4

Előfordult már ilyen. Három és fél évszázad alatt elkerülhetetlen volt, hogy a Rend védencei viszályba keveredjenek egymással, s ilyenkor Penge Pengét gyilkolt. A Litánia ezen részeit Rémtörténetekként ismerték, és ritkán adták elő őket.

Rabló nem látta a tettet. Hallotta Janvier lovának nyerítését, és mikor az állat lerázta magáról a holttestet, utánalovagolt, hogy elkapja. Közelgett a hajnal – már látták az ég alját. Mire visszatért, Darázs már befejezte a hányást, de még mindig nagyon szívesen meghalt volna. Gyilkos! Áruló! Testvérölő! Még csak nem is tisztességes harc volt, hanem egy orgyilkos rejtekből érkező csapása.

Egyenesbe húzta a testet, és megszabadította a kardjától és a kardhüvelyétől. Az ujjára húzott szép gyűrűt meglátva tépődött egy ideig, de végül azt is elvette. A Királyi Testőrség tagjai nem kaptak elég nagy fizetést ahhoz, hogy drága csecsebecséket vegyenek maguknak, de ez érhetett pár koronát, különösen, ha egy nő ajándéka volt.

– Komoly a sérülése? – kérdezte Rabló, mikor lecsusszant a nyeregből.

– Halott.

– Nem!

– Megöltem.

Rabló egy darabig döbbent csöndben állt, majd halkan azt mondta:

– Micsoda?

– Megöltem. Mióta elhagytuk a Vascsarnokot, azóta... Tudta. Nem figyelted, hogyan próbált távol maradni tőlem? Tessék!

Kinyújtotta a halott ember kardját. Védence elhátrált, és nekiütközött a lovaknak.

– Vedd el! – kiáltott rá Darázs. – Ez itt a visszaútra szóló jegyed Baelmarkba. És siess, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy Montpurse utánunk küldött valakiket, csak hogy meggyőződjön róla, tényleg elmész-e Bilincsdombra!

– A király azt mondta...

– Ne törődj vele, mit mondott! Montpurse se bízik jobban benned Janvier-nél. Ambrose talán vele együtt szervezte ezt meg, nem érted? Bár még biztosabbnak tűnik, hogy nélküle, mert Montpurse soha nem áldozna föl egy embert. – Már kiabált. – Tehát lehet, hogy csapdába sétáltam, és nagyobb veszélybe sodortalak, mint valaha! A király egy alattomos, körmönfont patkány! Amikor elküldött téged egyetlen vezetővel, még remélhette is, hogy ez fog történni, mert így tettestársnak kiálthat ki téged gyilkosságban! Jobban átgondolva, a törvény szerint a védenc felel a Pengéje tetteiért, így te vagy az elkövető is! Nem figyelted, hogyan magyarázta el, miként akar titokban tartani téged? Mióta magyarázza meg Ambrose a parancsait? Azt gondolhatta, Montpurse figyelmen kívül hagyná...

– Darázs! Darázs, elég! Ez őrültség!

– Akkor hát őrült vagyok! Ez történik a magányos Pengékkel, emlékszel?

– De nem két óra alatt – tiltakozott Rabló. – Ambrose több mint kedvesen bánt velünk, ha figyelembe veszed, mit műveltünk a büszkeségével. Te kaptál egy második esélyt, én kaptam egy Pengét, oltalmat egy palotában... Nem ad Pengéket az ellenfeleinek, se...

– Ambrose hazudott! – harsogta a barátja. – Amikor engem odaadott neked, nem Pengét adományozott, csak kitakarította a szemetet. Sokkal többet tud annál, mint amit beismert. Amint visszautasítottad a megkötést, egyből rájött, ki vagy, emlékszel? Név szerint köszöntött: Radgarként. Azt mondta rád, az elveszett atheling. De soha nem volt elveszett atheling! Öt éve halálra égtél a szüléiddel. Azt is mondta, hogy nem küldött Pengéket Baelmarkba Gyertyaláppal. Ez nem volt gyanús neked? Bannerville-nek három Pengét ad, ha Fitainba megy, de az elvadult Baelmarkba igyekvő nagykövet egyet se kap? – Megbicsaklott a hangja. – Vedd már el ezt az átkozott kardot, és induljunk, mielőtt Montpurse ideér!

