A hangyakirály
Vu tartomány Fujang körzetében élt egy ember, Tung Csao-cse, aki egyszer hajóra szállt, hogy átkeljen a Csientang-folyón. A folyó közepén megpillantott egy hangyát, amely egy rövid nádszál két vége között rohangált rémülten. Tung Csao-cse így szólt:
– Ez a kis hangya fél a haláltól.
Szerette volna megfogni és a hajóra tenni, de a hajós megszidta ezért:
– Ez egy mérgező féreg, s ha te megmented, én taposom agyon!
Tung Csao-cse azonban nagyon megszánta azt a kis hangyát, ezért a nádat zsinórral a hajóhoz kötötte, és amikor elérték a partot, a hangya kimászhatott a folyóból.
Azon az éjjelen Tung Csao-cse álmot látott. Álmában egy fekete ruhás ember jelent meg, akit több mint százan kísértek, s aki így szólt hozzá:
– Én a hangyák királya vagyok. Óvatlan voltam és beleestem a folyóba, de te, uram, megmentetted az életem. Ha egyszer bajba kerülnél, csak hívj engem!
Eltelt több mint tíz esztendő, s akkor a környéken rablók garázdálkodtak. Tung Csao-cse is rablóvezér lett, de elfogták és a jükangi börtönbe zárták. Tung Csao-csénak most egyszerre eszébe jutott álma a hangyakirályról, aki azt mondta neki, hogy ha bajba kerül, csak hívja őt. De hát most hová mehetne, hogyan hívhatná?
Amint ezen forgatta elméjét, a vele együtt börtönbe zárt ember megkérdezte, min gondolkodik, Tung Csao-cse pedig töviről hegyire elmesélte neki a dolgot. Az az ember ezt tanácsolta:
– Végy csak a tenyeredre két vagy három hangyát, és mondd el nekik.
Tung Csao-cse így is tett. Éjszaka pedig, álmában újra megjelent a fekete ruhás ember és ezt mondta:
– Azonnal menekülj a jükangi hegyek közé. Az égalattiban nagy felfordulás van, de a császári kegyelem már nem késik soká.
És mire Tung Csao-cse fölébredt, a hangyák szétrágták béklyóját, az eltörött, s ő elmenekülhetett a börtönből, át a folyón a jükangi hegyek közé. Hamarosan megérkezett a közkegyelem is, amely megszabadította bűnétől.