Szabadulás Nalini Singh

Prev Next

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

„A vágy fizikai fájdalmat okoz. Most, hogy találkoztam vele, megérintettem, megcsókoltam, az elmém folyamatosan zavarba ejtő képekkel bombáz. Látom a kettőnk összegabalyodott testét, a bőrömre omló, csillogó, szőke haját, az erős kezét a mellemen, a nyelvét, ahogy a testem nedves forróságát nyalja. A kezem is remeg, amikor ezt írom. Nem tudok aludni. Nem tudok tisztán gondolkozni.

Mi történik velem?”

Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete

Dorian megkerülte a kanapét, és leült Ashaya mellé. A nő tudomást sem vett róla, ezért a férfi mély torokhangon felmordult, majd megmarkolta Ashaya copfját, és felemelte a nő arcát.

Dorian! – csattant fel a mentál, kitörve a ridegség burkából. – Az alapján, amit Faith mondott, meg kell őriznem az Elcsen…
Hallgass, Shaya! – A nő copfját az egyik keze köré tekerte, a másik kezével pedig elkapta az állát. – Igen, úgy tűnik, a testvéred komoly gondot okoz. De előbb vagy utóbb úgyis meg fog téged támadni. És akkor már legyen előbb, mert azt nem hagyom, hogy miatta élve eltemesd magad. Szembenézünk vele, kiállunk ellene, és harcolunk.

Ashaya nem válaszolt, egy szót sem szólt. Ha Dorian nem kezdte volna érezni őt a lelkének egy olyan részével, amiről sohasem gondolta, hogy egy mentál miatt feléled majd, akkor biztosan nem is vette volna észre a rezzenéstelen álarc mögött a szenvedést.

Mi a baj?

A nő összeszorította az ajkát. Szörnyű, makacs mentál! Dorian a homlokát ráncolva visszaemlékezett, mit mondott az előbb, és ezt összevetette Ashaya összes gyenge pontjával, amiről tudott.

Nem hagyom, hogy miatta élve eltemesd magad.

A földrengés élve eltemetett. – Közel járt, gondolta, amikor a mentál szempillája megremegett, mielőtt eltökélten újra felemelkedett. – De ezen már túl voltál. Hiszen egy föld alatti laborban is képes voltál dolgozni. Akkor nem az zavar, hogy élve eltemetnek… hanem az, hogy Amara temet el.
Hagyd abba! – Ashaya suttogott, de a szavai kiabálásnak hatottak. – Hagyj békén!
Ó, nem, Shaya! – Dorian eleresztette a nő állát, de a copfját tovább szorította. Tudatában volt az erejének, és óvatos volt, de hajthatatlan. Tudta, hogy Ashaya nem fog beszélni, hacsak ő rá nem kényszeríti. – Elmondom, mi fog most történni. Te szépen elmeséled, mit tett veled a bolond testvéred, és minden egyes alkalommal, amikor megpróbálsz lerázni engem, vagy hazudsz, megcsókollak.

A nő szeme elkerekedett, majd egyszerre annyi indulat jelent meg benne, amennyit a férfi még sohasem látott ebben a mentálban.

Dorian, nem számít, hogy a Mentál Tanács mit szajkózik a propagandagépezetén keresztül, az alakváltók nem állatok. Te is civilizált lény vagy, és betartod a törvényeket…

Dorian már figyelmeztette egyszer a nőt, most egyszerűen megcsókolta. Ashaya szája kinyílt előtte, és nagy volt a kísértés, hogy Dorian betörjön oda a nyelvével, hogy megízlelje azt, amit a testének minden porcikája kívánt. De, bár ezt Ashaya nem hitte volna el neki, ő igyekezett jól viselkedni. A nő el sem tudta képzelni, milyen jól viselkedett éppen.

Ashaya lihegve kezdett levegő után kapkodni, abban a pillanatban, hogy Dorian eleresztette a száját. Ez érdekes hatással volt a mellére. Dorian lepillantott, és ráébredt, hogy neki még tervei vannak azokkal a mellekkel. Élvezetes, bűnös tervei.

Beszélj! – parancsolt a nőre.
A tanácsnak sem sikerült szóra bírnia engem. Miből gondolod, hogy te meg tudsz törni?

Dorian lassan, érzékien, elégedetten elmosolyodott. Ashaya végre, végre elkezdett játszani vele.