Rabló továbbra se vette el a fegyvert.

– Ambrose békét akart. Ha Pengéket küld, azt provokációnak veszik.

– Igen, mert apád megölt öt Pengét, igaz? Ott van a Litániában a Mészárlás a Gyertyaláp Parkban. De a megkötött Pengékkel nem lett volna baj. Nem veszélyeztették volna bajkeveréssel a védencüket, úgyhogy Ambrose adhatott volna Pengéket a nagykövetnek. Nem tette, valószínűleg mert megígérte apádnak a tárgyalás keretein belül. Ám a Rend lovagja, akinek nem kellett védenccel törődnie – szabadon gondolhatott a bosszúra. Ő sokkal veszélyesebb! Erre biztosan gondoltál!

– Igen! Persze, gondoltam rá. Több mint öt évig mindennap. Apám meglepődött, mikor szóltam neki, hogy ott van egy Penge. De Dicső nem tudott volna átsurranni a bejáratnál őrködő házi thegnek között. Olyasvalaki volt a gyilkos, aki közel állt hozzá, ismerte. És ha nem élveznék védelmet a tűz ellen, még azt se tudná senki, hogy van egy gyilkos, emlékszel? A világ többi részének ez még mindig csak egy baleset. – Vállat vont. – Komolyan azt hiszed, hogy Ambrose kettős játékot űzött velem ma este?

– Biztos vagyok benne. – Miért ácsorogtak és csevegtek itt, miközben a Testőrség egyre közelebb ért? – Fogd ezt az átkozott kardot, és menjünk!

Rabló vonakodva fogadta el a fegyvert, mintha az rávethetné magát.

– Darázs, ennek a csarnokban kellene lógnia.

Barátja dühösen kifakadt, és olyan hangosan kiabált, amennyire csak bírt:

– Francba a csarnokkal! Nyeregbe! Rabló, Radgar – bárhogy is akarod, hogy hívjalak, te bael fattyú, most már a védencem vagy, és az életem adom érted, ha kell. Nyeregbe! Szállj nyeregbe tüstént, a francba veled! Tiéd az életem, amíg csak élek, követlek bárhová, leszek az őrkutyád, nem alszom majd soha, de ha a biztonságodról van szó, akkor én vagyok a főnök, megértetted? Nem érdekel, hogy te vagy Baelmark jogszerű királya, vagy Skyrria császárának nagyanyja, azt teszed, amit mondok! Most pedig el kell tűnnünk innen.

Bolondot csinált magából. Rabló egy fájdalmas pillanatig csak bámulta őt, majd fölakasztotta a kardszíjat, s állítgatta kicsit, hogy a megfelelő szögben lógjon a fegyver.

– Ne haragudj! Még nem szoktam hozzá, hogy védenc lettem. Megváltoztál.

– Ha levágják a fejem, még jobban megváltozok. Nyeregbe!

– Nem rejtjük el a testet? Nem dobjuk a mocsárba? Megláthatják, ha fölkel a nap.

– Azt akarom, hogy megtalálják. Menjünk!

– Darázs! Azt akarod, hogy megtalálják? A nyomunkba erednek majd, mint a...

Rabló soha nem volt hülye. Miért nem értette?

– Nem, nem, nem! Ha nem veszik észre, egyszerűen továbbmennek majd Feketevízbe és Bilincsdombra. De ha megtalálják, biztosak lesznek benne, hogy nem Bilincsdombra megyünk, azt viszont nem fogják tudni, melyik úton indultunk el – Feketevíz vagy Narby felé, esetleg visszafordultunk. Attól függ, hány embert küldött Montpurse. Szólniuk kell majd neki, és nem tudnak minden utat ellenőrizni, hacsak nincsenek legalább hatan. Ám ha itt hagyjuk a testet, hogy megtalálják, akkor eleve kelet felé keresnének minket, tehát azt hiszik majd, hogy azt akarjuk, hogy azt higgyék, visszafordultunk, tehát valójában tényleg kelet felé indultunk.

– És hová megyünk? – Még nem volt elég világos, hogy tisztán lássa Rabló arcát. A kérdéséből csak úgy sütött a tanácstalanság.

