Így hát újra kezdetét vette a háború. Chivialban második bael háború néven ismerték, míg a baelek Radgar háborújának hívták. A thegnek hamar esküdözni kezdtek, hegy az új király még az atyjánál is kiválóbb harcos. A Vascsarnok ugyan nem tanította meg őt az ostromok, a logisztika, az utánpótlás, és a stratégia művészetére, ám számos wita segédkezett neki ezekben. Zordlápon töltött magányos száműzetése során azt azonban megtanulta, hogyan gondolkodik az ellenség, márpedig egyetlen hadifortély sem kifizetődőbb ennél az egynél. Erre talán még maga Ambrose király is rádöbbent, mert találkozásuk történetét, és a tényt, hogy az elveszett atheling kuzinja birodalmában lelt menedéket, örök homály fedte – az ország legnagyobb és legsötétebb államtitka lett belőle.

Múltak az évek. – Chivial vérzett. Chivial lángokban állt. kereskedelme elsorvadt. Főadmirális főurak jöttek és mentek, grófi marsallok emelkedtek föl és hulltak a porba, ám Radgar Æleding mindig ott volt, ahol ők nem. Bár az ország meghódításához nem rendelkezett elég emberrel, keze messzire elért a szárazföld belsejébe, ahol rabolt, fosztogatott, és rabszolgákat szerzett, lassacskán még a baelek is ráuntak a háborúra, és elegük lett a mészárlásból, csakhogy senki nem tudta, hogyan kellene véget vetni a fájdalomnak.