Ó, édes, nem akarlak én megtörni. – Kuncogva lehajtotta a fejét, és megnyalta a nyakát, a verőere felett. – Nem szokásom nőket bántani. De azért lehet egy kicsit kínozni – végigsimított lefelé Ashaya karján simogatni – a kézfejével nagyon finoman megsimította a nő telt keblét és felfalni. – A fogait finoman összezárta a nő buja alsó ajka körül, és majdnem megfeledkezett arról, hogy ő éppen jól viselkedik.

A nő arca piros volt, amikor Dorian eleresztette őt a lopott csók után, de a tekintete egyenesen a férfi szemébe fúródott.

Pedig egyszer már fegyvert fogtál rám, és azt mondtad, megölsz, ha kell.
Akkor nem nő voltál a szememben, hanem csak egy mentál tudós. – Fondorlatos, macskához illő válasz volt. Ashaya csak most döbbent rá, milyen könnyen túljárhat az eszén ez a férfi.

Dorian érezte, hogy a nő egyre szaggatottabban és gyorsabban veszi a levegőt, miközben ő apró csókokkal borítja be a nyakát.

Ez szabályellenes. – Ashaya nem tudta igazán, hogy ezt miért mondta. Mert inkább tűnt leplezetlen bátorításnak, mint ellenkezésnek.

A férfi fogai Ashaya bőrét súrolták, miközben válaszolt:– Azt mondtam, megcsókollak. De azt nem mondtam, hogy hol.

A mentál természetesen tisztában volt a szex mechanikájával, bár a mentálok a folyamatot rögtön kiiktatták, amint technológiai lehetőségük volt rá. Most azonban ráébredt, hogy a tudásában hatalmas lyuk tátong: semmit sem tud a gyakorlati alkalmazásáról.

A csók két lény között a definíció szerint szájak érintkezésétjelenti – ellenkezett mégis.

Dorian felnevetett, és Ashaya meg mert volna esküdni, hogy érezte a hangot a bőrén.

Csakhogy itt most nem két lény közötti csókról van szó, most én csókollak téged. – Kinyitotta a száját, a lány nyakára tapasztotta, és szívni kezdett. Erősen.

Abból a pontból forróság áradt szét Ashaya testében, és minden védőfalát porrá zúzta. Csakhogy közben Amara és Ashaya közé odakerült az a furcsa káosz, és a gyengédség pillanataiból kizárta Ashaya ikertestvérét.

Dorian, kérlek…!

Ez a könyörgés eléggé kétértelmű volt.

Dorian eleresztette a forró bőrét, de előtte még figyelmeztetésképpen beleharapott. – Beszélj!

Világoskék tekintet fúródott Ashaya arcába, és olyan meghódolást várt tőle, amit a nő nem biztos, hogy meg tudott neki adni. Elvégre egész eddigi életében éppen az ellen védekezett, akinek az egyetlen biztos pontnak kellett volna lennie számára. Érthető, hogy nem könnyen bízott meg senkiben.

De mi lesz, ha Amara…
Csak próbáljon meg ártani Keenannek! – A következő csók Ashaya tátva maradt száját érte. A férfias düh íze elöntötte a mentál száját. – Próbálja csak meg!
Most nagyon arrogáns vagy, el sem tudod képzelni, hogy Amara megölhet – csattant fel a nő. – Lehet, hogy ő is csak O-mentál, és az ikertestvérem, de számító és hideg, mint minden szociopata. Nem érdekli őt a becsület vagy a bátorság. Gondolkodás nélkül hátba szúr, lelő, megmérgez. Bármire képes, hogy elérje a célját.
Pontosan tudom, mire képesek a mentál gyilkosok! – Megrántotta a nő copiját, feljebb hajtotta az arcát.
Ó nem gyilkos!
Rendben. – Nem tudta eldönteni, hogy Ashaya hűsége dühíti, vagy inkább tiszteletet ébreszt benne. – Tudom, hogyan gondolkodnak a szociopaták.

Végigsimított a kézfejével a nő hátrafeszített nyakán, ám ekkor Ashaya mindkét kezével elkapta a csuklóját.

A szemedben ő csak egy nő, mint én. Pedig nem az!
Akkor mondd el, milyen ő! – A harcos kegyetlen, könyörtelen, kemény arca nézett le a mentálra. – Vagy azt szeretnéd, hogy megcsókoljalak… máshol is? – A nő szinte látta a lángokat, amik a férfi különleges színű szemében lobogtak. Dorian suttogva hozzátette: – Hazudj nekem, Shaya!

