A GRAVITÁCIÓ TÖRVÉNYE

 

 

Lord Darcy történet

 

 

Lord Jillbertnek, Vexin grófjának halála igazán látványos volt.

Ölordsága Gisors kastélyában élt és tevékenykedett, a kastély a hasonló nevű város felett emelkedett, Vexin grófság székhelyén, a normandiai hercegség keleti részén. Az ősi erődítmény alapjai a tizenegyedik századból valók, bár azóta már hozzáépítettek, illetve újjáépítették.

Vexin grófja 1951-ben került a grófság élére, bölcsen és jól kormányzott. Volt egy fia, egy lánya és egy hobbija.

Ennek köszönhette halálát.

1974. április 11-én éjjel, miután részt vett a csütörtöki szentmisén, Vexin lordja felment a vörös tornyot övező csigalépcsőn, a grófi testőrség két megbízható őrmestere követte, azokat meg négy közönséges testőr.

Ez volt a rendes módja annak, ha őlordsága a vörös torony tetején lévő szentélyébe ment. Nem akarta, hogy megzavarják, mialatt szenvedélyének hódol, a macskaköves udvar szintjénél huszonöt méterrel magasabban lévő toronyban.

Tíz előtt egy perccel belépett szentélyébe, a testőröket kint hagyta. Rajta kívül húsz éve senki sem léphetett a vörös torony legfelső szobájába.

Bezárta az ajtót, leengedte a reteszt, tökéletesen bezárkózott.

Ezután már csak két ember látta élve, és azok is csak néhány másodpercig.

A tágas, köves udvaron, a vörös toronnyal szemközt állt a St. Martin’s Hall, amit a tizenhatodik század elején építettek a kastélyhoz, ahogy arról a Richard-stílus is tanúskodott. Nagy, osztott ablakaiból meleg, sárga fény áradt az udvarra, mivel a terem ki volt világítva, és így is maradt egész éjjel, mert a Miasszonyunk-kápolnában vigíliát tartottak.

Az óriási kandallóban pattogott a tűz, a kis láng épp csak elég volt ahhoz, hogy enyhítse a tavaszi levegő hűvösségét. A kandallópárkányon egy nagy óra penduluma lengett, mikor a percmutató kérlelhetetlenül közeledett a tíz óra felé.

Gisors lord, Vexin gróf egyetlen fia, töltött magának még egy erezt. Átlagos magasságával, szögletes, csúnyának nem mondható arcával olyan volt, mint az apja fiatalabb kiadásban, kivéve, hogy anyja csaknem fekete haját és sötétbarna szemét örökölte, apja barna hajával, kék szemével ellentétben. Elfordult a pohárszéktől, még mindig kezében tartotta a felnyitott borosüveget.

– Kérsz még egyet, kedvesem?

A lány, aki a nagy karosszékben ült a kandalló előtt, mosolygott.

– Igen, kérek. – Jobb kezével a poharát nyújtotta, a ballal hátrasimította homlokából hosszú, szőke haját. Gyönyörű – gondolta őlordsága.

Gisors lord töltött, aztán visszavitte az üveget a pohárszékhez. Amikor visszatette az üvegbe a dugót, ezt mondta:

– Ne legyél rossz véleménnyel az apámról, Madelaine, még ha egy kicsit ingerlékeny is néha. Ő…

– Tudom – szakította félbe a lány. – Tudom. Neki csak a grófság a fontos. Nem az emberek.

Őlordsága kissé összeráncolt homlokkal jött vissza a poharával, és leült egy karosszékbe a lány mellé.

– Neki igenis fontosak az emberek, szerelmem. A grófság minden egyes lakosa fontos neki, ahogy nekem is az kell, hogy legyen, ha majd én állok a grófság élén. Hosszú távra kell terveznie természetesen, de nagyon is érdeklik az egyének.

A lány belekortyolt a borába, aztán komoly, szürke szemét a férfira emelte.

– Ebbe az érdeklődési körbe te is beletartozol? Vagy én? Tudja, hogy szeretjük egymást, de megtiltja, hogy összeházasodjunk, és ragaszkodik hozzá, hogy Lady Evelynne de Saint-Brieuc-t vedd feleségül annak ellenére, hogy se te nem szereted őt, se ő téged. Az egyének sorsa érdekli, vagy egyszerűen egy előnyös érdekházasságot akar?

Lord Gisors becsukta szemét, és egy percig nem válaszolt. Már nagyon sokszor megvitatták ezt a témát, nem volt mit mondjon. Többször elmagyarázta, hogy őlordsága megtilthat ugyan egy házasságot, de nem erőltethet egy másikat. Gisors újra és újra elmondta, hogy a házasság ügyét Normandia királyi felsége elé terjesztheti, és ha nem járna sikerrel, az egész királyság ura elé – de apja iránti tiszteletből nem teheti. Már fájt a feje a sok ismétléstől.

Persze nem említette azt a tervét, hogy hajlandó minden ceremónia nélkül feleségül venni Madelaine-t. Talán még ő is tiltakozna a terv ellen.

Kinyitotta a szemét.

– Légy türelemmel, kedvesem. Biztosíthatlak, hogy ő…

– Áttér a te gondolkodásmódodra? – szólt közbe a lány. – Soha! Vexin grófja csak akkor fog beleegyezni a házasságunkba, ha te leszel Vexin grófja. Az apád…

– Hallgass! – suttogta lord Gisors parancsolón. – A nővérem!

A terem másik felében kinyílt a kápolna ajtaja, azután becsukódott. A feléjük közeledő nő ünnepélyes mosollyal az arcán, óvatosan eltávolította fátylát, míg a széles szőnyegen a kandallóhoz ért. Mindkettőjük felé szótlanul meghajolt, aztán ezt mondta:

– Az órája, bátyám. Tizenegy előtt tíz perccel, emlékszik?

Lord Gisors kiitta borát, és mosolyogva állt fel.

– Természetesen, Lady Beverly. „Nem töltene velem egy órát?” – Máté evangéliuma. Holnap péntek, a keresztre feszítés napja; ezt az előző éjszakát jelképesen a mi urunkkal kell tölteni Getsemáné kertjében. Gisors az órára nézett. Egy perc múlva tíz.

– „Atyám, elérkezett az én órám” – idézte János evangéliumát.

Az inga meglendült. Egyet ütött az óra.

– Mi a csoda volt ez? – kiáltott lord Gisors.

Kintről borzasztó kiáltás hallatszott.

 

Az udvaron egy-két perccel ezelőtt a grófi testőrség két tagja a St. Martin’s falánál állt. Az egyik az ügyeletes őrszem, a másik a testőrség őrmestere, aki esti őrjáraton volt. A kölcsönös katonai formaságok. Az őrszem jelentette, hogy őrhelyén minden rendben, az őrmester a szokásos katonai módon megköszönte. Aztán vigyorogva hozzátette:

– Az éjszakai szolgálat kellemesebb áprilisban, mint márciusban, ugye, Jaime?

Jaime őrszem is elmosolyodott.

– Legalábbis nem fagy le az orrom, Andray őrmester. – Felnézett, és szeme sarkából valami fényt vett észre. – Itt jön a gróf úr.

Andray őrmester elfordította a fejét, hogy kövesse Jaime pillantását. Tudta, hogy Jaime nem úgy értette, hogy őlordsága tényleg feléjük tart, hanem a vörös toronyban lévő szobájába megy. Egészen megszokott dolog volt. A lord szabálytalan időközönként látogatta meg szentélyét, de a látogatások mindig ugyanúgy zajlottak. Pislákoló fáklyája fénye jelezte az udvaron állóknak, hogy a szoba ajtajából a rombusz alakú ablak felé tart. Majd feláll az ablak előtt lévő íróasztalra, hogy meggyújtsa a szemöldökfa feletti gázlámpát, a fáklya lángja felemelkedett, eltűnt az ablak felett, csak egy fél fénykorong látszott lentről.

Ekkor azonban a szokásos menetrend gyökeresen megváltozott. A gázlámpa meleg fénye helyett egy-két másodpercig valami furcsa fehér fény pásztázta át a szobát.

Aztán hirtelen, erőszakosan felpattant a rombusz alakú, ólomberakásos ablak, üvegdarabok röpködtek szerteszét. És a betört ablakon keresztül repült Vexin lord kifacsarodott teste, kiáltás tört fel torkából, amint a 25 méteres mélységben lévő udvar kövezetére bukfencezett; kis fáklyájával a kezében úgy ért földet, mint valami lángoló, szikrázó üstökös.

A gróf és az udvar kövezetének végzetes találkozását követő néma csendet csak az üvegdarabok csilingelése zavarta meg, melyek a betört ablakból hullottak alá.

 

Aznap éjjel tizenkét óra negyvennégy perckor Jaque Toile, Gisors katonai főparancsnoka két őrmesterrel együtt a vasútállomáson várakozott, amikor befutott a roueni vonat.

Jaque kapitány éles szemmel fürkészte az éjszakai utasokat, amint kiszálltak az első osztályú kocsikból. Kevesen voltak, így a kapitány hamar felismerte a három férfit, akit keresett.

– Gyerünk – mondta az őrmestereknek.

– Ők azok.

A királyi hadsereg három tisztje elindult.

A három keresett férfi kiszállt a kocsiból, és várt. Az első magas, szikár, barna hajú, csinos férfi egy arisztokrata estélyi öltözetét viselte; a második alacsonyabb, izmos és tömzsibb, varázslónak öltözött; a harmadik idősebb, fáradtnak látszó, ősz hajú, cvikkeres férfi egy úriember estélyi öltönyében volt. Az utóbbi kettő váll-lapjára Normandia hercegének címerét hímezték.

Jaque kapitány odament az arisztokrata kinézetű úrhoz.

– Lord Darcy?

Lord Darcy, őkirályi felsége, Normandia hercegének főnyomozója bólintott.

– Az vagyok. Jaque Tolie kapitányhoz van szerencsém?

– Igen, mylord.

– A kollégáim – mutatta be lord Darcy az urakat –, Sean O’Lochlainn varázslómester, őkirályi felsége törvényszéki főmágusa; James Pateley doktor, törvényszéki sebész főorvos.

A katonai főparancsnok tudomásul vette a bemutatkozást, majd így szólt.

– Paul és Bertram őrmester, uram. A hivatali kocsi már vár ránk.

Négy perccel később a kocsi Gisors vára felé robogott, a rugós függesztőszerkezet és a légtömlős gumikerekek a macskaköves utak ellenére is kényelmessé tették az utazást. Hosszúnak tetsző csend után lord Darcy barátságosan így szólt:

– Min töpreng, kedves kapitány?

– Tessék? Ó, igen. Elnézést, uram, csak gondolkodom.

