Csak amikor hat tanóra után az ebédlőbe mentünk, kezdett rá Lee.

Felicity, ne légy rám mérges! Én tényleg csak segíteni akartam.

Hát igen, erre mit mondjak? – Nem vagyok mérges.

Hitetlenkedve fújtatott.

Őszintén. Én csak... megijedtem.

Sajnálom. Nem akartam. Nem lehetnénk egyszerűen csak barátok?

Felnéztem rá. Legalább két fejjel magasabb volt nálam, és esdekelve nézett le rám. A gúnynak vagy a részvétnek nyoma sem látszott az arcán.

Természetesen lehetünk – enyhültem meg. – Szívesen kezet ráznék veled, de attól félek, egyszer olyan erősen megcsap az áram, hogy a sarokba repülök.

Ekkor Lee vigyora már ugyanolyan széles volt, mint mindig. – Ne félj! Egyszer majd alábbhagy.

Leültünk a többiekhez az asztalhoz. Corey rögtön bevonta Leet a beszélgetésbe, természetesen a fociról. Láttam, amint Phyllis vizslató tekintete Leeről rám siklik.

Aztán odajött hozzánk Felicity a Sztár Klubból.

Lee, kedvesem, egy kicsit elhanyagolva érzem magam – mondta, és tényleg letörtnek nézett ki.

Ülj le, Felicity! – mondta Lee jókedvűen, és a szomszéd asztaltól áthúzott egy üres széket. – Corey éppen a fociedzésről mesél, amelyet elmulasztottam.

Láttam, hogy Felicity olyan pillantást vet Corey-ra, amely egyértelműen elárulta, mit gondol róla. Corey bizonytalanul vigyorgott.

Lee, szívesebben beszélnék veled egyedül. Jössz? – A lány követelőn nyújtotta felé az egyik kezét.

Lee megfogta a kezét – feltűnt, hogy sem Felicity, sem ő nem rezdült össze és az ölébe húzta. – Felettébb nyomasztó, hogy két Felicity között kell választanom – mondta Lee, és rám nézett.

Nem kell. Én vagyok Felicity. Ő a Város – búgta Felicity, és az ölében ülve még szorosabban hozzá simult.

Nekem nem tetszik a Város név – mondta Lee határozottan, és rám nézett. – Inkább Fay-nek foglak nevezni.

Örültem, hogy üres volt a szám. Különben biztosan kicsordult volna a nyálam.

Fay mint tündér? – Felicity hangjából minden búgás eltűnt. – Ezt nem mondod komolyan! Sokkal inkább nílusi víziló, mint tündér.

A komor tekintete ezúttal nekem szólt. Kihúztam magam, és ridegen visszanéztem. Lehet, hogy nem vagyok tündér, de ő akkor is egy boszorkány. A mesében most görbe orrú, bibircsókos banyává változna, aki eddig mindenkit csak megtévesztett a szépségével. Sajnos nem a mesében voltunk, és Felicity még mindig épp olyan szép volt, mint előtte. Úgy látszott, Lee is így gondolja. A füléhez hajolt. – Mit akartál nekem mondani?

Mindannyian láttuk, ahogyan a lány azonnal elolvad.

Cynthia péntek este antihalloween-partit rendez. Ez egy igazi buli lesz mindenféle ostoba beöltözősdi nélkül. És mint a kísérőmet, természetesen téged is meghívott.

Egyértelmű volt: a lány kíséretében a fiúnak minden ajtó megnyílik Londonban. Mi, többiek tudtuk, mennyire így van. Felicity apja a parlament tagja volt. A közbenjárására Londonban szépen előre lehetett jutni. Bejárása volt minden nagy vállalathoz és közintézménybe. Ezenkívül az egyik legjobb hírű férfi klub tagja volt. Meg sem pisszentünk, úgy vártuk Lee válaszát, bár világos volt, mi lesz az. A kapcsolatuk ezzel hivatalossá válna. Végleg megpecsételődne Lee barát-státusza.

Felicity – mondta Lee elnyújtva, és egy kicsit hátradőlt, hogy jobban lássa a lányt. – Még soha senki nem mondta neked, hogy rettentően udvariatlan a jelenlévő személyek közül csak egyvalakit meghívni?

Feszülten visszatartottuk a lélegzetünket is. Még soha, soha, egyetlen egyszer sem dorgálta meg senki Felicity Strattont ebben az iskolában. Vagy akárcsak próbálta volna utalásszerűén. Még a tanárok sem.

Valószínűleg Felicity ezért nem értette, mit akart mondani Lee, mert így susogott: – Mit gondolsz, miért akartam veled négyszemközt beszélni?

Egyikünk sem számolt Lee reakciójával.

Köszönöm a meghívást. Mindannyiunk nevében elfogadom.