Ashaya önkéntelenül is összeszorította a combját, és azon kapta magát, le kell küzdenie a vágyát, hogy pontosan azt adja meg a férfinak, amit kért. De ennyi érzelemtől a pajzsai a Mentálhálón végképp összetörnének, és a rá vadászok megtalálnák őt. Így egyetlen lehetősége maradt csak.

A tizenhetedik születésnapomon Amara kevert valamit a vizembe.

Dorian nem eresztette el a haját, de lazított a fogáson, hogy Ashaya egyenesen fel tudott ülni. Ezután némán, összpontosítva figyelt, mint a benne lapuló leopárd.

Miután elvesztettem az eszméletemet, leeresztett egy verembe,amit a ház alatt ásott. Régi épület volt, falábakon állt, hogy az áradás ne tegyen benne kárt. Azután költöztettek ide minket, hogy tizenhat évesen befejeződött a kondicionálásunk. –Ashaya érezte, hogy a bőre viszketni kezd, amikor eszébe jutottak az arcán mászkáló bogarak. – Nem volt mély verem, de… éppen elég volt. – Ahhoz, hogy szörnyű, kínzó rettegést ébresszen benne.

Dorian nem szólt egy szót sem, csak eleresztette őt. De csak egy pillanatra, amíg el nem terült a kanapén, és magára nem húzta a nőt. A fejét a mellkasára fektette, a másik kezével pedig a karját simogatta. Ashaya tudta, hogy ellenkeznie kellene, de az volt az érzése, hogy azt a csatát már akkor elveszítette, amikor először szóba állt a lombok között rejtőőz mesterlövésszel.

Folytasd – biztatta a férfi, amikor elhallgatott. – Vigyázok rád.

Vett egy mély levegőt, magába szívta a férfi illatát.
Amara készített egy tetőt a veremre. Nem bonyolultat, csak összeszegelt néhány lécet, és arra tett valamit, hogy ne tudjam felnyitni. Amikor felébredtem, láttam a zseblámpa fényét, amit az egyik gerendán hagyott. Megpróbáltam felülni, bevertem a fejem. Pánikba estem. – Mire rájött, hogy nem tud kijutni, az ujjai már véresek voltak, a hangszalagjain már csak béna nyöszörgésjött ki. Az Elcsendesedés pedig teljesen és végérvényesen megtört benne, csak a fájdalomgátak emléke maradt. A kondicionálást végzők ugyanis nem tudták elképzelni azt, hogy az Elcsendesedés megtöréséért büntető fájdalomgátaknál nagyobb rémület, erősebb fájdalom is létezett.

Az agya nem károsodott a változás során, talán a sok adrenalin miatt, vagy azért, mert Amara sohasem engedte, hogy teljesen kondicionálják.

De az elméje…

Végig ott volt velem, hallgatott és figyelt. Tudta, hogy senki sem jön, a gondozónk italába is tett altatót.

Furcsamód Dorian káromkodásától Ashaya jobban érezte magát. Amara ott nem érhette el, gondolta életében talán először.

Miután a pánik eloszlott, és igazából megértettem, hol vagyok, beszélgetni kezdett velem.

Milyen érzés?

Teljesen megtört az Elcsendesedés, vagy még kapaszkodsz néhány darabjába?

Gyerünk már, Ashaya, ne rontsd el a játékot!

Könyörögtem neki, hogy eresszen ki, de ő azt mondta, hogy a kísérlet még nem ért véget. Nem tudom, mennyi ideig voltam ott. Talán csak egy órát, talán kettőt. – Ashaya torka kiszáradt. Ekkor vette észre, hogy csikorgatja a fogát, hogy már az állkapcsa is belefájdult, a körmeit pedig Dorian mellkasába vájta. – Bocsánat. – Megpróbálta ellazítani a kezét, de nem járt sikerrel.
Elég jól bírom az ilyet – szólt Dorian. – Szoríts olyan keményen, ahogy csak akarsz!

Ashaya szaván fogta a férfit.
Ezután Amara elkezdett betemetni. A föld egy része lepergett a deszkák közötti réseken, ahol a fény beszűőr dött, és az arcomra, a testemre hullt. Azután a lábam felett az egyik deszka eltört… és akkor megtörtem.

A múlt és a jelen összekeveredett a nő számára, míg már úgy érezte, hogy minden oldalról körbezárja őt a föld, és fojtogatni kezdi.