– Az egészen nyilvánvaló volt. Megtudhatnám, min gondolkodik?

– Nem szeretem az ilyen ügyeket – mondta Jaque kapitány. – Nem vagyok erre berendezkedve. Szellemek, démonok, fekete mágia meg ilyesmi. Nem tudós vagyok, hanem tiszt.

Sean mester kék szeme érdeklődve csillant fel.

– Szellemek, démonok, fekete mágia?

– Egy pillanat – felelte lord Darcy. – Legyünk szisztematikusak. Rouenban mi csak azt az információt kaptuk, hogy Vexin grófja halálra zúzta magát. Részleteket nem közöltek. Mi történt végül is, Jaque kapitány?

A katonai főparancsnok elmagyarázta, mi történt lord Vexin halálát megelőzően, ahogy azt a szolgálatban lévő őrszemek beszámolóiból összerakták.

– Kétségkívül halott volt – mondta a kapitány. – A koponyája összezúzva, és kitörött a nyaka. Andray testőr őrmester tűzoltólétrát hozatott, mert csak ezzel tudott feljutni abba a szobába. Az udvarból felküldte az őrszemet a lépcsőn, hogy értesítse a két testőrt, akik őlordsága ajtaja előtt álltak.

– Ők nem vettek észre semmit? – kérdezte lord Darcy.

Jaque kapitány megrázta a fejét.

– Túl vastag az ajtó. Még betörni sem lehet. Fejsze kell hozzá. Andray ezért mászott fel a létrán. Bemászott az ablakon, és kireteszelte az ajtót. Addigra mozgósították az őrszemeket. És most jön egy érdekesség.

– Tényleg? – mormolta lord Darcy. – Mennyiben érdekes?

– A szobában nem volt senki. Teljesen érthetetlen.

Sean mester elgondolkodva vakarta meg az állát.

– Ha ez a helyzet, Jaque kapitány, akkor nem lökték ki. Lehet, hogy véletlen baleset volt. Talán amikor felállt az íróasztalra, hogy meggyújtsa a gázlámpát, megcsúszott valamin, véletlenül kiesett az ablakon és halálra zúzta magát.

A katonai főparancsnok megrázta a fejét.

– Nem valószínű, varázslómester, a test öt méterre repült a faltól. Az üvegszilánkok még messzebbre. – Ismét megrázta a fejét.

– Nem eshetett ki. Az lehetetlen. Kilökték.

Pateley doktor levette vékony orráról a cvikkert, és azt nézegette, miközben finom vászon zsebkendővel törülgette.

– Esetleg kiugrott? – kérdezte bátortalan hangon.

A kapitány haragos tekintettel nézett rá.

– Kiugrott? Úgy érti, öngyilkos lett?

– Nem feltétlenül – mondta a sebész. Lord Darcyra nézett. – Több okból is kiugorhat valaki – nemde, lordom?

Lord Darcy elnyomott egy mosolyt.

– Valóban, doktor. Agyafúrt ötlet. – Jaque kapitányra nézett. – Leugorhatott, kapitány?

– Le. Bár érthetetlen. Ha az ember öngyilkos lesz, nem a csukott ablakon keresztül ugrik ki. Érthetetlen. Ha az öngyilkosjelölt le akar ugrani, először kinyitja az ablakot. Nem az üvegtáblán keresztül ugrik ki.

– Nem erre gondoltam – mondta Pateley doktor, miközben gondosan visszatette a cvikkert. – Talán menekülni próbált valami elől?

Jaque kapitány szeme tágra nyílt.

– Tudtam! Démonok!

 

Huszonöt perccel később Sean mester így szólt:

– Nos, uram, bármi ölte is meg lord Vexint, semmi esetre sem Jaque kapitány démonai vagy bármi más elementáris lelki megnyilvánulás.

Pateley doktor a homlokát ráncolta.

– Micsoda?

– Elementáris erő, kedves doktorom. Kivetített lelki megnyilvánulás, mely alapvetően négyféle halmazállapotú lehet: szilárd, folyékony, légnemű vagy plazma. Vagy ahogy másként nevezik: föld, víz, levegő és tűz.

Lord Darcy, Sean mester és a sebész a vörös toronynak abban a szobájában álltak, ahonnan a néhai grófot olyan erőszakosan eltávolították. Sean mester félig csukott szemmel járta körbe, kutatta át a szobát, aranykeresztjével a jobb kezében. A többiek csendben álltak, oktalan dolog munkájában zavarni egy varázslót. Végül a köpcös kis ír mágus megtette kijelentését.

Lord Darcy nem vesztegette azzal az idejét, hogy Sean mestert figyelje; túl sokszor látta már ahhoz, hogy érdekelte volna. Ehelyett éles, szürke szeme gondosan végigpásztázott a szobán.

Elég nagy szoba volt. Egészen betöltötte a tizennegyedik századi torony legfelső szintjét, csak egy kis előtér volt még a lépcsősor tetején. Az előteret egy nehéz, párnázott tölgyfa ajtó zárta le.

Miután ezt megnézte, lord Darcy a szoba többi részét vette számba.

Négyszögletes, úgy hatszor hat méteres szoba volt, a tornyot ősi normann stílusban építették. Csak egy ablaka volt. A fal többi részét polcok és szekrények borították. A nyugati fal teljes hosszában futó polc úgy hatvan centi mély lehetett, egy méterre a padlótól, nyilvánvalóan dolgozóasztalnak használták, mert különböző üvegedények, furcsa formájú fa- és fémdolgok, néhány mérleg és más kellékek hevertek rajta szerteszét. A felette lévő polcon üvegek, korsók sorakoztak, mindegyiken címke, bennük folyadék vagy porok és különböző kristályok.

A déli falon a betört ablak két oldalán lévő polcok könyvekkel voltak tele. A keleti fal egyik részén könyvek, a másikon szekrények. Az északi falon is polcok, és szekrények az ajtó körül.

Az enyhe szellő dermesztően fújt be a törött ablakon, a felette lévő gázláng pislákolt, táncolt és kísérteties árnyékot vetett a szobára, élesen megvilágítva az üvegedényeket.

A gróf íróasztala közvetlenül a nagy ablak alatt volt, az asztal lapja egy síkban az ablakpárkánnyal. Lord Darcy odament az íróasztalhoz, áthajolt rajta, és kinézett a betört ablakon. Lent sem látott semmi szokatlant. A grófnak a jelek szerint kitörött a nyaka és összezúzódott a koponyája, de a halottkém talán többet mondhat. Magának a testnek az átvizsgálása semmiféle eredményt nem hozott – de lord Darcy zsebében volt a néhai gróf szobájának a kulcsa.

Lent Jaque kapitány és emberei óvatosan kiemelték a hullát az üvegszilánkok közül, és feltették a helybéli sebész speciális kocsijára. A halottkémi vizsgálatot Sean mester és Pateley doktor végzi el majd reggel.

Lord Darcy hátrahajolt, és felnézett az ablak fölött lévő gázlángra. Vexin grófja bejött a fáklyájával, mint máskor. Felmászott az íróasztalára, mint máskor. Bekapcsolta a gázt, mint máskor. Fáklyájával meggyújtotta, mint máskor. Aztán… mi történhetett?

Mi történhetett?

– Kísérteties hely, ugye, mylord? – kérdezte Sean mester.

Őlordsága megfordult, háttal állt az ablaknak.

– Hát, mindenesetre komor. Nincs több gázlámpa a szobában? Á, igen, már látom. Minden falon kettő. Nyilván akkor hosszabbították meg a vezetékeket, mikor a polcokat szerelték fel. – Elővette a pipagyújtóját. – Lássuk csak, hátha jobban megvilágíthatjuk az ügyet. – Körbejárta a szobát, és gondosan meggyújtotta a másik hat lámpát. Még az üvegburák alatt is pislákoltak. A szoba világosabb lett, de az árnyékok még mindig táncoltak a falon.

– Á! Egy régi csillár – mondta lord Darcy, és felnézett. Sárgaréz lámpa volt, vagy fél méter átmérőjű, tetején egy gyűrű, azon egy üveggel fedett kanóc; láncon függött, és egy csigasor tette lehetővé, hogy lehúzzák, amikor utánatöltenek vagy meggyújtják. Lord Darcy még lábujjhegyen sem érte fel.

Gyorsan körülnézett, aztán az ajtóhoz ment és kinyitotta.

– Káplár, van itt egy kampó, amivel lehúzzuk ezt a lámpát?

– Ördög tudja, uram – mondta a káplár.

– Őlordsága soha nem használta, mármint a lámpát. Legalábbis tudomásom szerint nem. Nem hinném, hogy van benne olaj.

– Értem, köszönöm. – Becsukta az ajtót.

– Hát ennyit a jobb megvilágításról. Hm. Pateley doktor, maga ugye megmérte a holttestet; milyen magas volt a lord?

– Százhatvanhét centi, uram.

– Tehát ez a magyarázat.

– Minek a magyarázata?

– Hét gázlámpa van a szobában. Hat úgy két és fél méter magasan, a hetedik az ablak felett csaknem háromméternyire van a padlótól. Mért mindig azt gyújtotta meg először? Mert azt könnyen elérte az íróasztal tetejéről.

– És hogy érte el a többit, ha nagyobb fényre volt szüksége? – kérdezte Pateley doktor cvikkerét igazgatva.

Sean mester mosolygott, de nem szólt semmit.

Lord Darcy sóhajtott.

– Kedves doktorom, komolyan az az érzésem, hogy maga semmit sem vesz észre beteg, haldokló vagy halott emberi testeken kívül. Mit lát ott? – És a szoba északkeleti sarkába mutatott.

Pateley doktor megfordult.

– Á, egy létra! – Zavartan folytatta: – Igen. Hát persze.

– Ha ez nem lenne itt – mondta lord Darcy –, igencsak csodálkoznék. Hogy érhette volna el a könyveit különben, és…

Aztán elhallgatott. Még mindig a létrát nézte.

– Hm. Érdekes. – Odament a létrához, felmászott rajta egészen a plafonig. Hátrahajolt, és megvizsgálta a plafont. – Áhá. Ez volt régen az őrtorony. – Felnyújtotta először az egyik, aztán mindkét kezét. A feje felett egy méteres panel kifordult a zsanérnál. Lord Darcy felmászott, és felhúzta magát a nyíláson.

Körülnézett a torony tetején, körben lőréseket látott. Aztán lemászott, bezárta a mennyezetlapot.

– Látszólag semmi sincs odafenn, de vissza kell jönnöm, hogy nappal még egyszer alaposan átvizsgáljam.

Aztán szó nélkül körbejárta a szobát, mindent jól megnézett, de nem nyúlt semmihez. Felnézett a plafonra.

