Szabadulás Nalini Singh

Prev Next

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

„Clay túl sokat enged meg neked, okostojás. Az én párom annyira imádni fog engem, hogy szó nélkül engedelmeskedik majd nekem mindenben.”

Dorian Christensen SMS-e Talin McKade-nek hat héttel ezelőtt

Fertőző ?

Nem hagyom, hogy bárki akár egy ujjal is hozzáérjen – ígérte Dorian Ashayának. – És a falka továbbra is mellettetek áll. – Ahogyan a saját párjukért és a kölykeikért is kiállnak. – De tudnunk kell az igazságot.
Ahhoz, hogy valaki elkapja tőle, fel kellene nyitnia Keenan koponyáját, és meg kellene ennie az agyszövetének egy darabját. Az ötletet Amara egy új-guineai, prion okozta betegségről, a kururól vette. Addig módosítgatta a fehérjét, amíg az csakis közvetlenül az emésztőszerven át fertőzött. Nem akarta, hogy bárki is ellopja a munkáját.

Dorian nem tudta automata vezérlésre állítani a kocsit, de kinyújtotta a kezét, és az ujjait Ashaya ujjai közé fíízte.

Keenan állapota halálos?
Nem. – Ashaya arca felderült. – Keenan tökéletesen egészséges, és az is marad. Nem tudom, mit csinált vele Amara a lombikban, de ő… Dorian, ő egy csoda. Ellenanyag van a testében.

Dorian nem volt tudós, szüksége volt néhány másodpercre, amíg megértette ezt.

Szóval ő a testében hordozza a gyógymódot az összes prion okozta betegségre. – De az örömteli felismerést rögtön egy sötétebb is követte. – És egyben ő a kulcs a tanács számára, hogy az Omegát szabadon engedje. – Ezt pedig a Mentál Tanács sohasem tudhatta meg.

Ashaya bólintott.
Amara nem tud az ellenanyagról, én meghamisítottam a teszteket. De nem számít. Mindig is tudtam, hogy a végén döntenem kell a testvérem és a fiam között. – Dorian szemébe nézett, és a férfi meglátta benne a döntést, ami megtörte a nő szívét. Az anya védelmező ösztöne nyert a születéstől fogva létező kapcsolat ellen. – Keenant ötéves korában kellett volna felboncolnunk.

Te jó ég!
Kezdettől fogva versenyt futottál az idővel.
Igen, kezdetben igen. Aztán, két és fél évvel ezelőtt, amikor Ming túl nagy érdeklődést tanúsított Amara iránt, és ő eltűnt, azt hittem, hogy Keenan is megmenekült.
De Amara sohasem feledkezett el róla – találta ki a férfi.

Ashaya szaggatott mozdulatokkal rázta a fejét.
Őt tartja az első lépésnek élete fő művében.

A mentál olyan erősen szorította Dorian ujjait, hogy szinte összezúzta őket. Az alakváltó ráébredt, hogy a nő kis híján összeomlik.

Akarsz egy kicsit valami másról beszélni? – kérdezte. Semmi kedve nem volt finomkodni, de vigyáznia kellett a nőre.
Igen. – Ashaya kétségbeesetten, azonnal kapott a lehetőség után.
Beszéljünk mondjuk az én hibás DNS-emről – javasolta viccelődve, pedig a leopárd még mindig bömbölt benne a vad védelmező ösztöntől. – Megjavítottál már?
Még dolgozom rajta. – Ashaya ujjai ellazultak, a nő biztonságot talált a tudományban.

A leopárd elégedetten mordult fel. A nő lelkiereje gyönyörű széppé tette őt. Ashaya mégis hagyta, hogy a férfi megnyugtassa, és ezzel jobban kifejezte a bizalmát, mintha köré zárta volna azokat a hosszú, ügyes ujjait.

Nem is kellett több ennél az egy gondolatnál.

Az érzéki forróság hirtelen átjárta őt, belemart belülről, akár egy karom. A leopárd énje egy lépéssel közelebb került a vadállatias tomboláshoz.

