TIZENNEGYEDIK FEJEZET

„Az elkerülhetetlen jövő gyorsan közeledik, de még van idő. Van elég idő arra, hogy meggyőzzelek arról, mit kell tenned, ha bárki rájönne az igazságra. Menekülj és rejtőzz el! Csak így maradhatsz életben. Próbállak meggyőzni erről, de közben tudom, hogy hiába. Tudom, mindig is ő tünt erősebbnek, de igazából kettőtök közül te vagy a bátor. Bátrabb, mint valaha képzelni mertem. De a bátorság nem állítja majd meg a tanács bérgyilkosát. Menekülj!”

Idézet egy bizonyos Iliana kézzel írott leveléből, 2069 júniusából

A dolgok gyorsabban történtek, mint azt Dorian várta. Így másnap reggel kilenckor már a DarkRiver San Franciscó-i főhadiszállásának első pinceszintjén találta magát, testőrt játszott. A leopárdfalkának ugyan meghatározó részesedése volt a CTX-ben, az egyik vezető kommunikációs vállalatban, de ezt a helyet gerillaadások sugárzására rendezték be. Ashaya üzenete egyszerre kerül ki innen az internetre és a CTX összes csatornájára.

Egy sminkes összeszedte a bátorságát, és elindult Ashaya felé. Kezében egy púderpamacsot lobogtatott, akár egy fehér zászlót. Dorian szúrósan rámeredt. A tizenkilenc éves lány, a falkatársa, mint egy kivételével mindenki más a teremben, sarkon fordult, és elsietett az ellenkező irányba.

Nem volt bolond, nem hitte azt, hogy az Elcsendesedést valaki csak úgy ledobhatja magáról, akár egy kabátot. Juddnak ez egy évig tartott, és őt motiválta, hogy megtalálta a párját a farkasok között. De Ashayának ott volt a fia! Keenan, akit a nő aznap reggel sem akart meglátogatni. Dorian alig hitte el ezt, és otthagyta Ashayát Mercyvel, míg ő elment, hogy beszéljen a fiúval.

A gyerek csendes volt, de hagyta, hogy Dorian megölelje.

Ahogyan Ashayának is meg kellett volna tartania az ígéretét, amit azzal tett, hogy a világra hozta ezt a fiút. Dorian tudta, hogy Keenan sokat jelent a számára, ezt Ashaya többször önkéntelenül is elárulta már. De mi indoka lehet arra, hogy megvonja Keenantől a szeretetet és a gyengédséget, amire a fiúnak szüksége van?! Ezt az árulást sem a férfi, sem a leopárd nem tudta elfogadni.

Ahelyett, hogy a férfi feldühödött volna a jeges hangnem hallatán, ahogyan eddig, az ösztönei most másik irányba terelték. Ez kihívás volt. Nézzük, meddig bírja Ashaya Aleine tartani magát egy macska ellen, aki elhatározta, hogy csábítással kicsalogatja a ridegségből, amihez annyira ragaszkodott. Dorian nem volt már heves és zöldfülű ifjonc. Tudott uralkodni a farkán, ha kellett. De meglehet, hogy erre nem is lesz szükség, gondolta, ha eléggé meg tudja főzni a nőt ahhoz, hogy az szakítson az Elcsendesedéssel, és ágyba tudja csábítani magával… akkor végre megszabadulna a testét feszítő érzéki vágyakozástól.

A lelkiismerete kicsit összerándult a gondolattól, hogy ilyen kegyetlenül be akarta cserkészni és el akarta ejteni Ashayát, de Dorian úgy gondolta, a mentál tud magára vigyázni. Nem volt ő könnyű préda. Biztosan keményen meg kell majd dolgoznia érte, futott át Dorian agyán, és ettől az agressziója halálosan összpontosított erővé vált.

Dorian elgondolkozott, hogy a nő vajon valóban olyan nyugodt-e, mint amilyennek tűnik. Az illatán nem érzett hazugságot, de már kezdett rájönni, hogy Ashaya tökéletesen képes imitálni az Elcsendesedés hatását. Valamint nagyon jól őrizte a titkait is: a férfi nem tudta kiszedni belőle, miért olyan fontos a számára, hogy adásba kerüljön. De ki akarta deríteni.

Ashaya arca kifejezéstelen maradt, de a férfi látta, hogy a keze ökölbe szorult.

Dorian megvillantotta a mosolyát, amit akkor használt, ha valakiben maradandó benyomást akart kelteni.

A mentál megigazította fehér blúzának mandzsettáit, hogy tökéletesen egyenesen álljanak, és közben megtörte a szemkontaktust.

Dorian nem válaszolt, csak várt. A nő tudós volt, ő pedig ragadozó, aki hozzászokott ahhoz, hogy némán, türelmesen cserkészi be áldozatát. Nem tudott ugyan alakot váltani, de az állat elválaszthatatlan része volt, a vágyai ugyanazok, mint a DarkRiver összes többi macskájának. Gyermekként sokszor úgy érezte, megőrül, annyira szüksége van rá, hogy fusson, vadásszon, hogy érezze, ahogy a foga és a karmai belevájnak a prédaállat élő húsába.