Tudtam, abban a pillanatban mindannyian úgy néztünk ki, mint holmi gyengeelméjűek. Corey, Nicole, Phyllis és az én szám is tátva maradt a csodálkozástól, Jayden pedig szó szerint nyáladzott. Csak Rubynak csúszott ki a kezéből a villa. De ez akár véletlen is lehetett, mert egész idő alatt a messzeségbe révedt. A csörömpölés mindenesetre újra észhez térített. Gyorsan becsuktam a szám, és rögzítettem Felicity tekintetét, amit ránk vetett, hat szótlan alakra. Tudtam, mit gondol. Abban a pillanatban mindenki ugyanazt gondolta volna. Biztosan úgy hatottunk, mint az állatkertből megszökött állatok kolóniája.

Erre Felicity aligha tudott volna mit felelni úgy, hogy Leet meg ne sértse – amit viszont egészen biztosan nem akart. Így hát mintegy önkívületi állapotban felállt, és visszament a helyére. Mi pedig leráztuk magunkról a dermedtséget.

Corey széles mosolyt küldött Lee felé. – Hú. Egy meghívás Newmarketékhez. Valószínűleg ez lesz az első és egyben utolsó, amit valaha is kapunk.

Mit vesz fel az ember egy ilyen antihalloween-partira? – kérdezte Nicole Phyllistől. Ő vállat vont, majd Rubyra nézett.

Ma délután találkozhatunk, és átkutathatjuk a szekrényeinket valami megfelelő darab után – ajánlotta ő csodálatos lélekjelenléttel.

Kezdjük nálad, Felicity? – kérdezte Phyllis.

Megráztam a fejem. – Én nem mehetek. Megígértem anyának, hogy pénteken segítek neki a kocsmában.

Nem robotolhatsz egyfolytában az anyádnak – mondta Jayden rosszallóan. – Még pénzt sem kapsz érte. Még csak tizennyolc vagy, és úgy gürcölsz, mintha a harmincas éveid közepén járnál, és egy egész családot kellene etetned. Néha megengedhetnél magadnak egy kis mókát.

Jaydennek igaza van – mondta Phyllis. – Beszélek az anyáddal. Te is eljössz.

A fenébe! Ha Phyllis megkérdezi az anyámat, akkor úgyis elmehetek. Nem akartam Cynthia Newmarkethez menni. Mivel a Sztár Klubhoz tartozik, és ezidáig lekezelően bánt velünk, ráadásul még üresfejű is volt, és teljes mértékben a kinézetére és a szülei befolyására hagyatkozott.

A Sztár Klub asztalára vetett pillantásunk elárulta, menynyire felháborodott Cynthia Felicity hírein. A kezét tördelte, és dühösen nézett felénk.

Juj, egy okkal több, hogy elmenjünk – mondta Corey jókedvűen, és elégedetten hátradőlt a székén.

A büdös Város nem jön az én házamba! A szüleim nem gondolhatják, hogy alkoholistákkal lógok! – hallatszott el hozzánk Cynthia sivítása.

Éreztem, ahogyan a vér a gyomromból a fejembe száll. Egyszerre csak már nem is ízlett Matilda aznapi étele – éreztem, amint jön fölfelé. – Bocsássatok meg! – dünnyögtem, és felugrottam. Amilyen gyorsan csak tudtam, ki kellett mennem a mosdóba, különben itt, mindenki szeme láttára fogok hányni.

De még mielőtt menekülőre fogva elhagyhattam volna az ebédlőt, egy erős kar fonódott a derekamra. Az áramütés és a széna– meg mohaillat elárulták.

Lélegezz mélyeket, és menj lassabban! – mondta Lee, miközben a fejét az enyémhez szorította. – Húzd ki magad, és mutasd meg nekik, hogy nem tudnak megsebezni!

Már éppen felelni akartam neki, hogy azonnal az ebédlő közepére hányok, ha nem megyek gyorsabban, amikor észrevettem, hogy ez nem is igaz. A gyomrom már nem lázadozott. Jobban éreztem magam. Annak ellenére, hogy Lee a derekamra fonta a karját, és olyan szorosan tartotta a fejét az enyém mellett, mintha meg akarna csókolni. Vagy éppen ezért?

Az iskola udvarára értünk, és sokkal jobban lettem. Óvatosan kibontakoztam a karjából.

Ö... köszönöm – mondtam. – Ismét megmentettél.

Nem mosolygott. – Szívesen – csak ennyit felelt, és közben engem figyelt. A belső udvar egyik oszlopának támaszkodott, és a kezét a nadrágzsebébe dugta.

Ez a gesztus furcsán ismerősnek tűnt.

És akkor újra belém hasított.

Ismerem őt.

A kérdés csak az, honnan?

Miért hagyod ezt? – kérdezte Lee, és ezzel kizökkentett a gondolatmenetemből.

Vállat vontam. – Mit tehetnék?

Kontrázz rá! Vágj vissza!

