HUSZADIK FEJEZET

„A csókban összeolvad két száj. Az utolsó zavarba ejtő álmom óta minden tekintetből megvizsgáltam az érzelemnyilvánítás ezen formáját, de még mindig nem látom értelmét.”

Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete

Dorian nagyon meglepődött.

Dorian látta a rövidre nyírt, festetlen körmöket, és ismét feltámadt benne a vágy, hogy harapjon. A nő törte meg a csendet.

Ha bármelyik másik nő fenyegette volna meg így, Dorian valószínűleg nevetett volna, és eleresztett volna valami megjegyzést arról, hogy jobb, ha nem bőszíti fel soha. De ez a nő más. Ashaya tudós volt, aki éveket töltött a Mentál Tanács köreiben. Valamint az egyetlen nő, aki miatt Dorian valaha is elveszítette az önuralmát.

Ashaya nem ilyen válaszra számított. Nem tudta volna megmondani, miért, de valahogy alapvetően rossz hozzászólás volt.

Ashaya irtózatos gyorsasággal, a tapasztalatát felhasználva elszakította ezt a kapcsolatot, de közben tudta, hogy csak a repedéseket tudja befoltozni, és csak késleltetheti az elkerülhetetlen véget. De nem akarta megölni a testvérét. Mert bármit is tett, és bármilyen is volt, Amara mindig becsben tartotta a testvéri köteléküket, és soha senkinek sem árulta el Ashaya titkait.

A tudós mentálisan kimerülten és megtépázottan nézett fel Dorianre, és látta, hogy a férfi komoran figyeli őt.

Dorian nem vette le róla a szemét.

Ashaya nem tudta, mit válaszoljon, ezért az igazat mondta.

Dorian fellélegzett.

A nő csak pislogott, miközben a tekintete a férfi kék szemébe merült. Dorian túl szép volt, lehetetlenségnek tűnt, hogy ilyesmi létezzen a világon.

A nő rögtön óvatosabb lett: Dorian túlságosan is kedves és együttműködő volt.

Ashaya megdermedt, és visszacsúsztatta a lemezt a felszerelés dobozába.

A mosoly megsemmisítően elragadó kifejezést varázsolt a férfi arcára.

Ashaya eldöntötte, hogy behatóbban kell tanulmányoznia a leopárdokat, jobban meg kell ismernie a viselkedésüket. Egy dolgot már tudott: nagyon intelligens lények voltak.

–Nem.

Ujabb metsző mosoly, majd Ashaya legnagyobb riadalmára egy kés jelent meg a férfi kezében. Dorian megszúrta az ujja hegyét, és a mintalemez fölé tartotta, amit Ashaya sietve elővett. Egyetlen vércsepp hullott rá, és máris lezárta a lemezt. Ahhoz, hogy mentális képet készítsen a DNS-ről, hosszú ideig kellett összpontosítania, míg az elméje át nem látott a sejtfalon, be a sejtmagba, ahol feltekerve meg nem találta a DNS-szálakat.

Dorian megvárta, amíg a nő eltette a lemezt, és becsukta a laborfelszerelés dobozát, és csak azután szólalt meg.

Ashaya szíve hevesen kezdett verni, a védelmi vonalai megremegtek, Amara jelenléte erősen nekifeszült az elméje mentális falának, de ő nem visszakozott.

A férfi az ajkára tapasztotta az ajkát.

Az eddig is gyenge védőfalak összeomlottak körülötte. Ashaya egy pillanatra azt hitte, Amara betört az elméjébe, de nem, ez a káosz valami újfajta védelemként működött, visszatartotta, sőt, kilökte onnan az ikertestvérét. Egy perzselő pillanat múlva már a gondolat is eltűnt.

A nő megérezte a szájában a férfi ízét. Sötét és gazdag, férfias volt, nem illett Dorian tiszta és szép külsejéhez. Most, hogy ez a kaotikus, furcsa, tekergő fal megvédte őt Amarától, Ashaya minden egyes szabályt megszegve élvezni kezdte az élményt. Érezte, ahogy a torka elszorul, amikor Dorian nyelve végigsimított az övén. Megremegett, és volt elég bátorsága ahhoz, hogy ő is felfedezze így a férfit. Dorian mordulása a szájába ömlött, és szinte minden egyes idegvégződését megperzselte.

Dorian törte meg a csókot. Ashaya pislogva igyekezett viszszanyerni a lélegzetét. De a férfi íze még ott volt az ajkán, és a nő csak arra tudott gondolni, hogy még többet akar.