– Sikoltottam, könyörögtem, megígértem, hogy megteszek neki bármit, csak engedjen ki. – Ashaya egész teste remegni kezdett az emlékek hatására, a nő pedig érezte, hogy az állandó köteléke Amarához erősödni kezd. De a testvére még mindig ki volt zárva az elméjéből.

A vad, védelmező ösztön és a káosz fala védte Ashayát.

Ashaya mentális lény volt, tudta, hogy ez a furcsa pajzs valamiképpen Dorianhez kötődik, vagy az érzésekhez, amiket a férfi kelt benne. Megpróbálta végiggondolni ezt, de az emlékek rémülete újra maga alá gyűrte.

Próbáltam kijutni, véresre sebeztem a kezem és letörtem a körmeimet. A saját vérem az arcomba hullott, míg már nem éreztem mást, csak azt a vasas szagot.

Dorian megszorította a nő tarkóját.

Figyeld a szívverésem hangját, Shaya! Összpontosíts arra!

A nő annak a sírnak és az őrületnek a foglya volt, nem értette meg igazán Dorian szavait, de mivel a férfi parancsoló hangon mondta őket, engedelmeskedett. A szívverés erős volt, egyenletes, biztonságot nyújtó. Mentőöv Ashaya számára.

Ezután otthagyott engem… hosszú időre. – A hangja elcsuklott. – Végig eszméletemnél voltam.
Te jó ég, édes, miért nem kértél segítséget? Mentál vagy, telepatikusan üzenhettél volna valakinek.
Annyira iszonyodtam ettől, Dorian! Szó szerint ez volt a valóra vált rémálmom. Először egyszerűen nem tudtam elég tisztán gondolkozni ahhoz, hogy telepatikusan üzenjek. – Csak az ösztönök munkáltak benne, a rettegés megnyomorította. – Később pedig… Amara okos volt. Amíg eszméletlen voltam, bezárt a saját pajzsai mögé. Persze ki tudtam volna törni, de mire ráébredtem arra, hogy mit tett, már elég értelmesen gondolkodtam ahhoz, hogy rájöjjek: nem törhetek ki, és nem hívhatok segítséget.

Dorian magában dörmögött néhány keresetlen szót.
Mert akkor téged is megbüntettek volna, amiért megtörted az Elcsendesedést.
Igen. – Ashaya befészkelte magát a férfi testének melegébe, erejébe, biztonságába. – Tizenhat évesen értékesnek számítottunk, de nem voltunk pótolhatatlanok. Egy másodperc alatt rehabilitációra küldtek volna minket, ahol kitörlik az elménket, és alig leszünk többek két lábon járó zöldségnél. Tudtam, hogy ha túl akarom ezt élni, meg kell várnom Amarát. És azt is tudtam, hogy ez valahogy az én hibám is volt.

Dorian morgása nagyon, de nagyon vadállatiasan hangzott.
Figyelj rám! – Ashaya ökölbe szorította a kezét. – Amara mindig is egy kicsit más volt, de ez a legtöbb zseniről elmondható, még a Mentálhálón is. A dolgok akkor kezdtek rosszabbra fordulni, amikor a klausztrofóbiám megjelent. Az érzelmi önuralmam hiánya táplálja Amara instabilitását. Részben ezért kellett megtanulnom ilyen jól elrejteni az érzelmeimet. Mert még saját magammal is el kellett hitetnem a hazugságot. Mert amikor hibáztam, Amara állapota romlott.

Dorian átölelte őt mindkét karjával, a törhetetlen acél kezével.
Ha tényleg olyan okos, akkor magának is tudnia kell, mitől romlik az állapota. Mégis hagyta, hogy ennek a teljes súlya terád nehezedjen. Elég volt, Shaya! – A védelmező és durva leopárd hangja még mindig hallatszott Dorian beszédében. – Nem te vagy az oka.

A nő remegve a férfi testébe fúrta az arcát.

Be kell fejeznem. – Az emlékek elárasztották, visszarántották abba a verembe. – Nem vagyok elég erős ehhez.
Te megálltál egy mesterlövész előtt – szólt rá kemény hangon a férfi, de az ujja hegyével gyengéden simogatta a nő fülcimpáját. – A legtöbben menekülnek, ha meglátnak.

Ashaya sohasem képzelte volna, hogy a lövésze gyengéd is tud lenni.

Nagyon meglepődött.