– Nehéz, sárgaréz kampók – mormolta –, de minek? Á, hát persze. Hogy felfüggeszthesse a felszerelési tárgyait. Remek.

Már majdnem az egész szobát átvizsgálta, mire végül valami felkeltette az érdeklődését. Az ajtó közelében állt, a padlót nézte, amikor így szólt:

– Áhá! És ez mi lehet?

Letérdelt, óvatosan megnézte azt a tárgyat, aztán a hüvelyk- és a mutatóujja közé fogva felemelte.

– Úgy néz ki – mondta Sean mester –, mint egy darab kötél, uram. Nagyon piszkos.

Ölordsága szárazon elmosolyodott.

– Bizony, pontosan annak néz ki, ami valójában, kedves jó Sean. Érdekes. – Közelről vizsgálgatta.

– Lekötelezne, uram – mondta Sean mester szertartásoskodón –, ha elmagyarázná, mi olyan érdekes.

Pateley doktor csak hunyorgott a cvikkere mögött, de nem szólt semmi.

– Talán észrevette, kedves Seanem – kezdte lord Darcy –, milyen nagyon tiszta ez a laboratórium. Sehol egy porszem, jól kitakarították. Úgy tűnik, minden a helyén van. Nincs szemét szanaszét. Sehol semmi piszok. Ez a hely olyan gondosan ápolt, mint egy lovastiszti kard. – Karjával körbemutatott az egész szobán.

– Igen, uram, de…

– De akkor, ha szabad tudnom, mit keres egy darab piszkos kötél a padlón?

– Nem tudom, uram. – Sean mester igazán belezavarodott. – Mi ennek a jelentősége?

Lord Darcy szélesen elmosolyodott.

– A leghalványabb fogalmam sincs róla, Sean mester. De biztos vagyok abban, hogy van valami jelentősége. Hogy mi, azt még ki kell deríteni.

Lord Darcy még vagy tíz percig vizsgálódott, de minden további eredmény nélkül.

– Nos – mondta –, a többit holnapra hagyjuk, amikor világosabb lesz. Most menjünk le, és vitassuk meg az ügyet az érintettekkel. Attól tartok, nem sokat alszunk ma éjjel.

Sean mester mentegetődzve köszörülte a torkát.

– Uram, a sebész és én nem értünk a tanúk kihallgatásához, így inkább a halott-kémi jelentéssel foglalkoznánk. Mit szól hozzá?

– Mit szólok? Hát persze, ha úgy gondolják. Igen, természetesen.

Ez a vége, gondolta lord Darcy, ha az ember feltételezi másokról, akár a legközelebbi kollégáiról, hogy hasonló az érdeklődési körük.

 

St. Martin’s Hallban a kandallópárkányon álló óra ünnepélyesen elütötte a negyedet. 1974. április tizenkettedike volt, nagypéntek, hajnali negyed három.

Villiers atya a kandalló mellett állt, és lord Darcyra nézett. Nem volt magas, talán százhatvanhét centi, de szikár, tömzsi teste fizikai erőt mutatott. Mozdulatai gyorsak és biztosak voltak, soha nem látszott zaklatottnak vagy idegesnek. Elővigyázatossága szellemi erőt is sejtetett. Lord Darcy megállapította, hogy jó negyvenes lehet, hajába és bajuszába néhány ősz szál vegyült. Csinos arca, finom vonásai erőről, kedvességről és humorérzékről tanúskodtak. De most nem mosolygott; szeméből a tragédia tükröződött.

– Mindannyian a kápolnában vannak, uram – mondta kellemes, csengő tenor hangján. – Lord Gisors, lady Beverly, Madelaine kisasszony és Sir Roderique MacKenzie.

– Ki az utóbbi kettő, atyám? – kérdezte lord Darcy.

– Sir Roderique a gróf személyes testőrségének a kapitánya. Madelaine kisasszony a lánya.

– Nem zavarom meg őket, atyám – mondta lord Darcy. – Minden kereszténynek joga van ma éjjel vigasztalást keresni a mi mennyei atyánk oltára előtt, és ezt csak végszükség esetén szabad megsérteni.

– A gyilkosságot nem tartja annak?

– Az elkövetés előtt igen. Utána már nem. Miből gondolja, atyám, hogy gyilkosság történt?

A pap elmosolyodott.

– Nem öngyilkosság volt. Beszéltem vele, mielőtt a vörös toronyba ment; mivel érzékeny lélek vagyok, rögtön észrevettem volna bármiféle öngyilkossági szándékot. És baleset sem igen lehetett, ha elvesztette volna az egyensúlyát, és kiesik az ablakon, akkor a fal tövében ért volna földet, és nem öt-hat méterrel odébb.

– Öt – mondta lord Darcy.

– Ergo gyilkosság – mondta Villiers atya.

– Egyetértek önnel, atyám. Az az elképzelésünk, hogy a gróf úr annyira megijedhetett valami kísértettől, hogy inkább kiugrott a csukott ablakon a biztos halálba, mint hogy szembenézzen vele. Mi az ön véleménye?

A pap tagadón rázta a fejét.

– Aligha. A néhai lord még csak észre sem vett volna egy látomást, és semmiféle szélhámosság vagy trükk nem tette volna bolonddá, és nem tudta volna megijeszteni.

– Nem észlelt volna egy valódi látomást?

Villiers atya ismét megrázta a fejét.

– A lelki vakság ritka esete forgott fenn nála.

Mióta St. Hilary of Walsingham megalkotta a tizenharmadik századból származó varázslási törvények analóg egyenletét, a tudós mágusok rájöttek, hogy ezeket a törvényeket nem használhatja fel mindenki. Egyeseknek van hozzá adottságuk, másoknak nincs. Nem várhatjuk el, hogy mindenkiből varázsló vagy csodadoktor legyen, ahogy nem lehet mindenkiből zenész, szobrász vagy sebész.

De ha valaki nem tud hegedülni, ez nem jelenti azt, hogy képtelen más játékát élvezni. Egyeseknek nem kell zenésznek leni ahhoz, hogy észrevegyék a zene létezését.

Hacsak nem töksüketek.

Vegyünk egy másik hasonlatot: van néhány olyan ember, nő és férfi egyaránt, aki egészen szín vak. Ők nemcsak a pirosat és a zöldet nem tudják megkülönböztetni egymástól, hanem mindent szürkében látnak. Számukra a világ színtelen. Az ilyeneknek nehéz megérteni, mások hogy látják ugyanazt a három szürke tárgyat „pirosnak”, „kéknek” és „zöldnek”. Az igazi szín vakok számára ezek a szavak teljesen értelmetlenek, nincs mihez kapcsolják őket.

– A néhai lordnak – mondta a lelkész – kezdetben az volt a vágya, hogy papi hivatást válasszon, lemondjon rangjáról az öccse javára. De természetesen nem tehette meg. Egy adottság nélküli, lelki vakságban szenvedő egyén olyan haszontalan lett volna az egyházban, mint egy színvak a Művészeti Alapban.

Természetesen – gondolta lord Darcy – ez nem zárta ki, hogy a néhai Vexin gróf hivatalt vállaljon őkirályi felsége kormányában. Egy grófság irányításához nem kell mágikus adottság.

Nyolcszáz éve, II. Henrik uralkodása óta állt fenn és virágzott az anglo-francia birodalom. Henrik fia, Richárd, miután 1199-ben egy nyílvessző majdnem halálát okozta, erősen kézbe vette a királyságot, és megnövelte a területét. Halála után, 1219-ben unokaöccse, Artúr még inkább növelte a királyság erejét. A tizenötödik századi nagy reform idején Erős Richárd szilárd alapokra helyezte az országot, a lelki jelenségek tudományára támaszkodva, és ez a társadalom csaknem ötszáz éve szilárd és fejlődő-képes.

– Hol van a néhai lord öccse? – kérdezte lord Darcy.

– Lord Louis kapitány az új-angliai flottánál szolgál. Jelenleg, azt hiszem, Holy Cross kikötőjében állomásoznak, Mechicoe partjainál.

Ez kizárja a gyanúsítottak köréből – mondta magában lord Darcy.

– Mondja csak, atyám – kérdezte fennhangon –, tud valamit a néhai lord laboratóriumáról, a vörös torony legfelső emeletén?

– Laboratórium? Tehát az? Nem, nem is tudtam. Rendszeresen felment oda, de fogalmam sincs, mit csinált odafönn. Azt hittem, valami ártalmatlan hobbi. Vagy nem?

– Lehet, hogy az volt – ismerte el lord Darcy. – Nincs okom mást feltételezni. Járt abban a szobában valaha?

– Nem. Soha. Tudomásom szerint más sem, csak a gróf. Miért?

– Mert – felelte lord Darcy elgondolkodva – nagyon furcsa laboratórium. Mégis kétségtelen, hogy valamiféle tudományos kísérleti laboratórium.

Villiers atya megfogta a mellén levő keresztet.

– Furcsa? Miért? – Aztán leengedte a kezét, és kuncogva mondta: – Nem. Természetesen nem fekete mágia. Egyáltalán nem hitt a mágiában – legyen az fekete, fehér, bíbor, zöld, piros vagy szivárvány-színű. Materialista volt.

– Ó?!

– A lelki vakság túlburjánzása, tudja – magyarázta a lelkész. – Pap akart lenni. Nem lehetett. Ezért megtagadta az okot. Azt hitte, csak az létezik, amit ő maga észlel. Be akarta bizonyítani a materializmus alaptételét: „A világegyetem minden jelensége az élettelen erő és az élettelen anyag kölcsönhatásának eredménye.”

– Igen – mondta lord Darcy. – Egy olyan filozófia, amit én, az élőlény nehezen tudnék megmagyarázni, pláne nem elfogadni. Tehát az volt a laboratórium célja, hogy megalkossa a materializmus elméletének tudományos módszerét.,

– Úgy tűnik, igen – mondta Villiers atya.

– Persze én nem láttam a néhai lord laboratóriumát, de…

– Ki látta? – kérdezte lord Darcy.

A lelkész tagadóan rázta a fejét.

– Senkiről sem tudok. Senkiről.

Lord Darcy az órájára pillantott.

– Van valaki a kápolnában a családon kívül, atyám?

– Jó páran. Van egy ajtó, ahol a várfalon belül lakók közvetlenül az udvarról jöhetnek be. És négy ajtó nyílik a zárdából a nővérek számára.

– Akkor észrevétlenül be tudnék surranni egyórai imára, az oltáriszentség felmutatása előtt?

– Egészen biztosan, uram; állandó a jövés-menés. De azt javaslom, használja a család bejáratát, különben valaki biztosan észreveszi.

– Köszönöm, atyám. Mikor tartják a nagypénteki csonka misét?

– Nyolckor kezdődik.

– És hogy jutok el ahhoz az ajtóhoz? Át ezen az ajtón és aztán balra, ugye?