Fújtattam. – Egy rossz megjegyzés, és repülök az iskolából. Cynthia és cinkostársai kijelentenék, hogy én kezdtem a vitát, és találd ki, kinek hinnének jobban a tanárok? A diplomata körökből és menedzser családokból származó, köztiszteletben álló diákok csoportjának vagy egy kis alkoholistának, akinek az anyja még soha egyetlen szülői értekezleten sem jelent meg?

Te nem iszol – tiltakozott keményen.

Te és a barátaim tudjátok. De a tanárok éppen elég gyakran érzik a ruháimon a cigaretta bűzét. Bár most már tilos a dohányzás, az anyám kocsmájából nem lehet a füstöt kiűzni. – Dühösen meredtem rá. Dühösen, mert olyan dolgokat göngyölített fel, amelyeket igyekeztem gondosan rejtegetni. Dühösen, mert emlékeztetett rá, mennyire nem megfelelő a származásom. Dühösen, mert... á, mert nem tartozik rá, egyedül csak rám. Kicsoda ő? Egy szépfiú, aki beleavatkozik az életembe. Egy idegen! Egy félelmetes idegen, aki elfújja a fájdalmat.

A pillantása röviden fellobogott. Abban a pillanatban hangokat hallottunk a hátunk mögött.

Te, ostoba tyúk! – bosszankodott Cynthia. – Csak mert bele vagy zúgva David Beckhambe, most odajönnek a nyakamra ezek a lúzerek. Anya ki fog borulni. Mindenki tudja, honnan származnak.

Cynthia azonnal észrevett bennünket. Miközben az utolsó mondatot kimondta, egyenesen a szemembe nézett.

Nyeltem egyet, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, Lee Cynthia felé mozdult. Ösztönösen megfogtam a karját, bár újra fájt. Olyan volt, mint egy ragadozó nagymacska, amely ugrásra készen áll. Az állkapcsát előrenyújtotta, és a testét enyhe remegés járta át. Veszély és fenyegetés sugárzott belőle. Mindenesetre tudatában voltam, hogy nem tudnám visszatartani, ha el akarna szabadulni.

Cynthia, Felicity, Jack és Ava kővé dermedten néztek Leere. Idáig éreztem a félelmüket – én magam is féltem. Erősebben fogtam. A bőre azon a helyen, ahol fogtam, forró lett. Még néhány fok, és a kezem összeolvad a karjával. Ennek ellenére nem engedtem el.

Gyere! – mondtam halkan, és megfogtam a kezét. – Még el kell hoznunk a szekrényből a bioszcuccainkat.

Tíz másodpercbe telt, mire reagált. Még mindig szorosan fogta a kezemet, amikor magammal húztam. Visszapillantottam, és láttam, hogy a Sztár Klub elkerekedett szemmel néz utánunk.

– Sajnálom.

Leet a takarító helyiségbe rángattam, az első megfelelő helyre, ami eszembe jutott. Most néhány egymásra halmozott ládán ült, és összetörve nézett rám.

Nem akartam, hogy így láss engem.

Uramisten, te aztán félelmetes tudsz lenni – mondtam. A szívem vadul kalapált. Nem azért, mert egy elhagyatott, rosszul megvilágított kamrában egyedül voltam egy vonzó fickóval, hanem tényleg a félelemtől. Valóban veszélyes volt. Nem sok hiányzott hozzá, hogy Cynthiát darabokra szaggassa. – Miket tanítanak Amerikában az iskolában? – kérdeztem levegő után kapkodva. Lassan úrrá lett rajtam a rémület. A lábam remegni kezdett. Az ajtónak támaszkodva a földre csúsztam.

Lee azonnal éberré vált. – Ó, Fay, kérlek! Nem kell, hogy félj tőlem! Őszintén. Csak rettenetesen dühös voltam.

– Azt észrevettük.

Halványan mosolygott. – Rendes esetben nem akadok ki ilyen gyorsan – folytatta. – Tulajdonképpen igazán békeszerető vagyok, és kerülöm a veszekedéseket. De az ilyen undorító viselkedés mindig is vörös posztó volt a szememben. Ráadásul éppen... – Félbehagyta, és behatóan nézett rám.

Elnyomtam a borzongásomat. Mit akart mondani? Éppen velem szemben? Ha ezt akarta mondani, jobb, hogy kimondatlanul maradt. Miért kellene miattam így éreznie?

Hajlékony mozdulattal felállt, és egy lépést tett felém. Összerezdültem, és az ajtóhoz préselődtem.

Lee megrendültén nézett rám. – Felicity... – dünnyögte, és a hangja rekedt volt.

Újra összeszedtem magam. Neki is sikerült. Így hát nehézkesen feltápászkodtam. – Menjünk! Miss Greenacre már biztosan vár.

Amikor a szekrényünkhöz értünk, Lee halkan így szólt: – Be fogom neked bizonyítani, hogy nem keli tőlem félned. Soha.

Erre nem feleltem. Mit is mondhattam volna? Már csak másfél évünk volt hátra az iskolából, aztán az útjaink elválnak egymástól.

Legalábbis abban a pillanatban így hittem.