ÖTVENHARMADIK FEJEZET
„Lehet, hogy nem kellett volna elmondanom neki. De hogyan hazudhattam volna a páromnak? Érzem, hogy a fájdalom gyötri belül, a leopárd énje örökre fogságba kényszerül. Nekem ő úgy tökéletes, ahogy van, de tudom, hogy a lelke kettészakad.”
Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete
Dorian az éjszaka közepén a háza előtt ült, a sörét kortyolgatta, és az ajándékon töprengett, amit Ashaya felajánlott neki, amikor egy fekete párduc lépett elé. Az őrszem már sokkal azelőtt megérezte Lucas szagát, hogy meglátta volna őt, és most várta, hogy az alfája ember alakot öltsön.
Az alakváltókat nem feszélyezte a meztelenség, de Dorian leopárd énjét idegesítette a gondolat, hogy Ashaya kijön, és meglátja Lucast meztelenül, az őrszem beosont a házba, és kihozott egy melegítőalsót. Lucas megköszönte, belebújt, majd kinyitotta a sört, amit Dorian dobott oda neki, és megállt Dorian felett.
-
Hadd találjam ki: Sascha küldött, hogy ápold a lelkem. – Dorian imádta Lucas párját, de a mentál pszichikus képessége miatt ebben a falkában már szinte lehetetlen volt duzzogni és aggódni.
-
Igazság szerint ezt teljesen egyedül találtam ki. – Lucas belekortyolt a sörbe. – Akkor tűnt fel, hogy valami baj van, amikor Clay ma délután zsenifiúnak hívott, és te bele sem akartad vágni Tallyt a tóba.Dorian felmordult, és az erdőbe bámult.
-
Sascha hol van?
-
Otthon.
-
Egyedül hagytad?
-
Ahogy a párom mondaná, ő egy kardinális mentál. Tud magára vigyázni.
-
Szóval legalább két katonát otthagytál őrségben.
-
Hát persze. – Lucas újra kortyolt egyet. – Mit csinálok én itt az éjszaka közepén?
-
Én ugyan nem hívtalak.Lucas várt.
Dorian mesterlövész volt. Tovább tudott volna várni, mint az alfája, de az igazság az volt, hogy beszélgetni akart.
-
Shaya kitalálta, hogyan tudja megjavítani a hibát a testemben, hogy alakot tudjak váltani.Lucas arca megdermedt.
-
Huh!
-
Ahogy mondod. – Dorian a két térde közé ejtette a kezét, amiben a sörösüveget tartotta.
-
És, nem akarod?
-
Fogalmam sincs, hogy mi a szart akarok. – Dorian a szabad kezével a hajába túrt. – Egész életemben mindent azért csináltam, hogy erősebb, gyorsabb, halálosabb legyek. – Talin azért akasztotta rá a zsenifiú nevet, mert szerinte Dorian minden feladatot kényszeresen túlteljesített. Talinnak igaza volt. – Nem volt elég, hogy jól bántam a számítógépekkel, csúcs hackerré kellett képeznem magam. Nem lehettem sima építész, minden vizsgán én voltam a legjobb. Pilóta is csak azért lettem, mert ahhoz egy őrszem sem értett. És ez az elszántság azért van bennem, mert nem tudok alakot váltani.
-
Az biztos, hogy emiatt már gyerekként is kemény voltál – bólintott Lucas. – És most attól félsz, hogy ha alakot tudsz váltani, odavész ez az akaraterőd?
-
Igen. Asszem.
-
Dorian, ez tiszta baromság. Mindketten tudjuk, hogy te sohasem viselnéd el, hogy ne te legyél a legjobb. – Lucas odadobta az őrszemnek az üres sörösüveget, és karba fonta a kezét. – Te be vagy szarva, öreg!Dorian leopárdja felmordult.
-
Te meg szart se tudsz erről, Luc! – Azzal Dorian felállt, bement a házba és becsukta maga mögött az ajtót. Érezte, hogy Lucas alakot vált, és egy pillanattal később eltűnik a sötétben.
Dorian bebújt az ágyba, hogy a benne lakó vadállatot a párja testének melegével nyugtassa meg, de közben két nagyon különböző férfi szavai keringtek az agyában.
Te be vagy szarva, öreg.
A mentálok nagy része még nem készült fel arra, hogy kilépjen az ismeretlen sötétségbe.
Az oldalára fordult, felkönyökölt, és a párja arcát figyelte.
A nő egy pillanattal később kinyitotta a szemét.
-
Túl erősen gondolkozol – mondta szemrehányóan, és ásított egy nagyot.
-
Bocs.