Egy fagyos, téli éjjelen aztán a szülei minden tiltása ellenére ember formában kiment futni. Az egész éjszakát az erdőben töltötte. Reggelre a talpán a bőr végig felhasadt, de a lelkét olyan béke töltötte el, mint azelőtt soha. Akkor határozta el, hogy soha többé nem tekinti magát fogyatékosnak. Egyszerűen olyan kemény lesz, hogy soha senki se vonhassa kétségbe az alakváltó lényét.

Hatéves volt ekkor.

Talán ezért is értette meg olyan könnyen Keenan Aleine-t. Volt a gyermekben valami, ami megtalálta a hangot a férfi hatéves énjével. A fiú egyértelműen nagyon okos volt, és még elég fiatal ahhoz, hogy az Elcsendesedés ne legyen rá meghatározó hatással, de már volt valami súlyos tudás a szemében, aminek még nem kellett volna ott lennie.

Ugyanez sütött Ashaya tekintetéből is, csak ezerszeresére felnagyítva.

Ashaya sokszor megvezette a tanácsnokokat, de még sohasem érezte magát ilyen nagy veszélyben, mint abban a pillanatban. Az arc ugyanis, amit maga előtt látott, teljesen emberi volt ugyan, de ő tudta, hogy a férfi valami teljesen más: a leopárd ösztönei Dorian minden vonásában egyértelműen jelen voltak. Akkor is olyan mozdulatlanul állt ott, akár egy macska, aki várja, hogy az áldozata hibát kövessen el.

– Játszadozz csak – mondta, és nem volt hajlandó meghátrálni, még akkor sem, ha Dorian tudtán kívül előnyben volt vele szemben. A férfi ugyanis aznap reggel meglátogatta Keenant, az ő fiát, és vigyázott rá, mert az őrködés a vérében volt. Ezért pedig Ashaya örökké hálával tartozott neki. – De tudd, hogy én egy viperafészekben, kígyók között nőttem fel a Mentálhálón.

A férfi ajka mosolyra húzódott. Képtelenség volt megjósolni, mire reagál kedvezően, és mire nem. Előőz éjjel Ashaya visszavonult egy vitában, és ezzel úgy felbőszítette Doriant, hogy szinte ostorcsapásként érezte a bőrén a férfi haragját. Most minden szavában hallatszott az Elcsendesedés kék jege, az őrszem pedig csak mosolygott.

– Már megint alábecsülsz, Ashaya? – kérdezte. A hangján hallatszott, hogy jól szórakozik, ugyanakkor benne volt a magabiztosság is: tudta, hogy ebben a szobában ő a legveszélyesebb ragadozó.

A nő felállt a székről, és megigazította a fekete nadrágját, hogy tökéletesen egyenesen álljon, majd felvette a fekete blézerét is.

A nő begombolta a blézerét, és felnézett Dorianre.

– Dehogynem. Egy olyan világban szeretnék élni, ahol nincs minden szónak mögöttes értelme. – Ahol nem kellett folyamatosan figyelnie, és várnia, hogy mikor döfik hátba. – Ez nagyban megkönnyítené az életemet.

A válasz meglepte a férfit, ezt Ashaya látta rajta. Dorian összevonta a szemöldökét, és felemelte a kezét, látszólag azért, hogy kiegyenesítse a nő blézerének hajtókáját. A gesztusnak volt valami primitív éle, Ashaya ezt érzékelte az elméjének egy berozsdásodott részével, amit, úgy tűnt, csak a leopárd volt képes életre kelteni.

Dorian becézte ugyan őt, de közben a tekintete a vadászó macskáéra emlékeztetett. Nem, Ashaya egyáltalán nem értette Doriant.

Dorian leeresztette a kezét, és Ashaya zavartan vette észre, hogy egészen eddig összeszorítva tartotta a hasizmát, hogy az szinte görcsölt. Ujabb hiba. Igyekezett ellazulni, hiszen a műsor producerei már közeledtek felé. Ha a Mentál Tanácsnak nem sikerül megzavarni az adást, akkor ő nemsokára innentől Párizsig és még távolabb is ott szerepel majd minden képernyőn és hirdetőtáblán.

A CTX leopárd és farkas alakváltók vegyesvállalata volt, ezért nem a mentálok kedvenc kommunikációs csatornája, de Ashaya tudta, hogy az üzenetét elég lázadó mentál csatorna át fogja venni ahhoz, hogy az mindenkihez eljusson. Ha ez véget ér, ő minden bizonnyal a tanács halállistájának élére ugrik, de emiatt ráért aggódni később.

Most meg kellett teremtenie a Mentálhálót megzavaró káosz alapjait, be kellett csomagolnia az igazságot a hazugságok sorába. Hazugságokba, amikkel elérheti, hogy Keenan biztonságban legyen.