Mesélj erről! – Dorian elfordult, és mindkét kezével erősen megmarkolta a kormányt, így próbálta meg elfojtani a reakcióját. Hiába. Túl sokáig várt, és most a benne lakó macska már nem adott neki több lehetőséget. Vagy ráveszi Ashayát, hogy teljesen elolvadjon a karja között, vagy eltűnik onnan. Márpedig Dorian abban a pillanatban nem volt hajlandó védtelenül magára hagyni a nőt.
Olyan ez, mint egy rejtvény – kezdte magyarázni a nő, és a hangja komolyságával tudattalanul csak még inkább feltüzelte a férfi vágyát. Főleg most, hogy Dorian már tudta, Ashaya menynyire el tudja magát engedni az ágyban. Még mindig hallotta, ahogyan délután forrón és vágyakozón aprókat kiáltott.

Ha a nő nem kerül alám meztelenül nagyon gyorsan, akkor megfogok bolondulni, gondolta Dorian.

A DNS-ed minden érzékelhető szempontból megegyezik egy átlagos leopárd alakváltó DNS-ével, de…
Honnan szereztél kontrollmintát? – Fekete forróság öntötte el a férfit. Dorian elég jól ismerte magát ahhoz, hogy megállapítsa: féltékeny volt.
Tamsyntól. – A nő elhallgatott, mintha azon gondolkodna, hogy folytassa-e. – Tudtam, hogy negatívan reagálnál, ha egy másik hímet kérnék meg. Te… tele vagy birtoklási vággyal.
Édes, azon én már régen túl vagyok. – A férfi hangja már nem volt teljesen emberi.
Dorian?

Ashaya hangjának gazdag, buja bársonyossága és mézédes csengése olyan volt, mintha a selymes tenyerébe szorította volna őt.

Csend! – Dorian arra összpontosított, hogy eljusson oda, ahová akart.
Velem így nem beszélhetsz.

A mentál az ő modora miatt aggódott? Mert ha még egy kicsit tovább ingerli a leopárdot, az ő forró farkán találja magát, mielőtt erről a rohadt autópályáról leérnek. Dorian felmordult, ez volt az egyetlen módja, hogy kieressze kicsit a leopárdot.

Maradj csendben!

Ashaya, úgy tűnt, annyira megilletődött, hogy szót fogadott neki. Hat teljes percig.

Azt hittem, az alakváltó hímek védelmezik a nőket.

Dorian az utat figyelte.

Legalábbis a saját nőiket – tette hozzá a nő kis idő múlva.

Tizenöt perc, gondolta a férfi, és pontosan megmutatja, menynyire védelmezi őt.

Gondolom, hivatalosan én az ellenséged vagyok, szóval a természeted védelmező vonása rám nem terjed ki.

Hol a francban volt már az a lehajtó? Na, végre! Dorian lekanyarodott egy szűk földútra, ami a Yosemite-erdő mélyére vitte őket. A kiterjedt terület legnagyobb része természetvédelmi terület volt, de bizonyos feltételekkel engedélyezték, hogy valaki itt lakjon.

Dorian?

Még tíz perc, nyugtatta magát a férfi.

Igazam van, nem? Te az ellenségednek tar…
Shaya! – bukott ki az őrszemből. – Összevissza beszélsz!

Ettől a nő néhány percre elhallgatott.

Idegességemben. Le tudom ezt küzdeni, azt a technikát kell használnom, amit Ming LeBon tanácsnokkal szemben is alkalmaztam.

A földút nemsokára a legegyszerűbb ösvénnyé változott. Dorian átkapcsolta az autót lebegő módba, és megállt az erdő hatalmas őreinek, a kaliforniai mamutfenyőknek az árnyékában.

De úgy tűnik, egyetlen módszer sem működik megfelelően. Dorian lelassította a kocsit, visszaváltott alacsony fokozatba, és óvatosan átmanőverezett egy sziklakiszögellésen. Az autó még lebegő módban is okozhatott kisebb károkat az erdőben, de Dorian úgy ismerte a terepet, akár a tenyerét, és vigyázott, hogy semmi olyat ne bolygasson meg, ami nem regenerálódik gyorsan. De abban a pillanatban jobban aggódott azon, vajon a farka regenerálódik-e, a nadrágjának cipzárja ugyanis hamarosan ketté fogja vágni, ha a férfi nem húzza azt le gyorsan.
Nem tudom abbahagyni a beszédet! – A nő szemmelláthatólag megriadt. – A gyomrom összeszorult, a szívem hevesen ver, a tenyerem izzad. – Rövid szünet, majd megkönnyebbült sóhaj. – Biztosan a félelem okozza. Elég rémisztő arcot vágsz.