– Pontosan, uram.

Három perc múlva lord Darcy a kápolna hátulsó részében térdepelt, szemben a csodálatosan felépített oltárral, szemét, a középen álló tabernákulumra szegezte.

Egy és negyedóra múlva mélyen aludt az udvarmester által számára kijelölt szobában.

 

A csonka mise gyors, liturgiái befejezését követően, péntek délelőtt, kevéssel tíz óra után, lord Darcy és Sean mester a kápolna családi bejáratánál állt és várt. Pateley doktor kimentette magát, felajánlotta, hogy segít előkészíteni a néhai grófot a temetésre.

– Visszatenni a dolgokat eredeti helyükre, uram – ahogy megfogalmazta.

Darcy és a tömzsi kis ír mágus a gyülekezet mögött helyezkedett el, és a család előtt jött ki, akik a számukra fenntartott első sorban ültek.

– Bízom benne – mormolta őlordsága igen halkan –, hogy a mindenható Isten speciális büntetést tartogat azok számára, akik gyilkosságot követnek el a nagyhét alatt.

– Bizony, uram, tudom, mire gondol – suttogta Sean mester. – Jómagam élvezem a nagypénteki háromórás prédikációt, különösen, ha igazán jó a prédikátor, és Villiers atyát ilyennek tartják. De a munka mindenekelőtt. – Szünetet tartott, aztán ugyanolyan halkan folytatta: – Gondolja, hogy hamar felderíti az ügyet?

– Naplemente előtt, azt hiszem.

Sean mester meglepődött.

– Akkor tehát tudja, ki tette? – Lehalkította a hangját.

– Hogy ki tette? Természetesen. Ez egyszerű. De több adatra van szükségem ahhoz, hogy megtudjam hogyan és miért tették.

Sean mester hunyorgott.

– Hisz még senkit sem hallgatott ki, uram.

– Semmi szükség rá. De még nem végeztem az üggyel.

Sean mester megrázta a fejét, hangja elcsuklott.

– Az adottság, uram.

– Tudja, kedves Sean, majdnem meggyőzött arról, hogy tényleg van valamilyen adottságom. Hogy csinálta?

– Mint minden nagy detektív, uram, önben is megvan a képesség arra, hogy egy bebizonyítatlan feltételezésből hirtelen eljusson a megoldásig, nem zavarja a „hogyan” kérdése. Aztán visszamegy, és kitölti a hiányzó részleteket. – Ismét szünetet tartott. – Nos, akkor ki volt a…

– Csitt! Itt jönnek!

Hárman jöttek ki a kápolnából: lord Gisors, lady Beverly és Madelaine MacKenzie kisasszony.

Sean mester ajka alig mozgott, alig hallatszott a hangja:

– Kíváncsi lennék, hová tűnt a MacKenzie klán többi tagja?

– Megkérdezzük. – Mindketten tudták, hogy Sir Roderique MacKenzie kapitány és fia, Andray őrmester a család padsorában ült az előbb, a többiekkel együtt.

Azok hárman végigjöttek a hallon, a nagy kandalló felé, ahol lord Darcy és Sean mester vártak rájuk.

Lord Darcy előrelépett és meghajolt.

– Üdvözlöm Vexin grófját.

A fiatalember megrémült.

– Nem én, az apám… – Abbahagyta. Életében először szólították „Vexin grófjának”. Természetesen ez csak udvariaskodás, hisz addig nem lesz Vexin grófja, amíg a király nem hagyja jóvá kinevezését.

Lord Darcy, a fiatalember zavarát látva, így folytatta:

– Lord Darcy vagyok, uram. Ez Sean mester. Nagyra értékeljük a reggeli meghívást, amit az udvarmester adott át nekünk.

Vexin új grófja visszanyerte önuralmát.

– Á, igen. Örülök, hogy megismerhetem, uram. Ez a nővérem, lady Beverly és Madelaine kisasszony. Jöjjenek; a reggelink rögtön tálalva lesz. – Előrement, mutatta az utat.

A reggeli nagyszerű volt, de nem túl fényűző: kicsi, különlegesen puha quinelles de poisson; tojás, péksütemény, tej és kávé.

Roderique kapitány és Andray őrmester néhány perccel az étkezés kezdete előtt jelent meg, szinte rögtön utánuk Villiers atya.

A reggeli alatt jelentéktelen dolgok kerültek szóba, így lord Darcy minden feltűnés nélkül megfigyelhette a társaság tagjait.

Vexin grófja még mindig kábának tűnt, mintha máshol járnának a gondolatai, csak részben kötötte le a beszélgetés. A szőke és gyönyörű Madelaine kisasszony méltóság-teljesen viselkedett, bár volt a szemében valami izzó, számító csillogás, de lord Darcy nem figyelt rá. Az öccsénél talán tíz évvel idősebb Lady Beverly – fekete haja a halántékánál kicsit őszült – úgy nézett ki, mintha özvegynek született volna vagy apácának; csendes volt, halk szavú, félrehúzódó, de lord Darcy felfedezte, hogy alapjában véve határozott és intelligens. Sir Roderique MacKenzie kapitány vagy három centivel volt magasabb lord Darcynál – szikár, egyenes tartású, szögletes vállú, sűrű, világosbarna bajszú, szakállas, szófukar férfi; tipikus francia-skót. A fia hasonlított hozzá, de arca simára borotvált és a haja világosabb, bár nem olyan szőke, mint a húgáé, Madelaine-é. Mindkettőjükben volt valami a katonák és a királyi testőrök magatartásából. Gárdatisztek voltak, és ezt éreztették is.

Villiers atya elfogultnak látszott, és lord Darcy tudta, miért. Jézus szimbolikus halála és Vexin grófjának valódi halála túlságosan közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy ne zavarták volna meg az atya lelki békéjét. Nem olyan könnyű dolog papnak lenni manapság.

Reggeli után spanyol narancsból készült kompótot szolgáltak fel, aztán ismét kávét.

A néhai gróf fia a torkát köszörülte.

– Lordok, hölgyeim és uraim – kezdte. Aztán szünetet tartott, és nyelt egyet. –

Önök közül néhányan „Vexin grófjának” szólítottak. Jobban szeretném azonban régi címemet megtartani, amíg ez az ügy tisztázódik. Nagyon kérném önöket. – Megint szünet, majd lord Darcyra nézett. – Ön azért jött ide, hogy kikérdezzen minket, ugye?

Lord Darcy nagyon őszintén mondta:

– Nem egészen, lord Gisors. Bár, ha beszélgetnének velem őlordsága haláláról, az fényt derítene néhány rejtélyes körülményre. Tudom, hogy egyikük sem tartózkodott abban a szobában a… baleset… idején. Nem alibiket szeretnék hallani. De van bármelyiküknek bármilyen feltételezése arról, hogy halt meg a néhai Vexin gróf?

Csend ereszkedett a szobára, mint valami pszichikai köd, nehéz volt és izzadságszagú.

Mindenki a másiktól várta, hogy megszólaljon, de senki nem szólt semmit.

 

– Nos – mondta lord Darcy egy idő után közelítsük meg más oldalról a témát. Andray őrmester, a jelenlevők közül nyilvánvalóan ön az egyetlen szemtanú. Mi volt a benyomása, mi történhetett?

Az őrmester hunyorgott, ültében kissé kiegyenesedett, és idegesen köszörülte a torkát.

– Hát, néhány perccel tíz óra előtt Jaime őrszem és én…

– Nem, nem őrmester – szakította félbe lord Darcy finoman. – Olvastam a Jaque kapitánynak tett tanúvallomásukat, így tökéletesen tisztában vagyok azzal, amit láttak. Azt szeretném hallani, mit gondol, mi volt az oka annak, amit láttak.

Rövid hallgatás után Andray őrmester ezt mondta:

– Nekem úgy tűnt, mintha keresztülugrott volna az ablakon, uram. De arról fogalmam sincs, hogy miért tette.

– Nem látott semmit, ami miatt esetleg kiugorhatott?

Andray őrmester a homlokát ráncolta.

– Csak az a fény. Paullal együtt mindketten megemlítettük a vallomásunkban.

– Igen. Mintha valami sárgásfehér fény táncolt volna keresztül a szobán néhány másodpercig, azután leesett a padlóra, és eltűnt – ezt mondta. Igaz?

– Azt kellett volna mondanom: leesett, a padló irányába, uram. Abból a szögből nem láthattam, hogy tényleg földet ért.

– Nagyon helyes, őrmester! Kíváncsi voltam, helyesbíti-e ezt a kis ellentmondást, és legnagyobb megelégedésemre helyesbítette. – Lord Darcy gondolkodott egy percig. – Nos, tehát odament a testhez, megvizsgálta, és megállapította, hogy őlordsága halott. Megérintette?

– Csak a csuklóját, hogy van-e pulzusa. Nem volt, és ahogy a feje állt… – itt abbahagyta.

– Tökéletesen értem. Időközben elküldte Jaime őrszemet a tűzoltólétráért. Aztán a létrán felmászott, kinyitotta az ajtót, és beengedte az őröket. Égett még a gázlámpa?

– Nem. Kialudt. Elzártam a gázcsapot, aztán az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Az udvarról beáradó fényben elég jól láttam.

– És nem látott semmi furcsa, szokatlan dolgot?

– Semmit és senkit, uram – mondta az őrmester határozottan. – A többi testőr sem.

– Ez egyenes beszéd. És átkutatták a szobát?

– Hát nem mondanám, hogy átkutattuk. A kezünkben levő kis fáklyákkal körülnéztünk, hogy van-e ott valaki. De abban a szobában sehová sem lehet elbújni. Hívtuk a katonákat, és ők gondosan átvizsgálták a szobát. Semmi.

– Rendben. Nos, amikor megérkeztem, égett az ablak feletti gázlámpa. Ki gyújtotta meg?

– Jaque Toile, a katonai főparancsnok, uram.

– Értem. Köszönöm, őrmester. – Aztán egyenként végignézett a többieken. A hallgatásuk vég nélkülinek tűnt. – Lady Beverly, van valami hozzáfűznivalója?

Lady Beverly Villiers atyára emelte nyugodt szemét.

A pap ránézett.

– Azt tanácsolom, beszéljen, gyermekem. A végére kell járnunk ennek az egésznek.

Értem már – gondolta lord Darcy. – Van itt valami, amit megbeszéltek a gyónás alatt. Az atya nem beszélhet, de tanácsolhatja a nőnek.

Lady Beverly lord Darcyra nézett.

– Egy elméletet akar hallani, uram? Hát legyen. – Valami szörnyű szomorúság volt a hangjában. – Apámat, a néhai lordot hitetlensége miatt büntette meg Isten. Villiers atya azt mondta, hogy ez lehetetlen – becsukta a szemét –, de én attól tartok, hogy nem az.

