2

Radgar tizenhárom évesen irányíthatta először a Græggost. Majd’ szétrobbant a büszkeségtől. A nyílt tengeren persze a kormánylapát nekilapította volna őt a korlátnak, vagy lehajította volna a hajóról, mint holmi almacsutkát, ám a Swiþæfen gyöngéd hullámain elboldogult vele. Bár így is éppen csak, mert a csatorna szűk volt, az ellenszél pedig kiszámíthatatlanul csapott le a kétoldalt tornyosuló sziklákról. Bármilyen alacsonyra is építették a hajót, ha csak kicsit is hagyta volna elmozdulni, minden erőfeszítése ellenére a sziklák felé fordult volna.

Radgar kormányzott, a nagydarab Toðbeorht adta az ütemet. A fiú tudta magáról, hogy leginkább csak dísz, mert Apa ott állt mögötte készenlétben, ha bármit elrontana. Eddig jó munkát végzett, és különben is, nagyon kevesen kaptak rá lehetőséget, hogy sárkányhajót kormányozzanak, hát még hogy egy egész flottát vezessenek. Æled király és királynéja uralkodói pompában utaztak Twigeportba, s Radgar atheling volt a kormányos! Akkora dicsőségben részesült, amekkorában felnőttkoráig nem is reménykedett, mikor is ő lesz majd a hét óceán legrettegettebb hajóura. A Græggos most is viselte sárkányfejes orrdíszét – hazai vizeken csakis apja hajóját díszíthette ilyen. Vitorlájára a Catteringek lángoló koronáját hímezték. Nyolc másik hajó követte őket. Evezők nyikorogtak, sirályok vijjogtak, s a tenger ismerős, átható illata csiklandozta orrát. Nem tudott elképzelni ennél szebb dolgot, ami megeshet vele, éljen akár száz évig.

Anya a közelben ült egy díszes széken, és úgy mosolygott, mint akinek tetszik, amit lát. Apával már uralkodói öltözéküket viselték. A királyné majdnem annyi időt szánt fia kicsinosítására, mint saját magára, ám amint apja fölajánlotta neki, hogy kormányozhat, a fiú a nadrágját kivéve azonnal levetett magáról mindent. A késő nyárhoz képest meleg volt az idő, és Radgar teljesen kifulladt a kormánylapáttal vívott küzdelemtől – balra vagy jobbra fordítsd a széltől függően, föl és le, egyszerre a hullámokkal, s közben lihegett, a fedélzeten csúszkált meztelen talpa.

Mégis, századannyira se erőltette meg magát, mint az evezősök – mind nagydarab, félmeztelen, vörös képű, izzadó férfi. Nem kellett volna sietniük, ám ha egyszer már Catterstow egész flottája kísérte a királyt, minden erejükkel azon voltak, hogy halálra dolgoztassák a többi hajó legénységét. S bármilyen keményen is eveztek, még így is tudtak vigyorogni kormányosuk erőlködésén, és a minden egyes széllökést követő kétségbeesett küzdelmen. A fiú sóvárogva várta, hogy neki is olyan izmai legyenek, mint a többieknek. Miért tartott ilyen sokáig felnőni?

– Fújd ki magad kicsit, fiam! – tette Apa vörös szőrrel borított karját a kormánylapátra. Nem erőlködött, a hajó mégis azonnal neki engedelmeskedett Radgar helyett.

– Jól bírom! – nyögte a fiú. – Ugye?

– Nagyon ügyes vagy. Nagyon büszke vagyok rád, de el akarok mondani valamit. Ha megérkeztünk, nem lesz rá idő. Tudsz egyszerre figyelni és kormányozni?

– Igen, nagyuram!

Apa elvette a kezét.

– Akkor tégy úgy! Zűr támadhat Twigeportban. Sok zűr. És téged is érinthet.

– Engem?

A király elvigyorodott.

– Képzeld csak! Mostanában olyan jól távol maradtál mindenféle bajtól, hogy úgy döntöttem, most én rángatlak bele téged. – Kifakult a mosoly. – Nem viccelek, fiam. Tudod, miért hívtam össze a gyűlést. Viharos ülés elébe nézünk.