Ez végképp betett a férfinak. Hirtelen megállította a kocsit egy kis erdei ház előtt, ami olyan jól rejtve volt a fák között, hogy még egy macska sem akadt volna rá, ha nem keresi szándékosan. Dorian kíváncsi volt, Ashaya mit szól majd hozzá. De először tisztázni akart valamit.

Te – szólt, és a nőhöz fordult, szúrósan nézett rá – soha ne érezd azt, hogy én fenyegetlek. Megértetted?

A nő pislogni kezdett.
- Ami azt illeti, most éppen…
- Csak mondd, hogy érted! – Közelebb hajolt Ashayához.
- De…
- Semmi de! Nincs kifogás. Te nagyon értesz hozzá, hogy mégakkor is felbosszants, ha nem is akarsz, de tudd, hogy előbb emelek pisztolyt a halántékomhoz, mintsem hogy csak egy ujjal is hozzád érjek. Megértetted ezt?

Ekkor már az ajtónak szorította Ashayát, és két kézzel megtámaszkodott az ablaküvegen a nő fejének két oldalán.

Nem – jelentette ki a mentál. – Addig nem értem, amíg ilyen agresszívan viselkedsz.
Csak rajta! Hergelj tovább! – Dorian elmosolyodott.

Ashayának azonban nagyon gyanús volt az a mosoly… de nem rossz gyanús, hanem olyan, amitől a teste belülről olvadni kezdett.

Dorian, azt hiszem, jobb lenne, ha most bemennénk a házba.

Gondolom, van itt egy ház a közelben.

A férfi még szélesebben elvigyorodott.

– Hát persze.

A nő kicsit tartott attól is, hogy az őrszem ilyen könnyen beleegyezett, ezért megvárta, amíg Dorian felegyenesedik, és ekkor gyorsan kiugrott a kocsi ajtaján. Dorian néhány másodperccel később követte, mert ki kellett vennie a nő csomagját a kocsi hátuljából.

– Arra! – A fejével a sűűr növényzet felé intett.

A nő szeme elkerekedett, amikor a férfi félrehajtott néhány apró, fehér virágokkal tarkított indát, és a tenyerét egy csúcstechnológiás lenyomatolvasóra helyezve kinyitotta az ajtót. A nő belépett, és ráébredt, hogy egy valószínűleg a fürdőbe vezető folyosó kivételével az egész tér egyetlen nagy szoba volt, aminek az erdő sötétzöld lombja adott árnyékot.

Fényt! – szólalt meg Dorian, mire a házat okosan elbújtatott lámpák fénye töltötte el ragyogó, nappali fénnyel.
Az egész üvegből van – tátotta el a száját Ashaya, és megcsodálta, hogyan hozta szinte be a házba az erdőt Dorian. A levelek, a virágok olyan közelinek tűntek, mintha Ashaya meg tudná őket érinteni, ha kinyújtja a kezét. A lomb odakint csupa keszekusza, görbe ív volt, odabent azonban az egyszerű vonalak uralkodtak. A bal oldali részt egy nagy ágy foglalta el, de bőven volt hely körbejárni azt. A jobb oldalon egy kényelmes nappali volt, mögötte pedig konyha.

Bár semmilyen parancsot nem hallott, Ashaya látta, hogy a házban minden fény hirtelen halványulni kezd, kivéve a hálórészben lévőket.

Ashaya megfordult, és már nyitotta a száját, hogy megszólaljon, de elállt a lélegzete.

Ó…

Dorian már gombolta is ki az ingét.

Ashaya torka kiszáradt, ahogy figyelte, hogy centiről centire egyre több jelenik meg az aranyló bőűr férfitestből. Aznap délután azért kapaszkodott Dorianbe, mert felejteni akart. Most azonban emlékezni fog minden egyes érintésre, minden simításra, minden erős férfivágyra.

