Han Ping és felesége

Kang­nak, Szung fe­je­de­lem­ség urá­nak, volt ta­ná­cso­sa Han Ping, ki a Ho-csa­lád­ból vett gyö­nyö­rű fe­le­sé­get. Kang fe­je­de­lem azon­ban el­ra­bol­ta az asszonyt, s mi­kor Ping szem­be­szállt vele, el­fo­gat­ta és bün­te­té­sül szám­űz­te vá­rost épí­te­ni. Ping fe­le­sé­ge tit­kon le­ve­let kül­dött urá­nak, rej­tett bú­csú-szót. Így szólt a le­vél:

Az eső csak esik, esik,

A fo­lyó meg szé­les, mély vizű,

De a nap be­le­lát a szí­vem­be.

Üze­ne­te azon­ban a fe­je­de­lem ke­zé­be ju­tott. Meg­mu­tat­ta a bal­ján ál­lók­nak és a jobb­ján ál­lók­nak, de sem a bal­ján ál­lók, sem a jobb­ján ál­lók nem tud­ták meg­fej­te­ni a le­vél tit­kát. Vé­gül így szólt Szu Ho mi­nisz­ter:

– „Az eső csak esik, esik”, ez annyit tesz, hogy fáj­da­lom­mal gon­dol a fér­jé­re. „A fo­lyó meg szé­les, mély vizű”, ez meg azt je­len­ti, hogy nem ta­lál­koz­hat­nak. „De a nap be­le­lát a szí­vem­be”, ez pe­dig nem más, mint hogy meg akar hal­ni.

Nem­so­ká­ra hí­rül vet­ték, hogy Ping meg­öl­te ma­gát.

Fe­le­sé­ge ti­tok­ban ele­nyész­tet­te a ru­há­ját, és mi­kor a fe­je­de­lem föl­vit­te őt a to­rony­ba, hir­te­len le­ve­tet­te ma­gát on­nan és ször­nyet­halt. A kí­sé­rők hi­á­ba akar­ták vissza­tar­ta­ni, kön­tö­se nem bír­ta el ke­zük érin­té­sét, szer­te­fosz­lott.

Ezt üzen­te övé­re írva:

„A fe­je­de­le­mé az élet, az enyém a ha­lál. Az a vég­aka­ra­tom, hogy tes­te­met te­mes­sék fér­jem­mel együ­vé.”

Ha­ra­gu­dott érte a fe­je­de­lem, és nem hall­gat­ta meg ké­ré­sét. El­kül­döt­te em­be­re­it, te­mes­sék el úgy, hogy sír­ja­ik egy­más felé néz­ze­nek.

– Férj és fe­le­ség vagy­tok, de nem tel­je­sül­het be sze­rel­me­tek – ki­ál­tot­ta a fe­je­de­lem a sí­rok felé –, ha­csak nem for­raszt­já­tok össze sí­ro­tok! Ak­kor én sem ál­lok uta­tok­ba.

Né­hány éj­sza­ka tel­vén, két ha­tal­mas gyer­tyán­fa sar­jadt a sí­rok szé­lén, s tíz nap múl­va már egé­szen össze­ér­tek. Haj­lé­kony tör­zsük egy­más mel­lett ma­ga­so­dott, gyö­ke­re­ik a föld alatt ta­lál­koz­tak, ága­ik a föld fe­lett fo­nód­tak össze.

Man­da­rin­ka­csa-pár pi­hent meg raj­tuk, s nem rö­pült el on­nan sem haj­nal­ban, sem este. Össze­si­mu­ló nyak­kal oly bá­na­to­san éne­kel­tek, hogy hang­juk meg­in­dí­tott bár­ki em­ber­fi­át.

Szung-or­szág népe meg­si­rat­ta a hű­sé­ges hit­ve­se­két, és a két gyer­tyánt a vi­szont­sze­re­tők fá­i­nak ne­vez­ték. Ak­kor tá­madt ez a szó is: vi­szont­sze­ret­ni.

A dé­li­ek azt tart­ják, hogy ab­ban a két ma­dár­ban él to­vább Han Ping­nek és asszo­nyá­nak lel­ke. Szuj - jang­ban most is áll Han Ping vá­ro­sa, és máig él a sze­rel­mé­ről szó­ló ének.