1

Az egyik égő fahasáb füst és szikraeső kíséretében elporladt. Darázs kérdőn pillantott Ambrose királyra, mivel ő ült a legközelebb, s ő volt a legfiatalabb. Miután egy bólintás formájában megkapta az engedélyt, letérdelt, hogy életet leheljen a zsarátnokká hamvadt tűzbe.

– Tehát megtudtam a végzetem – folytatta Rabló. – És minden hang, amit hallottam, csupán egyetlen kiáltás volt a bűbájnoktól. Nekem nem így tűnt, de ők ketten kitartottak amellett, hogy nem sokáig ingadoztam: fölugrottam, futottam egy kört a nyolcszögben, és kiugrottam a tűz csúcsánál. Healfwer szerint ez azt jelentette, sorsom nemsoká beteljesedik.

– A kollégium hallani akar majd erről a bűbájról – morogta a király. – Utasítjuk majd a főbűbájnokot, hogy kérdezzen ki róla.

– Szívesen átadom minden tudásomat, felség, bár ennyi év után már nem sokra emlékszem magából a szertartásból.

Sir Janvier előrelépett, Darázs pedig odaadta neki az üres tűzifatartót – persze a pad támlája mögött, nem a király orra előtt. Zekéjébe törölte a kezét, és újra elfoglalta helyét, hogy onnan hallgassa Rabló történetének folytatását. Még mindig hihetetlennek tűnt, hogy legjobb barátjáról kiderült, a bael szörnyetegek egyike, azoké a vadembereké, akik élve elégették a családját, akik érzéketlenül visszakergették a nőket és a gyerekeket a tüzes pokolba. Rabló egy csodálatos, figyelmes ember volt, nem pedig egy embertelen bestia. Ám az eddigiek alapján a legnagyobb szörnynek az látszott, akiről oly sokat mesélt: szerető és hőn szeretett apja. Ezen még sokat kellett töprengenie.

– Szerintem apám már annyira szembe akart nézni a tűzsárkánnyal, hogy még azon az estén el akart lovagolni, de Healfwer közölte, hogy a tűz elleni védelmet csak napkeltekor lehet rámondani valakire.

Én teljesen kimerültem, és nem hiszem, hogy apám sokkal jobban festett volna. Azt se hiszem, hogy a vén remete képes lett volna ilyen rövid idő alatt három bűbájra, de végül a kunyhójában töltöttük az éjszakát, hajnalban pedig apám és én összekulcsolt kézzel álltunk a nyolcszögben, és egyszerre mondta ránk a védőbűbájt. Sokkal egyszerűbb volt és rövidebb. Így lettem tűzálló, felség, ahogy felségednek is bemutattam ma este.

– Erről is mondd el a főbűbájnoknak, amit csak tudsz!

– Megpróbálom, felség. Csupán annyira emlékszem, hogy a tüzet szinte egyszer sem említette. Az volt a benyomásom, hogy minden más elemet meghív, hogy távol tartsák a tüzet. Rég történt, még fiatal voltam.

Ambrose megigazította termetes testét a fotelban.

– Éppenséggel még mindig nem vagy öreg, és igen tartalmassá varázsoltad eddigi éveidet. – Ez volt az első félig-meddig kedves megjegyzése, mióta Rabló visszautasította a megkötést. – Mesélj a tűz-sárkányról!

A fiú bánatosan elmosolyodott.

– Hiába voltam védve, felség, nem engedtek a közelébe. Mikor elértünk Waroðburhbe, anyám már várt. Rögtön ágyba dugott, és egy álló napig aludtam. Apa... apám azonnal hajóra szállt, és elindult Wambseocba. Talán megérted, hogy a következő két nap nagy nyugtalanságban telt. Anyám majd’ megőrült. Ám apám hősként hajózott vissza, még annál is nagyobb hősként, mint ahogy elment. Azonban megfizette a kaland árát. Egyes-egyedül anyámmal elutazott Hatburnába, és majdnem egy hónapig vissza se tértek. Később se szívesen beszélt erről az egészről.

– A beszámolók alapján a sárkány a Fyrndagum magas lejtőin jelent meg egy különösen erős kitörés közben, mint ez a hasonló rémeknek bevett szokása. Sejthető, hogy a tűzsárkányoknak nincs végleges alakjuk, állandóan változnak. Néha hetekig egy helyen maradnak, néha hosszú mérföldeken át tarolják le a vidéket. Hátborzongató sebességgel tudnak mozogni, akár az embereket is utolérik, és elkapják. A düh vezérli őket – szokásuk üresen álló épületeket is lerombolni. A sebeket megérzik, de egy védőmágia nélküli ember se tud olyan közel merészkedni hozzájuk, hogy árthasson nekik. A wambseoci sárkány három falut már elpusztított, és már éppen Norðdælhez közeledett. Apám és Ufegeat gróf – a trónfosztott király unokaöccse – kilovagoltak, ám mikor meglátták a szörnyet, apám egyedül ment tovább. Eredetileg saru és vékony vászonruha volt rajta, ám még azt is levetette, mikor meggyulladt. Pallost vitt magával, és a csata során többször is beledöfött a rémbe, hogy felbőszítse. A Cynehofban lógó trófeák közül sok magán hordja a tűzsárkányok keze nyomát. Gyerekfejjel nagyon tetszett a rémisztő, félig megolvadt mellvért, mely Cuðblæse dédapámé volt. Beleragadt néhány megszenesedett darab a testéből.

– Apám azt tervezte, hogy lecsalja a szörnyet a tengerhez, és kétnapnyi hajmeresztő erőfeszítés árán végül sikerrel járt. A szemtanúk kitartottak azon állításuk mellett, hogy az a valami egy bikára hasonlított. Néha bikaként is nézett ki, de végig bikaként viselkedett. Nemsokára óvakodni kezdett apámtól, ám mikor ő közelebb lopakodott, az mindig szemmel tartotta. Úgy tépte föl a földet, akár egy bika, amitől sziklák repkedtek szerteszét. Füstfelhőket fújt az orrából, és mély, bőgő hangokat hallatott. Majd megrohamozta apámat. Csak, mert bűbájjal védték, még nem volt sérthetetlen – közelről sem! Attól még a tűzsárkány kilapíthatta volna, mint egy üres tojást, lenyelhette volna, vagy maga alá temethette volna hatalmas, lángoló testével. Ám a tűzsárkány ellensége a víz, és bár az embereket látja, furcsamód vízből még nagyobb mennyiséget se vesz észre. Végül apám egy szirtről a tajtékzó vízbe vetette magát, és úszni kezdett az életéért. Jó úszó volt, s a parttól nem messze mentőcsónakok várták. A sárkány utánaugrott, s a felforrt tengervíz és az abból kirobbanó gőz közepette elpusztult.

Csönd. Rabló belekortyolt a vízbe, és várta a király megjegyzéseit, kérdéseit. Halk kopogás tudatta velük, hogy megérkezett az újratöltött tűzifatartó. Sir Janvier átvette, és Darázsnak adta, aki a kandalló mellé rakta.

– Nos, ez megmagyarázza a gyertyás trükködet – dörmögte Ambrose. – De azt még mindig nem mondtad el, hogyan kerültél ide, a Vascsarnokba. – Számító pillantást villantott Darázsra. – A háború közben kellett érkezned.

– Épp a végén, felség – bólintott Radgar. – A ti naptáratok szerint 351-ben, egész pontosan Nyolcholdkor...