– Hogyan? – kérdezte Darcy kedvesen.

– Materialista volt. Lelki vakságban szenvedett. Tagadta, hogy mások megkapták Isten ajándékát, a látást és az adottságot. Azt mondta, mindez színlelés, humbug. Elzárkózott az érzelmek elől.

Már nem lord Darcyra nézett, átnézett rajta vagy felette, mintha a távoli horizontra meredne.

– Nem volt gonosz ember – folytatta anélkül hogy másfelé nézett volna –, de bűnös volt. – Hirtelen megcsillant a szeme, és egyenesen lord Darcy szürke szemébe nézett. – Tudja, hogy megtiltotta öcsém és Madelaine kisasszony házasságát, mert nem vette észre, hogy szeretik egymást? Azt akarta, hogy Gisors Evelynne de Saint-Brieuc-t vegye feleségül.

Darcy hirtelen lord Gisorsra és Madelaine MacKenzie-re nézett.

– Nem. Nem tudtam erről. Hányan tudtak?

Sir Roderique kapitány szólalt meg:

– Mindannyian tudtunk róla, uram. A gróf világosan megmondta. Ő megtiltotta, és én is megtiltottam. De törvényesen nem volt jogom hozzá, hogy megtiltsam a lányomnak.

– De a gróf miért…

Lady Beverly hirtelen félbeszakította lord Darcy kérdését:

– Politika, uram. És mert nem vette észre az igaz szerelmet. Isten megbüntette a konokságáért. Megbocsát, uram. Szeretném meghallgatni a misét.

Villiers atya gyorsan hozzátette:

– Mindkettőnknek bocsásson meg, uram.

– Természetesen, atyám. Természetesen, lady Beverly – mondta lord Darcy, és felemelkedett. Szemével csendben követte őket, amint kimentek a szobából.

 

Fél egy.

Lord Darcy és Sean mester a vörös torony tövében állt az udvaron, és az üvegszilánkkupacot nézte, amit a fegyveresek és az őrök gyűrűje vett körül.

– Nos, kedves Sean, mi a véleménye a reggeli beszélgetésünkről?

– Lebilincselő volt, uram. Azt hiszem, kezdem már érteni, hová akar kilyukadni. Lady Beverly nem teljesen normális, igaz?

– Mondjuk úgy, hogy furcsa elképzelései vannak Istenről. Készen áll a kísérletre? Sean mester?

– Készen, uram.

– Nincs szüksége segítségre az ilyesmihez?

Sean mester bólintott.

– De igen, uram. Jaque kapitány idehozza Emilé segédvarázslót, a grófság törvény-széki mágusát. Tegnap éjjel találkoztam vele; tehetséges ember, egyszer még varázslómester lesz belőle. Ami azt illeti, uram, a varázslás egészen egyszerű. A kontiguitás törvénye szerint a struktúra bármely része a struktúra része marad. Vissza tudjuk hozni abba az utolsó állapotba, amikor még része volt az egésznek – tökéletesen, ha kell, de ön csak a törés utáni, de a szétszóródás előtti állapotot akarja. Ezt egyáltalán nem nehéz megcsinálni. A helyén tartani utána, az a nehéz. Ehhez van segítségre szükségem.

– Olyan gyorsan lemérem és megnézem, amilyen gyorsan csak lehet – ígérte lord Darcy. – A, itt jönnek.

Sean mester követte a lord pillantását át az udvaron, a főkapuig. Aztán nagyon ünnepélyesen ezt mondta:

– Igen. Az egyikük a katonai parancsnokok fekete-ezüst egyenruháját viseli; a másik a segédmágusok munkaruháját. Amiből arra következtetek, hogy ez nem a tengeri flotta egyik osztaga.

– Bravó, kedves Sean, csak így tovább. Akkor lesz magából mesterdetektív, amikor belőlem varázslómester. Jaque kapitánnyal felmegyek a toronyba, míg maga Emillel itt lent ügyködik. Lássunk munkához.

 

Lord Darcy felvonszolta magát a nyolcemeletnyi lépcsősoron, azt kívánta, bárcsak D’Erreux kastélyában lenne, ahová a grófné néhai bátyja gőzliftet szereltetett fel. Nem is volt olyan bolondság – gondolta lord Darcy.

A legfelső pihenőnél egy fegyveres és egy őr jött oda, rögtön, ahogy őlordsága megjelent. Bólintott nekik.

– Jó napot! – Hüvelyk- és mutatóujjával mellénye bal oldali zsebébe nyúlt, aztán a jobba. – Zárva van ez a szoba? – kérdezte.

A fegyveresek lenyomták a kilincset.

– Igen, méltóságos uram.

– Úgy látszik, elvesztettem a kulcsot. Van másik?

– Van egy másolat, uram – mondta a testőr –, de az Roderique kapitány irodájába van elzárva. Felhozom önnek, ha kívánja; csak két szinttel van lejjebb.

– Nem. Nincs rá szükség. – Lord Darcy előhalászta a kulcsot mellénye jobb zsebéből. – Megtaláltam. Mindenesetre köszönöm. Jaque kapitány néhány perc múlva itt lesz.

Kilakatolta az ajtót, kinyitotta, bement, és becsukta maga után.

Három perc múlva, amikor Jaque kapitány kinyitotta az ajtót, így szólt:

– Keres valamit, uram?

Lord Darcy térden állt, egy szekrényben kutatott, félretett és kivett dolgokat.

– Igen, kedves kapitányom; a gyilkos felakasztásához szükséges eszközt keresem. Először azt gondoltam, valószínűleg a fenti szekrényekben lesz, de ott az üvegeken kívül nincs semmi. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy… Á! – Kihúzta fejét a szekrényből, és még mindig térden állva felegyenesedett. Ujjai közt egy kétméteres, közönséges kötél lógott.

– Egy kicsit gyenge ahhoz, hogy felakasszunk egy embert – mondta Jaque kapitány kétkedőn.

– Ennek a gyilkosnak tökéletesen megfelel – mondta lord Darcy, miközben felállt. Közelről vizsgálgatta a kötelet. – Hacsak-nem…

Az udvarról jövő kiáltás félbeszakította. Odament a betört ablakhoz, és lenézett.

– Igen, Sean mester! – kiabálta.

– Kezdhetjük, uram! – kiáltotta a tömzsi kis ír mágus. – Kérem, álljon hátrább.

Az udvaron a katonák és a testőrök a betört ablakszilánkok körül álltak, arccal kifelé. Emilé segédmágus – alacsony, vékony férfi, francia akcentussal beszélt – gondosan felrajzolt egy halványkék kört, tíz centire a körben álló testőrök csizmasarkától.

– Lenni kész, mester – mondta pocsék angolsággal.

– Kitűnő – felelte Sean mester. – Emelje fel és tartsa egybe az egészet. Minden erőm átadom.

– Igenis, mester. – Kinyitotta szimbólumokkal dekorált táskáját – ami nagyjából hasonlított, de részleteiben eltért Sean mesterétől –, és elővett egy tükörfényes ezüst varázspálcát, a szimbolikus faragás csillogott a kora délutáni napfényben.

– A Cattell-effektus kell az ezüsthöz, ugye?

– Igen – felelte Sean mester. – Maga a statikus varázsigékkel foglalkozzon, én a kinetikusokkal fogok. Készen van?

– Igen, készen – mondta Emilé. – Rajta.

– A kék krétakör közepére állt, a vörös toronnyal szemközt, és V alakban tartotta a varázspálcákat.

Sean mester egy fúvócsövet vett elő táskájából, és megtöltötte valami, előzőleg odakészített porral. Aztán gondosan körbejárt, és porfelhőt fújt, ami az udvar kövére szállt, minden üvegszilánkra jutott egy kicsi.

Amikor végigért a körön, Sean mester megállt Emilé előtt. Visszatette a táskájába a fúvócsövet, és elővett egy félméteres halványsárga kristálypálcát, és valamilyen jelet rajzolt vele a levegőbe.

A Cattell-effektus szemmel láthatóvá vált.

Először lassan, aztán egyre gyorsabban mozogni kezdtek az ablaküvegszilánkok.

Mint egy visszafelé mozgó, lassított zuhatag, felemelkedtek és összegyűltek, több milliárd felfelé szálló szikrázó üvegszilánk, mint valami csillogó szökőkút, a huszonöt méter magas ablakkeret felé közeledett. Meseszerű csilingelés hallatszott, amint az üvegszilánkok egymásnak ütköztek felfelé menet, ugyanúgy, ahogy akkor tették, amikor leestek.

A katonák és a testőrök óriási fegyelmének köszönhető, hogy nem fordultak hátra, megnézni, mi történt.

Felfelé szálltak a kis üvegdarabkák, mintha éles esőcseppek esnének az ég felé.

Az ablakkeretnél egybeolvadtak, ismét ablaküveggé váltak – de mégsem egészen. Valami kidudorodott.

 

Lord Darcy a néhai lord toronyszobájában figyelte, hogy térnek vissza az üvegszilánkok eredeti helyükre. Mikor befejeződött, lord Darcy a kapitányra nézett.

– Jöjjön, kedves Jaque; nem szabad a szükségesnél tovább igénybe venni mágusainkat. – Odament az ablakhoz, a kapitány követte.

A rombusz alakú ablak már nem összetört törmelék volt, de nem is teljes egész. Érdekesen kidudorodott, minden üvegdarab csaknem a másikhoz ért, de nem egészen illeszkedtek. A rombuszok közötti rész kitágult és kicsavarodott, mintha egy óriási ököl csapott volna belülről az ablakba, és az utolsó pillanatban megállt volna.

– Nem egészen értem – mondta Jaque kapitány.

– Így nézett ki az ablak a másodperc törtrészével azután, hogy őlordsága hozzá-ütődött. Aztán kilökte az ablakot, és az összetört, de a szilánkok még nem törtek össze. Az ablak középső részére irányítanám a figyelmét.

A kapitány kíváncsian nézte.

– Értem már, mire céloz. Mint valami öntőminta vagy öntvény. Látszik az áll, a mell, a has, a térd.

– Pontosan. Most próbáljon meg beállni ilyen pózba – mondta lord Darcy.

A kapitány elvigyorodott.

– Felesleges. Egészen nyilvánvaló. A lábikra vissza van hajtva a térdhez. A fej hátrahajlik, így az áll éri az üveget először, meg a mell és a has. – Összehúzta a szemét.

– Nem ugrott ki; nem is esett ki. Hátulról lökték ki – erőszakkal.