Talán azért, mert a gorombaságod híre megelőz.
Na, látod, ez vagy te! – A kedvességbe egy kis nyers kisajátítás isvegyült. – Éppen elég sokáig tartottad már ezt magadban. – Az ajka végigsimított a nő haján, a keze pedig a hátán. – Ideje volt kiadni magadból.

Ashaya elképzelte, milyen lenne egy ilyen különleges erőt mindig maga mellett tudni. Mert Dorian sohasem adná meg magát, bármi is történjen.

Miért maradtál öntudatodnál? – kérdezte. – Hogyan?
Amara mindvégig a fejemben volt. – Az elméje megsértésének emlékétől felfordult a gyomra. – Már gyermekkorunk óta ezt csinálta. Ez az oka annak is, hogy mára normális körülmények között a pajzsaim szinte áthatolhatatlanok.
És fiatalabb korotokban senkinek sem tűnt fel ez a betolakodás?

Ez jó kérdés volt.
Kétéves korukig a legtöbb telepatikus gyermek ki-be járkál a testvérei elméjében. Az ikrek esetében ez kétirányú. Ez a mentál egyedfejlődés egy elfogadott lépése, megtanít hatékony pajzsokat emelni. A legtöbb gyermek később magától felhagy ezzel, ha eljön az ideje.
Ahogyan a kölykök is megtanulják, hogy nem szabad karmolni és harapni.

Ashaya bólintott.
Amaránál ez a kognitív lépcsőfok kimaradt. Ő még mindig úgy véli, hogy mi egy személy vagyunk.
De nyilvánvalóan megtanultad kizárni őt, különben a saját egyéniséged nem fejlődött volna.
Te nagyon intelligens vagy. – A legtöbb nem mentál nem értette volna meg, milyen szörnyű következménnyel járna egy ilyen hosszú távú telepatikus zavar.
Az kizárt. Én csak az ingyen sör miatt jöttem. De most már térj a tárgyra! – A vicces szörfös intermezzo után egy pillanat alatt visszatért a halálosan veszélyes őrszem.

Aki bedőlt az ártalmatlan külsőnek, az meg is érdemelte, amit kapott, gondolta Ashaya.

Igazad van. Ha egy gyermeket fiatal korában hosszú ideig irányítanak mentálisan, az árnyékká válik, az irányító halvány másolatává. Nekem szerencsém volt, mert Amara sohasem tett semmit az elmémben. Csak szeretett velem lenni.
Te vagy az erősebb személyiség – jegyezte meg Dorian. – Te irányíthattad volna őt.
Sosem tennék ilyet. – Még az ötlettől is felfordult a gyomra. – Végül nagyon jól megtanultam, hogyan zárhatom ki őt. De ott, abban a veremben megtörtem, ő pedig bekúszott az elmémbe. Megismerte az érzelmeimet, és felrázott, amikor majdnem elájultam. Gondoskodott róla, hogy a bezártságom minden pillanatát megéljem.

Ébresztő, testvérkém! Mesélj még, mutass meg nekem mindent!
Tudta, hogy félek a szűk, bezárt helyeken, és kíváncsi volt, honnan fakad ez az érzelem. Mert őt ugyanúgy eltemette a földrengés tizennégy éves korunkban, mégsem volt rá semmilyen hatással. Ezzel igazolta a tettét. – Ashaya érezte, hogy egy csíkban hűvösség szalad végig az arcán. Nem tudta, mi az, amíg a csík az ajkához nem ért, és ő meg nem ízlelte a sós vizet.

Könnyek.

Ashaya sírt. A sötét verembe zártan töltött órák óta egyetlenegy könnycseppet sem ejtett, egészen mostanáig.

De én mégis megvédtem, még most is védelmezem őt. Mert beteg, és nem engedhetem, hogy elpusztítsák őt. És azért, mert… – Alig kapott levegőt, alig tudta kimondani a szavakat.

De tovább kellett mondania, mert azt akarta, hogy Dorian megértse. – Ő volt az egész világon az egyetlen lény, akiről biztosan tudtam, hogy soha senkinek sem árul el engem. Sem pénzért, sem más előnyért, de még azért sem, hogy a saját életét megmentse.

Dorian értette, milyen erősek a családi kapcsolatok, és most már azt is kezdte érteni, hogy Ashaya miért védelmezte még ennél is erősebben Amarát.

