XIV.

A történet itt elérkezett a csúcspontjához: a részletes beszámoló innen kezdve fölösleges lenne. Az uralkodó foglyul ejtésével leáldozott a Kékvérűek napja. A hozzájuk hű alattvalók tehetetlennek érezték magukat vezér nélkül, a birodalom szélén élő hűtleneket pedig nem érdekelték az események. A birodalom csapatai szétzüllöttek, ki-ki hazament az övéihez. A Nap Fiának rendeleteit továbbra is végrehajtották, egyszerűen megszokásból; senki sem gondolkodott el azon, hogy ezeket vajon valóban a Nap Fia találja ki vagy sem.

Így történt, hogy kétszáz ember két hónap alatt meghódított egy egész birodalmat mindössze harmincöt-negyven főnyi veszteséggel. Időközben úgy döntöttek, hogy a Nap Fiát jobb lesz kivégezni s kezelhetőbb unokaöccsét ültetni a trónra, de ez már voltaképp nem sokat számított.

Az arany? Az arany csak úgy ömlött. Már az első hazaküldött szállítmányból meggazdagodott Ferenc és az egész csapata.

Ő maga nem utazott haza, hogy a császári udvarban élvezhesse újdonsült vagyonát, habár Károly nemesi rangra emelte. A parancsnok nem erre pályázott. Odahaza még így sem számított volna a legelőkelőbbek közé, itt viszont ő volt a teljhatalmú Császári Kormányzó, aki csak a messze-messze trónoló Császárnak tartozott elszámolással. Odahaza senkivé lett volna ismét, itt csaknem királyként uralkodhatott.

Két évvel nagy győzelme után alapított is egy új várost a tengerparton, s elnevezte Királyvárosnak. Innen uralkodott aztán kemény kézzel.

Szükség is volt a szigorúságra. Egy évvel Királyváros alapítása után a régi fővárost megtámadták, és felégették egy felkelés során, amelyet az új Nap Fia vezetett, miután sikerült valahogy megszöknie. A felkelés végül magától elhalt, egyszerűen azért, mert rosszul volt időzítve: jött a vetés ideje, s a harcosoknak haza kellett térniük, hogy megműveljék a földet, nehogy éhínség törjön ki a birodalomban.

Ettől eltekintve a bennszülöttek nem sok borsot törtek a parancsnok orra alá. Megtette más.

Ferenc felmérte azt, hogy egy egész bolygó – vagy akár csak egyetlen kontinens – fölött sem uralkodhat egyedül, amikor a helybeli lakosság főként barbárokból és vadakból áll. Ezért délen egy egész nagy terület élére kinevezte egyik alvezérét, bizonyos Félszemű Jakabot, aki pénzzel segítette az expedíciót, és annak sikere után érkezett ide.

Félszemű elment hát délre, de nem nagyon boldogult az ottani még barbárabb törzsekkel. Nem gazdagodott meg, és semmi olyan világraszóló sikert nem tudott fölmutatni, mint a Kormányzó. Ezért megindult észak felé, hogy megdöntse a Kormányzó uralmát. Ez öt évvel a Nap Fiának foglyul ejtése után történt.

Félszemű bevette a régi fővárost, s lassan megindult Királyváros felé. A Kormányzó csapatai élén elébe ment, s az úgynevezett Sós Síkságon döntő győzelmet aratott fölötte. Félszeműt elfogták, hazaárulásért halálra ítélték, és kivégezték.

Az ember azt hihetné, hogy ezzel a történet véget ért, de nem: Jakabnak volt egy fia, és követői is akadtak.