– Pontosan. Kitűnő, Jaque kapitány. Most mérjünk le mindent, olyan gyorsan és pontosan, amilyen gyorsan csak lehet – mondta lord Darcy –, legyünk óvatosak, ne érjünk hozzá ehhez a labilis anyaghoz. Mert ha hozzáérünk, az egész összedől, és jól megvágjuk a kezünket.

Lent az udvaron a mozdulatlan tabló. Katonák és testőrök állnak pihenőállásban, a két varázsló meg mint valami mozdulatlan szobor, pillantásuk és gondolataik a fenti ablakra összpontosulva, pontosan, magabiztosan tartják varázspálcáikat.

Teltek a percek, és a feszültség egyre inkább megmutatkozott. Akkor lord Darcy hangja hallatszott:

– Készen vagyok, Sean mester!

Sean mester nem mozdult, csak erélyesen odakiáltott:

– Őrmester! Rendelje vissza az embereit! Jó messzire!

Az őrmester parancsot adott, és a katonák meg a testőrök gyorsan visszahúzódtak a főkapu felé. Akkor megfordultak, hogy lássák.

A varázslat megszűnt. Az erők, melyek összetartották az üvegszilánkokat, nem hatottak tovább, működésbe lépett a gravitáció. A szikrázó üvegszilánkok lavina- vagy inkább vízesésszerűen zúdultak alá. Nagy zajjal csúsztak le a főfalon, és nagy halmot alkottak a vörös torony tövében.

Ez már nem volt olyan látványos, mint az ablak rekonstrukciója, de a katonáknak és a testőröknek épp elég volt.

Néhány perccel később Sean mester felment a lépcsőn, és belépett a néhai gróf laboratóriumába.

– Á, Sean mester! – fogadta lord Darcy. – Hol van a segédje, Emilé?

Az ir mágus halványan elmosolyodott.

– Hazament, uram. Ez kimerítő munka, és ő nincs úgy hozzászokva, mint én.

– Remélem, tolmácsolta elismerésemet. Csodálatos munkát végeztek maguk ketten.

– Köszönöm, uram. Én magam is megdicsértem Emile-t, és tolmácsoltam az ön dicséretét. Megcsinálta, amit akart, uram?

– Igen, meg. Már csak egy dolog van hátra. Egy egyszerű vizsgálat, de biztos vagyok benne, hogy ez mindenre fényt derű. Először is felhívom a figyelmét arra a két, egyenként húszliteres ballonra, amit épp most fedeztem fel az egyik alsó szekrényben.

A ballonokat feltették a munkaasztalra, most egymás mellett álltak, látszott a címkéjük. Az egyikben alig egy centi magasságig halványsárgás folyadék, a felirat szerint „Koncentrált vizezett salétromsav” volt. A másik üveg félig töltve valami tiszta, olajos folyadékkal; a felirat szerint „Koncentrált vitriol”.

– Remélem, számított rá, hogy talál majd ilyesmit? – kérdezte Sean mester.

– Nem tudtam, csak sejtettem. Mindenesetre, ezek megerősítik a feltételezésemet. Önnek mondanak valamit?

Sean mester vállat vont.

– Tudom, hogy mik ezek, uram, de nem vagyok szakképzett vegyész.

– Én sem. – Lord Darcy kivette a pipáját, és megtömte dohánnyal. – De a királyi igazságszolgáltatás tisztségviselőjének műveltnek kell lennie, és értenie kell egy kicsit mindenhez, legalábbis elméletben. Tudja, mi történik, ha a két folyadék keverékét közönséges gyapottal vegyítjük?

– Nem. Várjon csak. – Sean mester a szemöldökét ráncolta, aztán megrázta a fejét. – Olvastam valahol, de a részletek nem ugranak be.

– Salétromsavas gyapotot kapunk – mondta lord Darcy.

Jaque kapitány tapintatosan köhögött.

– És az mire jó, uram?

– Azt hiszem, megmutathatom önöknek – mondta ölordsága rejtélyesen mosolyogva. Tárcájából elővette a tízcentis megfeketedett kötelet, amit az ajtónál talált előző este. Aztán felvette a kétméteres kötelet, amit félórával ezelőtt talált. Éles zsebkésével mindkettő végéből levágott egy kis darabot, és letette a laboratóriumi asztalra, úgy félméternyire egymástól. – Jaque kapitány, vigye innen a nagyobb darabokat, és tegye az íróasztalra. Nem szeretném elveszíteni az összes bizonyítékot. Köszönöm. Most pedig figyeljenek. – Meggyújtotta őket a pipagyújtójával. Hirtelen mindkettő lángra lobbant, sziszegő, sárgásfehér lánggal égett, aztán nyom nélkül eltűnt. Lord Darcy kényelmesen meggyújtotta a pipáját.

Sean mester szeme felcsillant.

– Áhá!

Jaque kapitány ezt mondta:

– A démon!

– Pontosan, kedves kapitány. Most pedig menjünk le, és beszéljünk a dráma többi szereplőjével.

Amint lefelé mentek a lépcsőn, Sean mester ezt kérdezte:

– De mitől volt piszkos az a kötéldarab?

– Az nem piszok volt, hanem korom.

– Korom? De miért?

– Természetesen azért, hogy ne látsszon.

 

– Nem tartja meg a háromórás misét, atyám? – kérdezte lord Darcy felvont szemöldökkel.

– Nem, uram – felelte Villiers atya. – Túlságosan ideges vagyok. Emellett azt gondoltam, szükségük lehet rám. Dubois atya nagyon kedvesen beleegyezett, hogy átjön a monostorból, és helyettesít.

Délután felhő takarta el a reggeli szikrázó napot, és nedves hideg járta át a kastélyt. A St. Martin’s Hall óriási termében a nagy kandalló tüze ellensúlyozta a hideget, de a tíz embert, akik a kereveten és a székeken ülték körül a tüzet, valami másfajta hideg járta át.

A három MacKenzie, apa, fia és lánya egy kereveten ültek egymás mellett, szótlanul, szemük körbejárt, de végül mindig lord Darcyn pihent meg. Lady Beverly egyedül ült a tűz mellett, a lángokra meredt. Sean mester és Pateley doktor nagyon halkan beszélgettek a kandalló másik végében. Jaque kapitány közönyösen álldogált az osztott ablak előtt, innen feltűnés nélkül figyelhette az egész szobát.

A kandallópárkányon álló nagy ingaóra halkan ketyegett.

Lord Gisors felemelkedett helyéről, és a pohárszékhez ment, ahol lord Darcy Villiers atyával beszélgetett.

– Bocsánat, lord Darcy, bocsánat, atyám. – Szünetet tartott, megköszörülte a torkát, aztán a papra nézett. – Mindannyian idegesek vagyunk egy kicsit, atyám. Tudom, hogy nagypéntek van, de talán nem lenne bűn… megkérdezni, kér-e valaki egy pohár jerezt?

– Persze, hogyne, fiam. Mindnyájan együtt szenvedünk a mi urunkkal ezen a napon és ezután is, de nem hinném, hogy rosszallaná, ha egy kis adag orvosságot veszünk magunkhoz. A mi urunk nem tenné. János evangéliuma szerint azt mondta: „Szomjazom”. Ekkor egy borban áztatott szivacsot nyújtottak fel neki. Mikor megkapta, így szólt: „Bevégeztetett”… – Villiers atya abbahagyta.

– „És kilehelte lelkét” – idézte lord Gisors komoran.

– Pontosan – mondta a pap határozottan.

– De húsvétra a lelke visszatért, és a hívők között csak egy haláleset történt, Júdásé. Én magam is kérek egy brandyt.

Csak Lady Beverly és Jaque kapitány utasította vissza az italt – mindketten más okból. Mikor a poharak félig voltak, lord Darcy a kandallóhoz ment, és szembefordult velük.

– Bosszantó problémával állunk szemben. Ki kell derítenünk, hogy halt meg a néhai Vexin gróf. Én azt hiszem, mindannyiunk közreműködésével meg tudjuk tenni. Először is el kell vetnünk azt a feltételezést, hogy őlordsága halálában valamiféle fekete mágia játszott közre, ugye, Sean mester?

Az ír férfiú kortyolt egy kis jerezt, ízlelgette, aztán lenyelte, mielőtt válaszolt.

– Lordok, hölgyeim és uraim, miután minden lehetséges tudományos kísérletet elvégeztem, hajlandó vagyok őfelsége bírósága előtt is kijelenteni, hogy bárki ölte is meg a lordot, mágiának semmi nyomát nem találtam, sem fehérnek, sem feketének. És senki más sem találhatja ennek nyomát.

Lady Beverly szeme hirtelen lángba borult.

– Remélem, úgy érti, senki más ember. – Halk, éles hangon mondta.

– Természetesen, hölgyem.

– És Isten büntetése? Vagy a sátán ördögi munkája?

Csend lett. Egy perc múlva Sean mester így szólt:

– Azt hiszem, az atyára hagyom a kérdés megválaszolását.

Villiers atya összekulcsolta ujjait.

– Gyermekem, az úr többféleképpen bünteti meg a bűnösöket, általában a lélek purgatóriumi gyötrésével, vagy ha a lélek túl gyenge, az embertársak rosszallásával. Az ördög, abban a reményben, hogy a bűnösnek nem lesz módjában gyónni halála előtt, számtalan módját kitalálhatja, hogy öngyilkosságba kényszerítse az embereket.

De egy ilyen esetet nem lehet sem Isten, sem a sátán munkájának tulajdonítani. Azonkívül nincs rá bizonyíték, hogy az édesapja tényleg olyan bűnös volt, hogy Isten ilyen szörnyű büntetéshez folyamodott volna; és az ördög sem félhetett attól, hogy őlordsága idő előtt meggyón egy ilyen jelentéktelen bűnt.

Akárhogy is, sem Isten, sem ördög nem öl úgy embert, hogy megragadja a tarkójánál meg a nadrágja ülepénél fogva, és kidobja az ablakon keresztül.

Ez a kivégzési mód, gyermekem, kétségtelenül emberre vall.

Lady Beverly lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit.

Ismét egy percnyi csend, aztán lord Darcy ezt mondta:

– Lord Gisors, tételezzük fel, hogy az édesapját egyszerűen megölték, van valami elképzelése arról, hogy tehették?

Lord Gisors, aki az oldalsó asztalnál állt, és újabb pohár italt töltött magának, lassan megfordult.

– Igen, uram. Van – mondta meggondoltan.

Lord Darcy felhúzta a jobb szemöldökét.

– Valóban? Könyörgöm, ossza meg velünk.

Lord Gisors felemelte a jobb mutatóujját.

– Azon az ablakon lökték ki az apámat? Így van? – Kicsit remegett a hangja.

– Így – ismerte el lord Darcy.

