Szabadulás Nalini Singh

Prev Next

HUSZONHETEDIK FEJEZET

„Amikor mosolyog, szinte bármit kérhet tőlem, én pedig örömmel megadnám neki. Soha életemben nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatottnak. Ez a férfi, ez a leopárd le tud győzni.”

Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete

Ashaya mély levegőt vett.

A testvérem. – Végignézett az eukaliptuszfákon, amiket egy rossz ökológiai döntés miatt telepítettek ide, és azóta hiába próbálkoztak, nem tudtak kiirtani. Ha meggyújtották, ezek a fák pokoli tüzviharral égtek. – A testvérem éppen olyan, mint ezek a fák. Ránézésre tökéletes, briliáns lény. Makulátlan az elméje, megrendítő az intelligenciája. De elég egyetlen apró szikra, és ez a tökéletesség darabjaira hullik.

Dorian az ujja hegyével végigsimított Ashaya vállán, a nő pedig azon kapta magát, hogy belehajol a férfi érintésébe. Abban a pillanatban szüksége volt az alakváltó erejére, érezni akarta, hogy nincs egyedül.

Nem bolond – folytatta. – Úgy tűnik, mintha ismerné a különbséget jó és rossz között, de ez igazából még sincs így. Sok mindent megtesz anélkül, hogy végiggondolná a következményeit. Olyan dolgokat is, amiket ép ésszel kegyetlenségnek tartana valaki.

Dorian hirtelen elkomorodott, az izmai megfeszültek, az ujja megállt a nő bőrén.

Ő a szociopata, akit védelmezel.
Igen. – A nő nem volt hajlandó lesütni a szemét, nem volt hajlandó bocsánatot kérni. – Ő az ikertestvérem. – És Ashaya tőle kapta élete legnagyobb ajándékát. – Ez volt az egyetlen lehetséges döntés.
Egy igazi mentál számára nem.
Azt hiszem, mindketten hibásan születtünk, csak másképpen. – Ashaya várt, hogy megtudja, mit tesz most ez a ragadozó, akiben az Elcsendesedés iránt csak vak gyűlölet tombolt.
Mondd tovább, Ashaya!

A tudós számára megkönnyebbülés volt, hogy végre nyíltan és őszintén mesélhetett valakinek Amaráról.

Van közöttünk egy törhetetlen kapcsolat, ezért képes megtalálniengem, bárhol is vagyok, ha nem védem teljes erőmből az elmémet. – Ashaya a távoli híd piros oszlopait figyelte, mert nem volt képes szembenézni Dorian haragjával.

Ekkor azonban a férfi a tenyerével átfogta a tarkóját. Ashaya fellélegzett. Furcsamód máris rászokott az alakváltó érintésére. Felnézett rá, és látta, hogy a férfi hunyorogva mered a kulcscsontjának ívére. Így valahogy könnyebben jött a szó a szájára.

Ez az ikerkapcsolat, a mentális kötődés születésünk óta megvan, de senki más nem érzékelte soha. Nem tudom, menynyit tudsz a mentális hálózatokról…
Keveset. – Dorian felnézett a tudós arcára, Ashaya pedig szinte érezte a bőrén az alakváltó pillantásának simítását.

Ashaya alig tudta visszafogni magát, hogy ne érintse meg Dorian tökéletes ívű ajkát.

A kutatásaim alapján úgy gondolom, hogy a múltban, az Elcsendesedés előtt az érzelmi kötődések láthatók voltak a Mentálhálón. Mára ezek teljesen eltűntek. – Sem a szeretet, sem a gyűlölet nem volt már jelen a Mentálhálón. Csak az üresség maradt. – Minden elme teljesen független entitás.
Igen? Akkor Keenan honnan tudja, hogy szereted?
Nem tudja. – És Ashayát ez szörnyen kínozta. Fájdalmat kellett okoznia a fiának ahhoz, hogy megmentse az életét.
Francokat nem! – horgadt fel Dorian. – Ezért csinálta az egész ma reggeli műsort! Tudta, hogy az anyucija mindent hátrahagy majd, és rohan hozzá.

