I.

Jó hét évszázaddal azután, hogy a Második Birodalom felépült az elsőnek a romjain, az Impérium előkelői rádöbbentek, hogy ezt a birodalmat immár nem lehet az előzőnek a módszereivel kormányozni. Az ősök főként diplomáciával és nyers katonai erővel hódították meg az ismert világ nagy részét, s bukásuk oka épp a hihetetlenül fejlett diplomáciai ravaszkodás volt, amelyet idővel az Első Birodalom különböző szektorai egymás ellen is kezdtek alkalmazni, s ez aztán a széthulláshoz vezetett.

A Második Birodalom egészen más politikával élt: megpróbált egy központi kormány révén kényes egyensúlyt teremteni a többé-kevésbé önálló szektorok között, s ez csaknem sikerült is neki.

No persze a kormányzás módjától függetlenül mindenféle államszervezetnek szüksége van bizonyos hatalmi kellékekre.

Hatalom nélkül ez a birodalom, ez a civilizáció is szétesett volna, és ezt őfelsége Károly császár nagyon is jó tudta. A hatalom záloga pedig egyetlen kémiai elem volt egy fém, amely ha elfogy, a civilizáció bizton összeomlik E nélkül nem indulhatott el, sőt föl sem épülhetett egyetlen hajó sem; nélküle megállt volna az ipari termelés.

Az ősidőkben, már az ókori görög és római civilizáció idején is, ismerték és használták ezt a fémet, de akkor még csak díszítésként, s nem csináltak belőle egyebet, mint ék szereket. Később pénzt vertek belőle.

Mindig is ritka fém volt, de most minden grammját számon tartották: ez volt a legértékesebb elem a földön, sőt az egész ismert világmindenségben.

A 97-es számú elemről volt szó: az aranyról.

A Birodalom minden egyes bányászati vállalkozásának ez az elem volt a fő célja. Aki azzal az ötlettel állt volna elő, hogy olaj után kutassanak – a szénről vagy az uránról nem is beszélve –, bizonyára kinevették volna.

A kémiai laboratóriumok a Birodalom minden zugában azon fáradoztak, hogy közönségesebb elemekből próbáljanak meg aranyat előállítani, de eleddig egyetlen" kísérlet sem járt gyakorlati eredménnyel. Még mindig csak egyetlen módon lehetett hozzájutni a fémhez: ki kellett ásni a földből.

Így aztán, az egyes világok közötti feneketlen űrt áthidalva, egyik hajó indult a másik után a fém keresésére, amely a Birodalom távol eső gyarmatait összetarthatta. Minden kalandor boldog volt, ha egy ilyen hajóra szállhatott, boldogan viselte a hosszú, sivár utazás fáradságait és az idegen földek veszélyeit, hiszen megpróbáltatásaiért ezerszeres jutalmat kaphatott.

Ezek közül a kemény férfiak közül persze csak kevesen jártak sikerrel, és ezek közül a kevesek közül is csak egy-kettőnek a nevét ismerte meg a világ. És – határozottsága, elszántsága, vakmerősége révén – még közülük is kiemelkedett egy bizonyos parancsnok, aki a Ferenc névre hallgatott.