– Akkor valakinek ki kellett löknie. Nem tudom, ki, nem tudom, hogyan! De kellett ott lennie valakinek, aki ezt megtette. – Még egyet kortyolt italából, aztán némileg nyugodtabb hangon folytatta: – Nézzük ebből a szemszögből a dolgokat. Valaki várt ott rá. Apám bement, át a szobán, az ablakhoz, felmászott az íróasztalára, és az a valaki, lett légyen bárki, odaszaladt, és hátulról meglökte. Nem tudom, ki tette és miért, de ennek kellett történnie. Maga a nyomozó. Magának kell kitalálnia, mi történt, és ki követte el. De ne próbálja meg egyikünknek sem a nyakába varrni, mert egyikünk sem volt annak a szobának a közelében, amikor ez történt.

Egy hajtásra kiitta italát, és újat töltött.

Lord Darcy csendesen mondta:

– Fogadjuk el a feltételezését, de hogy jutott be abba a szobába a gyilkos, és hogy jutott ki onnan? – Nem várta meg lord Gisors válaszát, hanem Roderique kapitányra nézett. – Van valami elképzelése erről, Sir Roderique?

Az öreg testőr a szemöldökét ráncolta.

– Nem tudom; a laboratórium állandóan zárva volt, és mindig őrizték, amikor őlordsága bent tartózkodott. De mikor lord Jillbert nem volt bent, akkor nem őrizték különösebben. Nem járt fel túl gyakran, talán egyszer-kétszer hetente. Különben nem őrizték. Bárki bejuthatott a kulcs segítségével. Valaki ellophatta a kulcsot Vexin grófjától, és csináltathatott egy másolatot.

– Nagyon valószínűtlen – mondta lord Darcy. – A lord senkit nem tűrt meg abban a szobában. Másrészt, kedves kapitány, magánál van egy kulcsmásolat.

Roderique arca bíborvörössé vált. Hirtelen felugrott, s lord Darcyra nézett.

– Csak nem engem vádol?

Darcy felemelte a kezét, tenyérrel kifelé.

– Még nem, kedves kapitány; talán később sem. Folytassuk a vitát, de ne engedjük szabadjára indulatainkat. – A testőrök kapitánya lassan leült, de nem vette le szemét lord Darcy arcáról.

– Biztosíthatom róla – mondta –, hogy a nálam lévő kulcsról soha nem készült semmiféle másolat, és az a kulcs mindig nálam volt.

– Hiszek önnek, kapitány, soha nem állítottam, hogy az önnél lévő kulcsról készült volna másolat. Elmondom, mire gondolok. Tételezzük fel, hogy a gyilkosnál mégis volt egy kulcsmásolat. Nos, mi történt azután? – Andray őrmesterre nézett. – Mi az ön véleménye, őrmester?

Andray a homlokát ráncolta, mintha a probléma meghaladta volna szellemi képességeit. Csinos vonásai bizonytalanságot tükröztek.

– Hát… hm… nos, uram, ez… úgy értem… ha én… – Megnyalta a szája szélét, és a borospoharára meredt. – Nos, uram, tételezzük fel, hogy valaki elrejtőzött abban a szobában, és várta a grófot. Hm. Őlordsága bemegy, és felmászik az íróasztalra. Akkor a gyilkos előbújik és kilöki. Igen. Csak így történhetett, ugye?

– De hogy jutott ki abból a szobából, őrmester? Azt állította, hogy senki nem volt ott, amikor bemászott az ablakon, és hogy a testőrök sem találtak senkit, miután beengedte őket. A szoba ezalatt végig őrizet alatt állt.

– Igen, uram.

– Akkor hogy jutott ki a gyilkos?

Az őrmester hunyorgott.

– Nos, uram, az egyetlen kivezető út a tető csapóajtaján keresztül vezet. Lehet, hogy arra ment ki.

Lord Darcy lassan megrázta a fejét.

– Lehetetlen. Ma reggel jól megnéztem azt a tetőt. Semmi jele, hogy bárki is járt volna fenn mostanában. Másrészt hogy jutott volna le onnan? A tornyot testőrök őrizték, akik látták volna, ha valaki huszonhét métert ereszkedik alá egy kötélen, más út pedig nincs. Mindenképpen meglátták volna. A lépcsőn sem jöhetett le, ott is mindenütt őrök álltak. Őlordsága hirtelen másfele nézett. – Van valami ötlete, Madelaine kisasszony?

A nő felnézett rá, kerek, kék szemével.

– Nincs, semmi. Nem értek az ilyesmihez. Nekem ez még mindig varázslatnak tűnik.

Ismét csend.

Na, ebből elég – gondolta lord Darcy. – Elérkeztünk az utolsó szakaszhoz.

– Másnak sincs semmilyen javaslata? – Úgy tűnt, senkinek sincs. – Nos, akkor talán szeretnék hallani, mi az én elképzelésem, hogy juthatott a gyilkos – aki nagyon is emberi volt – be és ki abból a szobából anélkül, hogy meglátták volna. Be is mutatom önöknek. Látogassuk meg a néhai gróf szentélyét. Jöjjenek.

A jelenlevők érzelmeiben a vonakodás keveredett a mohó kíváncsisággal, mindenesetre szó nélkül felálltak, és követték lord Darcyt az udvaron át a vörös toronyba, aztán fel a lépcsőn, a néhai gróf szobájába.

– Nos – mondta lord Darcy, amikor mindannyian a szobában voltak szeretném, ha mindenki pontosan betartaná az utasításaimat. Különben valaki esetleg megsérül. Sajnálom, hogy nincsenek székek ebben a szobában, így állniuk kell. Legyenek szívesek a keleti fal mellé állni. Igen. Köszönöm.

Mellényzsebéből elővette a tízcentis rézkulcsot, odament az ajtóhoz, és bezárta.

– Az ajtó zárva volt. Klikk. És el volt reteszelve. Bamm.

Újra zsebre tette a kulcsot, és szembefordult a többiekkel.

– Minden ugyanúgy van nagyjából, ahogy akkor volt, amikor lord Vexin utoljára zárkózott be a laboratóriumába. Kivéve persze a törött ablakot. – Az ablakkeret felé mutatott, amiben csak törött üvegdarabok voltak, és ólomberakás a sarkok körül.

Körülnézett a szobában, széltében-hosszában.

– Nem. Még mindig nincs rendben. Ezen rögtön segítünk. Először is le kell húznunk azt a használaton kívüli olajlámpát. A létra több mint fél méterrel rövidebb, hogysem felérne egy három és fél méter magasan lévő csillárt. Nincsenek székek, sem zsámolyok. Alapos kutatás után sem találtuk meg azt a nyeles kampót, ami az ilyen lámpák rendes tartozéka. Te jó ég! Most mit csináljunk?

A többiek úgy néztek lord Darcyra, mint akinek hirtelen elment a józan esze, csak Sean mester mosolygott magában. Tudta, hogy a lord locsogása szándékos volt.

– Nos? Mi van itt? – Lord Darcy úgy nézett a kezében lévő rézkulcsra, mintha még soha nem látta volna. – Hm, a vége, ami a zárba illeszkedik, tökéletes kampó lenne. Lássuk csak.

Pontosan a rézlámpa alatt állt. Felugrott, és precízen áthurkolta a rézgyűrűt a kulccsal. Aztán lehúzta az óriási lámpát.

– Hát ez hogy lehet? Milyen könnyedén lejön. Tökéletesen kiegyenlíti az ellensúly. Milyen furcsa! Lehet, hogy nem is üres? – Levette az üvegburát, letette a keleti fal melletti munkaasztalra, visszament, és kivette a kanóc tartóját. – Istenemre! Színültig tele van!

Visszacsavarta a tartályt, és addig engedte lefelé a lámpát, ameddig a lánc lehetővé tette. Alig néhány centire volt a padlótól. Aztán két kézzel jól megragadta a láncot, és felemelte. A lámpa felemelkedett a padlóról, de a lánc nem feszült meg lord Darcy keze felett, és nem ment felfelé.

– Á! A zárópecek tökéletesen működik. Az ellensúly nem emeli fel a lámpát, csak ha a láncot kicsit meghúzzák és finoman elengedik. Kitűnő. – Ismét leengedte a lámpát.

– Most jön a neheze. Ez a lámpa jó nehéz. – Lord Darcy mosolygott. – De szerencsére, itt van ez a létra.

A bezárt és elreteszelt ajtóhoz húzta a létrát, a szemöldökfához állította, a falhoz. A közönség néma csendben figyelte, hogy emeli fel lord Darcy a nehéz lámpát, viszi a létráig, mászik fel rá és erősíti a láncot a kampók egyikéhez, amiket a gróf több helyen is a plafonba veretett.

– Ezzel megvolnánk – mondta, miközben lemászott a létrán. Aztán felnézett munkája eredményére. A lámpa lánca most csaknem vízszintesen feszült a támasztógerenda és az ajtó felett, a plafonon lévő nagy kampó között. – Észrevehetik – folytatta a lord –, hogy a lámpa támasztógerendája nem pont a szoba közepén helyezkedik el. Vagy fél méterrel közelebb van az ablakhoz, mint az ajtóhoz. A gerenda középpontja három méter az ajtótól, két és fél méter az ablaktól.

– Mi a csodáról beszél? – tört ki lady Beverly. – Mi köze van ennek…

– Kérem, hölgyem! – Lord Darcy erélyesen félbeszakította. Aztán nyugodtabban tette hozzá: – Fékezze magát, könyörgöm. Minden világos lesz, amint befejeztem.

Atyaisten – gondolta –, a legbutább tökfilkónak is értenie kell.

Fennhangon ennyit mondott:

– Még nem fejeztük be. A kötelet, Sean mester.

Sean O’Lochlainn szó nélkül kinyitotta nagy, jelekkel dekorált táskáját, kivett belőle egy köteg kötelet, és odaadta lord Darcynak.

– Ez egy egyszerű gyapotkötél – mondta a lord. – De nem elég hosszú. Kérem a másik kötéldarabot, Sean mester.

A mágus odaadott egy másik, harminccentis kötéldarabot, ami pontosan olyannak látszott, mint az előbbi.

Lord Darcy matrózcsomóval összekötötte a kettőt.

Felmászott a néhai gróf íróasztalára, és a kötél végét a gázlámpa feletti hurokhoz erősítette – a megtoldott végét. Aztán megfordult, és a köteget a szoba másik végén álló létrához dobta. Akkor átment a szobán, ismét felmászott a létrán a kötéllel együtt.

Gondosan a lámpa feletti láncszemhez kötötte a kötelet, aztán levette a láncot a kampóról, és a kötelet meghurkolta a kampó felett, hogy tartsa a lámpát.

Aztán lemászott a létráról, és így szólt:

– Amint látják, a lámpát most már csak a kötél tartja, amit az ablaknál lévő gázlámpa fölé, a kampóra erősítettek, és a szobán átnyúló kötelet az ajtó feletti kampóra hurkolták, hogy tartsa a súlyt.