Az őrszem lerázta magáról az inget. Ashaya kiélezett érzékszerveinek úgy tűnt, mintha nevetségesen lassan hullott volna a padlóra. Előtte pedig ott állt a férfi. A teste csupa duzzadó izom és forróság, egy leopárd a macska kecsességével megáldott emberi testben. Minden mozdulata olyan szép volt, hogy nem tudta róla levenni a szemét.

Most pedig, az inge nélkül, velejéig férfias arckifejezésével Dorian vadászó leopárddá vált, Ashaya pedig pontosan tudta, hogy ő a préda. Mégis egy helyben várt, miközben a férfi szó nélkül megkerülte, és megállt a háta mögött. Néhány apró rántás a coplja végén, és a mentál haja kócosan, vadul kunkorodva kibomlott. Ezután erős férfikezek simítottak végig a nő testén, letolták a kardigánját a karjáról.

Ashaya ellenállt volna, de egyetlen okot sem talált erre. Amit a férfi délután, a kanapén tett vele, az több volt, mint gyönyör. Ő pedig többre vágyott, meg akarta érinteni Doriant, ahogyan a férfi megérintette őt, fel akarta fedezni és meg akarta ízlelni a testét. És mivel a Mentálhálón lévő pajzsai csodával határos módon keményen álltak, semmi oka nem volt a félelemre. Ami pedig a másik oldalt illeti… Ashaya nem tudta, hogyan képes visszatartani Amarát az a színes káosz, amit Dorian iránt érzett, de működött. Néhány elcsent pillanatig tehát Ashaya szabad lehetett. Szabadon élt. Szabadon érintett. És őt is szabadon érintették.

A kardigán halk surranással ért padlót.

– Ezt akkor igennek veszem – szólalt meg Dorian, és az ujja megállt Ashaya csípőjén, a nadrág derékvonalának legszélén. – Ha nemet akarsz mondani, most tedd meg! – Minden szava tele volt feszültséggel.

A gyakorlatias kérdésnek meg kellett volna törnie az érzéki varázst, de nem ez történt. Csak megoldotta Ashaya nyelvét.

Elvonod a figyelmem a DNS-ed javításáról – jegyezte meg a nő. Viccelni akart, de rosszul jött ki a dolog: ő nem szokott még hozzá az ilyen játékokhoz, és az elméje sem működött tökéletesen, a teste teljesen átvette az irányítást.
Latens vagyok, nem romlott el semmim.

Ettől megnyugodott valami a nő szívének egy mélyben megbújó részében, ami a földben, bezárva kelt életre tizenhat éves korában, értette ugyanis, hogy ez a megjegyzés egyáltalán nem kijelentés volt.

Egy halálos, veszélyes és nagyon képzett mesterlövész vagy – mondta, és ez volt az igazság. Ashaya valamiért nem tudott hazudni Doriannek. – Sok tekintetben sokkal keményebb vagy, mint azok a társaid, akik tudják, hogy bármikor hagyatkozhatnak a vadállat alakjukra.

A férfi ujjai elindultak felfelé, a nő pólója alá, és végigsimítottak a bőrön, ami szinte megperzselődött az érintéstől.

Akkor miért foglalkozol ezzel?

Ashaya remegve nagy levegőt vett, és a kezét a férfi csípőjére tette.

Lassabban!

A férfi ujjai már a nő bordái felett játszadoztak.

Megmondtam. Volt idő, amikor nemet mondhattál, de már elmúlt.

Az alakváltó nyers szavai ellenére Ashaya tudta, hogy Dorian képtelen lenne bántani őt. Még sohasem volt ennyire biztos semmiben, mintha ezt az alapigazságot bevéste volna valaki az elméjébe.

Nem mondok nemet. – Dorian ujjai kicsit durvák, kérgesek voltak az ő érzékeny bőrének, Ashaya nem tudta megmagyarázni, miért érez így, de elemien férfiasnak tartotta őket. Csak azt tudta, nem gondolta volna, hogy ez ennyire erotikus élmény lehet. – De az érzékiséghez lassan, kis adagokban kell hozzászoknom. – Azt hitte, sikerült meglepnie a férfit, mert az ujjai megpihentek.

Egy pillanattal később azonban újra simogatni kezdték, sötéten és pontosan élesztgették a nőben a tüzet.