– Idegen szagot érzek. – Dorian arca megdermedt, kisimult, mint egy vadászó ragadozóé. – Egy betolakodóét.

Ashaya, mit csinálsz? Miért nem látom?

A szavak egy csapásra kijózanították. Abban a pillanatban, hogy Dorian eleresztette, eltűnt az a védelem is, bármi is volt az, ami eddig távol tartotta Amarát. A Mentálhálón felhúzott páncélja még tartott, bár Ashayának fogalma sem volt arról, hogy miért és hogyan, de nem is volt ideje ezen töprengeni, mert Amara újra betört az elméjébe. Az ikertestvére mindent elkövetett, hogy átvegye az irányítást, de a mostani, érzelmi indíttatású hibáktól eltekintve Ashaya már nagyon régen játszotta ezt a játékot. És most már Keenant is védelmeznie kellett.

Senki sem bánthatta a fiát.

Ez a megmásíthatatlan eskü erőt adott neki. Kiszorította az elméjéből Amarát, bár mentálisan vérzett a küzdelem után.

Dorian mordulásának hallatán felállt a karján a szőr.

Ezt a titkot nem oszthatta meg a férfival.

Dorian orra remegni kezdett.

A nőt lenyűgözte az alakváltó éles érzéke.

Ashayának talán meg kellett volna fontolnia, mit árul el az illatának változása Amara egyre növekvő befolyásáról, de valamiért megakadt Dorian kijelentésének első felénél.

Doriannek nagyon nem tetszett az acélos íz, amit még mindig érzett a nyelvén. Előrehajolt, és Ashaya ajkára tapasztotta a száját. Tudta, hogy ezzel meglepte a nőt. Forróságot és jeget, méz és fűszerek ízét tapasztalta, az érzés elöntötte a száját.

Volt ugyanis egy dolog, amit sohasem kért, és sohasem fogadott volna el: mások sajnálatát.

Az alakváltó énje most arra sarkallta, hogy a kezével végigsimítson a nő vállának ívén. A csokoládészínű bőre forrón rezonált az érintésére, az érzés átszivárgott a férfi ujjainak hegyén, eltöltötte az ereit. A nő profilján, amit Dorian felé fordított, most nem látszott félelem, de a férfi érezte a bőre alatt a halvány remegést.

A tudós nagyon hosszú ideig nem válaszolt. Dorian átfogta a tenyerével Ashaya karját, és simogatni kezdte fel és le. Kiélvezte az érintést, még akkor is, ha a célja az volt, hogy addig feszítse a húrt, amíg a nő nem reagál. A testének mélyéből feltörő remegés nem múlt, Ashaya nyelt egyet.

Dorian nem számított erre a vallomásra.

A férfi keze megállt Ashaya karján.

A sötét szavaknak meg kellett volna törniük a köztük lévő, bensőséges és meghitt pillanatot, de ez nem történt meg. Dorian a tenyerébe fogta a nő állát, és maga felé fordította a fejét.

– Milyen szörnyeteg az, aki nem egy, de három gyerek életét is megmenti? – Hallani akarta a választ, a benne rejlő feloldozást. Mindig hallotta a húga sikolyait a fejében, nem akarta ezentúl a vádló szavait is hallani, nem akarta, hogy Kylie árulónak tartsa. A szíve is elszorult, amikor a leopárd énje visszahúzódott, és összegömbölyödött fájdalmában, de nem eresztette el Ashayát. – Mondd el, mit tettél!

A nő felnézett rá.

– Amióta az eszemet tudom, egy szociopatát védelmezek. Éppen olyat, mint Santano Enrique volt.

A düh azonnal elvakította, veszélyes árként töltötte el Doriant. A keze megkeményedett a nő bőrén. Elég lett volna egyetlen pillanatra elveszítenie az önuralmát, és azonnal eltörte volna Ashaya állkapcsát. Káromkodva eresztette el a nőt, felállt, és a két tenyerét az erkélyajtóra tapasztotta. De még az üveg hűvöse sem csillapította a haragjának parázsló, égető rohamát.

A szeme sarkából látta, hogy Ashaya feláll, és elindul felé.

– Ne!

A nő megdermedt, mintha meghallotta volna Dorian hangjában az emberi vonás hiányát. Talán azért volt ez, mert a leopárd már több mint három évtizede be volt zárva a testébe. Talán azért, mert a férfi mindent elkövetett már, hogy leopárddá változzon, annak ellenére, hogy az alakját nem tudta megváltoztatni. Talán csak Ashaya volt az oka. De abban a pillanatban Dorian egy hajszálnyira volt attól, hogy örökre elveszítse emberi személyiségét, és teljesen átadja magát a vadállat vak dühöngésének.

