CIARAN

Nos, Csipkerózsika? Felébredtél? Kár, szívesen éberré csókoltalak volna.

Pislogtam, aztán hirtelen felültem. Teljes erővel a kocsi alacsony tetejének ütöttem a fejem.

– Juj. Ne ilyen hevesen, hercegnőm!

Megdermedtem. Még mindig álmodom? De a fejem túlságosan fájt. A fájdalom igencsak valós volt. Mégis lehetetlen...

Ciaran? – Ha Johnny Depp állt volna előttem, akkor sem csodálkozhattam volna jobban. – Ciaran? Tényleg te vagy az?

Teljes életnagyságban – nevetett, és kimutatta az összes fehér, egyenes fogát.

Tüstént kimásztam a kocsiból. Az őreink szétszórva hevertek a földön. Ekkor értettem meg. Ciaran megmentett bennünket. – Ó, istenem, Ciaran! – A nyakába borultam, és ő magához szorított. Tényleg ő volt az. Mintha éppen Karl Lagerfeld új kollekciójának a fotózásáról érkezett volna. A nyakamon éreztem a leheletét, éreztem a remegő mellkasát, mintha a nevetését próbálná elnyomni, a kezét, amely végigcsúszott a hátamon, és megfogta a fenekemet.

Bár nem tudtalak megcsókolni, ez sem rossz – dünnyögte a nyakamba.

Határozottan eltoltam magamtól, és tudomást sem vettem a megjegyzéséről meg a mozdulatáról. – Mit keresel te itt? Hogyan találtál meg? Egymagad győzted le ezeket az embereket?