– Igen, nagyuram. – Béke! A gyűlés Ambrose király nagykövetével fog tárgyalni a békéről. Véget vetnek a háborúnak, mely Radgar születése előtt kezdődött, s mely azelőtt véget ér, hogy elég idős lenne ahhoz, hogy részt vegyen benne. Apa parancsba adta a witenagemotnak, hogy Twigeportban üljön össze, Grætears, a Fyrsieg északi végében fekvő megye kikötővárosában.

– Ne mondd el senkinek, amit most fogok mondani.

– Dehogy, nagyuram!

– Nagyon örülnék, ha csak apának szólítanál, Radgar.

– Igen, Apa.

– Az ország nagyon megosztott. Néhány megye jól jár a háborúval, másoknak jobbat tenne a békés kereskedelem.

– Nem te döntesz? Hiszen te vagy a király.

Apa elmosolyodott.

– De, én döntök, de nem árt, ha minden érv előkerül. Pár napnyi üres fecsegésre is számíthatunk. Csak hogy lásd, hogyan zajlanak a dolgok: Chivial titokban megtudakolta a béke feltételeit. Elküldtük a követeléseinket, és mindent beleírtam, ami csak eszembe jutott – a chiviali koronaékszereket, Ambrose király ecetben pácolt fejét, és...

– Nem is! – visított nevetve Radgar, majd gyorsan a Græggosnak szentelte figyelmét.

– Nos, nem egészen, de majdnem. Megérkezett a nagykövet, s felhatalmazták a tárgyalásra, csakhogy természetesen azzal fog indítani, hogy visszautasítja szinte minden követelésünket. Talán még ő maga is megfogalmaz pár követelést, például az én fejemet kéri lándzsán, vagy hogy küldjük haza anyádat. – Ezt elég hangosan mondta, hogy a királyné is meghallja. – Ezt persze elutasítjuk.

– Ó! – Anya felvonta a szemöldökét. – És ha vissza akarok menni?

– Micsoda?! – vonyította Radgar. – Elmenni és Chivialban élni? Nem gondolhatod...

– Dehogynem. És magammal viszlek.

– Vigyázz! – csattant föl Apa.

A Græggos megrázkódott, és balra lódult. A fiú minden súlyával nekifeszült a kormánylapátnak – azt hitte, minden csontja összeroppan. Végül a hajó vonakodva visszatért eredeti útvonalára. Ez közel volt! Egy pillanatra sikerült fél kézzel megtartania, s kitörölte az izzadságot a szeméből.

– Ha menni akar, nyugodtan mehet – mondta Apa, mintha mi se történt volna. – Múlt éjjel azt mondta, nem akar. Ez persze az ágyban hangzott el. Akkor épp más kötötte le.

Anya lebiggyesztette az ajkát, és hátat fordított. Soha nem szerette, ha Apa ezzel piszkálta. Valamiért Radgar is feszengett, pedig tudta, hogy a férfiak gyakran viccelődnek ilyesmivel.

– Véget ér a háború? – kérdezte sóvárogva a fiú. Napok óta mindenki erről vitatkozott, ám nem hallotta, hogy az apja is megosztotta volna a véleményét.

– Komolyan nem tudom, fiam. Még nem hallottuk a nagykövet feltételeit, ám Ambrose nem küldte volna a nagybátyádat, ha nem gondolná komolyan.

– De te döntesz, nagyuram?

– Igen, én döntök. A grófok majd beszélnek és beszélnek, ám egyikük sem fog a király ellen szavazni, hacsak nincs egy jó kihívójuk, aki maga mellé tudná állítani a többséget. Tudnék róla, ha erről fújna a szél, de nem fúj... és nem vagyok ám még vénember! Ha eljön a szavazás ideje, mind mellém állnak majd, mindegy, mit akarnak valójában.

– Apa fölvillantotta szokásos széles mosolyát, de a fiú érezte mögötte a fenyegetést. Tudta, hogy egy mérges király bármelyik grófnak sok borsot törhetett az orra alá, akár annak tanistjén keresztül is.

– És háborút akarsz, vagy békét?

– Nem én kezdtem a háborút!

– Nem, nagyuram!

