7

Ezüstcsatos csizmájától kalapja tolláig tiszteletet parancsoló figura volt, s a létesítmény két lakája hajbókolva követte őt. Kardja aranyozott markolatát ékkövek díszítették – a hüvelye alapján handzsárnak tűnt, széles, a keresztvas felé keskenyedő pengével. Hajón vívott ütközetben nagy hasznát vehette, ám egy tőrkarddal küzdő ellenféllel szemben már kevésbé. A szemkötőjébe foglalt jókora smaragd alapján azonnal ráismert Aylwin apjára, Leofric hajóúrra, a néhai Æled király legjobb barátjára és udvarmesterére. Rosszalló tekintettel masírozott fia felé, s a ráncok még mélyebbé váltak az arcán, mikor megpillantotta a Pengét.

– Mit keresel itt? Megmondtam, hogy...

Radgar megfordult ültében.

– Æled!

– Emlékszel még rám, „nagybátyám”?

– Radgar! Ó, Radgar! Atheling! – A nagydarab férfi lassan térdre roskadt. Napbarnított bőre még sápadtságán is átütött, egyetlen ép szeme pedig majd’ kiesett a helyéről. Mielőtt letérdelhetett volna, Radgar fölugrott, elkapta a karját, és átölelte.

Megint fölzengtek a vadászkürtök, s Darázs most már a kopók csaholását is hallotta. Vagy Leofric volt az áruló, aki ajtót nyitott az orgyilkosoknak – bár ez teljes képtelenségnek látszott –, vagy ő volt a legjobb tanácsadó és segítő, aki csak Radgarnak juthatott: apja legbizalmasabb embere. Ha veszélyesnek látszott, az azért lehetett, mert haza akarja majd csalni Radgart. Abban a percben a barátok félelmetesebbnek tűntek az ellenségeknél.

Aylwin a felszolgálókra bámult.

– Bort! – kiáltotta. – Vörösbort a hajóúrnak! És még három sört!

Radgar végül vonakodva ugyan, de megengedte Leofricnek, hogy kezet csókoljon neki, és elmondja neki párszor, mennyire hasonlít az apjára. A nagy ember nem tudta, sírjon-e vagy nevessen örömében. Kizárt, hogy ezt tetteti!

Az asztal köré húzták a székeket, és Radgar újra elmondta a történetét. A hajóúr mereven ült, mint egy szikla, és végig őt nézte. Az arcán nem látszott semmi. Aylwin mosolygós sörmámorba merült. Mikor a történet végén kitért Darázsra, Leofric elismerően bólintott. Fiával ellentétben helyeselte, hogy ott a Penge.

– Az elmondottak alapján nem volt szükséged megkötésre, hogy hűséges légy a barátodhoz, Sir Darázs. Attól félek, a jövőben elég kemény feladat vár rád.

A Penge libabőrös lett.

– Tudnál kicsit pontosabban fogalmazni, ealdor?

A férfi először kortyolt bele a borába.

– Hazámban veszélyessé váltak a politikai törekvések. Később konkrét eseteket is említek majd, Sir Darázs. – A kék szem és a zöld ékkő újra Radgar felé fordultak. – Magasabb vagy, vékonyabb. De mégis kiköpött Æled!

– A nyomába se érek semmiben, bátyám.

Leofric a fejét ingatta.

– Most már nem a „bátyád” vagyok, atheling. Kérlek, szólíts thegnnek, mert ugyanannyira a te embered kívánok lenni, mint atyádé voltam! Sosem sikerült teljesen meggyőzniük, hogy a halála baleset volt, s most a gyászom tízszeresen tért vissza a történeted hallatán. Nem fogok nyugodni, míg meg nem bosszultam uramat és barátomat, s amíg nem látlak téged az őseid trónján!

– Jól mondod – jelentette ki Aylwin kissé túl hangosan. – Ha kitart a dé’nyugati szél, négy nap alatt od’érünk.

– Három!

Radgar megrázta a fejét.

– Ily beszédre még nem állok készen, ealdor. Nem, kérlek, hadd hívjalak így, mert szeretném, ha nekem is a witám lennél, akárcsak apámnak. Folytasd a. færinged Skyrriába, könyörgöm! Ha akad nálad hely két zöldfülűnek, hálás leszek, bár kétlem, hogy meg tudnánk szolgálni a helyünket. Esetleg lerakhatsz minket itt a visszaúton, s újra fölvehetsz majd a következő utadon. – Elébe vágott az érlelődő ellenkezésnek. – Az elmúlt öt és fél évemet falak közé zárva töltöttem, ealdor! Élnem kell egy kicsit szabadon is, mielőtt bedugnám a képemet Baelmarkba. Fiatal vagyok. Van még idő.

Nem. Közelgett a veszély – kürtök, kutyák, patadobogás...

Napfénydárdák röppentek ki az ezüst szemkötőről.

– Nem adatik meg számodra ez a fényűzés, fiú. Négy embert gyászoltunk abban a tűzben – négyet csak abban a házban, mert továbbterjedt, és több életet is követelt. A halottak közül kettő házi thegn volt, akik megtagadták a parancsomat, és berohantak mellettem. Reménytelen feladattal próbálkoztak, hisz’ ha a Hlaford Fyrlandum meghalt, mi esélye lehetett egy hétköznapi halandónak? De hát ismered a házi thegnek törvényeit.

– Négy? – Radgar tökéletesen megdermedt.

A fél szem megvillant.

– Igen, fiú. A másik kettő te és az apád voltatok. Azt hittük, ő érted ment. Akkora hőség maradt a tűz nyomában, hogy egy csontot is alig találtunk.

Aylwin újabb harsona-böfögést hallatott.

– Édesanyád megmenekült. Sértetlenül. Még mindig él.

Hát ez az! A veszély, melyet Darázs észlelt. A vadászok nyáltól csillogó agyarakkal és villanó kardokkal zárták körbe a vadat...

Radgar többször is próbálkozott, mire végre sikerült volna megszólalnia.

– Hol van?

Apa és fia sokatmondó pillantást váltottak. Aylwin szólalt meg.

– Catterstow-ban. Még mindig királyné. Hozzáment a nagybátyádhoz.

Mikor Darázs már nem bírta tovább a csöndet, azt mondta:

– Tudsz mondani egy okot is, Radgar, hogy miért nem említette ezt neked a drágalátos Ambrose? Tudnia kell. Hiszen még mindig kuzinok.