Ekkor már mindenki megértette. A szobában feszült volt a légkör.

– Azt mondtam – folytatta lord Darcy –, hogy a kötél, amit használtam, egyszerű gyapotkötél. Az is, kivéve azt a kis darabot, amit a gázlámpa fölé kötöttem. Az nem egyszerű gyapot, hanem speciálisan kezelt, salétromsavas gyapot. Nagyon gyorsan ég. Az eredeti halálcsapdában az egész kötél ilyen volt, de nekem nem maradt elég, hogy fölhasználjam ehhez a gyakorlati bemutatóhoz.

Ahogy észrevették, a vége, ami a lámpát tartja, vagy tíz centivel hosszabb, mint ahol a csomó van. Aki ezt a csapdát készítette, gondosan levágta a maradékot, de elfelejtette eltüntetni. Mindannyian követünk el hibákat néha, ugyebár.

Lord Darcy a drámai hatás kedvéért a szoba közepére állt.

– Azt akarom, hogy mindnyájan képzeljék maguk elé, milyen volt ez a szoba tegnap éjjel. Sötét vagy majdnem az. Csak az udvarról szűrődik be kevéske fény. – Felvett egy fáklyát a közeli munkaasztalról, és az ajtóhoz ment. – A gróf úr épp most lép be. Becsukja, rázárja, elreteszeli az ajtót. Fáklyát tart a kezében. – Lord Darcy a pipája gyújtójával meggyújtotta a fáklyát.

– Most átmegy a szobán, hogy meggyújtsa az ablak feletti gázlámpát, ahogy azt szokta. – Lord Darcy eljátszotta, amit mondott.

– Felmászik az íróasztalára. Elfordítja a gázcsapot. Felemeli a fáklyát, hogy meggyújtsa a gázt.

A gázlámpa sárga fénye vagy tíz centire lövellt fel. Elérte a felette lévő salétromsavas kötelet. A kötél sisteregve lángra lobbant.

Lord Darcy ellépett, és leugrott a padlóra, jó messzire az íróasztaltól.

A szoba másik felén a nehéz lámpa meglódult. Mint valami levegőben született gyilkos erő, teljes súlyával elindult a lánc mentén. Az ív közepén a rézgyűrű végigsúrolta a padlót. Aztán fellendült – és ahogy látják –, betörte volna az ablakot, ha az még mindig a helyén lett volna. Aztán visszalendült.

A szobában mindenki a lámpát figyelte, ahogy előre-hátra lendül, mint egy inga, magával vonszolva a kötelet. A salétromsavval átitatott kötéldarab már rég elégett.

Lord Darcy a szoba keleti felében állt, az inga a levegőt kaszálta közte és a többiek között.

– Most tehát látták, hogy érte utol a halál Vexin grófját. A lámpa a lapockája alatt ütötte meg. Természetesen nem lengett olyan sokáig, mint most, jócskán lelassult, amikor a gróf testének ütközött. – Odament, megfogta a láncot, és megállította az ingát.

Mindenki elragadtatva nézte a halálos súlyt, ami most már csak pár centit lengett ki.

Az ifjú lord Gisors felkapta a fejét, és egyenesen lord Darcy szemébe nézett.

– Apám bizonyára észrevette volna azt a fehér kötelet, Darcy.

– Ha bekormozzák, akkor nem – és ezt tették.

Lord Gisors szeme összeszűkült.

– Remek. Tehát ez a vége, mi? A lámpa ott lóg, csaknem leér a földig. Akkor – elmagyarázná nekünk, hogy került vissza a helyére?

– Természetesen – felelte lord Darcy.

Odament a lámpához, eltávolította róla a kötelet, óvatosan meghúzta a láncot, hogy kinyissa a zárópecket és felengedje a lámpát. Mikor kinyújtott kezéből elengedte, a lámpa csendben szokott helyére emelkedett.

– Hát így – mondta lord Darcy udvariasan. – Kivéve persze, hogy előbb helyére tették az üvegburát. És nem kellett eltávolítani a kötelet, mert már teljesen elégett.

Mielőtt bárki is megszólalhatott volna, Villiers atya ezt kérdezte:

– Egy pillanat, uram. Aki ezt tette, annak másodpercekkel a gyilkosság után itt kellett lennie a szobában. De csak az ajtón lehet be- vagy kijutni ebből a szobából, és azt őrizték, és a tetőre vezető ajtót – ahogy említette – nem használták. Másképp pedig nem lehet be- vagy kijutni ebből a szobából.

Lord Darcy elmosolyodott.

– De igen, atyám.

A pap értetlenül nézett rá.

– Ahogy azt Vexin grófja tette – jegyezte meg Darcy finoman.

Most már biztosan megértették – gondolta lord Darcy. Aztán megtörte a csendet:

– A lámpa a padlón. Senki nincs a szobában. Akkor valaki a tűzoltólétra segítségével az ablakon keresztül bemászik a szobába, helyére teszi a lámpát, és… Jaque kapitány, vigyázzon! – kiáltott lord Darcy.

De egy másodperc törtrészével elkésett.

Andray őrmester előhúzott egy fegyvert. Jaque kapitány kicsit később vette elő a sajátját.

Aztán egy nagy kaliberű pisztoly fülsiketítő zaja rázta meg a levegőt a zárt szobában; és Jaque kapitány golyóval a testében a padlóra zuhant.

Lord Darcy a csípőjénél levő pisztolya után kapott, de mielőtt kivehette volna tokjából, Roderique kapitány a fiához ugrott.

– Te őrült! Te… – Hangja elhalt.

Megragadta az őrmester csuklóját, és felfelé tekerte.

Ekkor hangzott el a második dörrenés.

Sir Roderique hanyatt vágódott; a golyó az álla alatt hatolt be, és levitte a koponya felső részét.

Andray őrmester felordított.

Aztán megperdült, felugrott az íróasztalra, és kivetette magát az ablakon. Még ekkor is ordított.

Az ordítás még vagy két másodpercig tartott, aztán az udvar köve végleg elhallgattatta Andray őrmestert.

 

A nagyszombati ünnepségek befejeződtek. Megkezdődtek a húsvéti ünnepek. A normandiai hercegség fővárosában, Rouenben, a St. Ouen-katedrális tornyában egyre csak zúgtak a harangok. Richárd, őkirályi felsége, Normandia hercege, hátradőlt a székében, és főnyomozójára mosolygott a lakályos kandalló felett. Mindketten egy-egy pohár konyakkal melengették magukat.

Őfelsége épp most olvasta el lord Darcy jelentését.

– Értem – mondta. – Miután felállították a csapdát, és működésbe hozták – miután a néhai Vexin gróf kirepült az ablakon, és halálra zúzta magát –, Andray őrmester felmászott a tűzoltólétrán, visszaemelte a lámpát eredeti helyére, majd kireteszelte az ajtót, és beengedte az őröket. A róka elrejtőzött a kutyák között.

– Pontosan, felséges uram. És tudja, mi volt az indíték?

Őfelsége, a herceg, őkirályi felsége, IV. János király öccse szőke volt, kék szemű és csinos, mint minden Plantagenet, de most a homlokát ráncolta.

– Az indíték elejétől fogva nyilvánvaló volt. Andray őrmester azért akart megszabadulni Vexin grófjától, hogy nyélbe üssön egy – a húgának és természetesen a család többi tagjának is kedvező – házasságot. De a jelentése nem teljes. – Átlapozta a kezében tartott papírköteget.

– Attól tartok, felség – mondta lord Darcy óvatosan –, örökre így kell maradnia.

Richárd herceg hátradőlt, és felsóhajtott.

– Rendben van, Darcy. Mondja el szóban. Jegyzőkönyvön kívül, mint máskor.

– Parancsára, felség – felelte Darcy, és újratöltötte poharát. – A fiatal Andray a gyilkos. Nincs több bizonyíték, merthogy ő is és az édesapja is halott. Jaque kapitánynak – aki hamarosan meggyógyul, mert a golyó csak a vállát érte – sincs több bizonyítéka.

Roderique kapitányt katonai tisztelet-adás mellett temetik el, mert szemtanúk bizonyítják: megpróbálta megakadályozni, hogy a fia lelőjön engem. A további feltételezések már csak találgatásokra adhatnak alkalmat, de soha nem tudjuk megfejteni. Nem Andray őrmester állította fel a csapdát. Csak Roderique kapitány juthatott hozzá a laboratórium kulcsához. Csak ő mehetett fel oda, és állíthatta fel a csapdát.

– Akkor mért próbálta megállítani a fiát?

– kérdezte a herceg.

– Mert nem hitte el, hogy elég bizonyítékom van ahhoz, hogy börtönbe juttassam őket. Ezért akarta megakadályozni az ifjú Andrayt abban, hogy bolondot csináljon magából és elárulja az ügyet. Andray pánikba esett, amit reméltem is, igaz, hogy erre azért nem számítottam: megölte az apját, aki eltervezte az egészet, és mikor látta, mit tett, hisztériája a halálát okozta. Sajnálom, felség.

– Nem a maga hibája, Darcy. Mi lett Madelaine kisasszonnyal?

Lord Darcy kortyolt egyet a brandyből.

– Természetesen tőle származott az ötlet. Ő volt a felbujtó. Nagyon ravaszul csinálta. De nem tudjuk bebizonyítani. Lord Gisors viszont már átlát rajta. Azt a hölgyet fogja feleségül venni, akit az édesapja nagyon helyesen kiválasztott a számára.

– Értem – felelte a herceg. – Elmondta neki az igazságot?

– Beszéltem vele, felség. De már tudta, mi az igazság.

– Akkor ez az ügy elintéződött. – Őfelsége felegyenesedett a székben. – Mi van azokkal a jegyzetfüzetekkel, amit magával hozott? Mik ezek?

– A néhai gróf tudományos-materialista feljegyzései az elmúlt húsz évben folytatott kísérleteiről felség. Két évtized komoly kutatási eredményei.

– De Darcy! Materialista kutatások? Mi hasznuk lehet?

– Felség, a mágia törvénye szerint az emberi agy befolyásolhatja az anyagi világot. De az univerzum nagyobb annál, hogysem az emberi agy az egészet felfogja. Isten elméje tartja pályájukon a bolygókat és a csillagokat, de ha így van, akkor Istennek saját törvényei vannak, melyekhez ragaszkodik.

Lord Darcy kiitta a konyakját.

– Vannak ezen a világon az emberi elménél magasabb rendű dolgok, felség, és vannak törvények, melyek irányítják ezeket. Egy napon még felbecsülhetetlen értékük lesz ezeknek a feljegyzéseknek.

 

 

S. Kovács Judit fordítása