– Ez fontos. A legrosszabb harc az, amit te kezdesz, és utána elveszíted – egyszerre tűnsz hülyének és gyengének. A legjobb pedig az, amikor a másik fickó támad rád, de legyőzöd. Olyankor ő a bolond és a vesztes, és övé a bűn is, érted? A győztesek ezért veszik rá mindig a veszteseket, hogy ismerjék be, ők kezdték a harcot. Ha viszont nyilvánvaló, hogy nem így történt, akkor azt kell beismerniük, hogy kényszerítették a győzteseket a támadásra, szóval ilyenkor is az ő hibájuk. Persze jelen esetben teljesen egyértelmű, hogy Chivial kezdte a háborút. Taisson király megalázó ultimátumot küldött. A becsületünk nem engedett más választást, mint hogy elutasítsuk. Most pedig olyan csúnya vereséget szenvedtek, hogy a fia végre békét akar. Ám nem írunk alá semmiféle egyezményt, ami nem azzal kezdődik, hogy Ambrose beismeri, az apja vétkezett, amikor elkezdte a háborút. Mindennel megpróbálkozik majd, mielőtt ebbe belemegy.

– Helyes! – Talán mégse köszönt be a béke, és Radgar athelingből a rettegett Radgar hajóúr válik majd, a chivialiak veszedelme...

Apa kuncogott, és összeborzolta a fia haját, mintha hallaná a gondolatait.

– Lehet, hogy azt hiszed, mindegy, hogy Æled vagy Ambrose viszi el a balhét, pedig nagyon is sokat számít! Különösen számít egy olyan országban, mint Baelmark, ahol a királyt el lehet űzni. Ha egy király beismer egy hibát, máris dőlni kezd, mint egy hajó. Két hiba, és elsüllyedt.

– De hát te nem hibáztál! Ők kezdték, és te nyertél!

Apa megint vigyorgott.

– Így van. Jobbra az orral, kormányos! Most pedig figyelj! A witenagemot sokat fog vitatkozni. A grófoknak úgy a fele olyan, mint én – meghallgatják a feltételeket, és kitalálják, mit akarnak. De a mindörökké-háború pártiak legalább öt szavazattal bírnak, ahogy a békét-mindenáron pártiak is. Én Véreseknek és Borosoknak hívom őket, de ezt ne mondd el senkinek.

Radgar bólintott, és szilárdan a hajón tartotta a tekintetét.

– Igenis, nagyuram. – Izgalmas volt, hogy ilyesféle államtitkokat bíznak rá.

– És bár a döntést én hozom, nem hagyhatom teljesen figyelmen kívül a witenagemotot. A szavazás előtt megvitatom majd a dolgokat négyszemközt, egyenként az összes gróffal, s a végén majd valószínűleg mind ugyanarra szavazunk. De a megbeszélések nem csak látszatból vannak, sok vesztegetés és fenyegetőzés történik ilyenkor. A Véreseknek elég nagy a vagyonuk, hogy megvásárolják pár Boros szavazatát. A chivialiak biztosan hoztak többzsáknyi aranyat, és egy szekérderéknyi ígéretet. Twigeport a Véresek szíve, a forrófejűek melegágya. Nem lepődnék meg, ha mészárlásra kerülne sor, mielőtt a gyűlés véget ér.

Radgar döbbenten pillantott apjára, és nem tetszett neki zord tekintete. A witenagemot legalább évente egyszer találkozott Waroðburhben, és nem emlékezett rá, hogy valaha lett volna durvább erőszak a szokásos részeg verekedéseknél.

– Kardok is lesznek?

– Kardok, bunkók, hátakba szúrt kések. Talán még méreg és bűbáj is. Ha egy tanist és a grófja akadékoskodnak, egy vesébe döfött késsel gyorsan meg lehet másítani egy-egy szavazatot. Swetmann a Véresek feje. Erőszakos és gátlástalan. Ha kell, nagyon durván fog játszani.

Swetmann volt Grætears grófja. Új volt még, és fiatal – és senki nem bízott benne. Néhány hónapja kihívta egyik fivérét a tanisti rangért, majd egy másikat a grófi címért. Mindketten a harcot választották, mindketten meghaltak a párbajban. Az ehhez hasonló testvérgyilkosságok törvényesnek számítottak, ám senki nem vívott ki velük túl nagy tiszteletet. Radgar szempontjából még rosszabb, hogy Sweatmann Nyrping, márpedig a Nyrpingek a másodikak a királyi családok sorában a Catteringek után. Swetmann egy nap fenyegetést jelenthet majd Apára.

– Akkor miért Twigeportba hívtad össze a witenagemotot?

