneki készítém én azt, cimborám.

Erre a patikus újra rákezdte a nevetést. Akkor hozták a pálinkát, s ő megcsinálta a keverést. A szeméből ömlött a könny, s bizony, alighanem méretlen rakta bele a szeszbe a “Kroton” olajat.