Őt nem érdekelte, hogy te nem voltál tökéletes mentál.
Akkoriban kettőnk közül látszólag ő merült el jobban az Elcsendesedésben. Mindenki hitt volna neki, de ő sohasem zsarolt azzal, hogy elárul. Egyszer sem, soha. – Ashaya hangja elcsuklott, ahogy a könnyeivel küszködve próbált beszélni. – Bármi is történt kettőnk között, az kettőnk között is maradt. Én sohasem árultam el őt, és ő sohasem árult el engem. – A zokogás az egész testét megrázta. – De belefáradtam, Dorian, annyira belefáradtam. Nem akarok tovább ebben a kifacsart kötelékben élni, de nem tudom, hogyan szabadulhatnék belőle.

Dorian tudta, a baj csak az volt, hogy azt nem mindenki élte volna túl. Egyértelmű volt számára, hogy meg kell védelmeznie Ashayát és Keenant, Amara pedig veszélyt jelentett rájuk nézve. Egyszerű volt az egyenlet. De ha gyilkolásra kerül a sor, az talán visszavonhatatlanul megtöri Ashaya elméjét. Egy ikertestvért elveszíteni…

Feledtesd el velem az egészet! – könyörgött neki a nő.

Az, hogy a férfi ne adta volna meg Ashayának, amit kért, szóba se jöhetett. Megfordult, hogy a mentál a teste alá kerüljön.

Nem félsz, hogy kihasználom a helyzetet?

Ashaya letörölte a könnyeit.
Kérlek, tedd azt!
Kérd szépen!
Inkább feldühítelek. Olyankor sok csókot kapok.

Dorian elmosolyodott, és apró puszikat nyomott a nő ajka köré. Nem állt szándékában magáévá tenni őt most, hogy ennyire kiszolgáltatott volt, de az alakváltók pontosan tudták, milyen gyógyító ereje van az érintésnek, gondolta, miközben az ajkával végigsimított Ashaya ajkán. Ha a mentáljának egy kis simogatásra volt szüksége, ő készséggel megadta azt neki.

Nyisd ki a szád!

A nő így tett.Dorian erekciója pedig majdnem lyukat szakított a farmerjébe.

Ashaya ösztönösen helyezkedett Dorian alatt, úgy, hogy a teste ott szorult a férfiéhoz, ahol azt Dorian szerette volna. Dorian belemordult a csókba, és igyekezett megállni, hogy ne lökjön a csípőjével. Ekkor a nő teste felívelt, és erősen hozzásimult a férfiéhoz.

Dorian elszakította az ajkát a nő ajkáról.

Ashaya, ennyire nem vagyok jó.
A naplómban csak lövésznek hívtalak. Pontosan tudom, mennyire rossz vagy. – A mentál a férfi pólója alá csúsztatta a kezét, és a tenyerét a hátára tapasztotta.

Dorian úgy érezte, mintha égette volna.
Erősebben! – szólt rá, amikor a nő belemart a körmeivel a bőrébe. – Így?
Mmm… – Lehajtotta a fejét, miközben a kezével lefelé

végigsimított a nő hátán, és a forróságát szorosan a saját teste felé fordította, majd csókolni kezdte a nyakát. Ashaya le akarta engedni a feszültséget, ő pedig segít neki ebben. És meg fogja tartani az adott szavát, sohasem fog neki fájdalmat okozni. Még akkor sem, ha a nő az őrületbe kergeti a testének apró, sürgető rándulásaival.

Ez az, édes! Hagyd, hogy én irányítsak! – Hozzádörzsölte a testét.

Ashaya halkan felsikkantott. – Sss, édes! Kapaszkodj belém!

A nő illata forró volt, vad, őrjítő.

Az önuralmának határán Dorian nyitott szájú csókba vonta őt, a kezét pedig a testük közé csúsztatta, és a tenyere élével dörzsölte tovább érzékin a nőt, ahogyan Ashaya kívánta, mert ő már nem bírta tovább.

Gyere, édesem, élvezz el!
Dorian! – A nő szinte sóhajtotta a nevet, miközben a szeme teljesen fekete lett, a háta ívesen megfeszült, a melle a férfi testének préselődött.
Jó kislány – suttogta Dorian –, jó kislány. Én pedig megérdemelném, hogy ezért szentté avassanak.

Ashaya nem hallotta őt, és ez nem is volt baj. Dorian élvezte a teljesen ellazult, nyugodt nő látványát… A nőét, aki már hozzá tartozott.

Prev Next