A párzási kötelék nem volt igazából telepatikus kapcsolat, de már egyértelműen tudták, hogy alkalomadtán megérzik egymás gondolatait.
-
Még mindig az alakváltás miatt aggódsz, igaz? – Ashaya szeme elkomorult. – Nem kellett volna szólnom róla. Boldog voltál… A férfi a párja szájára szorította az ujját.
-
Amikor annyira vágysz valamire, hogy az már fáj – kezdte halkan magyarázni de tudod, hogy nem kaphatod meg, ezért jó mélyre elásod magadban a vágyat, és meggyőzöd magad, hogy az már nem is számít… és akkor jön valaki, és azt mondja, hogy mégis megkaphatod… az félelmetes. Mi van, ha megpróbálod, és nem sikerül? Ha újra át kell élned a veszteséget, és nagyon fáj, de ezúttal már nem tudod visszasöpörni a szőnyeg alá?
Ashaya megpuszilta a férfi ujját, majd a férfi kezét a saját szívére tette.
-
Én nem értek az érzelmekhez – mondta a maga egyenes és őszinte módján és legtöbbször fogalmam sincs, mit kezdjek a lelkemben dúló viharral.
-
Pedig jól csinálod.
-
De, látod, Dorian, egy dolgot biztosan tudok. – A tenyerét a férfi szívére tapasztotta. – Te két hatalmas fájdalmat hordozol magadban. Kylie-t képes vagy megsiratni, de sohasem néztél igazán szembe a másik veszteséggel.
Attól, hogy Ashaya egyszerűen elfogadta azt, hogy Kylie emléke a mindennapi életük része, Dorian csak még jobban szerette a párját.
Egyszer, amikor ezt szóba hozta, Ashaya azt mondta:
-
Te befogadtad az én testvéremet, én hogyne fogadnám be a tiédet?
Dorian bűntudata is elmúlt már. Ugyanebben a beszélgetésben történt, hogy az őrszem Kylie vadságáról mesélt a párjának:
-
Utálta a kötekedőket. Tízéves volt, amikor meglátta, hogy néhány gyerek cikiz egy fiút. Nekik ugrott, karmolt, harapott. Persze megbüntették, mert verekedett, de őt ez nem érdekelte. Összebarátkozott azzal a fiúval, és addig mindig együtt voltak, amíg el nem költöztek innen.
-
Hatalmas szíve volt – jegyezte meg Ashaya. – Hatalmas, jó szíve.
Dorian ekkor meghallotta Kylie nevetésének a hangját, és meglátta a húga korholó arcát is.
Hát persze, hogy befogadom őt, bátyó. Ne legyél már ilyen hülye, hagyd, hogy boldoggá tegyen! Mert ha nem, itt fogok neked kísérteni.
Dorian akkor értette meg, hogy a húga, akinek hatalmas, jó szíve volt, biztosan nem akarta volna, hogy ő bűntudatot érezzen a párzási kapocs tökéletes csodája miatt. És ez a felismerés békét hozott a szívébe.
De Ashayának igaza volt: a latensségét illetően soha még csak meg sem próbált békét találni.
-
Ha gyászolok emiatt – mondta most a párjának, és feladta azt a gyötrő önuralmat, aminek segítségével gyermekkora óta képes volt fél lélekkel élni azzal bevallom magamnak, hogy az átalakulás képessége örökké odavan. És én ezt nem akarom, Shaya. Nem akarom megmondani a leopárd énemnek, hogy halála napjáig ketrecbe lesz zárva bennem. Nem akarok úgy gondolni rá, mint egy tőlem független, különálló lényre. Egész akarok lenni!Ashaya könnytől csillogó szemmel bólintott.
-
Már majdnem kész. Elkezdtem előkészíteni, hátha…
-
Csináljuk! Amint mindennel elkészültél. – Dorian meghozta a döntést. – Így legalább gyorsan kiderül, ha mégsem használ.Ashaya szemében riadalom látszott.
-
Dorian, én annyira biztos vagyok ebben, de mi van, ha…
-
Akkor megy minden úgy, ahogyan eddig – jelentette ki a férfi. – És legalább tudjuk, hogy mi megpróbáltuk. Semmit sem fogunk megbánni.A nő kurtán bólintott.– Semmit sem fogunk megbánni.
És Dorian tudta, hogy ez mind igaz volt. Mert bármi is történjen a ketrecbe zárt állattal, abban a pillanatban a leopárd és az ember egy dologban egyesült. Ashaya Aleine az övé volt. Ő pedig a nőé. A leopárd és az ember is. Az ember, és a leopárd. Dorian, egészben.