Apa szeme fényesebben csillogott, mint a válltűjébe foglalt smaragdok.

– Mert Stanhof nagyobb Cynehofnál. Mert bevett szokás egy új gróf esetében. Mert egyetlen városban tarthatom a chivialiakat, és elejét vehetem a túlzott kémkedésüknek. Ha van egyvalami, amit nem akarok hallani, az az, hogy téged vagy anyádat túszként elraboltak.

– Hogy micsoda?! – rikoltotta a fiú.

– Megtörténhet. Ez is egy módja, hogy megváltoztassák az én szavazatomat. A legfontosabb szavazatot.

– De... – hadarta Radgar, mikor megértette a célzást, és a Græggos majdnem megint cserbenhagyta. Ezúttal Apának is be kellett segítenie – egyetlen kéz elég volt, még csak a lábát se mozdította meg. Mikor ő csinálta, olyan könnyűnek tűnt!

– Igen, de te különleges vagy, aki nagyon fontos nekem és Baelmarknak. Azért hoztalak, hogy találkozz a nagybátyáddal, de szóltam Leofricnek, hogy legyen több testőr mellettem és anyád mellett. Wulfwerre bíztam a feladatot, hogy vigyázzon rád.

Wulfwerre? Hát megőrült Apa? Radgar hátranézett. Unokafivére aznap a Ganot kormányosa volt, és apját hozta a királyi kíséret részeként. Csodálatos! A Ganot kilógott a sorból és lemaradt tőlük. A Græggos három-négy hajóhosszal vezetett. Hát ezért vigyorogtak az evezősök! Nem az ő kormányosi képességeinek szólt...

Wulfwer már húszéves volt, és thegn, az egyik legnagyobb termetű ember a fyrdben. Járt már færingen, megrohant chiviali hajókat, forgatott kardot csatában, ontott chiviali vért. Továbbra se volt népszerű, de harcosként nagyra tartották. Őrült, mondták róla elismerően, a bárdok pedig egy gyilkos bálnához hasonlították. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a két unokatestvérnek egy idő után meg kell mérkőznie a grófságért. Igaz, hogy Healfwer második hlytmje alapján valóban a víz, nem pedig Radgar lett Wulfwer végzete, de ez nem jelentette azt, hogy Wulfwer nem akart Radgar végzete lenni. A kölcsönös viszolygás alig pár éven belül halálos rivalizálássá fog alakulni.

– Tényleg ő a legjobb választás, nagyuram? – A fiú igyekezett, hogy ne kihívóan tegye föl a kérdést.

Apa a homlokát ráncolta. Nem szívelte a családi vitákat, akkor se, ha négyszemközt zajlottak.

– Azt hiszem. Mogorva melák, de nem hülye, és hat emberrel is fölér a harcban.

– Úgy értem, bízhatsz benne, hogy nem vágja el a torkomat?

– Radgar! – hordta le anyja. A fiú nem vette észre, hogy hallgatózik.

Apa vállat vont.

– Ésszerűen gondolkozik, Charlotte, ami jó. Igen, fiam, bízhatok benne. Tudom, hogy egy nap kettőtök céljai ütközni fognak egymással. Mindössze abban reménykedem, hogy ti ketten is meg tudtok majd egyezni békésen, akárcsak a nagybátyád és én, és nem kerül majd sor harcra. A rokongyilkosság akkor is borzalmas bűn, ha törvényes. Épp ezért nemcsak hogy megbíztam Wulfwert, hogy vigyázzon rád, de úgy intéztem, hogy sok fültanúja legyen a kérésemnek. Ha bármi történik veled a hét folyamán Twigeportban, sose tudja majd lemosni magáról a gyanút. Még ha nem is gyanúsítják meg, hogy részt vállalt a dologban, örökké azt suttogják majd a háta mögött, hogy nem tett meg mindent. Vagy hogy megvesztegették. Ezt ő is tudja, ahogy azt is, hogy ha valóra akarja váltani a céljait, és örökölni az apja helyét vagy az enyémet, épségben haza kell hoznia téged innen. Érted?

Radgar biccentett. Majd elvigyorodott.

– Mi olyan vicces?

– Nagyon okos apám van.

Nagy meglepetésére Apa nem viszonozta a mosolyát, hanem csak vállat vont.

– Remélem, igazad van, fiam.