Mert most csak ez számított.

Kizárta az elméjének ősi, primitív, de mostanra ismerős részének zsongását is. Dorian a lénye legmélyéig átjárta és érdekelte őt, még sohasem találkozott ennyire összetett lénnyel. Ez a férfi egyszerre volt a fény és az árnyék, a vadság és a báj, a ragadozó dühe és a mesterlövész nyugalma. Azon kapta magát, hogy elgondolkozik, vajon mi kellene ahhoz, hogy a lövész leeressze a pajzsait, hogy egy nőnek bepillantást adjon a felszín mögé. Egy másik életben talán kapott volna az alkalmon, és belement volna a macska-egér játékba, felfedezte volna a választ erre a kérdésre. De ezt most nem engedhette meg magának.

Ő is alakváltó leopárd volt, valószínűleg helyes is, gondolta Ashaya. Mégsem tüzelte fel az idegpályáit úgy, ahogyan Dorian, nem vonta el a figyelmét a tervéről, amiért az életét is feláldozta volna.

Ez a tudat furcsamód megnyugtatta Ashayát. Magabiztosan lépett a kamera elé, és egyenesen belenézett a lencsébe. Várt a jelre. – Három, kettő, egy, és… élő.

Dorian figyelte Ashaya nyugodt, rezzenéstelen arcát, tökéletesen egyenes tartását, és tudta, hogy mindez hazugság.

Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem őt.

Dorian azóta próbálta megérteni, mit jelenthetett ez az elejtett mondat, mióta megérkeztek a főhadiszállásra. Ennek fényében ugyanis már teljesen másnak látszott a nő felelőtlennek tűnő szereplése. Azért tette, mert ezzel valahogyan, valamiért segíteni akart Keenannek.

Ashaya Aleine csodálatosan összetett kirakós játék, gondolta magában Dorian. A sokrétegnyi hazugság és igazság kihívássá tette őt a férfi szemében. Csábító volt a gondolat, hogy addig feszítse a húrt, amíg a nő meg nem adja magát, de egy vadászat során néha finoman kellett játszani. Ez járt a férfi fejében, amikor úgy állt meg, hogy a tudós láthassa őt. Néma ígéret arra, hogy megvédi őt, hogy biztonságban van.

Ashaya szempillájának egy apró rezdülése elárulta, hogy megértette az üzenetet. Majd megszólalt.

– A nevem Ashaya Aleine. A skálán 9,9-es erősségű O-mentál vagyok, korábban én vezettem az Iprotokollal, más néven Implantátum-protokollal kapcsolatos kutatásokat.

A hangja elég fagyos volt ahhoz, hogy a legmelegebb nyári esőt is jéggé változtassa. Dorian akkor megértette, hogyan is tudta a tudós megtartani a titkait a Mentálhálón. A felismerés pedig váratlan büszkeséggel töltötte el: ez a nő csupa tűz és acél volt. Talán meghajlott a nyomás alatt, de sohasem tört meg.

– Az információ, amit most megosztok, szigorúan titkos – folytatta Ashaya. – Ezáltal megszegem a tanáccsal kötött szerződésemet, de megtartom az ígéretemet, amit tudósként tettem: hogy mindig az igazat kutatom.

A Mentálhálón minden tanácsnok elméjét vörös riadójelzés töltötte el.

Az országban, sőt, az egész világon áramkimaradások kezdődtek, és egyre csak terjedtek. Egész városok sötétültek el, mert a tanács kikapcsolta az áramellátó egységeit.

A mentál telekinetikusokat riasztották, hogy azokban a médiumokban, amelyek nem álltak a tanács közvetlen irányítása alatt, „véletlenül” megszűnjön az adás. Még az általában mellőzött internetre is odafigyeltek. Az áramszünet megállíthatatlanul terjedt az egész világon. És a műholdak is kikapcsolták.

Mentál, alakváltó és ember hackerek lázasan dolgozni kezdtek, hogy újraindítsák a rendszereket. Nem jártak sikerrel. Az emberek szitkozódtak, az alakváltók a földhöz csaptak valamit, a mentálok pedig futótűzként terjedő, telepatikus kapcsolatokat építettek ki azok köré, akik látták az adást, és továbbadhatták nekik az információt.

Eddig rejtett, pót-internetszerverek keltek életre, a padlásról előkerültek a hordozható rádiók, a telepatikus információtovábbító „fa” pedig egyre csak nőtt, míg megtalálta a néhány, még működő forrást Oroszország vidéki részein, az Alaris mélytengeri állomáson és néhány új-zélandi faluban.

A föld felett, a magasban három régóta halottnak hitt műhold kelt hirtelen életre. A berendezéseket emberek és alakváltók üzemeltették egy föld alatti központból, a Sierra Nevada hegységben. A hirtelen feléledésük mindenkit meglepetésként ért.