IV.

Bizonyos légköri zavarok miatt a hajó több száz kilométerrel odébb ért földet, mint azt Ferenc parancsnok tervezte. Ez azt jelentette, hogy hosszú és kínos menetelés várt rájuk előbb a partvidéken, majd a szárazföld belsejében, de mit volt mit tenni: a hajó egyszerűen nem volt alkalmas az atmoszférában való navigálásra.

A váratlan helyzet nem riasztotta vissza a parancsnokot. Kiadta rögtön az utasítást:

– Minden harcos és páncélozott szállító készüljön föl a kiszállásra!

Félórával később már a hajó közelében gyülekeztek teljes fegyverzetben és menetfelszerelésben. A bolygó napja, egy G-O típusú sárga csillag, forrón tűzött a keleten magasló hegyek felől. Az idegen levegő különös szagot árasztott, és a növényzet fenyegetően hullámzott körülöttük. Messzebbről az idegen fauna is hallatta hangjait

Száznyolcvan-valahány ember és mintegy harminc PSZ, azaz páncélozott szállító állt háromnegyed órán át a trópusian forró napsütésben, amíg a parancsnok minden darab felszerelést töviről hegyire meg nem vizsgált. Elhatározta, hogy ő ebbe a dzsungelbe rossz vagy hiányos felkészültséggel be nem teszi a lábát.

Amikor végzett a vizsgálattal, amikor kiadott minden utasítást, hogy mit kell másképp szállítani vagy alaposabban karbantartani, amikor úgy látta, hogy most már minden egyes fegyver rendben van, csak akkor fordította figyelmét magukra a katonákra.

Felmászott egy kis domb tetejére, és alaposan végigmérte őket; minden egyes emberen hosszan elidőzött a tekintete. Csípőre tette az öklét, szótlanul állt a tűző napsütésben, csillogó páncéljában, s kivárt még egy percet, mielőtt megszólalt volna. Erős hangját minden egyes kalandor jói hallotta.

– Bajtársaim' Előttünk áll egy világ, amely a miénk, ha el tudjuk foglalni. Több kincset rejt, mint amennyiről egy földi halandó álmodni is képes, és ez a kincs ugyancsak mind a miénk lehet. Ez nem lesz vidám kirándulás, és ezt mind nagyon jól tudtátok már akkor, amikor hajóra szálltatok. Itt mindenféle veszély leselkedik ránk: tartani kell a bennszülöttektől, az állatoktól, a növényektől és az időjárástól egyaránt. De egyik nehézség sem olyan, amely elől egy bátor, vakmerő és határozott férfinak meg kellene hátrálnia! Igaz, előttünk jár az Apokalipszis négy lovasa: az éhség, a betegség, a háború és a halál. Mindezekkel fogunk találkozni az utunkon, de le is gyűrjük őket, ahogy bátor férfiakhoz illik, s az út végén gazdagság és dicsőség lesz az osztályrészünk!

Éljenzés harsant, mire az erdő állatai egy pillanatra elnémultak. A parancsnok fölemelt kezével leintette katonáit.

– Némelyikőtök ismeri már ezt a földet a korábbi expedícióimról. De legtöbbeteknek teljesen idegen. És ne feledjétek el, hogy egyikőtök sem ismeri olyan jól, mint én magam. Ezért, hogy életben maradhassatok, kövessétek minden parancsomat, éspedig szó szerint. Ne kérdezzétek, miért parancsolom; a ti érdeketekben teszem. Először is: a fegyverekről. Töltetünk viszonylag kevés van, ezért a tűzfegyvereket csak szükség esetén szabad bevetni. Van kardotok és lándzsátok!

Egyik-másik embere önkéntelenül megszorította az oldalára csatolt hosszú acélpenge markolatát, de a szemét nem vette le parancsnokáról.

Ferenc így folytatta:

– Ami az élelmet illeti, azt eszünk majd, amit találunk. Az állatok közül sok az ehető, de egyetlen növényhez se nyúljatok, amíg nem adok rá engedélyt. Hosszú út áll előttünk, de esküszöm, hogy élve fogjuk megtenni! Velem tartotok?

Csak úgy mennydörgött a parancsnok neve a katonák ajkáról.

– Helyes! – nyugtázta Ferenc a beleegyezést. – Még valamit! Aki a hajón akar maradni, megteheti; aki betegnek érzi magát, jobb, ha nem tart velünk, mert a beteg ember minket csak föltartana. Ne feledjétek, hogy csapatként indulunk, és úgy is fogunk visszatérni; egyedül akárki elpusztulna ezen az úton.

Kérdőn nézett embereire:

– Nos?

Senki sem mozdult. A parancsnok elégedetten vigyorgott

– Nos, akkor jó. Indulunk!