– Csak visszafordulunk, mert ha azt hiszik, hogy azt akarjuk, hogy ezt higgyék, cselre gyanakszanak majd. – A tüzekre! Kinek képzelte magát, hogy okosabb lehet Montpurse-nél? Az egész Rend úgy tapad majd a nyomára, mint a kiéhezett farkasok. A Vascsarnok minden ifjoncát kiküldik majd a Zordlápra. – Prailbe megyünk. Elkötünk egy csónakot. Vagy talán Lomouthba, és utat váltunk egy hajón, de a lényeg, hogy el kell tűnnünk Chivialból.

Rabló a kengyelbe tette a csizmáját, és könnyedén fölugrott a nyeregbe. Jó darabig nem szólalt meg újra.

* * *

Öt, Zordlápon eltöltött esztendő után az ember három mérföldön belül minden hangást, tíz mérföldön belül pedig minden sziklarakást és zsombékost tökéletesen ismert. Mire a pacsirták járni kezdték égi táncukat, a szökevények már jó messze kerültek északnak a Vascsarnoktól. Darázs eleddig nem látta nyomát üldözőknek, de az összes közelben fekvő kikötőt értesíteni fogják alkonyatig, tehát legkésőbb addig ki kellett juttatnia védencét az országból.

Még nem készült fel a Pengeségre. Rabló az ő hibájából nem a király megbecsült vendége volt, hanem szökevény. Janvier halála mardosta a lelkiismeretét. Az ostoba kölyök pánikba esett, és a jó helyzetből rendkívül rosszat varázsolt. Elég bátornak kellett volna lennie, hogy visszautasítsa a megkötést. Rabló végtelenül jobban járt volna nélküle – és még ha sikerül is megszökniük Chivialból, Darázs akkor is csak kölönc lesz a barátja nyakán, amint Baelmarkba érnek. Baelmark pedig tele volt baelekkel...

– Igazad lesz – szólalt meg Rabló váratlanul, az égnek címezve mondandóját. – Ambrose tervezett valamit.

– Dicső kardját tényleg Szeszélynek hívták?

Rabló vigyorogva nézett hátra.

– Arra fölfigyeltél? Igen, tényleg lejegyzik a kardok nevét az irattárban. A tiédnél az áll ott: Semmi.

Már nem volt vicces. Semmi nem volt már vicces, mikor a kötése után egy órával megölt egy embert, és cserbenhagyta a védencét.

– Nem volt nehéz. Elbújtam az ajtó mögött. Akkor még én voltam a Kölyök, és nem találták szokatlannak, ha a Kölyökre különös helyeken bukkantak rá. De nem kaptak el.

– És kinek a kardja volt Szeszély?

– Sir Yorické. 328-ban vették föl. Biztos tudott valamit, mert ő volt az első Penge, akit Ambrose koronaherceg megkötött. Ez 333 Ötholdjában történt, gyanítom, ez volt a tizenhatodik születésnapra kapott ajándék aputól. Nem csak a nevéről hazudott nekem. Taisson 349-ben bekövetkezett haláláig ő vezette a Hercegi Testőrséget. Ekkor lovaggá ütötték, és Montpurse-t léptették elő, hogy vezesse az egyesített Testőrséget.

– Akkor ott volt Gyertyalápon azon a napon. Ott kellett lennie! Az ő emberei haltak meg, mikor anyádat elrabolták?

– Minden kétséget kizáróan.

– És évekkel később, amikor szabadon ténykedik, és védencre se kell vigyáznia, fölbukkan Baelmarkban ugyanazon a napon, vagy majdnem ugyanazon a napon, amikor apádat megölik. Apád jó kardforgató volt?

– A Vascsarnok mércéjével mérve nem.

– Tizenhat év Ambrose-zal. Tudod Montpurse kardjának a nevét?

Rabló meglepetten sandított rá. A felkelő nap fényében borostás álla úgy csillogott, akár a tiszta réz.

– Karom. Miért?

– Csak mert mindannyian tudjuk. – Darázs némán lovagolt pár percig, míg átgondolta a dolgot. – Hoare-é Elmés, Durendalé Aratás. Nem fontos, mégis tudjuk mind. Montpurse-nek Yorick alatt kellett szolgálnia. Komolyan elhiszed, hogy ma este sem ő, sem Ambrose nem ismerte föl Yorick kardjának a nevét?

– Én csak egy ostoba bael kalóz vagyok – felelte Rabló.