Ashaya úgy érezte, mintha a szíve vérezni kezdett volna, amikor ezt meghallotta, és ez olyan megrázó volt számára, hogy majdnem feladott mindent, és átadta magát az érzelmeknek.

Valóban van kapcsolat köztem és Keenan között, de az is láthatatlan. – A hangja megbicsaklott. – Azt hiszem, az teszi láthatatlanná, hogy ragaszkodom az Elcsendesedéshez. Én fojtom el a fiam minden közeledési próbálkozását.
Hagyd abba! – Dorian megszorította a nő tarkóját. A gesztus egyszerre volt uralkodó, és gyengéd.

Ettől még több ellentétes érzelem öntötte el Ashayát. Éppen olyanok, amiket ki kellett zárnia. Mert ha Amara egyszer belelendült a játékba…

Az ikertestvérem sohasem ölne meg engem, és nem is sodornahalálos veszélybe, bármennyire is elfajul a játék. Azt hiszem, a maga módján szeret engem. Én vagyok az egyetlen játszótársa, az egyetlen barátja. De Keenant megölné.
Miért? Hisz ő csak egy gyerek! És ami még fontosabb: a testvére gyermeke!

Ashaya szíve újra felszakadt, de ezúttal más érzelem árasztotta el: vad, védelmező, karmokkal és tépőfogakkal.

Amara ezt nem így látja – magyarázta, és megpróbálta meglovagolni az indulatának hullámát. – Szerinte én hozzá tartozom, és Keenan a betolakodó. – Ez a bizarr történet egyik legbizarrabb fordulata volt.
Azt akarod mondani, hogy rátok nézve ő jelenti az igazi veszélyt?
Azt akarom mondani, hogy még ha meg is tudok szabadulni a tanácstól, Amara tovább fog üldözni. Nem számít, hová megyek, ő megtalál, és űzni kezdi velem a gonosz játékait. Megpróbál majd az őrület határára sodorni. – A nő vett egy mély lélegzetet. – Az a legrosszabb az egészben, hogy amikor én érzek, az ő állapota súlyosbodik. Mintha az én érzelmeim táplálnák az őrületét. Attól félek, egy nap addig űz, hogy fájdalmat okozok Keenannek.

Dorian maga felé fordította a mentál arcát, amikor Ashaya le akarta sütni a szemét.

Mit tett veled, Shaya?
Mostanában lehagyod az A betűt a nevem elejéről.
Tényleg?

Egy újabb játék, de emögött semmi ártó szándék nem volt.
Dorian, az érintésed kibillent az egyensúlyomból, és ezzel nem csak Amara állapotát rontom, de a kettőnk közötti ikerkapcsolatot is erősítem. Ha ő bejut az elmémbe, hallani fogja, amit én hallok, és látni, amit én látok. Nem akarom, hogy ő itt legyen velünk, az autóban. – Senkivel sem akart osztozni Dorianen.

Dorian nem tagadhatta meg a kérését, még akkor sem, ha a provokációtól a leopárd énjén vad frusztráltság lett úrrá. A férfi visszahúzódott a saját ülésébe, és kihasználta az alkalmat, hogy megnézze, jó úton vannak-e Tammy háza felé.

Szóval félholtként éled le az életedet csak azért, hogy kordábantartsd Amarát.
Ha ez kell ahhoz, hogy Keenan biztonságban legyen, akkor igen. –A válasz nyugodt volt, de a nő ajka megremegett közben. Ashaya észrevette, és gyorsan összeszorította a száját.
Amara veszélyt jelent a fiadra, akit a világon a legjobban szeretsz, és te mégis véded őt. – A férfi ezt nem értette.

Ashaya válaszolt.
Ő a kishúgom, Dorian! Néhány perccel utánam született, és egész életünkben én vigyáztam rá.

