Kancsiang s Moja, a kardkovácsok

A Csu-beli Kan­csi­ang és fe­le­sé­ge, Moja, Csu fe­je­del­me szá­má­ra ké­szí­tet­tek egy pá­ros kar­dot, s mi­vel há­rom évig tar­tott, amíg el­ké­szül­tek vele, a fe­je­de­lem meg­ha­ra­gu­dott és meg akar­ta ölet­ni őket. A kard-pá­ros egyi­ke fér­fi volt, a má­si­ka nő. Kan­csi­ang fe­le­sé­ge ter­hes volt, már kö­zel a szü­lés­hez, és a férj így szólt asszo­nyá­hoz:

– A fe­je­de­lem szá­má­ra csi­nál­tam ezt a kard-pá­rost, de há­rom évig tar­tott, míg el­ké­szül­tem vele, ezért a fe­je­de­lem ha­rag­szik, és ha oda­me­gyek, biz­to­san meg­ölet. Ha pe­dig meg­szü­löd a gyer­me­kün­ket, és fiú lesz, ha nagy­ra nőtt, mondd neki ezt: „Menj ki a ka­pun és nézz a déli hegy felé, s látsz ott egy fe­nyőt, amely szik­lán nőtt, an­nak há­tán pe­dig ott lesz egy kard”.

Az­zal fog­ta a fér­fi kar­dot és oda­ment vele Csu fe­je­del­mé­hez. A fe­je­de­lem na­gyon ha­ra­gu­dott, meg­pa­ran­csol­ta, hogy vizs­gál­ják meg a kar­dot, és így szólt:

– A pá­ros kard ket­tő­ből áll, egy fér­fi kard­ból és egy nő­i­ből. A fér­fi­kard meg­ér­ke­zett, de a nőit még most sem hoz­ták el.

És a fe­je­de­lem ezen ak­ko­ra ha­rag­ra ger­jedt, hogy nyom­ban meg­ölet­te Kan­csi­an­got.

Moja fi­á­nak Cse volt a neve, s ami­kor föl­cse­pe­re­dett meg­kér­dez­te az any­ját:

– Apám hol van?

Any­ja pe­dig fe­lel­te:

– A te apád Csu fe­je­del­me szá­má­ra csi­nált egy kard-pá­rost, há­rom évig dol­goz­va raj­ta, amíg el­ké­szült. A fe­je­de­lem ezért ha­ra­gu­dott rá és meg­ölet­te. Ami­kor el­ment, meg­hagy­ta, hogy mond­jam meg ne­ked: menj ki az aj­tón és nézz a déli hegy felé, s látsz majd egy fe­nyőt, amely szik­lán nőtt, an­nak há­tán pe­dig ott lesz egy kard.

A fiú ki­ment az aj­tón és dél felé né­zett, ám sem­mi­fé­le he­gyet nem lá­tott. Ész­re­vet­te azon­ban, hogy a csar­nok előtt álló fe­nyő­fa osz­lo­pot egy kő-ta­lap­zat tart­ja. Fej­szé­jé­vel fel­ha­sí­tot­ta az osz­lop „há­tát”, s meg­ta­lál­ta a kar­dot. At­tól fog­va éj­jel-nap­pal azon tör­te a fe­jét, mi­képp áll­jon bosszút Csu fe­je­del­mén.

A fe­je­de­lem ál­má­ban egy fiút lá­tott, aki­nek a két szem­öl­dö­ke köz­ti te­rü­let egy­har­mad mé­tert tett ki, s azt mond­ta, hogy bosszút akar áll­ni raj­ta. Nyom­ban ki­tű­zött ezer arany ju­tal­mat a fe­jé­re. A fiú ezt meg­hall­ván el­me­ne­kült, s pa­na­szos da­lok­kal jár­ta a he­gye­ket.

Egy ide­gen ott össze­ta­lál­koz­ván vele, így szólt hoz­zá:

– Fi­a­tal em­ber vagy, mi­ért sírsz hát ilyen ke­ser­ve­sen?

– Én Kan­csi­ang és Moja fia va­gyok – fe­lel­te a fiú. – Csu fe­je­del­me meg­ölet­te az apá­mat, és én ezt meg aka­rom to­rol­ni.

– Hal­lot­tam – mond­ta az ide­gen –, hogy a fe­je­de­lem ezer ara­nyat tű­zött ki a fe­jed­re. Add hát ide a fe­je­det kar­dod­dal együtt, és én bosszút ál­lok he­lyet­ted.

– Na­gyon jó lesz – fe­lel­te a fiú.

Az­zal meg is ölte ma­gát, két ke­zé­vel fel­aján­lot­ta fe­jét és a kar­dot, mi­köz­ben egye­ne­sen áll­va ma­radt.

– Nem hagy­lak cser­ben – mond­ta az ide­gen.

Ek­kor a holt­test a föld­re zu­hant.

Az ide­gen el­vit­te a fe­jet és be­mu­tat­ta Csu fe­je­del­mé­nek, az pe­dig na­gyon örült neki.

– Ez egy na­gyon de­rék em­ber feje – mond­ta az ide­gen. – He­lyes lesz, ha egy nagy fő­ző­üst­ben for­ral ta­tod fel.

A fe­je­de­lem, mi­ként az ide­gen mond­ta, fő­zet­ni kezd­te a fe­jet, de az há­rom nap és há­rom éj­jel sem főtt szét. A fej ek­kor ki­ug­rott a for­ró víz­ből, s ki­me­redt sze­mei mu­tat­ták nagy ha­rag­ját. Az ide­gen most ezt mond­ta:

– En­nek a fi­ú­nak a feje nem főtt szét. Azt akar­ja, hogy a fe­je­de­lem maga men­jen oda és kö­zel­ről te­kint­se meg, ak­kor biz­to­san szét fog men­ni.

A fe­je­de­lem oda is ment a kö­ze­lé­be. Ak­kor az ide­gen a kard­dal le­vág­ta a fe­je­del­met, a fe­jét meg be­le­dob­ta a for­ró víz­be. Ez­u­tán le­vág­ta a sa­ját fe­jét is, és feje ugyan­csak a for­ró víz­be hul­lott.

A há­rom fej együtt mál­lott szét, már nem le­he­tett meg­kü­lön­böz­tet­ni őket. Az­u­tán a le­vest és húst há­rom rész­re osz­tot­ták, és el­te­met­ték őket. Ezért ne­vez­ték el sír­ju­kat Há­rom Fe­je­de­lem Sír­já­nak. Ma ez a sír Zsu­nan tar­to­mány észa­ki kör­ze­té­ben, Ji­csun me­gyé­ben ta­lál­ha­tó.