Én türelmes vagyok.
Tudom. – Dorian nagyon céltudatos volt, a születési rendellenessége ellenére a falka őrszemévé vált, pedig sokan bizonyára azt mondták volna, ilyen fogyatékossággal ez lehetetlen. De… – De fájdalmat okoz neked, hogy nem tudsz alakot váltani.
Dorian megdermedt a nő elsuttogott megjegyzésétől. – Lehet, hogy mentál vagyok, Dorian, de érzem magamban a fájdalmadat. – Ez összezavarta ugyan őt, de attól még így volt.

Dorian úgy érezte, mintha a nő kiütötte volna őt ezzel a megjegyzéssel. Annyira jól felül sikerült emelkednie a genetikai hibáján, hogy mindenkit, még saját magát is meggyőzte arról, hogy ez nem számít. És bizonyos szempontból nem is számított. Hiszen Dorian büszke lehetett arra, amivé vált: egy erős alakváltóvá, aki képes megvédelmezni a falkáját. De…

Nem tudtam megmenteni őt… – szakadt fel belőle a szívfacsaró vallomás.

Ashaya a pólója alá csúsztatta a kezét, hogy megfoghassa Dorianét.
Amennyire tudom, Santano Enrique egy szörnyeteg volt. Ne hagyd, hogy az ő tetteinek visszhangja beszennyezze a húgod emlékét!
Megesküdtem, hogy elpusztítom a Mentál Tanácsot. – Sascha pszichikus képessége megmentette őt attól, hogy veszett vaddá változzon, akit csak a bosszú emészt fel. De Dorian mégis ragadozó alakváltó volt, és nem felejtett. – Ők óvták és táplálták Enriquét. Látni akarom, ahogy az utca kövén folyik a vérük.
A gyűlölet téged is el fog pusztítani – suttogta a nő. – Elpusztít… mindkettőnket.

Dorian megremegett, és az arcát a nő nyakába fúrta. Az erős tincsek puha, meleg, hihetetlen nőiességet árasztó párnaként vették körül. Dorian csak átkarolta Ashayát, és sokáig tartotta így. Várt, igyekezett elfogadni, hogy ez a nő a párja. És hogy a párja a gyűlölt faj tagja volt, akik ellen ő minden haragját, dühét és bosszúvágyát fordította… Csak azért, hogy a saját bűntudatával ne kelljen szembenéznie.

A tudós ügyes keze átfogta Dorian arcát, miközben a nő édes elfogadásként ráhajtotta a fejét.

Mindenki azt mondja, hogy az alakváltóknak van a legnagyobb szükségük az érintésre, de ez nem igaz. Az Elcsendesedés előtt a mentálok jobban vágytak erre, mint bárki más.

Dorian hagyta, hogy a nő kedveskedő szavai körbevegyék, lemossák őt, akár egy meleg, nyári zápor. Ashaya megpróbálta megnyugtatni a férfit, igyekezett megmutatni, hogy ők ketten nem is annyira különbözőek.

A fajunk annyira a mentális lét felé hajlott, egyre több és több időt töltött a mentális síkon, hogy az ijesztővé vált. Ezért kerestük a testi ingereket. Hogy azok a fizikai valósághoz láncoljanak minket.
És ez működött?

A nő finoman simogatni kezdte Doriant, és érezte, ahogy a macska megremeg, majd átadja magát neki.

Igen – válaszolt. – Olyan alapvetően fordította meg a sorsunkat, hogy még az Elcsendesedés sem tudta teljesen kisiklatni. Még a legerősebb képességű mentálok sem lépnek ki teljesen a testükből. Az érintés mentett meg minket.
Akkor most ments meg engem is, Shaya! – Dorian tálcán kínálta fel neki a szívét, és hagyta, hogy a nő azt tegyen vele, amit akar.

Ashaya leengedte a kezét, megfordult a férfi karjában, majd lábujjhegyre emelkedett, a két tenyere közé fogta Dorian arcát és lehúzta magához. A csókja ártatlan volt és törékeny, az érintése finom és gyengéd. Mégis két lélegzetvétel között a rabszolgájává tette vele ezt az erős férfit.

Dorian nem tudta, a mentál érti-e ezt vagy sem, de azt érezte, hogy abban a pillanatban a nő megjelölte őt magának.

Még! – követelte mohón, kiéhezetten, ugrásra készen.

Prev Next