Dorian szíve ekkor megszakadt. Mert pontosan tudta, milyen egy kishúg, ismerte a szeretetet, ami ezzel a kötelékkel járt. Tudta, hogy ez a viszony kőbe van vésve, és hogy mennyire szóba sem jöhet, hogy valaki ártson ennek. A húgának az ember olyan dolgokat is megbocsát, amit másnak soha. De…

Ha Amara megtámadná Keenant, mit tennél?
Hiszen tudod – suttogta a nő megtörten. – Megölném Amarát. És ezzel saját magamat is elpusztítanám.

Ez volt hát az igazi oka annak, hogy Ashaya menekült. Nem tőle félt, hanem attól, hogy a testvére egyszer sarokba szorítja, és hogy onnan az egyetlen kiút Amara holttestén keresztül vezet csak. Szar helyzet.

De hogyan, Shaya? – bukott ki a kérdés Dorian száján. – Hogyan lehetséges, hogy te te vagy, ő pedig…
Egy szörnyeteg? – fejezte be a mondatot a mentál. – Nem tudom. Az emberek hisznek a lélek létezésében, igaz? Lehet, hogy az eredendően bennünk van, és nem változtathatjuk meg. Lehet, hogy csak két különböző lélekkel születtünk.

Hiába próbálta elkeseredetten leplezni, Dorian hallotta a nő hangjában, hogy a szíve kettétört. Meg akarta nyugtatni, hogy a végén nem fog egymással szemben állni a két testvér, de már régóta nem voltak illúziói. Néha a gonoszság győzött. Néha a kishúgok is meghaltak.

Kylie meggyötört testének képe annyira elevenen égett a lelkében, hogy amikor a haldokló lány kitántorgott a kocsijuk elé, az útra, Dorian először azt hitte, szellemet lát.

Te jó ég!

A férfi és a nő is előrezuhantak, megfeszült a biztonsági övük, majd a testük hátracsapódott, vissza az ülésbe, amikor az autó érzékelői észlelték az akadályt, és a kocsi vészfékezett.

Dorian egy pillanat múlva már magához is tért, felnyitotta az ajtót, és kiugrott a kocsiból, hogy elkapja az összerogyó lányt. A haldokló szemét már eltompította a nemsokára bekövetkező halál, a fehér inge annyira véres volt, hogy a karcsú testére tapadt. Néhány foltban, ahol az anyag elszakadt, összemart hús látszott ki alóla. Valami halálosan vadul marcangolta szét a testét.

Maradj velem! – szólt, lehajolt, és a karjára emelte a lányt, hogy elvigye a legközelebbi kórházba.
Nem válaszolt a telepatikus kapcsolatra! – Ashaya annyira megrémült, hogy az ijedt kiáltás áttörte a hihetetlen önuralma falát.
Próbáld tovább! – Dorian felemelte a lányt, pedig már hallotta, hogy a szíve egyenetlenül és gyengén ver. A sérült felnézett rá, de a férfi tudta, hogy nem látja őt. – Ki tette ezt veled?

A válasz meglepően tiszta volt:– Az apám.

A lánynak barna haja és aranyló bőre volt, a szeme pedig teljesen fekete, mint a haláltusájukat vívó mentáloknak. Ez a szem lassan elszürkült, a lány teste elernyedt. Dorian érezte, hogy a karja megfeszül, a szíve elszorul. De az emlékek, amiket a halott lány ébresztett benne, még várhattak. Mind a leopárd, mind pedig az ember elsődleges célja abban a pillanatban az volt, hogy a mellette álló, az áldozat kezét markoló nőt biztonságba helyezze.

Menj! – szólt rá.

Ashaya felpillantott rá.