Dorian szavaiban olyan erősen hallatszott az önuralom halálos ereje, hogy Ashaya rögtön tudta: harc dúl benne, és a férfi akár végzetes módon veszíthet a benne dúló harag ellen. Csúnyán elszámolta magát. Nem, ébredt rá, egyáltalán nem számolt a következményekkel. Amikor ezzel az alakváltóval volt, minden rejtőzködő és önvédelmi ösztön kikapcsolt benne. Doriannek csak az igazat mondta. Pedig huszonhat év alatt már megtanulta, hogy az igazság is csak egy eszköz volt, nem lehetett csak úgy kimondani. Ki kellett színezni, kicsavarni, átértékelni, amíg fegyver nem lett belőle.

Most végignézett Dorian feszes hátán, a kemény izmokon és az aranyló bőrön, és az önvédelmi ösztönei szinte kiáltották neki, hogy engedelmeskedjen a férfinak, maradjon csendben. Hagyjon időt neki, hogy visszanyerje az uralmat az érzelmei felett. De Ashaya nem azért szökött meg az egyik börtönből, hogy egy másikba zárja magát. És nem tetszett neki a hideg, önmagát pórázon tartó Dorian. Ez veszélyes vallomás volt, de egyben erőt is adott a nőnek, hogy megálljon a leopárddal szemben.

Dorian felé kapta a fejét, a szeme szinte világított a haragtól.

A nő egész életét laboratóriumokban töltötte ugyan, de nem volt buta. Tudta, hogy Dorian nem engedélyt adott neki, hanem odadobta neki a kesztyűt. Ő pedig, minden eddigi, őt életben tartó szabályt megszegve felvette azt.

– Vonzódsz hozzám. – A csókjában rejlő, buja vágy szinte megperzselte őt, örök életére megjelölte.

A férfi alkarjának vastag izmai pattanásig megfeszültek.

Ashaya pedig abban a pillanatban nem a férfit, hanem a leopárdot látta benne. Túl későn ébredt rá arra, hogy Dorian nem mentál volt, nem is ember, hanem alakváltó: a leopárd a lényének minden egyes részletében ott volt, az erejében, az érzéseiben, a haragjában.

Megpróbált hátrálni, de nem volt elég gyors. A férfi elkapta az állát, és nem engedte, hogy mozduljon.

A férfi ujjai egy kicsit megszorították a nő állát. Dorian halkan, de keményen szitkozódni kezdett.

– Ó, ne aggódj, édes! Most, hogy tudom, ki vagy igazából, elég arra gondolnom, hogy te a szociopatákra gerjedsz, ha beindulok rád, és minden vágyam biztosan azonnal szörnyethal. – Elfordult, és elindult a hálószobája felé. – Öltözz, korán van az első találkozónk.

A nő még sokáig állt egy helyben, miután az alakváltó eltűnt az ajtó mögött. Kifelé nézett az erkélyajtón, de nem látott semmit. Az ajka még mindig lüktetett Dorian furcsán kettős, egyszerre lágy és kemény csókjától. A harag elég erős lánggal lobogott benne ahhoz, hogy megégessen körülötte bármit, de az ujjai… Dorian nem használta az erejét, még a végén sem okozott neki fájdalmat.

Persze tudta, hogy ez nem jelentette azt, hogy törődne vele. Nem, azért nem bántotta, mert az elvei nem engedték. Ha bebizonyosodna, hogy Ashaya áruló, vagy más módon veszélyt jelent a falkára, Dorian szemrebbenés nélkül kivégezné, a nő tisztában volt ezzel. Addig azonban nem bántja. Az alakváltó hímekben általában erős volt a védelmező ösztön, és Ashaya nem gondolta, hogy Dorian más lenne.

De akkor miért számított, hogy mit gondol róla? Miért érzett szinte ellenállhatatlan késztetést, hogy utánamenjen a szobájába, és követelje, hogy a férfi ne ordítson vele, hanem hallgassa végig? Miért lett rá annyira dühös, hogy az érzelem teljesen elöntötte, elmosta az Elcsendesedés falát, s még azt is elfeledtette vele, hogy Keenant meg kell védelmeznie?!

De akkor miért keltett benne Dorian érzelmeket?