Dor…
Meghalt. A mentál csapat egy órán belül ideér, hogy kivizsgálja a halálát. – Ezt Sascha mondta el neki. A halál volt az egyetlen elfogadható ok arra, hogy egy mentál leszakadjon a Mentálhálóról. Amint ilyet észleltek, keresni kezdték az illetőt, a kutatás pedig csak akkor ért véget, ha megtalálták a holttestet, vagy másképpen megbizonyosodtak a halál tényéről. – Talán annál is korábban, ha a lánynak sikerült telepatikus úton segítséget hívnia. Te nem lehetsz itt, amikor megérkeznek.

Ashaya nem eresztette el a nő kezét.

És veled mi lesz?

A tekintetük találkozott.

Én nem hagyom őt egyedül a sötétben.
Ez egy buta és érzelgős döntés – vágta rá a mentál, de a hangja megbicsaklott. – De azt kívánom, bárcsak én is dönthetnék így.

A férfi a fejét rázta, a benne lakó leopárd dühös félelemmel karmolt belé.

– Menj, Shaya, tűnj el innen! A kocsit beállítottam, hogy rád is reagáljon, az útvonaltervet pedig beprogramoztam. Tedd automata vezérlésre, és indulj!

A nő lassan elengedte a lány kezét.

A támadója őrjöngött. A sérülései olyan mélyek, hogy nem juthatott messzire.
Menj!

A hangos, pattogó parancs felrázta a gondolataiból a kutatót. Mereven bólintott, és a kocsihoz szaladt. Egy perc múlva pedig elhajtott az alakváltó mellett, aki levitte a karjában a nőt az útról, keresztül a metszett fasoron. A zöld növényzet természetes kerítésként szolgált a mögötte elterülő lakópark számára. Apró, szűk házak álltak sorban, ragadozó sohasem lakott volna ilyenekben, de a mentáloknak ez pontosan megfelelt. A lány nyilvánvalóan a legközelebbi házból jött.

Óvatosan megkerülte a lány vérének tócsáit a földön, és visszavitte őt oda, ami valaha a biztos rév volt a számára. Olyan, mint ahol Kylie meghalt.

Mészárszék szaga fogadta, ahogy közeledett. És valami más, egy beteg, rothadt kigőzölgés, amit sohasem tudna elmesélni senkinek, akinek nem volt olyan éles a szaglása, mint az övé. Valami szörnyen, rettenetesen rossz dolog történt abban a kis fehér házban.

Amikor a küszöbhöz ért, a hely láttán egy pillanatig önzőn azt kívánta, bárcsak egy perccel korábban hajtott volna arra, és ne látta volna meg ezt a pusztítást. Mert most annak a képe bevésődött az emlékezetébe, és beleégett azok mellé, amelyek éjszakáról éjszakára kínozták őt. Magához szorította a lányt, és belépett.

Egy finom kéz látszott csak a bal oldali szobában fekvő, másik női áldozatból. Dorian benézett, és meglátta a kislányt, aki nem lehetett idősebb tizenhárom évesnél. Őt csak egyszer szúrta meg valaki, de a kés egyenesen a szívébe fúródott. A minimalista bútorok, amiket a mentálok kedveltek, felborogatva hevertek a szobában, mintha a kislány kétségbeesetten próbált volna menekülni. Még az ajtóig sem jutott.

Dorian nem mozdult az előszoba közepéről, csak jobb oldalra fordult. Egy másik szobában újabb holttest feküdt. Ez egy húszévesforma, sovány fiúé. Ő keményen védekezett, a karja véresen és törötten feküdt, tenyérrel felfelé a fakó szőnyegen, a mellkasa csupa szúrt seb. A szoba némán tanúskodott a túlélésért folytatott küzdelméről, a tartós, műanyagból készült székek összetörtek, rajtuk az odafröccsent, száradó vér rozsdabarna színe.

Dorian a szőnyegre nézett, követni kezdte a küzdelem nyomait, és egy hálószobába ért. Itt egy középkorú férfit talált. A férfi a hátán feküdt, úgy tűnt, saját maga döfte a szívébe a pengét. Az egyik keze még mindig görcsösen fogta a markolatot. Az arcán nem volt békesség, de mentál érzéketlenség sem. Látszott rajta, hogy szenvedett. Mintha bepillantást nyert volna a pokolba.

A háta mögött rebbent valami. Dorian lassan megfordult.

A mentál, aki teleportálva érkezett, a mentál elit őrség fekete egyenruháját hordta. Azon pedig a már ismerős jelvényt, a harc közben összefonódó, arany kígyók jelét. Ming címerét.

A tekintetük találkozott. A mentál rideg, szürke szeme és az alakváltó élénkkék szeme villant össze. Dorian azonnal felismerte a férfit: Ming katonája volt, de Anthony embere. Ő szállította el Zie Zent a raktárból.

A Tk-mentál a lány holttestére nézett.

Neked menned kell. – Felemelte a karját.

Dorian szorosabban magához ölelte a lányt.

Mi lesz vele?
Megsemmisítjük, és kitöröljük a faj emlékezetéből – adta meg a könyörtelen választ a mentál. – Mindannyiukat.

Dorian összeszorította a fogát.

Nem. Legalább nekem mondd el a nevét!

A mentál hosszan az alakváltó szemébe nézett, majd tudatosan pislantott egyet. A kezében egy vékony plasztikpapír kártya jelent meg.

Tessék, a születési azonosítója.
Nem félsz, hogy beszélni fogok erről, és lebuktatlak benneteket?
Nem. Egy órán belül ez a terület olyan tiszta lesz, hogy még az alakváltók orra sem lesz képes kiszagolni itt a vért. – Az állítását bizonyítandó a szőnyegre nézett, Dorian pedig látta, hogy a vércseppek elválnak a szövettől, és lebegni kezdenek a levegőben.

Dorian torkában felmordult a leopárd.

Hol a csapatod?
Autóval érkeznek. – Újra felemelte a karját. – Ide kell adnod őt, és el kell tűnnöd. Nem tudom elrejteni a jelenléted, ha megérkezik a takarítóosztag.
Miért csinálod ezt, ha nem is hiszel a tanácsban?
A szabadságnak ára van. – A mentál szürke szeme elfeketült, Dorian pedig látta, hogy a szőnyegről még több sötét vér emelkedik fel. – Menned kell. A Mentálháló még nem áll készen arra, hogy mindezt megtudja. De egy nap majd az is bekövetkezik.

Az alakváltó végigment a most már tiszta szőnyegen, és megállt a mentál előtt. Csak a lány holtteste volt közöttük.

Nekem ott lesznek bizonyítékként az emlékeim. – Egy igazságszolgáltatásban dolgozó mentál ki tudta volna szedni azokat az elméjéből, ha Dorian együttműködik vele, és továbbíthatta volna a tanácsnak. – És neked?

A mentál férfi éppen olyan gyengéden vette át a halott lány testét, mint ahogyan Dorian átnyújtotta neki.

Én belefáradtam – jelentette ki nyugodtan. – Nem bírom már sokáig, hogy életeket törlők ki, mintha azok nem léteztek volna sehol, csak papíron. Egyszer hibázni fogok. És akkor meghalok.

Dorian léptek zaját hallotta a kockakövön.
Nincs jogod fáradtnak lenni! – Elvette a lány születési igazolványát, ami kettejük között, a levegőben lebegett. – Amikor majd felvésetted az ő nevét egy fej fára, és megadtad neki a végtisztességet, akkor kiérdemelted a jogot. De addig nem.

Nem várta meg, amíg a mentál férfi válaszolt. Sarkon fordult, és éppen akkor ugrott ki a hátsó ajtón, amikor a takarítóosztag tagjai beléptek a főbejáraton. Közben érezte, hogy a háta mögött a vércseppek a levegőbe emelkednek.

Egy újabb kép, amivel kiegészítheti a rémálmainak galériáját.

Prev Next